A tegnapi téma folytatásaként, egy rövid Katie blog az ún. „szó szerinti hallásról”, hallgatásról. Kérlek, idézd fel magadban a legutóbbi néhány esetet, amikor félreértetted valakinek a szavait. Valami teljesen mást hallottál bele, mint ami az valójában volt, és ettől jól megsértődtél, vagy akár dühös is lettél.
Nagyon kényes téma a tiszta kommunikáció, és sajnos nagyon nem tanuljuk ezt meg. Pont az ellenkezőjéről szól általában az emberi kommunikáció, amit persze alapvetően az magyaráz, hogy mindannyian történetek, félelmek, prekoncepciók millióival a fejünkben próbálunk boldogulni ezen a területen is. Veszett fejsze. Hamarosan egy ÖnMunka Tematikus Tréninget fogok meghirdetni a Tiszta Kommunikációról, melyben olyan témaköröket fogunk gyakorlati szempontból átnézni, mint a nemet mondás művészete, a kérés művészete, a valódi odafigyelés, a kritika fogadása, a véleményem őszinte közlése, és még sok fincsiség. De most egyelőre álljanak itt Katie segítő szavai:
„Gyakorold mások meghallgatását a legszószerintibb módon: azt hidd el, amit a szavaik mondanak, ne köss hozzá jövőt vagy múltat, tégy meg mindent azért, hogy ne ess a veled megosztott információk saját elméd szerinti értelmezésének csapdájába.
Például, amikor valakitől bókot kapunk, akkor sokszor előfordul, hogy e mögött valamilyen hátsó szándékot gyanítunk. Gyakori, hogy a hallottak saját szűrőink szerinti értelmezése sokkal fájdalmasabb vagy ijesztőbb, mint, amit az illető valójában mondott. Így saját magunkat bántjuk meg a félreértelmezéseinkkel és a mások helyett való gondolkodással, történetszövéssel.
Próbálj megbízni abban, hogy az emberek azt mondják, amit mondani akarnak: sem többet, sem kevesebbet. Figyelj oda rájuk, hallgasd végig őket.
Csípd nyakon magadat, amikor épp befejezed valakinek a mondatát, akár hangosan, akár csak a fejedben.
Figyelj. Hallgass csendben. Elképesztő dolgokat hallhatsz meg, amikor megengeded az embereknek, hogy befejezzék a mondanivalójukat, a te félbeszakításod nélkül. Amikor azzal foglalkozunk, hogy hát úgyis tudjuk, mit akar mondani a másik, akkor gyakran épp a valódi mondandójáról maradunk le.
Érdemes lehet a következőket alaposan átgondolni:
- Milyen fenyegetés van abban, ha szó szerint hallom meg az embereket?
- Azért szakítom-e őket félbe, mert igazából nem érdekel, amit mondani szeretnének?
- Azért szakítom-e őket félbe, hogy meggyőzzem őket, többet tudok, mint ők?
- Próbálok-e magamról magabiztos és fegyelmezett imázst kialakítani?
- Ki lennék, ha nem lenne szükségem ezeknek a tulajdonságoknak a birtoklására?
- Félek-e attól, hogy nem tűnök elég intelligensnek?
- Otthagynának-e, ha szó szerint hallgatnám és hallanám őket, és többé nem vennék részt manipulatív játszmákban?”
„Már megint ingyen akar dolgoztatni!”
VálaszTörlésMegkeresett egy régi, kedves ismerősöm és a segítségemet kérte. Már többször dolgoztam neki/vele, és maradt bennem hiányérzet a viszonzást illetően. (Erre még visszatérek.) :-) Tegnap, miközben ő mondta, mit szeretne, rajtakaptam magam, hogy azon pörgök közben, hogy „már megint ingyen akar dolgoztatni”. Hűha! Micsoda túlzások – „már”, „megint” -, micsoda áldozatiság van ebben az egy mondatban részemről.
És a másik félnek ehhez semmi, de semmi köze. Az én történetem a fejemben r-ó-l-a. Gyorsan lefutott ez bennem a beszélgetés közben, és a végén nyugodt szívvel kérdeztem meg:
- Azt szeretnéd, hogy ezt ingyen csináljam meg?
A választ szó szerint nem tudom idézni, de abban maradtunk, hogy meg tudunk egyezni egy mindkettőnknek megfelelő összegben.
Miután letettük a telefont, kicsit mélyebben belenéztem ebbe a történetbe, ugyanis elég sokat szenvedek attól, hogy nem merek pénzt kérni azért, amit csinálok, vagy nem annyit, mert van egy történetem arról, akinek csinálom.
Íme, néhány „gyöngyszem” az összegyűjtött hiteimből:
- Nem fog velem többet szóba állni, ha elkérem az árát.
- Nem fog több munkát adni nekem.
- Kicsinyesnek fog gondolni.
- Elvárja, csak azért, mert jóban vagyunk, hogy ne kérjek pénzt.
- Szegénynek amúgy is van minden baja, nem akarom tetézni azzal, hogy pénzt kérek tőle.
- Legalább én ne legyek vele olyan, mint a többiek.
És a legkuszább:
-Senkim sem marad, ha szerénykedek, viszont farkastörvények vannak.
Na, ez aztán a 22-es csapdája! Lefordítva kb. ezt jelenti: vagy pénz, vagy barátok. Ismét hűha!
Természetesen a megoldás nem az, hogy nem tehetek szívességet a barátaimnak ingyen. Sőt! Viszont amikor már kellemetlenné válik, vagy nem csinálom szívesen, akkor itt az ideje tisztázni a dolgokat. :-)
Kicsit visszakanyarodva a történet elejéhez, konkrétan a viszonzáshoz.
Az is többször előfordul, hogy felajánlanak cserébe valamit – nem pénzt -, amire nincs szükségem, mégis elfogadom, hogy „a másiknak is jó legyen”. És utána naná, hogy marad bennem hiányérzet! És naná, hogy a másiknak ehhez sincs semmi köze! :-)
További szép napot mindenkinek!
Andikám, megint csak köszönöm, köszönjük nagyon részletes, tanulságos történetedet! Minden kedves blogolvasónak is a figyelmébe ajánlom Andi levezetéseit, azzal együtt, hogy hasonló esetekben hasonlóan érdemes eljárni, ha szeretnétek minél mélyebb rétegeitekbe hatolni. Mert fejben lefuttatni akkor fogod tudni, amikor már nagy gyakorlatod van írásban. Egy idő után a Munka magát végzi el benned, és nem is olyan nagyon sokára. Érdemes eljutni erre a "szintre", kitartást kívánok hozzá.
VálaszTörlés