2011. április 29., péntek

Élet és Halál 1.


Finoman belekóstolunk ebbe az ősi tabutémába is, több fejezet várható. Kérlek, ne várd magadtól, hogy máris úgy éld meg a halál jelenségét, ahogy az Katie történeteiből világlik ki. Idáig változó hosszúságú út vezet, Te ott állsz rajta, ahol éppen állsz. Semmiképp nem a „kezdők” témaköre ez, ezért azokat, akik még nem végzik a Munkát rendszeresen, még nagyobb óvatosságra intem. Ahogy haladsz az Önvizsgálattal, egyre komolyabb témákra leszel készen. Bánj magaddal gyengéden, illetve, ha pont a halállal kapcsolatosan van valamilyen fájó élethelyzeted, szeretettel várlak ennek feldolgozására, amikor úgy érzed, hogy készen állsz, és elég volt a lelki fájdalomból.
A témakör bevezetéséhez Byron Katie Az Öröm Ezer Neve egyik fejezetét ajánlom figyelmetekbe. Szép lassan, magadba figyelve olvasd.

Öröm 16 - Elmerülve a Tao/Valóság csodájában, bármit kezelni tudsz, amit az élet eléd hoz, és mikor eljő a halál, készen állsz.

Elmédből nem tudod kiüríteni a gondolatokat. Akár próbálhatnád az óceánból is kiüríteni az ő vizét. A gondolatok jönnek-mennek, úgy látszik. Így működik ez; ez a valóság.
            De a gondolatok nem jelentenek problémát, amennyiben megértéssel tekintesz rájuk. Hiszen miért is akarnád kiüríteni az elmédet, ha egyszer minden úgy jó, ahogy van? Ilyesmi csak akkor juthat eszedbe, ha harcban állsz a valósággal. Én szeretem a gondolataimat. És ha bármikor is stresszes gondolattal kell szembetalálkoznom, akkor már tudom, hogyan kérdőjelezzem meg, és jutassam magam a békesség állapotába. Tőlem a legeslegstresszesebb gondolatok is felbukkanhatnak, engem maximum elszórakoztatnának. Percenként akár tízezer gondolatod is lehet, de ha nem hiszed el őket, a szíved békés marad.
            Az eredeti stresszes gondolat az Én gondolata. Ez előtt a gondolat előtt béke volt. A gondolatok a semmiből születnek, és pillanatok alatt visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Ha megvizsgálod, mi van a gondolat előtt, utána, és a gondolataid között, akkor óriási nyitottságot találsz. Ez a nem-tudom tere. Ez az, akik valójában vagyunk. Ez mindennek a forrása, és mindent magába foglal: életet és halált, kezdetet, közepet, és a véget.
            Amíg nem értjük meg, hogy a halál épp olyan jó, mint az élet, és hogy mindig épp a megfelelő időpontban érkezik, addig magunkra vesszük Isten szerepét, anélkül, hogy tudnánk róla, és ez mindig fájni fog. Bármikor, amikor gondolatban szembeszegülsz azzal, ami van, akkor szomorúságot és látszólagos elkülönülést tapasztalsz meg. Nincs szomorúság történet nélkül. Ami van, van. Te az vagy.
            Van egy barátnőm, aki több éves őszinte Munka-végzés után ráébredt, hogy a világ az elme kitükröződése. Élete szerelmével élt együtt boldog házasságban, amikor is egy nap, miközben épp a kanapén üldögéltek, a férfi szívinfarktust kapott, és az ő karjaiban halt meg. Az első sokkhatás és sírás után, elkezdte keresni magában a fájdalmat és a bánatot, de azoknak nyoma sem volt. Hetekig folytatta a keresést, mert a barátaitól azt hallotta, hogy a bánat természetes velejárója a gyógyulási folyamatnak. Ehelyett azonban csak teljességet érzett: azt, hogy nem volt a férjében semmi olyasmi, amije fizikai jelenlétekor még ott lett volna neki, de most már nem volt ott.
            Elmesélte, hogy minden egyes esetben, amikor bármilyen szomorú gondolat merült fel benne a férjével kapcsolatban, azonnal feltette a kérdést, „Igaz ez?”, aztán megnézte a megfordítást, ami pedig elmosta a szomorúságot, és helyére valami olyasmi áramlott, ami igazabb volt. „Ő volt a legjobb barátom; most nincs kivel beszélgetnem”-ből az lett, hogy „Én vagyok a legjobb barátom, és magam vagyok itt magamnak beszélgetni”. „Hiányzik a bölcsessége” helyett „Nem hiányolom a bölcsességét”, mivel nincs rá mód, hogy hiányolja, hiszen ő maga volt az a bölcsesség. Mindent, amiről azt mondta, hogy a férjében volt, saját magában is megtalált; semmi különbség nem volt. És mivel kiderült, hogy a férje ő maga volt, nem halhatott meg. Az élet és halál története nélkül, mondta, csak szeretet volt. A férje mindig ott volt vele.

3 megjegyzés:

  1. Byron Katie mentor's channel-je online vezetett önkutatással és segítő videókkal:

    http://www.mentorschannel.com/bestsellers/thework/bk1.asp (bal oldalt bemutató videó)

    Az alábbi témákra (életkerék) lehet bejelölni, hogy szerinted hol tartasz, majd elkezdeni az egyikre a vezetett négykérdést:
    kapcsolat, egészség, függőség, pénzügyek, gyerekek, szülők, harag, isten, konfliktus, test, munka.

    VálaszTörlés
  2. Szia Andi,

    jó sok minden eszembe jutott erről a témáról, jó sok mindent le is írtam, aztán töröltem, most mégis ide másolom, ami maradt.

    Általános iskola alsó tagozatában sokszor gondoltam azt,hogy ha mégsem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretném (négyest kapok egy dolgozatra ötös helyett), akkor meghalok. Önkezemmel soha nem akartam véget vetni az életemnek, mert az ugye bűn. Akkoriban egyszerűen csak komolyan hittem, hogy csak úgy meghalok, ha akarom. (Valamiért ezt nem gondoltam öngyilkosságnak, és ugye mindig legyen meg az ÉN akaratom). Egy-két évvel ezelőtt voltak olyan terveim, hogy egyszerűen csak nem kelek fel soha többé, és megvárom mi történik. Nem ment persze, mert én még rendes depressziós sem tudok lenni:-). Mostanában már nem gondolom végső megoldásnak a halált, mert attól tartok, ha nem világosodom meg időben, akkor kezdhetem majd elölről az egészet.

    Mások halálával kapcsolatban a nagyszüleim jutnak eszembe. Soha nem éreztem igazi bánatot a haláluk miatt (lehet, hogy lelkiismeretfurdalást a bánat hiánya miatt igen). Nagyon nagy szerencsének érzem, hogy anyai nagypapám, és apai nagymamám ágyánál ott lehettem nem sokkal azelőtt, hogy meghaltak. Nem volt ebben semmi természetellenes, vagy rossz. Soha nem éreztem, hogy elveszítettem őket, ma is velem vannak.

    Judit

    VálaszTörlés
  3. a halal csodalatos$mind a ket nagymamam halalan ot voltam es fogtam a kis kezuket!ha el tudtok csendesulni megtzpasztalhatok valamit,ami tiszta az emberi erintestol!

    VálaszTörlés