2011. április 14., csütörtök

Ragyogj! – Avagy Az Illúzióvilágod Elvesztése



Ma egy gyakorlott ÖnMunkás gyönyörű írását olvashatjátok. Arról, hogy mibe vágod a fejszédet, ha komolyan elkezdesz Munkázni. Arról, hogy ez nem könnyű. Arról, hogy ez kitartást igényel, és nem adják ingyen a szabadságot. Arról, hogy milyen szívesen elmenekülnél. Arról, hogy folyton résen kell lenned. Arról, hogy szép lassan átveszi a karmesteri pálcát a Munka, és önműködővé válik Benned. És arról, hogyan veszíted el darabonként az eddig felépített Illúzióvilágodat. És hogy mit kapsz helyette. Imádom, ahogy ez történik a körülöttem levő ÖnMunkásokkal, hogy elkezd beérni a Munkájuk, és naponta kapok olyan visszajelzéseket, melyektől majd’ elájulok. Az örömtől. Jó lenne, ha Tőled is kaphatnék ilyet. :)

„Szép lassan lehullnak, elvesznek az ÉN darabkái. Szép lassan lehullnak, elvesznek az illúziók. Szép lassan magad mögött hagysz mindent, ami szenvedést, kötődés, ragaszkodást, elvárást jelent. Az út hosszú és olykor fájdalmas. A Valóság szeretete nem engedi meg, hogy régi történeteket újakkal pótolj. Szenvedés nélkül semmiképp. Egy idő után rájössz, hogy nincs is rájuk semmi szükséged. Jön egy helyzet, amit már megint a kötődéseid, függőségeid szemüvegén keresztül nézve akarsz megoldani. Külső támaszt keresel, csodálsz valakit, sőt, továbbmegyek: már-már agyonnyomod őt a szereteteddel és a ragaszkodásoddal. A helyzetben dupla csavar van; ha ismered a Munkát, már megszabadultál egy sor hiedelmedtől, legbelül érzed, hogy valami nem jó, de mégis. Az egó nagyon kifinomultan csinálja a dolgokat, könnyen beleléphetsz ugyanabba a csapdába.
A legtöbben nem hisszük el, hogy az, amit látunk a másikban, önmagunk kivetülése. Az is Te vagy. Látsz valakit, aki merőben más, mint akikkel eddig találkoztál. Lenyűgöz. Elkápráztat. Beleszédülsz. Annyira, hogy fel sem tételezed, hogy magadat látod benne. Nem tudsz mást látni benne, csak magadat, de Te ezt még nem tudod, vagy ha tudod is, a szívedben még nincs benne az érzés. Ott áll veled szemben maga a Csoda és Te halálosan megrémülsz: „Úristen, mi van, ha elveszítem ezt a Csodát? Mi van, ha soha többé nem adatik meg nekem, hogy láthassak, átélhessek ilyet? Én már annyit szenvedtem, annyi szörnyűségen mentem keresztül, hogy ha elveszteném, abba egész biztosan belehalnék”.
Aztán, amikor már tényleg majdnem meghalsz a rémülettől és a kétségbeeséstől, elhangzik lelked mélyéről a varázslatos kérdés: „Igaz ez?” Tedd a szívedre a kezed: „Egészen, száz százalékosan biztos lehetsz benne, hogy igaz ez?” És Te ott állsz, mint akibe villám sújtott, és nem mered kihebegni, hogy NEM, mert attól félsz, hogy abban a pillanatban szertefoszlik a varázslat, hogy abban a pillanatban tényleg elveszítesz minden reményt, hogy még egyszer, talán utoljára belekapaszkodhass valakibe. Valakibe, akiről azt gondoltad, hogy életed utolsó szalmaszála, hogy Ő a Csoda személyesen. Kidagadnak az erek a nyakadon, összeszűkül a szemed, remeg minden porcikád, a sírás fojtogat és legszívesebben elmenekülnél. Aztán, amikor már félholt vagy a rémülettől és az ellenállástól és halálfélelmedben rettegsz, halkan, nagyon halkan megszólal benned a Bölcs. „Nem, nem lehetek benne biztos.”  Alig jön ki hang a torkodon, a világ leghalkabb „nem”-e ez, de elhangzik. Kimondtad. Vége. Pont. Itt a vég. Készülhetsz a teljes megsemmisülésre. Aztán furcsa hangot hallasz: lehullik egy tégla. Aztán még egy, majd még egy, majd egyre több, végül hatalmas robajjal összedől az egész történeted. Aztán szép lassan, nagyon óvatosan egyre nagyobbra nyitod az idegességtől résnyire préselt szemeidet és elkezdesz látni. Meglátod a legnagyobb ajándékot, amit valaha megláthattál: Magadat. Meglátod Magadat a másikban, és a másik embert saját magadban és hirtelen megérted, hogy Rólad szól az egész. Hogy nem kell mankó, nem kell támasz, nem kell semmiféle segítség. Nem kell magadon kívülre helyezned a középpontodat, nem is lehet, mert ott van benned. Mindig is ott volt, de Te nem vetted észre. Inkább agyonnyomod a másikat azzal, hogy ráhárítod a Te léted és boldogságod felelősségét. Inkább megpróbálod a lehetetlent, nem egyszer, de százszor, ezerszer, tízezerszer, csak hogy ne kelljen többé elveszítened senkit. Csak hogy megtarthass valamit, vagy valakit, ami, vagy aki sosem volt a tiéd. És abban a pillanatban ráébredsz, hogy épp ezért sosem vesztheted el. Aztán egy robbanást érzel a fejedben, ami végigkarcolja a gerincoszlopodat, lecikázik egészen a lábad ujjáig, de olyan erővel, hogy csak állsz ott és megdermedsz. Aztán kitör belőled a nevetés. Nevetsz, csak nevetsz percekig. Annyira, hogy folynak a könnyeid. Kineveted magad, de nem gúnyból, hanem igazi, szívből jövő szeretetből. Nevetsz a megkönnyebbüléstől és attól a megrészegítő érzéstől, amit Szabadságnak hívnak. Rájössz, hogy Te zártad magad börtönbe. Ráébredsz, hogy pont az általad dédelgetett történet állt az igazi boldogság és beteljesülés útjába. Megérzed, mi az, hogy „Elengedés”. Megérzed, mi az, hogy „Szabadság”. Megérzed, mi az, hogy „Szeretet”.
Tudod, minden fordítva van. Engedd, hogy lehulljon Rólad a páncél, és abban a pillanatban sebezhetetlen leszel. Engedd, hogy lehulljon Rólad a páncél és abban a szent pillanatban magadhoz tudod ölelni az egész világot. A páncél eltakarja azt a Ragyogást, ami Belőled jön és mindenki másból, aki meg meri engedni, hogy lehulljon róla. Hát engedd meg, hogy lehulljon és RAGYOGJ!”

13 megjegyzés:

  1. Ez GYÖNYÖRŰ, köszönöm!
    KysOraveczAndi

    VálaszTörlés
  2. tényleg nagyon szép, szinte költői:))

    VálaszTörlés
  3. Mintha rólam szólna a történet..Már az elején sírni kezdtem.
    Hiszen valóban így csodálom, így rajongok érte, így istenítem..mert gyönyörű, és különleges...és talán meg sem érdemlem, hogy Ő velem legyen... és így rettegek, hogy elveszítem... és közben látom, érzem, tudom, hogy menekül, és egyre messzebbre kerül, mert ez a túláradó csodálat és rajongás félelmetes lehet...
    Mégsem merem megtenni. Nem merem feltenni a kérdést.. és nem merek válaszolni...
    Pedig annyira egyszerűnek tűnik!
    Istenem! Annyira egyszerű volna! Nem kellene rettegni tovább, és nem kellene azon törni a fejem, hogyan tarthatom meg még egy kicsit... Csak félek. Félek, hogy fájni fog.
    Fájni fog a felismerés, hogy mindez csak illúzió..illúzió és káprázat az egész.
    Köszönöm, ez egy csodálatos írás.
    Mónika

    VálaszTörlés
  4. Drága Mónika!

    Ha elvégzed a Munkát Vele kapcsolatban, akkor az nem Őt fosztja meg a nagy "Ő" betűtől, hanem Téged a kis "t"-től. És akkor úgy és annyira fogod szeretni, mint ahogy korábban elképzelni sem tudtad.

    Szeretettel: a szerző

    VálaszTörlés
  5. Komolyan??? Fúúúúúú... rá kell szánjam magam. Mindig erre az élményre vágytam! :))))
    Átölelni az egész világot egy hatalmas nagy szerelemmel a szívemben mindenki és minden iránt....:))))
    Néha sikerül is érezni, csak megijedek, hogy talán ez nem normális..boldognak lenni "csak úgy"?

    VálaszTörlés
  6. Drága Mónika!
    Csupán az illúzió fog megszűnni, nem a Szereteted, a Szerelmed. A Szerelmed Valódivá válik, mert megtalálod magadban a forrását. És ha ezt megtalálod, akkor már senki nem veheti el Tőled. Soha többé. Ez a férfi egy esély számodra a hazatalálásra, ahogy Katie fogalmaz. És az, hogy Ő mit és hogyan lép, tökéletes békével fog eltölteni. Mert Te már Ragyogsz, és csak úgy árasztod a sugaraidat.
    Kérlek, vizsgáld meg az összes ezzel kapcsolatos félelmedet, csak őket veszítheted el: az illúzióidat. Amit pedig "nyerhetsz", az szavakkal nehezen megfogható.
    Bátorságot Neked, kívánom, hogy akard megtudni az Igazságot, szeretettel, Andrea

    VálaszTörlés
  7. Olyan jó benneteket olvasni!
    Tudom, hogy igazak a szavaitok, mert érzem, hogy a szeretet szól belőlük.
    A mai nap ajándéka, hogy "véletlenül" erre tévedtem.
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm ezt a bejegyzést, már alig várom, hogy hasonlóról számolhassak be :)
    Nóri

    VálaszTörlés
  9. Én is nagyon örülök, hogy olvashattam, a Szerző írását is, és a beszélgetéseteket is! "Ha elvégzed a Munkát Vele kapcsolatban, akkor az nem Őt fosztja meg a nagy "Ő" betűtől, hanem Téged a kis "t"-től." Igen! Csak így van értelme a szerelemnek. Én is szeretném átélni ezt a kitárt szívet! Minden jót Nektek!
    Bea

    VálaszTörlés
  10. Bennem egyre nagyobb erő gyűlik, hogy végezzem a munkát!

    VálaszTörlés
  11. Annyira fantasztikus, hogy egy Ember példája hány másik Embert tud tűzre lobbantani. És így gyorsan fognak tárulni azok a mesés Szívek! Nagyon-nagyon örülök Nektek!!! :))andrea

    VálaszTörlés
  12. Most már nem állunk meg addig! :)))
    Bea

    VálaszTörlés
  13. Azt én Csodám olyan sok semmilyen ember után került az életemben, egyetlen és első Csodaként, hogy el sem hittem. Úgy is bántam vele, mint akit nem hiszek el, ott bántottam, ahol csak tudtam. Nincs is már velem. Ha nagyon akarom ki tudom mondani azt a "nem"-et, de valójában "igen"-t gondolok, és nem változik semmi.
    Úgy érzem végre rátaláltam és erre nemcsak hogy nagyon megbántottam, de még mondjam azt is, hogy Ő is csak egy sok közül? Semmi különös, bármikor találhatok hasonlót? Nem is Csoda, csak egy átlag?? Én ezt nem tudom kimondani, és főleg nem tudok hinni ebben!

    Túl sok feladat áll még előttem, és úgy érzem képtelen vagyok rá, legszívesebben bebújnék egy sarokba, és megvárnám míg elmúlik.
    Látom, hogy ez kapásból 3-4 megvizsgálni való, de az a sarok mégiscsak vonzóbb... :(

    VálaszTörlés