Borul a Bili, de Kitartás!

Nagyon izgalmas a szinkronicitás abban, ahogy felkerül egy bizonyos téma blogra, az élet pedig pont rájátszik, csak hogy még nyilvánvalóbbá váljon az, ami leíródott. Itt van például ez a tegnapi bejegyzés, melynek az egyik lényeges pontja az volt, hogy, idézem:

„Abbahagyhatod a szenvedést. Tényleg teljesen abbahagyhatod a szenvedést, itt és most. Mindössze fel kell adnod mindent, amit hiszel. El kell dobnod a véleményeidet, el kell dobnod a hiedelmeidet, még a saját nevedbe vetett hitedet is fel kell adnod. Mindezt fel kell adnod, de semmi mást nem kell tenned. Add fel mindezt, és akkor boldog leszel, teljesen boldog és szenvedéstől mentes, örökre.” A legtöbb ember számára ez elfogadhatatlan üzlet. (Adyashanti)

Aztán délután felhív egy Kedves Barátom, aki jó ideje szintén elég mélyen mászkál magában, és olyan történeteket mesél a körülötte levő emberekről, melyek azt mutatják, hogy mennyire „süketek” is tudunk lenni, mennyivel kényelmesebb a szokásos, másikra mutogatósdit játszani, mint odafigyelni arra, hogy mit mond egy olyan ember, aki már nagyon máshogy látja, tapasztalja és éli. Hab a tortán, mikor még azt is az orra alá dörgölik, hogy hát biztos ő nem csinál valamit jól, mert már nem itt kéne tartania, ha az a Byron Katie, és áttételesen az az oraveczandi annyira okos. Ja, és még koktélcseresznyét is biggyeszt a habra, amikor kijelenti, hogy az az ’oraveczandis’ dolog nem tűnik nagyon frankónak, mindezt úgy, hogy a dolgot sem ismeri, engem meg pláne. A dolgot pedig azért nem tartja frankónak, mert a párja, fia, lánya, szülője, vagy bárki közelije már nem úgy viselkedik, mint korábban. Nem játssza többet azokat a játszmákat, amiket azelőtt, és ez sokszor felbillenti az „egyensúlyt” egy kapcsolatban.

Képzeld csak el, ha eddig egy drága papucs férj, vagy egy tudd-hol-a-helyed asszonyka voltál, aki mindent megtett azért, hogy a párja szeresse, elfogadja, és jól bánjon vele, most pedig elkezded kicsikét úgy élni az életedet, ahogy neked jó. Olyasmiket kezdesz el csinálni, amit eddig a békesség kedvéért nem engedtél meg magadnak. Most nagyon leegyszerűsítem a dolgot, és a valóságban természetesen mindkét fél teljesen tudattalanul manipulálja a másikat, így vannak beteges egyensúlyban az energiák. Lényeg, hogy ha ez a bekövesedett, jól megszokott energia az egyik fél részéről megszakad, akkor ott borul a bili. Hacsak nincs a másik félben is vevőkészség az önmagával való szembesülésre. Ha nincs, akkor az ilyen ember nem a megoldás felé halad, hanem még mélyebbre ás a konfliktusban, és az önigazolás megannyi formáját vonultatja fel magának, demonstrálva, hogy „Persze, hogy nekem van igazam, a másik pedig hülye.  És elfogadhatatlan üzlet, hogy én feladjam a nézőpontomat.”

         Általában beszélgetünk is erről az ÖnMunkásokkal, és most ezzel a bejegyzéssel nekik is szeretném üzenni, hogy kitartás. A másik emberből ilyenkor a félelme beszél, attól fél, hogy elveszíti azt, akit eddig ismert, és hogy az a „valaki”, aki lett, már nem is szereti őt. Az ilyen ember hatalmas lehetőséget kap az élettől, hogy ő is kihúzza a fejét a homokból, nekünk pedig az a dolgunk, hogy mindent megvizsgáljunk magunkban a Négy kérdéssel és Megfordításokkal, amit ezek a helyzetek felszínre hoznak bennünk. Ez a tisztulási folyamat természetes velejárója. És legyünk hálásak a körülöttünk élőknek, hogy minden rejtegetett hiedelmünkkel szembesítenek minket. Hiszen csak a dolgukat végzik, hogy mi teljesen felébredhessünk. És ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell tűrnünk, és olyan emberekkel kell élnünk vagy találkoznunk, akik saját megvizsgálatlan hitrendszerük tudattalan támadásait intézik ellenünk.

         Nem egyszer éltem már meg, hogy úgy jönnek hozzám emberek, hogy azt várják, majd én 2 óra alatt megszabadítom őket az évtizedek óta felgyülemlett kakitól, majd pedig, ha ez nem sikerül, akkor hátat fordítanak ennek az egésznek, és működésképtelen marhaságnak titulálják. Többször megfordult már a fejemben, és többszörösen „végigmunkázott” csomagocskám, hogy „Túl nagy felelősség emberekkel foglalkozni”, „Nem is ezt kéne csinálnom,” „Abba kéne hagynom.” Amikor elhiszem ezeket a gondolatokat, akkor el tud menni a lelkesedésem egy rövid időre, aztán már egyre hamarabb helyrebillen(tem). Mert pillanatok alatt kérdőjelezem és fordítom meg a fenti állításokat, és mert tisztában vagyok azzal, hogy miért csinálom, amit csinálok.

         Azért csinálom, mert szeretem, azért csinálom, mert olyan örömben tudom élni az életemet, melyről régen álmodni sem mertem volna, azért csinálom, mert ez valóban működik, és mert „Túl nagy felelősség nem foglalkozni az emberekkel.” Ha csak egyetlen ember élethez való hozzáállása akkorát fordul, mint az enyém, akkor már „megérte”. És hál’ istennek, egynél jóval több ilyen embert látok. Valaki soha nem is találkozik velem, csak rátalál a blogra, aztán elindul. Ezt például tegnap kaptam:

 „Szia! Köszönöm, hogy annyi napomat megmentetted: mert hazajöttem és elolvastam az aktuális blogbejegyzésedet, aztán már másképp láttam a napomat is... (Gyöngyi)

Szívesen! Ezer örömmel. További kitartó ÖnMunkálkodást kívánok Nektek.

Szeretettel, Andrea

„Az önvizsgálat kegy. Felébred benned, élővé válik, és nincs olyan szenvedés, mely lábon maradna vele szemben. Át fog venni „téged”, és többé nem számít, mit is hoz eléd az élet, „jót” vagy „rosszat”. Kitárod a karjaidat akár a legrosszabbnak is, ami csak történhet, mert az önvizsgálat mindig megtart – biztonságosan, édesen, az elejétől a végéig. Még a legkeményebb probléma is édes, természetes történéssé szelídül, saját magad felismerésének lehetőségévé. És amikor mások rettegnek, te a tisztánlátás és a könyörületesség megtestesülése vagy. Te vagy az élő példa.” (Byron Katie)