Boldogságkeresés – Nem Fáklyás Menet

Ma megint egy kicsit tovább navigálunk Adyashanti Falling Into Grace című könyvében, még mindig az első fejezet. Ha nem olvastad volna ez előző részeket, akkor ajánlom őket figyelmedbe hétfőtől kezdődően. Ma főként arról lesz szó, hogy Te mit vagy hajlandó megtenni a Valóság megtalálásáért? Mert a legtöbben semmit. Csak várják a sült galambot. Vagy a csodapirulát. És közben fájdalmasan tovább szenvednek. Kérlek, hogy őszintén nézz ma szembe magaddal: hogyan is, hol is állsz Te ebben az egész boldogság-keresősdiben? Hadd adjak egy támpontot: amíg bármilyen hiedelemedet is kincsként őrizgeted, még egyszer mondom, BÁRMILYEN hiedelmedet - másokról, magadról, a világról és annak működéséről -, addig még nem vagy hajlandó feladni a küzdelmet. Ha viszont komolyan gondolod, hogy elég volt, akkor bármikor neki láthatsz, amúgy derekasan. Mindössze Négy kérdésre és a Megfordításokra, no meg nyitott elmére van szükséged hozzá. És Adya szavai is segítenek összerakni a Nagy Képet. Kívánom, hogy merj belevágni! És bátorításként egy Drága ÖnMunkás szavai, aki „mindössze” egy 3-napos intenzíven vett részt még tavaly ősszel, és azóta egyedül „Munkázik”. Köszönöm, Évi!

Szia Andi!
Mióta 'dolgozom', hihetetlen dolgok történnek velem. Mindig azt hittem, hogy jó úton járok, az érzelmeimet követem, de mostanában sokat hiába keresek, nem találom őket! Az agyam érzelmei voltak. Mintha eddig víz alatt lettem volna. Levegő és fény nélkül. Most kidugtam a fejem, megláttam a napot. A part felé tartok, hogy onnan csodálhassam a világot. Köszönöm Neked! Puszi! Évi

Na, és akkor most már élvezzük Adya-t!

MIT IS KERESÜNK VALÓJÁBAN?

Tamás Evangéliumában szerepel egy Jézusnak tulajdonított mondat: „A kereső addig keressen, amíg nem talál. Amikor talál, fel fog kavarodni. A felkavarodás után el fog képedni. Aztán pedig mindenek felett fog uralkodni.” Ebben az evangéliumban ez az első Jézus-idézet, és sok szempontból ez a legsokkolóbb tanítás az egész írásműben. „A kereső addig keressen, amíg nem talál.” Mit keres a kereső? Te mit keresel? Mit keresnek az emberi lények? Mindenféle nevekkel illetjük azt, amit keresünk, de igazából, akár Istennek, akár pénznek, akár elismerésnek, akár hatalomnak, akár irányításnak nevezzük, igazából mindannyian csupán boldogok akarunk lenni. Csak azért keressük ezeket a külső formákat, mert az hisszük, hogy ha megszerezzük őket, akkor majd boldogok leszünk. Vagyis, teljesen mindegy, mit is mondunk arról, mit keresünk – Istent, pénzt, hatalmat, presztízst -, valójában a boldogságot keressük. Ha nem hinnénk el, hogy amit keresünk, az boldoggá fog tenni minket, akkor nem keresnénk.

         Ebben az idézetben, Jézus biztat és irányt ad, amikor azt modja, hogy a kereső addig keressen, amíg nem talál – amíg meg nem talája a boldogságot, a békét, magát a valóságot. Az igazság pedig az, hogy amíg valaki nem látja tisztán a valóságot, ahogy az van, addig nem lesz tartósan boldog vagy békés, ezért először mindenképp azt kell felfedeznünk, mi is a valós, kik vagyunk, és mi is az élet lényege. Jézus biztat minket, hogy tartsunk ki, addig menjünk, amíg meg nem találjuk. A legnagyobb kihívás itt az, hogy legtöbbünknek fogalma sincs róla, hogyan is keressen. Legtöbbünk számára a keresés a megragadás és az eredmény elérés újabb formája. De ez nem az a fajta keresés, amire Jézus itt utal.

         Jézus olyan keresési módra utal, amit már réges-régen felfedeztek: a belül történő keresésre. Ha alaposan szemügyre vesszük, bármi, amit kívül megszerezhetünk, végül el fog tűnni. Ez az állandótlanság törvénye, amit már Buddha is tanított több ezer ével ezelőtt. Legyen az hatalom, irányítás, pénz, emberek, vagy épp egészség, minden, amit magad körül látsz, a megszületés és elenyészés folyamatát járja. Épp, ahogy a tüdőnk belélegez és kilélegez, szükségszerű, hogy a dolgok elenyésszenek, hogy az élet újat lélegezhessen. Ez a világmindenség egyik törvénye: minden, amit látsz, ízlelsz, érintesz és érzel, végül vissza fog térni abba a forrásba, ahonnan jött, csak azért, hogy újra megszülessen, újra megjelenjen, majd pedig újra visszahúzódjon a forrásba.

         Az idézet második mondata így szól: „Amikor talál, fel fog kavarodni.” Ez a sor azt mutatja meg, hogy legtöbben miért nem találnak tartós békességet – mert az emberek többsége nem akar felkavarodni. Legtöbbünk nem kíván összezavarodni. Nem akarjuk, hogy a boldogságkeresésünk bármilyen nehézséggel járjon. Valójában annyit akarunk, hogy a boldogságot tálcán nyújtsák oda nekünk. De ahhoz, hogy az igazi boldogságot megtaláljuk, hajlandónak kell lennünk felkavarodni, összezavarodni, meglepődni, feltételezéseinkben meginogni – és a nem-tudás feneketlen kútjába hajítódni.

         Mit is jelent az, hogy felkavaródva lenni, és miért is nyílnánk meg ez előtt, vagy kívánnánk is ezt bármilyen szinten? Ennek a megértéséhez közelről kell megvizsgálni az elménket, azokat a dolgokat, amikben hiszünk, azokat a gondolatokat, melyekbe belekapaszkodunk. Meg kell vizsgálnunk a hatalomtól, kontrolltól, dícsérettől, elismeréstől való függőségünket – az összes olyan dolgot, melyek miatt végső soron szenvedünk. A világ rajtunk kívül lévő dolgai hozhatnak ugyan némi átmeneti boldogságot és élvezetet, de nem hozzák el azt a mély beteljesedettséget, amire mindannyian vágyakozunk. Rajtuk keresztül nem vagyunk képesek szenvedésünk okaihoz közel férkőzni, és végső soron ezek a dolgok nem hozzák el az emberi szenvedés mély feloldozását.

         Ha valaki azzal állna elő neked, „Abbahagyhatod a szenvedést. Tényleg teljesen abbahagyhatod a szenvedést, itt és most. Mindössze fel kell adnod mindent, amit hiszel. El kell dobnod a véleményeidet, el kell dobnod a hiedelmeidet, még a saját nevedbe vetett hitedet is fel kell adnod. Mindezt fel kell adnod, de semmi mást nem kell tenned. Add fel mindezt, és akkor boldog leszel, teljesen boldog és szenvedéstől mentes, örökre.” A legtöbb ember számára ez elfogadhatatlan üzlet.

         „Hogy adjam fel a gondolataimat? Adjam fel a véleményeimet? Ha ezt tenném, akkor feladnám azt, aki vagyok! Nem! Ezt nem vagyok hajlandó megtenni! Inkább szenvedek, mint hogy feladjam a gondolataimat, a hiedelmeimet, mindent, amibe kapaszkodom. Inkább szenvedek, mint búcsút intsek a véleményeimnek!” Lehet, hogy ez nevetségesnek tűnik, a helyzet azonban az, hogy a legtöbben itt tartanak. Legtöbbünk ebben az elme-állapotban él. Ha nem vagyunk hajlandók felkavaródni, vagyis nem vagyunk hajlandók észrevenni, hogy amiről azt gondoltuk, valódi, valójában nem is az, akkor sosem lehetünk boldogok. Ha nem vagyunk hajlandóak felismerni, hogy amit mi gondolunk, az nem az igazság, akkor sosem lehetünk boldogok. Ha nem vagyok hajlandók totális őszinteséggel megvizsgálni azt a felépítményt, aminek magunkat gondoljuk, és nyitottnak lenni arra, hogy hatalmasat tévedtünk magunkkal kapcsolatban – talán egyáltalán nem is azok vagyunk, akinek gondoltuk magunkat -, ha nem vagyunk nyitottak legalább esélyt adni ennek a lehetőségnek, akkor nincs módunk megtalálni a szenvedésből kivezető utat.

         Ezért mondja Jézus, hogy amikor találni kezdesz, fel fogsz kavarodni. Amikor éberebbé, tudatosabbá, kezdesz válni, amikor kezdenek felnyílni a szemeid, elsőként azt látod meg, hogy mennyire eltévelyedett vagy, és hogy milyen erősen kapaszkodsz a saját szenvedésedbe. Ez, sok szempontból, a legeslegfontosabb lépés: Hajlandó vagy felébredni? Hajlandó vagy kinyitni a szemedet? Hajlandó vagy felismerni a tévedésedet? Hajlandó vagy meglátni, hogy nem az igazság, nem a valóság nézőpontjából éled az életedet? Ezt jelenti összezavarodottnak lenni. Összezavarodottnak lenni azt jelenti, hogy hajlandó vagy meglátni az igazságot, és hajlandó vagy felismerni, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyennek gondoltad őket.