A Munkád Gyümölcse

Nagyon jól esett olvasni kedves soraitokat, kicsit vissza is pótlódott bennem az energia. Lehet, hogy időről-időre ennyivel helyre tudjátok billenteni az egyensúlyomat, mert akkor úgy hihetem (hehehe), hogy nem tök feleslegesen nyomkodom a billentyűket hétről-hétre, hónapról-hónapra.  Szóval, mostanra már végképp megfogalmazódott bennem az a kifejezett kérés, hogy írjatok minél többet a Munkával, az Élettel kapcsolatos tapasztalataitokról, élményeitekről, esetleges elakadásaitokról, és kérdezzetek bátran. (oraveczandi@yahoo.com) És egyéni beleegyezésetekkel én ezeket a leveleket felrakom a blogra, mert ahány félék vagyunk, annyi féle csodás módon tudjuk megélni, megfogalmazni ugyanazt. Élvezzétek és osszátok meg a Munkátok Gyümölcsét!

Ma két levelet szeretnék megosztani Veletek a tegnapi termésből, még egyszer hálás köszönet a szerzőknek.

Kedves Andika!

Én már a decemberi végi "blog-ritkítási ill. szüneteltetési" írásodnál beparáztam egy pöttyet, hogy elmaradnak a szokásos esti olvasmányaim Tőled... Hál'Istennek ezt a "fenyegetésed" nem tartottad be, aminek szerintem sokakkal egyetemben nagyon örültem/tünk. Írományaid már annyira hozzátartoznak az estéinkhez, mint pl. a lefekvés előtti fogmosás vagy pisikálás. :-) Ahogy Te rákattantál a blogírásra, úgy mi is az olvasására... Mink szeressük a Te függőségedet!!!!!!!!!!!!!! Éljenek a hajcsár "főnökök"!!!!!!!!!!!!!!!

Sokszor simogatja lelkemet, amit írsz,  és csak csapkodok a homlokomra, hogy "HÁT PERSZE..." meg "HOGY NEM JÖTTEM RÁ EDDIG" meg "DE HISZ EZT ÉN IS TUDTAM" meg még millió ilyen felismerés... Hidd el, akár visszajelzünk Neked utána-akár nem (telefon, blog, sírás-rívás... stb.) amit elolvastunk Tőled/Általad az másnap, egy hét, egy hónap múlva visszaköszön az életünkben... Nemcsak "biccent" egyet felénk, hanem ránk mosolyog, odalép hozzánk oszt' letörli egy kicsit azt a szemüveget, amin keresztül az ÉLETET nézzük. Mi meg csak bámulunk ki a fejünkből, hogy milyen világos van odakint... Nem is olyan szar hely, ahol vagyunk (bár percekkel előbb még meg voltunk győződve az ellenkezőjéről...) Persze, aztán a lehető leghamarabb, amikor nem figyel senki, (még az oraveczandi meg bájronkéti sem...) gyorsan megint "beleheljük" az okkulárénkat, mert azért egy kicsit még félünk attól a marha nagy fénytől. Mert nem ismerjük még valami nagyon, bár innen, ebből szögből, elég jó helynek néz ki... Na, de inkább csúszkáljunk vissza a kis szmötyinkbe, azt legalább ismerjük! Hát persze ez csak a miénk!!!

A változás, ami az elmúlt időszak alatt bekövetkezett bennem az, hogy amíg régen gyűlöltem magam azért, hogy nem TUDOK olyan lenni, aki ott engedi magát "hagyni" azon a jó helyen, most már csak szeretettel nézem magam, a "küszködésem", ami tulajdonképpen már nem is az, csak a DOLGOM! És marha jól csinálom a DOLGOM...
Na, igazából ez csak egy köszönetnyilvánítás akarna lenni a sok segítségért, amit Tőled kapok/kapunk... meg persze benne van az az aljas hátsó szándék is, hogy nem kell nélkülöznünk Téged és gondolataidat...

Szeretettel ölel a "legrégebbi olvasód”.

U.i: Ja, különben szoktam dühöngeni is az írásaidon, de arról majd egy másik
alkalommal...

Kedves Andi!

Pár hete olvasom a blogodat, és tetszik nagyon, amit csinálsz. Három év "Secret és tudatos teremtés után" juttattam magam olyan állapotba, hogy azt láttam, minél inkább görcsölök, annál biztosabban teremtem meg a félelmeimet, és iszonyatosan, végletekig lefáradva ettől az igyekezettől jutottam el Byron Katie-ig. Először én is írott formában találkoztam a gondolataival, és már az nagyon megfogott - elkezdte fellazítani a gondolkodásom, a hiedelmeim börtönét. Aztán én is elkezdtem keresgélni Youtube-on, és ez mégnagyobb hatással volt rám. Jó látni Őt Munka közben, és azt, ahogy a kérdései hatására az emberekben őszintén csörrennek a tantuszok: "Tényleg nem a világ bánt, hanem én bántom saját magamat!"

Én ezt már nagyon régóta tudom, hogy így van, de a négy kérdés, és a Munka, most hihetetlen gyorsasággal segít fellazítani a börtönt. Amúgy is legnagyobb bajom mindig is a kétely volt (Igaz ez?:), így most rájöttem, hogy az önbántó gondolataimmal szemben is használható dolog ez a kételkedés, tehát mégiscsak volt haszna az életemben.

Olvastam a mai bejegyzésedet is, ha elfáradtál, hát pihenj. Gondoltam, írok Neked, először is, köszönetképp, mert nagyon szeretem olvasni a soraidat, sokat segítenek. Talán leginkább ezért... :) Az embert tényleg úgyis csak a saját Munkája mentheti meg, és azzal tud hasznára lenni, ha akar, másoknak is. Lehet olvasgatni évezredeken át, de a valódi változás mindenkinél akkor indul el, mikor már nem csak elmélkedik, keresgél, hanem tesz is magáért.

Rengeteg örömöt kívánok Neked:
Bea