Mi köze Önértékelésünknek és Önbecsülésünknek a Függőségekhez?

Az alacsony önértékelés és önbecsülés a szerfüggőségek és viselkedési függőségek egyik legalapvetőbb kiindulási pontja. Az Élő Önvizsgálatokban ún. hiányéneknek, hiányidentitásoknak, hiánytörténeteknek nevezzük azokat az önmagunkról kicsi korunkban elhitt és azóta is hurcolt, képekből, szavakból, hangokból és érzelmi energiákból álló TÖRTÉNETCSOMAGOT, melyet azonosnak HISZÜNK saját magunkkal. Ezek legtöbbje az értéktelenségünkről, szerethetetlenségünkről, nem megfelelőségünkről, alkalmatlanságunkról szól, vagyis valamilyen módon HIÁNYT, nem rendbenlevőséget feltételez. (Ezzel kapcsolatban egy új Scott videót találsz a bejegyzés végén.)

Sokat írtam már erről a blogon, érdemes lehet 2012 augusztusáig visszakeresgélni. Most inkább röviden a személyes érintettségemről számolok be.

Egyik erős személyes hiányidentitásom az értéktelenség volt. Kicsi korom óta úgy érzékeltem magam, hogy csak akkor vagyok értékes (elfogadható, megfelelő, rendben levő, szerethető – helyettesítsd be a sajátodat), ha TELJESÍTEK. Úgy önmagamban nem érek semmit, TENNI kell az elfogadásért. A hiányidentitások ún. érzelmi sebbel nőnek össze, az én esetemben ez elsősorban a szégyen és a bűntudat volt. Emellett azt is megtanultam, hogy a dühöm is elfogadhatatlan. Az évek múlásával egyre jobban bezáródtam ebbe a történetketrecbe, persze akkoriban fogalmam sem volt róla, hogy mi zajlik bennem. Tizenéves koromtól az értéktelenségem fő céltáblájává a testem vált. (Fontos tudni, hogy életünk különböző területeire vetülhetnek ki a hiányidentitásaink – ki miből érzékeli azt, hogy valami nincs rendben vele.)

Amikor a hiányidentitásaink működésbe lépnek, rengeteg minden történik bennünk szinte észrevétlenül. Amikor csak a testemre gondoltam, beindult az érzelmi seb, az én esetemben a szégyen. Sem a beinduló értéktelenségi történetnek, sem pedig a szégyen érzelmének és a vele járó testi érzeteknek nem voltam tudatában, hisz senki sehol nem tanította meg, hogy így is lehetne. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ilyenkor lavinaszerűen elöntenek minket a gondolatok és az érzelmek, és ebből csak annyit érzékelünk, hogy borzasztóan vagyunk. És valahogy szeretnénk kimenekülni ebből a megtapasztalásból, csak ne kelljen ilyen szörnyűségesen érezni magunkat. Elkezdődik az ODAKINT keresgélés. Olyasvalamit akarunk a külvilágból pótolni, amit BELÜL HIÁNYZÓNAK HISZÜNK. Nagyon fontos, hogy csupán csak hisszük, persze ez teljességgel megingathatatlannak tűnik, minden bizonyítékunk megvan rá. Külső ráhatást, kontrollt, manipulációt kezdünk el alkalmazni, mindezt még mindig tudattalanul. Az én esetemben ez a test kényszeres kontrollálása volt, koplalással, kényszeres edzéssel. Emellett az iskolai teljesítményem is fontos mérőműszere volt az értékességemnek, valamint jó kislánynak illett lennem, nehogy tovább nehezítsem a helyzetemet. Persze belül már tomboltak a mindezen kényszerek ellen lázadó energiák, amiket szintén sikerült jó sokáig elnyomnom. Ebből pedig teljes beközömbösülés, elszigetelődés, bezárkózás következett, két évtizednyi depresszióval. A legegyszerűbb megoldás számomra a világtól való elzárkózás volt, így fájt a legkevésbé. A depresszió ilyen értelemben nagy ajándék, mert megvéd attól a fájdalomtól, amivel nem tudnánk mit kezdeni. Mert depressziós állapotban nincsenek érzelmek. Persze élet sincs nagyon, de ez akkor kevéssé jut el a tudatunkig.

Amikor pedig mégis „lázadnának” a fájdalmas érzelmek, jól jönnek a függőségi szerek, nálam ez főként az étellel, édességgel való visszaélés volt, majd’ két évtizedig a bulimia különböző fokozataival. Depressziós mélypontjaimról pedig számos esetben a „szerelem” húzott ki, amit eksztatikus energiaként éltem meg, ettől is függővé válva. Érdekes ördögi kör alakult ki mindebből… Értéktelenség, alacsony önbecsülés, szégyen, bűntudat, elfojtott érzelmek, depresszió, függőségek. Ez a dióhéj. :)

Hosszú évek öntanulása áll mostanra mögöttem. Számomra legtöbbet azok a módszerek segítettek, melyek gondolati és érzelmi szinten is működnek, és nem a problémák eltüntetésére, hanem a velük való szeretetteljes találkozásra indítanak. Újabb és újabb szeretetteljes találkozásra önmagammal. Meggyőződésem, hogy akkor tudok másoknak is segíteni, ha a saját folyamataimat is komolyan veszem. Saját működéseim megismerése izgalmas kreativitást fakaszt bennem, és egyre mélyülő intuíciót és együttérzést mások iránt. Megtisztelő, ha valaki hozzám fordul a problémáival.

Ha kíváncsiság ébredt benned Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai és Természetes Nyugalom módszere, illetve Byron Katie Munka-módszere iránt, várlak szeretettel a következő tanfolyamokon:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2016. december 9-11. Részletekért kattints ide.

Megjelent Scott Kiloby Természetes Nyugalom című könyve magyarul. 

És még figyelmedbe ajánlom Scott minivideó-sorozatának újabb darabját a hiányidentitásokról:

Hiányidentitások - Valami baj van velem