2011. május 20., péntek

Menekülésből Megnyugvásba – Angéla Története 2.


„Sosem hozunk döntést. Amikor elérkezik a megfelelő pillanat, a döntés saját magát hozza meg.”(Byron Katie)

A tegnap megkezdett történet folytatása. Ha nem olvastad volna az első részt, javaslom, hogy mindenképp tedd meg. Itt találod Angéla Történetének első részét: http://onmunka.blogspot.com/2011/05/munka-gyorsmenetben-angela-tortenete-1.html#comments

Szia, kedves Andi!
Elég rég írtam Neked, a húsvét Csabival telt, (meg persze Munkával). Még mindig vannak kérdéseim, például az, hogy nekem hirtelen váltás volt ez, egy spirituális útról, ahol egész nap kitölti a gondolataimat a mantra, az éneklés, a légzésre (szívre) figyelés, átállni arra, hogy nem csinálok semmit. Még mindig kicsit fura, mert bennem van a késztetés, hogy valamit tennem kellene. Ez kicsit feszültté tesz időnként, akkor, amikor nem jön magától az a csodálatos béke, amit már egy-egy nap tapasztaltam.
Úgy érzem sok mindentől megszabadultam, valahogy egyszerűbbnek látok mindent, de tegnap például estére nagyon tele volt a fejem, feszült a rengeteg gondolattól és a hangulatom a mélypont alatt volt. Bár érdekes, hogy míg szerencsétlen Csabinak hánytorgattam fel a múltban elkövetett bűneit (gondolhatod, hogy éreztem magamat, hogy erre vetemedtem), most más volt a menetrend, mint régen. Elkezdtem magamra figyelni, arra, hogy mik a tények, és mi az, amik az én saját félelmeim, sőt, tudtam rá is figyelni, anélkül, hogy egyből a saját elképzeléseimet húznám rá a sztorijára. Tehát a Munka tényleg működik. Talán az zavar egy kicsit, hogy nem tudom, hogyan működik, de kezd megfogalmazódni bennem az, hogy lehetetlen bármit is tennünk azon kívül, hogy figyelünk és elvégezzük a Munkát.
Szóval a kérdésem az lenne, hogy ne ijedjek meg, ha támadnak a gondolatok? Illetve, az, hogy úgy gondolom, az elején kellene megcsípnem azt az egyet, ami elkezdi generálni a többit, mert akkor, amikor özönlenek a rossz gondolatok, már tehetetlen vagyok, mert elnyomni nem lehet Őket, de ha nem figyelek rájuk, akkor is ott vannak és fájdalmat okoznak. Nem tudod esetleg, hogy akkor, amikor jönnek a rossz gondolatok és érzések, és nincs rá mód, hogy magamba merüljek, mert főzni kell, a gyereket el kell látni, stb., de minden fáj, még az is, hogy ránézz valakire, akkor mit lehet csinálni? Vagy el kell viselnem ezt addig, amíg jobban letisztulok?
Ez egyébként már régi történet, azóta élek így, hogy megszületett a fiam, és ezzel elkezdődött a túlélésért folytatott küzdelmem, amiben a választási lehetőségem annyi volt, hogy vagy az apjával élek, aki alkoholista és uralkodik rajtunk és egyéb nyalánkságok, a testi erőszaktól kezdve folytathatnám, viszont anyagi biztonságban, vagy pedig szabadon, az apja nélkül, viszont egy vas nélkül, lakás nélkül, jó állás nélkül, egyedül felvállalva a „lehetetlent”. Azután hol a különélést, hol az együttélést (amikor már nem bírtam a küzdelmet a mindennapi túlélésért) választottam.
Visszatérve a kérdésemhez (bocsi, hogy ide-oda kanyargok), úgy érzem, túl sok mindent kell „megMunkáznom”, rengeteg a gondolatom és nem tudom a fontossági sorrendet. Ott vagyok elakadva, hogy melyikkel kezdjem? Vagy egyszerűen próbáljak boldog lenni, és ami éppen jön, azzal Munkázzak? Csak ezzel az egy kicsit a bajom, hogy már megszoktam a feszültséget, és sokszor fogalmam sincs, miből adódik éppen. Jó, annyit tudok, hogy Csabi sürget, mert együtt szeretne élni Velem és döntéskényszerben érzem magamat, pedig nem akarok dönteni.
Pedig sürgős lenne sajnos, mert munkát kellene vállalnia, de csak akkor tud, ha itt marad. Én pedig szeretném is, meg nem is. Ilyenkor mit tudok tenni? Mert nem akarok magamra erőltetni egy esetleges rossz döntést, de nem is tudok nyugodt lenni ebben a helyzetben, csak akkor, ha elnyomom magamban a döntéskényszert. Jó hosszúra sikerült ez a levél.
Ha gondolod, vagy érdemesnek tartod, nyugodtan felhasználhatod a történetemet a blog-on, vagy akár csak egy részét. És ezután is, ha írok. 
Gyönyörű szép napot kívánok!
Puszi, Angéla

 „Mindig csak egyetlen gondolatot kell megvizsgálnunk. Azt, amelyik épp most bukkan fel.” (BK)

Döntésekről már írtam régebben két bejegyzést, frissítsétek fel:

Szia kedves Andi!
Már jó régóta nem írtam Neked, pedig a facebook-ot is olvasgatom és egyszer-kétszer már majdnem írtam. Csinálom a Munkát és csodálatos felfedezéseket teszek. Csak nehéz egy kicsit a belső dolgokról írni. Rájöttem, hogy direkt eltaszítom magamtól a boldogságot és mindenféle módon kínozom magam a spiritualitás jegyében. Mindenesetre nagy megkönnyebbülés volt rájönni, hogy én is csak egy földi halandó vagyok. Kiléptem a Mester csoportjából. Egyébként fenekestül felfordult az életem, minden megváltozott benne. Amint rájöttem, hogy mit csinálok magammal, Csabi visszajött, többé nem éreztem úgy, hogy ellen kell állnom Neki. Tudod, eddig X-ben laktam egy albérletben, és most már biztos, hogy Anyuékhoz költözünk Y-ba. Jó lesz, mert 40 perc busszal Budapest. Eddig nem akartam Velük lakni, annak ellenére, hogy többször hívtak, mert van egy felső szint, amit nem használnak, és ha lesz egy kis pénzem, meg tudom csinálni saját lakásnak. Egészen idáig folyamatosan menekültem Tőlük, albérletből albérletbe költöztem, az országban már legalább 30 helyen laktam. Most először érzem azt, hogy el tudnám fogadni az állandóságot és el tudnám fogadni Anyuékat, úgy ahogy vannak, kritika nélkül (vagy legalábbis kevés kritikával- egyelőre). Rájöttem, hogy nem kell mindenkinek olyannak lenni, mint amilyen én vagyok. Jó nagy egóm volt, ráadásul spirituális.
Sok minden változott a Munkával kapcsolatban is, rájöttem hol bakiztam, például, amikor nem azért csináltam, hogy önvizsgálatot tartsak, hanem úgy gondoltam, már előre tudom a válaszokat, és csak annyi az egész, hogy egy negatív történetből pozitívat fabrikálok. Rengeteg agytornát végeztem, mire rájöttem, hogy nem kell előre tudnom a válaszokat, még ezt is irányítani akartam és észre sem vettem. Ez a gőg és irányítási kényszer Csabival kapcsolatban a legerősebb, sokat kell még dolgoznom ezen. De most már legalább észreveszem, amikor kirobbanni készül. Valamikor ki is robban. Ettől függetlenül szerinte sokkal jobb a kapcsolatunk, mint bármikor az elmúlt 5 évben és osztom a véleményét.  
De a legjobb érzés az, hogy sokkal-sokkal közelebb állok magamhoz és ezáltal sokkal jobban szeretek mindent körülöttem.
Köszönöm, hogy segítettél elindulni.
Ha Y-ba költözünk, megint írok. De lehet, hogy még előbb, a facebook-on, ha sikerül levetkőznöm a gátlásosságomat.
Szép napokat kívánok és jó Munkát!
Puszi. Angéla

2 megjegyzés:

  1. KysOravecz Andi2011. május 28. 19:02

    Örülök Neked, Angéla, így ismeretlenül is. Ez a Munka a leghálásabb fajta, amit valaha csináltam. Persze sokan abbahagyják vagy el sem kezdik, mert nem ígér azonnali megváltást - sőt nem ígér semmit. Olyan, mint a lemeztöredezettség-mentesítés a windows-ban: helyére teszi a széthullott darabkákat.
    További kitartó munkázást, és "üdvözöljük a saját boldogságában"! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia kedves Andi!

    Köszönöm, hogy írtál nekem. Tegnap olvastam el, éppen egy kisebb fajta válságban voltam. Ez arra ösztönzött, hogy megvizsgáljam magával a Munkával kapcsolatos hozzáállásomat és hiedelmeimet. Napok óta úgy éreztem, visszaestem, sőt mintha el sem indultam volna és ez tegnapra teljesedett ki annyira, hogy őszintén szembenézzek vele és ne csak elnyomjam és a háttérben duruzsoljon nekem ( arra ösztönözve, hogy még jobban hajtsam magamat).
    Rájöttem, hogy még mindig kijátszom saját magamat, mert a Munkával is az a célom, hogy egy szuperebb egyéniség legyek és azt gondoltam, már mennyit dolgoztam érte, igazán megérdemlem, már nem itt kéne tartanom,stb...
    Ezt azért írom Neked, mert tényleg keménynek tűnik ez a módszer és egyáltalán nem csodálkozom rajta, ha valaki abbahagyja, mert itt pont az ellenkezőjét csináljuk, mint ami belénk lett oltva, hogy azonnali eredményt várjunk, és bármi nehézség van, ...menekülj...!!!
    De tényleg érdemes kitartani, mert szerintem sehogy máshogy nem lehet a problémákon túljutni. Úgyhogy köszönöm a biztatást, pont jókor jött, Neked is minden jót kívánok, remélem egyszer majd találkozunk.
    Szeretettel:
    Angéla

    VálaszTörlés