2011. május 16., hétfő

„Hihetetlen Hiányállapotban Vagyok”


"Az önfelismerés a legédesebb dolog. Megmutatja nekünk, hogyan is vagyunk totálisan felelősek saját magunkért, és a szabadságot csak itt tudjuk megtalálni. Ahelyett, hogy ránk és a világra tekintgetnél a kielégülésed elnyerése érdekében, tekints magadba, és találd meg mindezt önmagadban." (Byron Katie)

Drága Andikám,

Olvasván a mai bejegyzésedet, bátorságot kaptam az íráshoz. Nagyon nagy a zakata. Nem tudom, hogy pontosan ilyen zakatára gondoltál-e, nem tudom, hogy ennek itt a helye vagy sem...  Pár sorban azért elmondanám. Nagyon magam alatt vagyok. Pár hete kezdődött,  nem bírok egyenesbe jönni. Majd a szomszéd lánnyal történt beszélgetés után, már a mécses is eltörött. Beszélgetés után rájöttem, (megvilágosodott előttem), hogy olyan hihetetlen hiány állapotban vagyok, elmondani nem tudom. Hiányzik a gyerek, a család, a boldogság, az élet, a barát(nő) akivel őszintén megbeszélhetném gondjaimat, Rájöttem, hogy tök egyedül vagyok, ami k..va szar érzés. (Utóbbi időben az ünnepek is nagyon bezavarnak. Messze a családtól,  az érzés, hogy egyedül vagy.) Óriási az űr!
Na, ebből hogyan vezet kifelé az út? (Csak azt nem mond, mint mások, hogy férjhez kell menni, meg hogy én választottam az egyedüllétet, ezt az életet.) Mi a túrót tegyek? (És ez most nem önsajnálat.)
Ha van kedved, időd egyszer lereagálni köszönöm. (Vagy ha lehet erre bármit is mondani.)
Jó volt leírni.
Pusza, Évi

Drága Évikém!
Köszönöm, hogy leírtad. Ezek alapján értem az elmúlt két alkalommal rajtad látott nagy bezárkózást, valahogy olyan érzésem volt, hogy teljesen elbújtál.
Pont ilyen zakatára gondoltam, igen. Telitalálat. Az egész életed alapjában megkérdőjelezve, hiányosnak látva. A legerősebb hiedelmed a „Hihetetlen hiányállapotban vagyok.” Ezen nem a férj vagy a gyerek segít, hisz mostanra már Te is teljesen tisztában vagy vele, hogy ezek a külsőségek maximum átmenetileg maszkírozzák el a magányosságunkat. Évi, tudod jól, hogy csak akkor vagy képes egyedül érezni magadat, és magad alatt lenni, ha elhiszed a gondolataidat, mivel abban a pillanatban elkülönülsz a Valóságtól. És az elméd most úgy gondolja, hogy na, tessék, még a magyarázatot is megtaláltam, sőt még a szomszéd lány is ezt mondja. De Te ismersz egy módszert, amivel ezeket meg lehet és meg kell vizsgálnod.

  • Igaz az, hogy hiányállapotban vagy? Teljesen, száz százalékig biztos lehetsz ebben?
  • Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy az élet minden területén hiányod van? Hogyan tekintesz magadra, másokra, az életre? Milyen elvárásokat, követeléseket támasztasz? Hogyan érzed magad, és hogyan viselkedsz? Mire használod ezt a gondolatot? (Én azért elég erősen felfedezem itt az önsajnálatot, és nyugodj meg, mindannyian ugyanezt csináljuk, és mindig újabb meg újabb köntösbe bújtatjuk.) Kérlek, nagyon alaposan nézd ezt végig, mert ott van az egész illúzióéleted benne.
  • Ki lennél a történeted nélkül, hogy hiányállapotban vagy?
Megfordítás: „Nem vagyok hiányállapotban.” "Bőségállapotban vagyok.":  Rengeteg példát keressél, kérlek, amik az életedben jelenlevő bőséget mutatják, piciket, teljesen evidenseket, amiket a hiedelmeid miatt észre sem tudsz venni, ezért nem is tudod értékelni ezt a rengeteg apró bőséget, amit az élet teljesen automatikusan nyújt, semmit sem kell tennünk érte.

Attól, hogy férjhez mész, gyereket szülsz, több időt töltesz a családoddal, vagy barátaid vannak, a belső, képzelt hiányaid még nem fognak felszámolódni. Mindezen dolgok hab a tortán, ha belül rendben vagyok. És ki mondta neked, nekünk azt, hogy ezek a dolgok szükségesek egy boldog élethez? Nyilván, mindannyian elhittük ezt. De akkor ez azt jelenti, hogy egy olyan nő, akinek nincs gyereke, nincs férje, nincs rendszeres kapcsolata a családjával, soha nem lehetne boldog. (Nem is beszélve arról a rengeteg további belénk kondicionált elvárásról, aminek tudat alatt mind megfelelni kívánunk.) Én ennek az ellenkezőjéről tudok teljes mellszélességgel tanúbizonyságot tenni. Ahogy felszámoltam a hiedelmeimet, telt meg az életem csodás bőséggel, attól függetlenül, hogy mi van benne kívülről. Évi, nem tudom, mennyire rendszeresen végzed a Munkát, de nagyon fontos lenne. Hogy már automatikusan észrevedd, hogyan csinálódnak az újabb és újabb történetek az elmédben, és rögtön megkérdőjelezd őket. Javasolnék egy Munka-párt, akivel nagyon mélyen megnyílhattok egymásnak, és ez által olyan barátra is rögtön szert tehetsz, akire vágysz. Ezeket a lépéseket senki nem tudja megtenni helyetted, és ezt is nagyon jól tudod.

Érdemleges még a barátság témaköre. Mihez van szükséged barátra/barátnőre? Mit vársz tőle? Mit biztosítson az életedben? Hogyan viselkedjen? Mitől nevezel valakit a barátodnak? Hagyományosan legtöbben a barátainkat „használjuk”. Arra, hogy meghallgassanak, elfogadjanak minket, társaságot biztosítsanak magányunkban, és ezt leginkább úgy tegyék, ahogy azt mi elképzeljük. Olyan gyakran beszéljünk, találkozzunk, ahogy az nekem jó, úgy szóljanak hozzám, ahogy én képzelem, értsenek egyet velem, értsék meg a fájdalmamat, érdeklődjenek irántam, legyenek nagyon figyelmesek velem. És ha nem ilyenek, akkor máris nem szeretem őket, nem is barátok többé. Hát, ez nem barátság. Ez elvárás-lista. És ugyanolyan játszma, mint amit a párkapcsolatainkban játszunk. Amíg úgy gondolom, hogy barátra van szükségem, addig saját magammal nem vagyok barátságban, addig azt szeretném, hogy más szeressen, meghallgasson engem, pedig én saját magamat nem szeretem és nem hallgatom meg. És sokszor pont olyan „barátra” lelek, aki ugyanúgy szenved, mint én, és a közös szenvedésünket nevezzük el barátságnak, hisz olyan jól megértjük egymást.
Javaslom az összes Olvasónak, hogy nézze végig a baráti kapcsolatait, fedezze fel, mire is „tartja” ezeket az embereket. Ha valami nem tetszik bennük, tessék leírni, és megvizsgálni a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal. Ez a saját magammal folytatott barátsághoz vezető utam, az önszeretethez, hisz pont olyan emberek vannak körülöttem, akikre szükségem van ahhoz, hogy felismerhessem magamat.

És még egy utolsó megvizsgálni való:
„Meg kéne találnom a kivezető utat.”
Évi, pont a befelé vezető utat kéne megtalálnod, mint mindannyiunknak, elindulni felelősségteljesen magad felé, rendíthetetlenül, megállíthatatlanul, mert eldöntöd, hogy igenis boldog szeretnél lenni. A boldogság bent vár, nem a gyerek, férj, barátok, család formájában. Amíg belül nincs meg, addig ők maximum átmenetileg tesznek boldoggá. Évikém, ne várj tovább magaddal, kérlek. Van elég időd magadra, tessék minden egyes nap megvizsgálni egy hiedelmet, nagy-nagy alapossággal.

Szeretettel, Andi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése