2011. május 3., kedd

Kata Útja


„A valóság szerelmese vagyok, mert ismerem az ezzel járó szabadságot és erőt. Mindig azt akarom, ami éppen van. Ennyi. A dolgok megváltoztatására irányuló terveim csak ronthatnának ezen a csodán. Még az olyan egyszerű gondolatok is, mint a „Nem vagyok oké” depressziót okozhatnak, mivel szemenszedett hazugságok. Még a halálos ágyamon is oké vagyok.” (Byron Katie)

Katát 20 éve ismerem, pontosabban, úgy fogalmaznék, hogy az elmúlt egy évben, amióta velünk Munkázik, egy egészen új Katát ismertem meg. Mint ahogy mindenki, aki körülöttem rendszeresen végzi a Munkát, elképesztő átalakuláson megy át. Lenyugszik, magára talál, kinyílik, kivirágzik, elcsendesül, önálló lesz, kiáll önmagáért, megenged, áramlik az Élettel, sugárzik belőle az életöröm és a szeretet.
És ugyanezt látom a nemzetközi Munka-berkekben is, egyszerűen BOLDOG embereket „szül” a Munka. És azt hiszem, nincs olyan ember a világon, aki ne erre vágyna. Ez az egyszerű recept, vagyis a Négy kérdés és a Megfordítások mindenkinek beválik, aki komolyan gondolja. Kata komolyan gondolta. Meg is lett az eredménye. Köszönöm, Kata, hogy ilyen fontos vagy Magadnak. Szeretlek.

Drága Andi!
Szóval, ismered elég jól a történetemet, 25 év házasság, válás, új életforma... stb. Önismeret, iskolák, tanulás évek óta. A sztorim az, hogy a volt férjemmel találkoztam a napokban, mert még van anyagi jellegű „elszámolnivalónk”. Korábban jó kis történeteket gyártottam magamnak, hogy „Nem is akarja megadni, nem fontos neki, én csak utolsó vagyok”.
Sokat dolgoztunk ezen a storyn KysAndival, és a mostani a randira úgy mentem, hogy a szívemet kinyitottam, nem volt semmilyen elvárás Vele szemben. Sikerült két órán át őszintén, szeretetteljesen, egymásra figyelve beszélgetnünk és a végén úgy váltunk el, mintha még ezer dolgot szeretnénk megbeszélni. Elfogadtam azt a tényt, hogy most nincs pénze. Nem gyártok magamnak több történetet erről, nem szívatom magam miatta. Ha lesz pénze, megadja, ha nem, úgy is jó. A csattanó az egészben az, amikor ezt elmeséltem a közös gyerekünknek, ő meghatottságában sírva fakadt.
No, ennyit röviden, puszik s ölelés, Kata

(2 hónappal később)

Drága Andi!
Én is érlelgetem magamban a választ a szombati Tiszta Kommunikáció tréning óta, és most ÖnMunkás társunkat olvasva, felbátorodtam. (Szégyellem Magam… http://onmunka.blogspot.com/2011/04/szegyellem-magam-es-el-kell-tunnom-mert.html) Én dolgoztam vele a tréning másnapján, és hihetetlen élmény volt vele Munkálkodni, és végigkísérni Őt ezen felismerésig. Most beszéltem Vele és gratuláltam a bátorságáért.

Rólam pedig annyi, hogy sok töprengés után,  vasárnap küldtem egy sms-t A-nak, hogy a tiszta kommunikáció jegyében, tetszik nekem. Ezzel, hogy ezt el mertem mondani, le mertem írni, már nem is volt érdekes a válasza, hiszen észrevehetően egy másik nő tetszik neki.
Jókat kuncogok magamban, amikor észreveszem, hogy a megszokott, berögzült történeteimet pörgetem egy-egy story kapcsán. Például levelet kaptam a bécsi bérlőmtől és még fel sem bontottam a levelet, már jöttek a gondolatok - biztos fel akar mondani, biztos kéri a kauciót... és nekem nincs pénzem... da,da,da. Amikor ezt nyakon csíptem, hangosan nevettem és felbontottam a borítékot, amire csak az aláírásom kellett.
Más. ÖnMunkázom egy lánnyal a Műhelyben, aki osztálytársam volt, egy cigány származású lány, nagyon szeretem. Amikor kezdte elmondani a pasikról a történeteit, szintén nevetésben törtem ki, ugyanis rájöttem, hogy ugyanolyan elvárásokkal kezd egy kapcsolatba, amik nekem is vannak, voltak? Akár az enyémek is lehetnének.
Megint más. Kolléganőmmel még nem sikerült teljesen lerendezni azt a feszültséget, ami kettőnk között van, és most azt vizsgálgatom, mi az, ami zavar benne, miért menekül, fut maga elől, illetve én mikor menekülök magam elől? Itt még lesz meló a páros Munkára. Illetve a tiszta kommunikáció jegyében hogyan mondjam el azt, amit gondolok erről az egészről?
Őszintén, belső meggyőződésből mondom, hogy most kezd beérni nálam az a rengeteg Munka, amit elvégeztünk és kerülnek a dolgaim (autó, volt férj, pénz) a helyükre és „szinte” maguktól megoldódnak. Ugyanis, amikor elfogadom, hogy ami van, az van és nem gyártok hozzá több történetet, teljesen felszabadulok, és tisztán, nyitott szívvel fogadom az élet által felkínált újabb lehetőséget. Rengeteg korábbi hiedelmem tűnt el, - nem mondom, hogy nyomtalanul - de legalább már felismerem, hogy miben vagyok.
Puszik és ölelés, Kata

2 megjegyzés:

  1. Egy kis adalék arról, milyen az, amikor lassan elkopnak a történeteid: múlt héten pénteken kinn voltam a kertünkben, amit a történetem szerint apósom úgymond "ránk erőltetett". Másfél évtizeden keresztül szenvedtem miatta (?). Utáltam kijárni, mert erőszaknak éreztem az egészet. Utáltam mindent, ami ezzel volt kapcsolatos. Utáltam az összes szerszámot, a bútorokat, a fűnyírókat, mindent. Különben is, ki a francot érdekel egy nyavalyás fűnyíró, ott dögöljön meg, ahol van, főleg, ha a nagy ellenfél vette.
    Úgy adódott, hogy pénteken éppen füvet nyírtam. Közben elkezdett esni az eső és én beálltam a teraszra. Amikor elállt, ismét elindultam, felálltam a padról, majd kis híján hasra estem valamiben. Lenéztem a lábam elé, a fűnyíró volt. Nem tudom, mikor hoztam be a tető alá. Egyszer csak ott volt. Nyilván azért, hogy ne ázzon meg és ne menjen tönkre az esőben...

    VálaszTörlés
  2. Attila, ezen hangosan hahotázom, és a nyuszikás fűnyírós vicc is eszembe jutott. Imádom a fűnyírókat. :))) Meg a kerteket, a szerszámokat, az apósokat, no és Téged. Puszillak

    VálaszTörlés