2011. május 25., szerda

Tökéletesnek Kell Lennem – Igaz Ez?


Mindannyian vágyunk tökéletesek lenni. Kérlek, nézz bele az életedbe egy kicsit: hogyan vívod Te a tökéletessé válás harcát magaddal? Mi mindent csinálsz azért, hogy végre tökéletesnek láthasd, érezhesd, gondolhasd magad? Önfejlesztesz? Megvilágosodásra pályázol? Fogyózol? Konditerembe jársz? Agyon tanulod vagy dolgozod magadat? Plasztikai sebészetről álmodozol? Tökéletes anya, feleség, férj, szerető, főnök akarsz lenni? Mindig másoknál többet szeretnél tudni? Újra meg újra a következő nagy célt akarod elérni – mindenáron? Mennyire ütöd-vágod magad ezzel a küzdelemmel? Mennyi energiádba kerül mindez? Mennyire vagy békében magaddal, a világgal, a többi emberrel és az életeddel? És most (is) csak az őszinte válaszokkal mész valamire.
„Tökéletesnek kell lennem.” Ez egy újabb „ősgenerációs” hiedelem. Az életünket mélyen megmérgező fajtából. Szeretném, ha minden Kedves Olvasó végigcsinálná ezt a Munkát velem, akár tudja, mi ez, akár nem. Összesen annyira van szükség, hogy kinyitod magadat, és őszintén válaszolsz az alábbi kérdésekre. Végtelenül egyszerű. A téma ugyanakkor elég húzós, dacos ellenállást tanúsíthat az állandó tökéletességre ácsingózó egó-pajtink, és pillanatok alatt szabotálhatja a Munkád menetét. Szép türelmesen, finoman, a Munka egyfajta meditáció. Kukkants bele jó mélyen magadba, nagyon kíváncsi vagyok, mit találsz.

Tehát a megMunkázandó hiedelem: „Tökéletesnek kell lennem.”

1. Igaz az, hogy tökéletesnek kell lennem? Igen/Nem. (Nem tudom.) (Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba ezt a kérdést.)

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy tökéletesnek kell lennem? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy tökéletesnek kell lennem (és közben azt mondja az elmém, hogy nem vagyok az)?
- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?
- Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz? Miket gondolok magamról? Szeretem-e magamat ilyenkor? Hogyan „csapom” magamat, milyen önostorozó gondolataim vannak?
- Hogyan bánok másokkal ilyenkor? Magam alá vagy fölé helyezem őket gondolatban? Rögtön a hibáikat lesem, vagy irigykedem, mennyivel „tökéletesebbek”, mint én?
- Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?
- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot? Mi mindent tettem már az életemben azért, hogy „tökéletes” legyek? Mennyi energiámba került ez? Mennyire tudom élvezni az életet, amikor elhiszem, hogy tökéletesnek kell lennem (s közben nem tartom magam annak)?
- Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam?
- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy tökéletesnek kell lennem? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle?
- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?
- Mikor, hány éves koromban jutott először eszembe, hogy tökéletesnek kell lennem? Kinek akartam akkor megfelelni? Kinek akarok egész azóta is megfelelni?
- Kin láttam gyerekkoromban magam körül, hogy tökéletes szeretne lenni? Vagy kin láttam pont azt, hogy szerintem tökéletlen és csak küzd, de semmi nem sikerül neki?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy tökéletesnek kell lennem? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és másokkal? Hogyan beszélsz, hogyan zajlik az életed, hogyan tekintesz magadra? Milyen az életed, ha soha többé meg sem fordul a fejedben, hogy tökéletesnek kell lenned?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: „Tökéletesnek kell lennem.”

+ Nem kell tökéletesnek lennem.
Keress három konkrét példát arra, hogyan igaz az, hogy nem kell tökéletesnek lenned, főként nem úgy, ahogy azt eddig gondoltad, ahogy azt a világ elhitette veled. Keress olyan dolgokat, amiket távolról sem gondolsz hagyományos értelemben tökéletesnek magadban, mégis minden rendben van velük, egyáltalán nem foglalkoztatnak. Csak úgy vannak, a maguk természetességében. Csukd be a szemedet, és engedd, hogy felbukkanjon sok pici, apró dolog az életedben, ami úgy jó, ahogy van. Azt is érdemes megnézni, mi mindent ad Neked teljesen automatikusan az élet, még akkor is, ha a szó hagyományos értelmében nem vagy „tökéletes”. Mert amíg a „tökéletességért” küzdök, addig elfelejtem észrevenni a mindenben és mindenkiben jelenlevő tökéletességet.

+ Tökéletlennek kell lennem.
Ez érdekes megfordítás, olyasmit keress itt, hogyan szabotálod magad az életedben idegesítő „tökéletlenségekkel”. Dolgoztam egy hölggyel, aki annyira tökéletesen meg akart felelni a körülötte élőknek, hogy folyamatosan figyelmetlenségi hibákat követett el. Amikor annyira tökéletes akarok lenni, akkor nem tudok jelen lenni az életemben és a folyamataimban, ezért automatikusan „tökéletlen” leszek, és idegesítő, visszatérő hibákat követek el, bénázok, és aztán már ezek miatt is haragszom magamra.  Ezek a hibák, amíg vannak, szerethetők, és felszámolódnak szép fokozatosan, ha már nem gondolom azt, hogy nekem a tökéletességemmel kell megfelelnem másoknak.

+ A gondolkodásomnak kell tökéletesnek lennie.
Ennek a Megfordításnak azért van nagy aktualitása, mert mostanság a legtöbb Önkereső/fejlesztő a gondolkodását próbálja tökéletesíteni, mi más célból, mint hogy utána ő maga és a világa is tökéletes lehessen. Gyakorlott ÖnMunka blogolvasók tudják, hogy ez a Munka egyik központi kérdése, a gondolatok megvizsgálása. A gondolataimnak nincs szükségük tökéletesítésre, ők pont úgy tökéletesek, ahogy vannak, hiszen az Önmagamhoz vezető utat mutatják számomra. Ha „nem tetsző” gondolatokat fedezek fel magamban magamról, másokról és a világról, pont ezeknek a megkérdőjelezésével, „megMunkázásával” jutok el a gondolatok mögötti létbe. Amíg választani próbálok „jó” és „rossz” gondolat között, addig folyamatos bűvészmutatványokat végzek, és az egész életem erre megy rá. A gondolkodásunk a Munkával teljes mértékben „tökéletesíthető”, mivel nem fogjuk tudni elhinni őket, ők pedig nem fognak „akarni” felbukkanni bennünk többé. Idáig azonban Munkás út vezet.

Semmi rajtad kívül lévő nem adhatja meg neked azt, amit keresel.” (Byron Katie)

Amíg magadon kívül keresed a tökéletességet, addig nem látod, nem láthatod meg a valódi tökéletességedet. Addig önmagad tagadásában élsz, és ez fáj, nagyon fáj. A Munkával az összes olyan réteget lehánthatod magadról, mely eltakar saját magad elől. Vizsgáld végig a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal az összes koncepciót, hiedelmet, történetet, amit életed során elhittél azzal kapcsolatban, hogy milyennek KELLENE lenned. Szép sorban el fognak engedődni. Egészen addig, míg ott állsz majd TELJES TÖKÉLETESSÉGEDBEN.

1 megjegyzés:

  1. A tökéletlenség jó, sőt tök jóóóóó. Nekem a tökéletlenségről csupa vicces és vidám dolog jutott eszembe megfordításoknál. Amikor az életem során tökéletlen voltam, az nagyon vidám és békés gondolat.
    Edit

    VálaszTörlés