„Gyógyítsd meg az elmédet, és gyógyítsd meg a világot.” (A Course in Miracles – A Csodák Könyve)
Többször említettem, hogy tagja vagyok egy nemzetközi Byron Katie Facilitátor csoportnak. A tagok az élet teljes spektrumát felölelő megtapasztalásokat, élményeket szoktak megosztani – mindig csodálattal olvasom, micsoda élet van „a Munka másik oldalán”, ahogy Katie mondja. És mindezt én is tapasztalom napi, percnyi, pillanatnyi szinten, illetve látom azokon, akik rendszeresen végzik a Munkát. Emberek, akik valamikor szenvedtek, mert elhitték, amit hittek, olyan emberekké lettek a Munka segítségével, akik már nem szenvednek. Katie szavaival: „Történet=szenvedés, fájdalom. Történet nélkül=békesség, szeretet.” Vagyis, amíg elhiszed, amit hiszel, szenvedsz. Nincs más mód. A Munka segítségével visszacsinálhatod az összes történetet, amit valaha elhittél. Lenyűgöző. Ki lennél a történeteid nélkül?
Szóval, ennek a Facilitátor csoportnak egyik tagja Steve, aki nemrégiben megosztotta velünk élete történetét. Gyönyörűen írja le azt, hogy mennyi mindenfelé keresett, rengeteg önkereső tanulmányt, gyakorlatot végzett évtizedeken keresztül, a koronát minderre azonban a Munka tette fel. Előtte csupán mentális tudás volt a fejében, a Munkával mindez megélődött. Sokan járnak nálunk is hasonló cipőben, én is megjártam ezt az utat (erről is sokat írtam már). A Munka leállította a keresést. Pontosabban a külső keresést. Mert olyan eszköz, amivel végre tényleg önmagamhoz férek hozzá, saját magamat gyógyíthatom, meggyógyíthatom azt az összezavarodott elmét, ami mindannyian vagyunk, amíg fel nem térképezzük ennek az elmének a tartalmát, és vissza nem csináljuk.
Katie, nagyon egyszerűen azt a kifejezést használja, hogy One Mind, vagyis Egy Elme. Mindannyian ugyanannak az Egy Elmének a részei vagyunk, mindannyian ősrégi mítoszokban hiszünk, ezzel van tele a közös tudatunk. Kitisztítani egyéni szinten tudjuk, erre való a Munka. Ha a sajátomat kitisztítom, tisztul a közösből, és az utánunk jövőknek könnyebb dolga lesz. És a megszületendő gyermekek is egyre kevesebbet kapnak ebből a közös összezavarodott örökségből. Szoktam mondani: csak ennyi a felelősségünk. De, először mindenképp foglalkozz Magaddal. Tedd magadat az első helyre, légy magadnak végre fontos annyira, hogy megvizsgáld mindazt, amivel betegíted magad, gondolati, érzelmi, és testi szinten.
És akkor átadom a szót Steve-nek, olvassátok nyitott elmével, nyitott szívvel.
Két évvel azelőtt, hogy megismerkedtünk volna Byron Katie Munkájával, feleségemmel együtt 30 évnyi karrierünket adtuk fel azért, hogy saját vállalkozásba fogjunk. A kísérletünk totális pénzügyi csődbe torkollott. Hatalmas nyomás alatt éltem, időnként szinte lebénított az eladósodottságunk miatti félelem. Ott álltunk 59 évesen, minden megtakarításunk és befektetésünk elveszett, és több mint 300.000 dollárnyi adósságunk volt.
Feleségemmel, Gail-lel, először 1998 októberében, az arizonai Sedonában hallottunk először a Munkáról. Elég depressziós állapotban voltam, és azért imádkoztam, hogy sedonai tartózkodásunk alatt valamilyen spirituális áttörésben lehessen részem. Egyik reggel láttam egy orvost a helyi tévében, aki arról beszélt, miként segít a pácienseinek. 6 kérdésre kell válaszolniuk (Ítélkezőlap), majd pedig a válaszaikat 4 kérdéssel vizsgálják meg. Érdekes vonzódást éreztem az orvos felé; olyan volt, mintha ismertem volna valahonnan, vagy valahogy az én részem lenne.
Még aznap elmentünk a helyi unitárius templomba megnézni, hogy tartanak-e Course in Miracles találkozókat. Ilyen összejövetelek nem voltak, viszont a doki, akit pár órával előzőleg láttam a tévében ott volt, és néhány emberrel a Munkát végezték. Átadott nekünk egy Kicsi Kék Könyvet, és felajánlotta, hogy másnap hívjuk fel, ha érdekel minket a dolog. Végül aztán az egész hetet végigMunkáztuk vele, majd egy további hónapot is távolsági telefonhívások segítségével. Én mélyen belementem az Adósság és Hitel témakör megMunkázásába, és egyszer csak azon vettem észre, hogy az a korábban mindent felemésztő félelmem két hétig eszembe sem jutott. Aztán egy nap jött egy váratlan csekk, a félelem pedig visszatért. Gyorsan megcsináltam rá a Munkát, a félelem távozott, és megint békében voltam.
Aztán, 1999 novemberében részt vettünk Katie egyik Intenzív Kurzusán Washingtonban. Szó szerint elsöpört minket az élmény. Gail és én nem Munkáztunk személyesen Katie-vel, de azt tapasztaltuk, hogy minden alkalommal, amikor valaki más végezte el a munkát Katie-vel, mi is egyre több olyan mentális koncepciótól szabadultunk meg, melyek erősen korlátozták az életünket. Amikor az Intenzív véget ért vasárnap délután, én csak ültem a székemben, és nem akartam hazamenni. Abban a teremben akartam maradni, és tovább érezni az ott mindent átjáró szeretetet. Másnap reggel kimentünk a repülőtérre, hogy hazautazzunk. Reggel 9-kor indult a járatunk, a várók tömve voltak üzletemberrekkel, hosszú sorok kígyóztak a check-in pultok előtt. Gail megkérdezte, nem vettem-e észre valami furcsát. Azt feleltem neki, hogy csak ámulok, milyen nyugalom van ezen a repülőtéren, és hogy mindenki milyen békésnek és boldognak tűnik azokban a végeláthatatlan sorokban. Gail megemlítette, hogy szerinte a washingtoni repülőtér nagyon más, mint az indianapolisi. Aztán belém hasított a felismerés: a gondolkozásunk volt teljesen más akkorra. Eszembe jutott egy sor a Course in Miracles-ből: „Gyógyítsd meg az elmédet és gyógyítsd meg a világot!”
Ezután már tudtuk, hogy valami nagyon erőteljes élményben volt részünk azon az Intenzíven. Rátaláltunk egy olyan eljárásra, mely életre keltette bennünk a Course in Miracles tanulmányozása során olvasottakat. Többé már nem csupán intellektuális fogalmakról beszéltünk, hanem mindez élő, megtapasztalt élménnyé vált!
Gail és én 27 évig olvastunk, tanultunk és meditáltunk, hogy megtaláljuk a „Békét, mely túlmegy a megértésen”, és végre sikerült ezt meg is élnünk, a Munkának köszönhetően. És ha bármikor előfordul, hogy nem a „Békét” tapasztaljuk, elvégezzük a Munkánkat.
Szeretettel: Steve Daily
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése