2011. február 16., szerda

A Kiugrási Kísérlet


Hogy is van ez? Jól kifundáltam, hogy kiveszek egy kis szabit innen a blogírásból, mert kezd túlnőni rajtam a rengeteg ÖnMunkával kapcsolatos tennivaló. Azt akartam javasolni, hogy olvasgassátok egy ideig a régi bejegyzéseket, már több mint 100 darab van, a legtöbb a teljes újdonság erejével hat, ha egy idő után újraolvassuk. És azt is érzékelem, hogy sokan nem olvasták el a régebbi bejegyzéseket, ami természetes, hiszen már-már egy könyvnyi anyagra rúg, és nem mindenki követi a blogot az elejétől. És végül is nem írhatom elő, hogy mindenki mindent elolvasson, és persze napi rendszerességgel végezze a Munkát is. :-)
Aztán jön a napi több email, amiben magánkérdésekre válaszolok, meg itt kommentelek még a blogon, meg tanfolyamra készülök, meg akkor még valamiből élni is kéne. A hétvégén viccesen megállapítottam Anyukámnak, hogy nem lennék túl népszerű főnök: napi 4-5 órában teljesen ingyen dolgoztatom az Alkalmazottat. Igaz, hogy az Alkalmazott nagyon lelkes és odaadó, de azért kezd egy kicsit kimerülni… És úgy látszik, valamiért még mindig nem szeretne szabira menni, pedig a Főnök már szinte ráparancsolt. Azt találta ki, hogy bejegyzést készít a blogra írt kommentekből, illetve az e-mailváltásokból. Azt mondja, ez nagyon gyakorlatias forma, ebből biztos sokat kamatoztatnak majd a Kedves Olvasók, mert nem csak a vakvilágba beszélünk, hanem napi problémákat járunk körül  a Munka megvilágításában. Jó, legyen. De azért az ajánlatomat fenntartom számára, hogy bármikor szabira mehet egy kicsit! :-)
És azt mindenképp tudatosítani szeretném az Olvasókban, hogy az ÖnMunka blog akkor igazán működőképes, ha az itteni irományok mellett rendszeresen végzed a Munkát is. Különben egy újabb elméleti információkupacot olvasol el minden nap, ami vagy tetszik, vagy nem, és nem tudod, hogyan is juthatnál el oda, amiről az itt idézett tanítók (Byron Katie, Adyashanti, Osho) beszélnek. Ennek így nincs sok értelme, szerintem. A Munka gyakorlati módon, saját élményes megtapasztalással visz el oda, ahova menni szeretnél, lépésről-lépésre. Csak csinálni kell… Ha Te maradsz az olvasásnál, úgy is jó. Ha megtanulnád a Munkát, hajrá!

Alkalmazott kedves javaslatára ma a tegnapi bejegyzés többszörös kommentváltásait olvashatjátok. Dőlt betűvel az Olvasók kommentjei, rendes betűvel az én hozzászólásaim következnek.

Osho vagy elgondolkoztat, vagy azonnal mély egyetértésben vagyunk. Veled is ez a helyzet és ez nem összehasonlítás!:-) Azon gondolkoztattál el, hogy vajon van-e olyan "valaki nem az útját járja"? Lehetséges ez? Ha Katie módszerét nézzük, akkor inkább az lehetséges, hogy azt gondoljuk, hogy járjuk, vagy nem járjuk az utunkat. Az igazság viszont az, hogy csak a saját utunkat tudjuk járni, ami most éppen ez. Vagy nem?:-)

"Azon gondolkoztattál el, hogy vajon van-e olyan "valaki nem az útját járja"? Lehetséges ez?" Szerintem csak egy út van. Szenvedés által mindenki megtalálja, mert a lélek feladata a csiszolódás.

Valahogy úgy van ez most nekem, hogy van a Szenvedés Útja és van az Öröm Útja. Amíg nem vizsgálom felül a hiedelmeimet, addig nincs más mód, mint a Szenvedés Útját járni, mert minden hiedelmem, amint kihívást szenved el, fájdalmat okoz. Ez a téves azonosulás szenvedése, lehet így is élni, ez is út, természetesen. Amint felülvizsgálom a hiedelmeimet a Munkával, már nem hiszem el őket, nem azonosulok a hiedelemrendszeremmel, és egyre nagyobb teret nyer bennem az Öröm. És az addig szenvedést okozó külső körülmények már nem tudnak szenvedést okozni, mert már nem hiszek a szenvedésben. Egyetlen módja van a szenvedésnek: ha elhiszed, amit hiszel. Addig felesleges, fájdalmas programokkal, játszmákkal éled az életedet, és nem veszed észre azt, ami teljesen evidensen tálcán nyújtódik neked az élettől, mert annyire be van szűkülve az érzékelésed, a tudatod. Ezt értettem az alatt, hogy nem az Utadat járod. Nem az Öröm Útját járod, ez a bővebb variáció. És mivel minden Egy, a Szenvedés és a Öröm Útja is Egy, valójában teljesen mindegy, hogy ki melyiket járja, mindenképp Út. Nekem van preferenciám, és ez nem a Szenvedés. Vagyis egyre kevesebb olyan hiedelmem van, mi szerint nekem bármi is szenvedés, nem pedig kiválogatom, hogy én ezt meg azt szeretnék az élettől, és akkor örömben leszek. Ami éppen van, az van. Ez az Öröm Útja. Ami pedig még megakadályoz benne, hogy ezt így éljem, addig irány a Munka.
Nem biztos, hogy a kérdésetekre válaszoltam, most ez jött ki belőlem. :-)
szép napot, Andi

Igen, úgy tűnik a szenvedés nélkülözhetetlen része életünk némely szakaszának. Azt nem tudom, hogy mi a lélek feladata, sőt még a lélekről is (néhány irracionális megtapasztalást leszámítva) gondolataim vannak. A tapasztalás (szenvedés vagy öröm...) viszont maga az út.

A tapasztalás minősége a hiedelmeim függvénye. Ha pl. azt hiszem, hogy ha a Párom elhagy egy másik nőért, akkor én szerencsétlen, magányos, szerethetetlen és reménytelen vagyok, akkor szenvedek. Ha már felülvizsgáltam a magammal, a párkapcsolattal, az élettel kapcsolatos hiedelmeimet, akkor mindössze annyi történt, hogy a Párom elhagyott egy másik nőért. Ettől nem szomorú leszek, hanem boldog, Katie ezt úgy mondja, hogy "megmenekítődtem". Most épp nem az a dolgunk, hogy együtt legyünk, nézzük, mi mást tartogat az Élet. "Az életben 3 dolgot tudunk csinálni: ülni, állni, vagy feküdni. Az összes többi történet." (BK) És minden történet szenvedés. Nincs történet, nincs én, nincs szenvedés. És nem azért nincs, mert a Párom még mindig velem van. Hanem, mert szeretem azt, ami van. Amíg még bármiről is úgy gondolod, hogy az neked szenvedést okoz(na), addig nincs elvégezve a Munkád.

Azt hogyan szereted, ha egy konkrét fizikai fájdalmad van? Oké, hogy a fizikai fájdalommal kapcsolatos gondolatok miatt szenvedek, de fizikailag, most fáj!

A fizikai fájdalom jelenségével is sokat foglalkoztunk a School-ban, és Katie is rengetegszer kapja meg ezt a kérdést. Ha elmélyülsz a Munkában, akkor a fizikai fájdalom egy idő után más szintre kerül. Nem sajnálni fogod magadat, hogy fáj, mivel nincs olyan hiedelmed, hogy nem kéne fájnia. A fájdalom egész máshogy élődik meg, az élet természetes velejárójaként, és ez nem azt jelenti, hogy nem teszek semmit a fájdalom csökkentésére. Mi a fájdalmasabb: a fizikai fájdalom, vagy a fizikai fájdalom+a mentális fájdalom, hogy ennek épp nem így kéne lennie? Melyik a nyitottabb állapot ahhoz, hogy megláthassam, mi is most a következő lépés: ha be vagyok szűkűlve az elmémbe, vagy ha teljes nyitottsággal átadom magamat az épp jelen levő fájdalomnak, ítélkezés, utálkozás, önsajnálat, vagyis történetek nélkül? És Katie még fel szokta tenni azt a kérdést, hogy hol van a fájdalom, amikor éppen nem rá figyelsz vagy éppen alszol? Tudom, Katie szavai nagyon drasztikusnak tűnhetnek, ő viszont nem kíméli a szavaival azokat, akik nyitottak a szenvedés befejezésére. És ezt is csak saját magadnak tudod megélni, ahogy haladsz a hiedelmeid feldolgozásával, az elme képtelen ezt az állapotot elképzelni, mert azt tanulta meg, hogy ezerrel kell menekülnie ezekből a helyzetekből. Mintha az bármiben is segítene. Én Katie őszinteségének felvállalója vagyok, lehet, hogy ez néhányakat elriaszt. Nem baj, nem szeretek félMunkát végezni. :-)
És mindenképpen ajánlom Mindenkinek a régi bejegyzések elolvasását, mert ez a blog immár 5 hónapja megy, szinte minden fontos témával foglalkoztam már, Katie rengeteg tanítása olvasható itt, kérdéseitekre ezekből is választ kaphattok. És ettől függetlenül szívesen várom a kérdéseket, felvetéseket, mert mindig máshogy magyarázom én is, mindig más szavak jönnek, kinek így talál be, kinek úgy. Nyissátok ki az elméteket egy teljesen más élet lehetőségére, akkor kinyílik a Szívetek is, és magatoktól is tudni fogjátok mindezt.

7 megjegyzés:

  1. túl sok az Osho,Adya..stb. hiányzik a MUNKA maga. hiányoznak az esettanulmányok.

    VálaszTörlés
  2. nem szeretek fogadatlan prókátor lenni, de azért javaslom, hogy olvass vissza, akár 2010 szeptemberre is, tényleg érdemes, nagyon szépen épül fel az egész rendszer lépésről lépésre.

    VálaszTörlés
  3. Kedves S1ndler, köszönöm az észrevételedet, és egyetértek Andrással, javaslom a kezdetektől olvasni a blogot. Osho eddig kb. 2-3szer volt, Adya sem túl sokszor. Adya olyan friss, mint a harmat, és meg szeretném osztani valamennyire azokat az olvasmányokat, amiket arra érdemesnek tartok, főleg olyanokat, amik magyarul még nem olvashatók. Kérlek, hogy csinálj meg minden nap egy Munkát, és írd le esettanulmánynak, azt szívesen megosztom itt is. Nem könnyű feladat a "Haladó" ÖnMunkásokat és a Munkában teljesen kezdőket is kielégíteni, és megmondom Neked őszintén, én főként a saját magam szórakoztatására csinálom ezt a dolgot. (Ha fizetést kapnék érte, akkor tán próbálnám teljesíteni az "elvárásokat".) Ha ez valakinek tetszik, akkor olvassa, ha nem, akkor nem olvassa. Nagyon kíváncsi lennék, Te hány Munkát végeztél már el. Ha eleget, akkor biztos tisztában vagy a megfordításokkal, és a saját szavaidat meg tudod mindenféle irányban fordítani, és mindegyik megfordításra 3 konkrét példát keresni. Az egyik fontos megfordítása az állításodnak, mely szerint "Hiányzik a Munka maga" az, hogy "Hiányzok én magam". Kérlek, keress három példát arra, hogyan igaz az, hogy Te magad hiányzol a saját életedből. Ha megtaláltad magadban a példákat, örülnék, ha megosztanád velünk, rögtön kész az esettanulmány. Ajánlom még Katie 2 könyvét, telis-tele vannak esettanulmányokkal. És szívesen segítek, ha valahol elakadsz.
    Szeretettel, Andrea

    VálaszTörlés
  4. Andi, már épp mondani akartam, hogy megint megszaporodtak a bejegyzések, pedig azt mondtad, h csökkeneted. :-)
    gondolom , mi drága kis tyúkanyónk szeretné elhalmozni a kiscsibéit.:-)
    egyetértek a kevesebb bejegyzéssel,mert jó, ha van idő feldolgozni.de ha mindig jön a finom új csipegetnivaló csemege, hajlamosak vagyunk a másikat otthagyni(s talán ez azért van, mert elolvasni könnyebb "munka" az egonak.:-)
    én magam rendszeresen nézem a korábbi bejegyzéseket,és szerintem minden segítséget megadtál benne a Munkához, mind elméleti, mind gyakorlati téren.
    jól teszed, ha meghúzod a határokat. nekünk is jobb, mert önállóbbak leszünk.
    puszi
    viki
    bocs a névtelenért, de nem boldogultam a beállítással.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Viki! Tényleg akkor leszünk önállóak, ha meghúzzák a határokat?
    Az a jó hogy mindenki a maga tempójában tudja olvasni és feldolgozni Andi irományait. Szerencsére régi dolgok is elérhetőek, így vissza lehet kanyarodni az esetlegesen átugrott dolgokhoz.
    Az a jó Katie módszerében, ha tényleg dolgozik magán az ember akkor az is teljesen jó ha Andi szünetet tart és hetekig nem ír semmit és az is nagyon jó ha úgy dönt, hogy blogolás nélkül nem bírja és naponta 3 bejegyzéssel látja el az olvasóit.
    - Ha azt várom el a blog írójától, hogy ennyit vagy annyit írjon , vagy pl. Oshotól ne idézzen akkor kérdezem: Kinek a dolgával foglalkozom?
    Szép Napot minden Munkásnak és nem Munkásnak is! :-))) Kikk

    VálaszTörlés
  6. Bennem is szoktak kérdések felmerülni,de hogyha
    megengedem magamnak,hogy befelé figyeljek megjön
    rá a válasz is,hiszen az is bennem van.
    Minden itt van bennünk csak figyelni kell rá,
    magyarul tedd fel magadnak a kérdést és érkezik
    rá a válasz is csak figyelj befelé,de ha igy nem
    megy megkapod kivülről,mert ott is te vagy.
    puszi:Icu

    VálaszTörlés
  7. Kedves Gyöngy,
    nem , én nem így értettem.
    pont visszajelzésnek szántam,h teljesen jó a ritkább bejegyzés is.
    számomra minden bejegyzés egy ajándék.
    és talán igazad van nem kellett volna általánosítanom,mert én valóban hajlamos vagyok rá, hogy elcsemegézem a friss bejegyzéseken.
    viki

    VálaszTörlés