2011. február 15., kedd

Hogyan Legyél Egyedi?


Nagyon izgalmas felismerni, hogy amíg tudattalan progjamjainktól hajtva kívánjuk bizonyítani a különlegességünket, addig milyen elképesztő nyomás alatt tartjuk magunkat. Még többet, még jobban, még gyorsabban, hadd bizonyítsam, milyen fantasztikus és különleges vagyok! Boruljatok a lábam elé, és imádjatok, hisz keményen megdolgoztam ezért a sikerért és az elismerésetekért. (És észre sem veszem, hogy mit művelek.) Csak épp közben kicsit beledöglöttem, átgázoltam magamon, és valahogy nem is olyan kielégítő ez a siker, és nem is tart olyan sokáig feldobott állapotban, mint azt reméltem. Mi lenne, ha nekifutnék még egyszer, hátha majd most tovább tart a boldogság? Ez egészen addig tart, amíg totálisan ki nem merülök, még akár depresszióba is süllyedek. Mindent megtettem, mégsem sikerült, és közben elhittem, hogy ez az élet értelme.
         Mi lenne, ha csak úgy kíváncsiságból, egy ici-picit abbahagynád a teperést? És őszintén számba vennéd, mi mindent is teszel azért az életben, hogy kitűnjél, jobb legyél, bizonyítsál, valaki legyél. Valószínűleg nem is vagy tudatában ennek a működésednek, ezért itt megint csak kíméletlen szembenézésre van szükség saját magaddal, nagyon könnyen elbújunk magunk elől. Ez az egész valahogy úgy működik, hogy amíg Te akarod kitalálni, milyen módon is válhatsz különlegessé, addig nem veszed észre, mennyire evidens is a Te Utad. Pedig majd’ kiszúrja a szemedet. Csak Te máshol keresgélsz. A Munka rendszeres végzése előbb-utóbb "rádob" az Utadra, és nagyon kifinomítja az észlelőrendszeredet, hogy mikor működsz megint valamilyen még nem tudatosított "ősprogramból".
A tegnapi eltűnéses Adya-bejegyzés kiegészítéseként ma Osho bácsi szavait ajánlom figyelmedbe. Azért fordítottam le ezt a részt, mert nagyon érthetően világítja meg az egó tudatszintjének keresgélését, és az egész különlegesség témakör paradoxonát.

„Mindenki a különlegességet hajszolja. Ez az egó keresésének célja: valaki külünlegessé válni, valaki egyedivé, semmihez nem hasonlóvá lenni. Ez azonban igazi paradoxon: minél kivételesebb szeretnél lenni, annál közönségesebbnek látszol, hisz mindenki a különlegességet hajszolja. Ez annyira hétköznapi vágy. Ha a hétköznapiságot szeretnéd megélni, akkor az az igazán különleges, hiszen nem gyakori, hogy valaki senki szeretne lenni, ritka, hogy valaki csupán üresség, tér kíván lenni. Ez pont azért különleges, mert az után senki nem vágyakozik. És amikor közönségessé válsz, akkor leszel igazán különleges, és rögtön ráébredsz arra, hogy kutakodás nélkül váltál egyedivé.

Valójában mindenki egyedi. Ha akár csak egyetlen pilanatra abbahagyod céljaid hajszolását, rá fogsz ébredni, hogy egyedi vagy. Az egyediségedet nem neked kell feltalálnod, az már ott van. Már most is egyedi vagy – a létezés egyenlő az egyediséggel. Minden egyes falevél egyedi, minden egyes kavics egyedi, a létezésnek nincs más módja. Nem tudsz két tökéletesen egyforma kavicsot találni az egész földtekén.

Két azonos dolog nem létezik, ezért nincs szükség „valakinek” lenni. Amikor csak saját magad vagy, akkor máris egyedi, semmihez nem hasonlító vagy. Ezért mondom, hogy ez egy igazi paradoxon: azok, akik keresik a különlegességet, elbuknak, és azok, akiket ez nem izgat, hirtelen megkapják.

Lao Ce egyik tanítványa mesélt egy bolondról, aki egy este gyertyával a kezében kereste a tüzet. Ha tudta volna, hogy mi is a tűz, akkor hamarabb megfőzhette volna a rizsét. Így azonban éhen maradt, mert nem talált tüzet, pedig ott volt a gyertya a kezében. Hisz hogyan is kereshetnél a sötétben bármit is gyertyafény nélkül?

Keresed az egyediséget, pedig ott van az orrod előtt. Ha ezt megérted, akkor hamarabb tudod megfőzni a rizsedet. Én már megfőztem a magam rizsét, ezért tudom. Feleslegesen éhezel – ott va a rizs, ott van a gyertya, a gyertya pedig tűz. Nem kell gyertyával a kezedben keresned. Ha felkapod a gyertyát és nekiindulsz keresni szerte a világban, nem fogod megtalálni a tüzet, mert nem érted, hogy mi a tűz. Ha tudnád, akkor megértenéd, hogy egész idő alatt ott volt a kezedben.

Nem kell keresned az egyediséget, önmagadtól fogva egyedi vagy. Nem lehet valamit még egyedibbé tenni. Eleve az a szó, hogy „egyedibb”, abszurd. Olyan, mint a „kör” szó. A kör az kör; nincs olyasmi, mint „körebb”. Ez teljes képtelenség. A kör mindig tökéletes, a fokozás felesleges.

A körségnek nincsenek fokozatai – a kör az kör, a kevésbé és az inkább pedig haszontalanok. Az egyediség egyediség, a kevésbé és a jobban nem alkalmazhatók rá. Te már most is egyedi vagy. És erre akkor jössz rá, ha készen állsz közönségesnek, hétköznapinak lenni, ez az egészben a paradoxon. Ha megérted ezt a gyönyörűséges paradoxont, nem lesz többé problémád. A paradoxon nem probléma. Problémának tűnik, amíg nem érted; ha megérted, akkor gyönyörű és rejtélyes.

Válj átlagossá, és különlegessé fogsz válni; próbálj csak különlegesnek lenni, és átlagos fogsz maradni.” (Osho)

8 megjegyzés:

  1. Osho vagy elgondolkoztat vagy azonnal mély egyetértésben vagyunk.
    Veled is ez a helyzet és ez nem összehasonlítás!:-)
    Azon gondolkoztattál el, hogy vajon van-e olyan "valaki nem az útját járja"? Lehetséges ez? Ha Katie módszerét nézzük, akkor inkább az lehetséges, hogy azt gondoljuk, hogy járjuk vagy nem járjuk az utunkat. Az igazság viszont az, hogy csak a saját utunkat tudjuk járni, ami most éppen ez. Vagy nem?:-)

    VálaszTörlés
  2. "Azon gondolkoztattál el, hogy vajon van-e olyan "valaki nem az útját járja"? Lehetséges ez?"

    szerintem csak egy út van. szenvedés által mindenki megtalálja, mert a lélek feladata a csiszolódás.

    VálaszTörlés
  3. Igen, úgy tűnik a szenvedés nélkülözhetetlen része életünk némely szakaszának. Azt nem tudom, hogy mi a lélek feladata, sőt még a lélekről is (néhány irracionális megtapasztalást leszámítva) gondolataim vannak. A tapasztalás (szenvedés vagy öröm...) viszont maga az út.

    VálaszTörlés
  4. Valahogy úgy van ez most nekem, hogy van a Szenvedés Útja és van az Öröm Útja. Amíg nem vizsgálom felül a hiedelmeimet, addig nincs más mód, mint a Szenvedés Útját járni, mert minden hiedelmem, amint kihívást szenved el, fájdalmat okoz. Ez a téves azonosulás szenvedése, lehet így is élni, ez is út, természetesen. Amint felülvizsgálom a hiedelmeimet a Munkával, már nem hiszem el őket, nem azonosulok a hiedelemrendszeremmel, és egyre nagyobb teret nyer bennem az Öröm. És az addig szenvedést okozó külső körülmények már nem tudnak szenvedést okozni, mert már nem hiszek a szenvedésben. Egyetlen módja van a szenvedésnek: ha elhiszed, amit hiszel. Addig felesleges, fájdalmas programokkal, játszmákkal éled az életedet, és nem veszed észre azt, ami teljesen evidensen tálcán nyújtódik neked az élettől, mert annyire be van szűkülve az érzékelésed, a tudatod. Ezt értettem az alatt, hogy nem az Utadat járod. Nem az Öröm Útját járod, ez a bővebb variáció. És mivel minden Egy, a Szenvedés és a Öröm Útja is Egy, valójában teljesen mindegy, hogy ki melyiket járja, mindenképp Út. Nekem van preferenciám, és ez nem a Szenvedés. Vagyis egyre kevesebb olyan hiedelmem van, mi szerint nekem bármi is szenvedés, nem pedig kiválogatom, hogy én ezt meg azt szeretnék az élettől, és akkor örömben leszek. Ami éppen van, az van.Ez az Öröm Útja. Ami pedig még megakadályoz benne, hogy ezt így éljem, addig irány a Munka.
    Nem biztos, hogy a kérdésetekre válaszoltam, most ez jött ki belőlem. :-)
    szép napot, Andi

    VálaszTörlés
  5. Misi, a tapasztalás minősége a hiedelmeim függvénye. Ha pl azt hiszem, hogy ha a Párom elhagy egy másik nőért, akkor én szerencsétlen, magányos, szerethetetlen és reménytelen vagyok, akkor szenvedek. Ha már felülvizsgáltam a magammal, a párkapcsolattal, az élettel kapcsolatos hiedelmeimet, akkor mindössze annyi történt, hogy a Párom elhagyott egy másik nőért. Ettől nem szomorú leszek, hanem boldog, Katie ezt úgy mondja, hogy "megmenekítődtem". Most épp nem az a dolgunk, hogy együtt legyünk, nézzük, mi mást tartogat az Élet. "Az életben 3 dolgot tudunk csinálni: ülni, állni, vagy feküdni. Az összes többi történet." (BK)És minden történet szenvedés. Nincs történet, nincs én, nincs szenvedés. És nem azért nincs, mert a Párom még mindig velem van. Hanem, mert szeretem azt, ami van. Amíg még bármiről is úgy gondolod, hogy az neked szenvedést okoz(na), addig nincs elvégezve a Munkád.

    VálaszTörlés
  6. Azt hogyan szereted, ha egy konkrét fizikai fájdalmad van? Oké, hogy a fizikai fájdalommal kapcsolatos gondolatok miatt szenvedek, de fizikailag, most fáj!

    VálaszTörlés
  7. A fizikai fájdalom jelenségével is sokat foglalkoztunk a School-ban, és Katie is rengetegszer kapja meg ezt a kérdést. Ha elmélyülsz a Munkában, akkor a fizikai fájdalom egy idő után más szintre kerül. Nem sajnálni fogod magadat, hogy fáj, mivel nincs olyan hiedelmed, hogy nem kéne fájnia. A fájdalom egész máshogy élődik meg, az élet természetes velejárójaként, és ez nem azt jelenti, hogy nem teszek semmit a fájdalom csökkentésére. Mi a fájdalmasabb: a fizikai fájdalom, vagy a fizikai fájdalom+a mentális fájdalom, hogy ennek épp nem így kéne lennie? Melyik a nyitottabb állapot ahhoz, hogy megláthassam, mi is most a következő lépés: ha be vagyok szűkűlve az elmémbe, vagy ha teljes nyitottsággal átadom magamat az épp jelen levő fájdalomnak, ítélkezés, utálkozás, önsajnálat, vagyis történetek nélkül? És Katie még fel szokta tenni azt a kérdést, hogy hol van a fájdalom, amikor éppen nem rá figyelsz vagy éppen alszol? Tudom, Katie szavai nagyon drasztikusnak tűnhetnek, ő viszont nem kíméli a szavaival azokat, akik nyitottak a szenvedés befejezésére. És ezt is csak saját magadnak tudod megélni, ahogy haladsz a hiedelmeid feldolgozásával, az elme képtelen ezt az állapotot elképzelni, mert azt tanulta meg, hogy ezerrel kell menekülnie ezekből a helyzetekből. Mintha az bármiben is segítene. Én Katie őszinteségének felvállalója vagyok, lehet, hogy ez néhányakat elriaszt. Nem baj, nem szeretek félMunkát végezni. :-)
    És mindenképpen ajánlom Mindenkinek a régi bejegyzések elolvasását, mert ez a blog immár 5 hónapja megy, szinte minden fontos témával foglalkoztam már, Katie rengeteg tanítása olvasható itt, kérdéseitekre ezekből is választ kaphattok. És ettől függetlenül szívesen várom a kérdéseket, felvetéseket, mert mindig máshogy magyarázom én is, mindig más szavak jönnek, kinek így talál be, kinek úgy. Nyissátok ki az elméteket egy teljesen más élet lehetőségére, akkor kinyílik a Szívetek is, és magatoktól is tudni fogjátok mindezt.

    VálaszTörlés