Két Nap Az Életedből

„A Munka megértésének egyetlen módja, ha megtapasztaljuk azt.” (Byron Katie)

Csokorba gyűjtöttem néhány ÖnMunka Alaptanfolyami visszajelzést. Az egyik a tárgyilagos tréner kolléga, a másik a fájdalomba belefáradt lelkes-aranyos, a harmadik az önironikus spirituális kereső. Az a fantasztikus a Munkában, hogy mindenki megtalálja benne önmagát, teljesen mindegy, milyen „háttérrel” rendelkezik. Nem kell hozzá semmilyen előzetes tanulás, sőt. Minél többet „tudunk”, annál nehezebben engedjük magunkat azon túlra, illetve annál kevésbé akaródzik megkérdőjelezni azt a „tudást”, amit esetleg hosszú évek során gyűjtögettünk össze.

A kiscsoportos Munka egy csoda. Olyan mélységek élődnek meg, hogy az szinte hihetetlen. Mert a Munka ilyen a gyakorlatban. Mélyen beléd hatol, és abban a pillanatban átalakít: sosem leszel többé ugyanaz. Emberek, akik sosem látták egymást előtte, figyelnek lenyűgözve a másikra, mert minden történet róluk is szól. Minden történet rólam, rólad, mindannyiunkról szól. Minden történet belőlem, belőled, minannyiunkból tisztul ki, nem zargat többé a vele járó stressz.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy két nap nem elég. Két nap alatt bőséges ízelítőt kapsz magadból, a Munkából, az életed alapproblémáiból; feloldozódsz jó pár konfliktus alól, megtanulod azt a Munka-menetet, ami alapján tovább tudsz önvizsgálni. Egyedül, ÖnMunka párral, gyakorlott facilitátorokkal, vagy épp velem. A Munka RENDSZERES végzése elkerülhetetlen, ha szeretnéd mindazt a kondicionáltságot, programozottságot, hiedelemrendszert visszacsinálni, amit születésed óta elhittél. Gondolj csak bele, hány évig ment „beléd”.

         Tapasztalataim szerint fél-egy év elmélyülés a Munkában mindenképp szükséges ahhoz, hogy már rá se tudj ismerni „régi” önmagadra. Azért ennyi, mert fokozatosan engedődik meg, hogy egyre mélyebbre hatoljunk a tudatalattinkban. Nem előrángatunk dolgokat a mélyből, hanem mindig az adott nyitottsági szinten dolgozunk. Barátkozunk önmagunkkal, ismerkedünk, felfedezünk, ámulunk, sírunk, és hangosan kacagunk. Sokat. :) Nem kinevetünk, hanem megkönnyebbülten nevetünk azon, milyen egyszerű is az élet, ha már nem hisszük el többé azt, amihez azelőtt foggal-körömmel ragaszkodtunk. Kitartó Munkát kívánok Nektek. Megéri.

„Akkor élünk igazán, amikor nem hisszük el a történeteinket – nyitottan, várakozón, bizalommal telve, és az éppen előttünk lévő lépést szeretetteljesen meglépve.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Köszönöm ezt mind, feltétlenül olvasni fogom a blogbejegyzéseket is. A tréningekkel általában az a baj, hogy némely ugyan nagyon hasznos, de hazamész, és a feledés homályába hullik az egész. Ez nem fog, mert kaptunk egy eszközt, egy jó kis szerszámot, hülyék lennénk nem használni. Kinyomtatom a blogot is, és végigolvasom. Kellenek ezek, hogy elmélyüljön a tudás, amit átadtál.

Szeretnék visszajelezni.

Profin vezeted a csoportot, és könnyedén, lazán, erőlködés nélkül, kedvesen és szeretettel. Az ÖnMunka a véredben van már, ez kiderült, amikor mélyebbre mentünk, és mindig, minden mellékágon topon voltál, résen voltál, észrevétetted velünk a rejtőzködő csalafintaságokat.  Nagyon nagy a háttértudásod. Ez az, ami nem könnyen átadható a facilitátoroknak - ebben évek munkája, tanulás, olvasottság van.

Szeretettel: Magdi

Kedves Andi! Kedves Csoporttársak és Munka-társak!

Nagyon örülök, hogy ilyen jó kis csapat jött össze erre a hétvégére! Élveztem minden pillanatát! A titoktartás az teljesen természetes sőt!!! Olyan legeslegbelsőnkből fakadó mély érzéseket „fájdalmakat” gondolatokat osztottunk meg egymással, amit ritkán tesz az ember főleg nem „idegenekkel”. Igazából mi már abban a pillanatban nem voltunk idegenek, mikor beléptünk a Napraforgós ajtón, Andi csodálatos lénye és lelke által behálózott rezidenciába.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem elsősorban Andinak és nektek is kedves „MunkaTársaknak” „Work-mates”, hogy annyi mindent adtatok ez alatt a két nap alatt. Sokszor már teljesen el voltam keseredve, hogy nincs kiút a mélypontokból és most egy olyan kincset adott Andi a kezembe/kezünkbe, amivel kezelni tudjuk a „fájdalmakat” és a gondolatokat, amiket kapunk… már csak erő és kitartás kell a Munkázáshoz.

Csatlakozom Magdihoz, ill. minden egyes szavával egyetértek, és köszönetet mondok Andi neked, hogy elhoztad hozzánk egy A SZEBB ÉLET-hez vezető utat, illetve annak lehetőségét, ami persze rajtunk áll vagy bukik.

A napi üzeneteid erőt adnak, és megértést, hogy „ami van, az van”, hogy mások is azonos gondokkal / gondolatokkal küzdenek, és hogy nem kell megerőszakolni magunkat soha a Munkával, de ha úgy van, hogy jön magától a kedv, akkor viszont nagy sikereket és kisebb megvilágosodásokat lehet elérni. Andi nagyon sok sikert kívánok neked, további sok Munkázót, egy szebb és élhetőbb világot hozzon a Földnek az általad képviselt és profi módon tovább adott „Munkamódszer”.

Én igaz nem tudtam olyan szépen fogalmazni, mint Magdi, de azt, amit leírtam viszont én is szívből írtam! Kívánom minden Munkatársamnak, hogy találjátok meg az igazi BOLDOGSÁGOT ÖNMAGATOKKAL/BAN! 

Andi nagyon szépen köszönök minden gondolatot, szót, bölcsességet, nevezzük bárminek, amit ez alatt a két nap alatt adtál nekem, illetve mindennapi soraiddal adsz. Sokszor láttam rettentően kilátástalannak az életet, amely érzések most az általad megmutatottaknak köszönhetően előbb utóbb enyhülni fognak majd szépen lassan eltűnnek… örökre hálás vagyok, leszek neked! Sok erőt, egészséget és boldogságot kívánok!

Sok szeretettel: Enikő

Kedves Andrea!

Korábban is elhatároztam már, hogy bár hagyományos értelemben nem sokra vittem az életben, de egy nagy luxust megengedek öreg koromra magamnak: önmagam leszek.

Azért ez a 2 nap tényleg életem legnagyobb élménye volt. Komolyan. Voltam régebben hasonló rövidebb helyzetekben, de sose mertem önmagam lenni. Hát ezen legalább túl vagyok. Jobb későn, mint soha.

Csináld sok-sok kezdőnek (is), és ha egy kicsit hitelesebb leszek, küldök én is embert biztosan, lehet, sokat. A haladóbbaknak meg talán nem árt, ha a szájukba rágod, ne olvasgassanak 100 könyvet a MUNKA helyett. Az én ún. „ezoterikus életem”,  is olvasgatás volt. Nem akarok csúnyát mondani: önkielégítés.

… Élménybeszámoló következik. Voltam egy tanfolyamon, már talán írtam, életem legnagyobb élménye volt. (Még akkor is szabadnak éreztem magam, mikor a "vallató széken" ülve 7, azaz hét nő esett nekem, mivel éppen a nejemmel kapcsolatos gondolataimat Munkáztam.)  Andrea bűbájos egyéniségén túl is volt ott "valami", ami egyedül nem jön. Úgy tűnik, a csoportmunka előnyei, hatalmasak és mindent felülmúlóak. Néhány hét alatt többre jutottam önismeretben és rögeszme-leépítésben, mint azelőtt 20-30 év alatt. És ráadásul volt egy csörrenés, leesett a tantusz nálam. Persze lehet, tévedgetek, de volt már ilyen, és lesz is.

Mindenesetre, vállalom a veszélyt (azért kíméljetek) és idekenem. Szóval: valami félelmetesen egyszerű, de nehezen megközelíthető dolog van itt. Keressük az Egységet a Világgal (Istennel, Tudattal, stb.), ahonnan alaposan kiszakadtunk. Egységből kétségbe estünk. Nyakunkon az egó, egy csomó gondolatstruktúrával, rögeszmével és az ezek által generált érzelmeikkel, köztük örömeinkkel, fájdalmainkkal (inkább fájdalmainkkal). Az egyik, rossznak is nevezhető esetben azonosulunk velük, ekkor tudatlanul és tudattalanul vergődünk az uralmuk alatt, és nem csak hülyeségeknek, de szörnyűségeknek is nevezhető dolgokra vetemedhetünk. A másik, jobbnak is nevezhető esetben felismerjük ezt, valamennyire tudatosodunk, és azt mondjuk: uccu vissza az egységbe. Legalább is ezt szeretnénk. De hogyan?

Buddha, Jézus, Tolle, stb, stb. mind erről beszél, a maga korának és hallgatóságának megfelelő szinten és fogalmi rendszerben előadva. (De nemcsak a fogalmi rendszer más, hanem a nyelv és a gondolat önmaga is kevés, "a kimondott szavak már nem AZOK", legfeljebb ODA mutatnak, ha mutatnak és csak egyeseknek.) Manapság talán Tolléé az egyik legtisztább tanítás, elmélet, főleg persze "nagyokos keresőknek", akik mindent összeolvastak már, mert egységbe fogja eme törekvéseket. Az Új Föld az utolsó könyvem, azt hittem.

Szóval, vissza az 1-séghez, de hogyan? Jézus egyszerű, nagyon erős eszközeit ma már félremagyarázzák, de él azért (no, nem a keresztény vallásban általában), Tolle pedig nagyjából azt javasolja, legyünk jelen, fogadjuk el a pillanatot, a MOST-ot, állítsuk le a gondolatokat, szabaduljunk meg tőlük és akkor feltör, jön a belső célunk, az ihletett cselekvés, vele a Lét öröme, a "Mennyek országa".  Jó, de hogyan, mit tegyünk? Vannak gyakorlatok, amiket javasol, és működnek, de nekem többnyire csak akkor, ha éppen jó passzban vagyok, én ezt tapasztaltam. (Persze nyilván nem általános és nem kategorikus ez így, maradjunk abban, nálam nem működött.)

A lényeg, mikor kórházban voltam, éppen majdnem meghaltam, nagy szükség lett volna rá, de se imádkozni, se "Tollésan" jelen lenni, elfogadni, gondolatot leállítani nem tudtam. Csak az járt a fejemben, túl kell élni, irány mielőbb vissza a vállalkozásomhoz, szükség van rám. E gondolat uralma alól kiszabadulni nem tudtam, pedig jó lett volna minden résztvevőnek és statisztának, legfőképpen nekem. De nem működött semmi.

Egy láncszem hiányzott, és ehhez egy praktikus szemléletű megvilágosodott ember, nevezetesen egy nő, Byron Katie (A nők már csak ilyenek, nem?) kellett, aki az elmélet teljes ismeretében és megtapasztalása után (Ne feledjük, Tolle azt írta a Négy kérdés hátlapjára: "Ez a kötet mindenre választ ad...")  nagyjából azt mondja: A gondolatok vannak, jönnek, mennek, némelyek ártatlanok, némelyek uralkodni akarnak, de mieink azok, ne akarjunk megszabadulni tőlük, legfeljebb csak az uralmuktól. Kérdőjelezzük meg őket, de alaposan, aztán nézzük tüzetesen meg milyen hatással vannak ránk, és milyen mások lennénk nélkülük. Aztán forgassuk meg őket alaposan és lássuk be, minden igaz lehet és az ellenkezője is, nevetséges az egész, főleg az, hogy valamelyik verzió uralkodjon rajtunk. A gondolatok uralma elvész, kinevetjük, aztán megsajnáljuk, majd megszeretjük őket, azaz a teljes egónkat, mégis csak ő is mi vagyunk, még ha a "fantom énünkről" van is szó. De ezzel kész.

A poén az, hogy vagy 15 éve egy tiszta szívű, rövid korszakomban én ezt az Egységet, amit keresünk, egy teljes napig átéltem, tudom, mit keresek, de úgy elveszett, eltűnt, mint sicc. Most Katie és Andrea kizökkentett és elindított, úgy érzem. Újra bizakodom és dolgozom. Éreztem én, hogy munka nélkül, csak a kiválasztottaknak adatik meg az egó leépítés, és talán egy fajta megvilágosodás. Mi átlagemberek már megint csak dolgozhatunk, és így is csak reménykedhetünk, De a kis eredmények is gyönyörűek, jók és fontosak, más Út pedig nem nagyon látszik.  Nagy élmény volt, köszönöm. Kinek is?

K.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

A Teljesen Erőfeszítésmentes Élet - Saláta, Padló, és Zuhany

Pár napja valaki elém tette Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve eddig elkészült fejezeteit kinyomtatva. Eddig mindig csak a számítógép képernyőjén olvastam őket, ahogy fordítottam, illetve javítgattam, és újra meg újra megízleltem a mélységüket. Meghatódtam, hogy ez milyen csodás így. Hálás vagyok, hogy ilyen intim kapcsolatban kerülhettem ezzel a könyvvel. Megfogalmazódott bennem, hogy most már "hagyódna kiadódni", értitek. Többen elindultak már, hogy ez megvalósulhasson. Én pedig nekiálltam az eddig elkészült fejezeteket átfésülgetni, és szeretettel nyújtok át Nektek egy csodás fejezetet. Engedjétek, hogy jó mélyen behatolhasson.

Öröm 03 - Gyakorold a nem-cselekvést, és minden a helyére fog kerülni.

Ha túlbecsülsz nagyszerű embereket, nem ismered fel a benned rejlő nagyszerűséget. Bármilyen másokban értékelt jó tulajdonságot te látsz, és amit te látsz, az belőled ered. Saját magadat értékeled le, amikor azt máshová helyezed és leválasztod az eredetéről. Persze nyugodtan csodálhatod Jézus könyörületességét vagy Buddha bölcsességét, de mi hasznodra válhatnak az ő tulajdonságaik addig, amíg saját magadban fel nem fedezed ugyanezt?

            Az elme mindenhol értéket keres. Amikor magától különállóként vetít ki jó tulajdonságokat, akkor megfosztja magát a saját értékétől. Elkezd kifele utazgatni saját magából, hogy megtalálja mindazt, amiről úgy gondolja, hogy hiányt szenved benne, az utazásai pedig véget nem érőek, és sosem térhet többé haza.

            A Mester úgy vezet, hogy csak egyszerűen létezik. A „létezés” pedig úgy néz ki, hogy elmossa az edényeket, felveszi a telefonokat, megválaszolja az e-maileket, bevásárol, elmegy dolgozni, elviszi a gyerekeket iskolába, megeteti a kutyát, egyszerre egy dolgot csinálva, múlt vagy jelen nélkül. Nem üresíti ki az emberek elméjét. Nem kell ezt tennie (még akkor sem, ha ez lehetséges volna). Úgy segít az embereknek, hogy a nem-tudomból, a nem-tudhatomból, a nincs-szükségem-tudniból, a lehetetlen-tudniból, a nincs-mit-tudniból él. Az embereket pedig mágnesként vonzza egy ilyen súlytalansággal, könnyedséggel élt élet. És elkezdik észrevenni, hol vannak, kik ők, belenézvén az élő tükörbe, stresszel teli gondolataik nélkül.

            Salátát készítek. Színek kavalkádját látom. A kezem afelé nyúlik, ami éppen megszólít. Piros! És már nyúlok is a cékláért. Narancssárga! És indulok a sárgarépáért. Zöld! És a kezem a spenót felé mozdul. Érzem a tapintásukat, érzem a rajtuk levő piszkot. Lila! Irány a lilakáposzta. Az élet egésze benne van a kezeimben. Nincs is annál fantasztikusabb, mint amikor salátát készít az ember, a zöldjeivel, pirosaival, narancssárgáival, liláival, a ropogóssal és a lédússal, a dússágával és a földillatával. Odalépek a konyhapulthoz. Szeletelni kezdek.

            Amikor már épp azt hinném, hogy ennél jobb már egyszerűen nem lehet az élet, megcsörren a telefon, és az élet még jobbá válik. Szeretem a telefon zenélését. Amint sétálok a telefon felé, valaki bekopog az ajtón. Ki lehet az? Sétálok az ajtó felé, telítve vagyok azzal, ami már van, a zöldségek illatával, a telefon csörgésével, és semmit nem tettem egyikért sem. Megbotlok és elesek. A padló hibátlanul a helyén van. Megtapasztalom az érzetét, az általa nyújtott biztonságot, a panaszmentességét. A teljes valóját nekem adja. Érzem a hűvösségét, ahogy ott fekszem rajta. Nyilvánvaló, hogy már ideje volt egy kis pihenésnek. A padló pedig feltétel nélkül elfogad engem, türelmetlenség nélkül tart meg engem. Amint felállok, nem kezd el hívogatni, hogy „Gyere vissza, gyere vissza, ne hagyj el, tartozol nekem, hálátlan vagy.” Nem, ő pont olyan, mint én. Végzi a feladatát. Az, ami. Az ököl kopog, a telefon csörög, a saláta vár, a padló elereszt – az élet jó.

            A valóság minden vágyakozás nélkül kibontakozik, és több szépséget, több luxust, több isteni meglepetést hoz, mint amit a fantáziánk bármikor is ki tudna gondolni. Az elme, ahogy a vágyait megéli, megköveteli, hogy a test kövesse. Hogyan máshogy is tükrözhetné vissza az eredetet, a kiindulási okot? A harag, a szomorúság, vagy épp a frusztráció mind az tudatják velünk, hogy harcban állunk a valósággal. Még, ha mondjuk épp meg is szereztük, amit akartunk, akkor majd azt fogjuk akarni, hogy örökké tartson, de ez nem megy, ez nem lehetséges. És mivel az élet kivetítés, az elme pedig totálisan össze van zavarodva, sosincs béke. Ha azonban megengeded az életnek, hogy úgy folyjék, mint a víz, te válsz azzá a vízzé. És akkor csak figyeled, ahogy az élet a végtelenségig „kiélődik”, mindig többet nyújtva neked, mint amire szükséged van.

            Reggel, amikor felébredek, nagyon kevéskét látok. Múlt éjjel éppen egész jól láttam, de most minden teljesen homályos, mintha egy füstös üvegen keresztül néznék. (Nemrégiben diagnosztizáltak nálam egy ún. Fuchs disztrófia nevű betegséget, mely a szaruhártya degeneratív elváltozása. Nincs rá semmilyen gyógymód, és az utóbbi évben egyre intenzívebbé vált.) Új hotelszobában lakom, fogat kéne mosnom, zuhanyoznom és pakolnom. De hol is van a bőrönd? Aztán eszembe jut; a kezeim jól tudják. A világ szürke, de a szürkeségen keresztül azért el tudok különíteni bizonyos dolgokat, és ezen különbségek, illetve a tapintás segítségével mindent látok, ami ahhoz szükséges, hogy megtaláljam a ruháimat. Eltapogatózom a fürdőszobáig, megkeresem a fogkrémet és a fogkefét, megnyomom a tubust. Hoppá! Óriási kupac fogkrémet nyomtam ki a fogkefe sörtéire, ami aztán megmosolyogtat: úgy látszik, a fogaimnak némi extra gondoskodásra van szükségük ma reggel. Aztán belépek a kádba egy zuhanyra. Nem egyszerű kiismerni ezeket a fürdőszobai csapokat, hogy merre van a forró víz, milyen irányba kell tekerni a csapot, hogyan lehet átirányítani a vizet a csapból a zuhanyfejbe. Vajon a zuhanyfüggöny belülre van tűrve a kádban, hogy a víz ne szaladgáljon szanaszét a kövön? A tusfürdős flakonom kupakja leesik. Ott pihenget vajon valamelyik párkányon? Vagy lebucskázott a lefolyóba? A lefolyó dugója nyitott vagy zárt állásban volt-e? Körbetapogatom a kád szélét a kezemmel, a kupakot keresem. Vajon a megfelelő mennyiségű sampon van-e a tenyeremben? Biztos vagyok benne, hogy rendben van, hiszen a nem elég és a túl sok is mindig épp a tökéletes mennyiség. A víz kellemesen forró. Megy ez. Annyira hálás vagyok, ahogy kilépek a zuhany alól a … - a köntösöm az vagy a fürdőszobaszőnyeg?

            A smink még egy igen érdekes ügy. Csak három dolgot használok hozzá: egyet a szemre, egyet az arcra, egyet pedig az ajkakra. Ennyi telik tőlem ezzel a nő-dologgal kapcsolatban, egész jónak tetszik, ennyi volt. Ez az arc az, ami van. El van készítve. Megfelel a munkája elvégzéséhez. „Édeském, összeillők ezek a cuccok? Ez a felső barna, fekete vagy kék?” Stephen szemein keresztül a ruházatom is összerendeződik, nekem pedig ez így teljesen megfelel. Interjúra megyek. Örülök, hogy Stephen mutatja nekem az utat. Szavak nélkül, a mozdulatainak köszönhetően, tudom, hogy hol vannak az ajtókilincsek, a lépcsőfokok, merre van az út. Végül aztán, délután felé, a látásom elkezd kitisztulni, és a szemeim  kezdik el mutatni nekem az utat. Szeretem, ahogy ez az egész működik. Szeretem, ahogy a reggelek felkészítenek engem az életre, a délutáni látásom pedig bepillantást enged mindabba, amit előtte csak elképzelni tudtam. (Byron Katie, A Thousand Names for Joy)

Függőség 2. - A Lányom Alkohol- és Drogfüggősége

„A lényeg az, hogy semmit sem tudhatunk előre teljes bizonyossággal. Nem tehetünk mást, mint hogy szemlélői vagyunk a tényeknek. Mégpedig olyan szemlélői, akik szeretetteljes, józan cselekvésre képesek. Ha így teszünk, az élet tökéletes szépségében mutatkozik meg előttünk.” (Byron Katie)

Még egy kis emlékeztető és kedvcsináló Byron Katie, A Négy Kérdés (Szeretni, Ami Van) című könyvéből, ebben az igen fontos témában. Nem mintha nem minden téma lenne fontos, csak ez a függőséges, szenvedélybetegséges olyan sokak számára rémisztő és megfoghatatlan valamicsoda. Az is, ha mi szenvedünk benne, meg az is, ha valamely drága hozzátarozónk, barátunk, akit aztán vagy mindenképp meg akarunk valahogy menteni, vagy pedig kirakjuk az életünkből, annyira fájdalmas a tehetetlenségünk. Ezt is az alapoknál, vagyis saját magunknál érdemes kezdeni, ennek példázására választottam a mai részletet Katie könyvéből.

         Először azonban egy rövid „elméleti” ismétlés a Függőség 1. című bejegyzésből, ez mindennek az alapja: „Nagyon fontos tudni, hogy az összes függőség, szenvedélybetegség, mánia, mind-mind az elhitt gondolataink következményeként alakul ki. Mert, ugyebár, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot, mondjuk, hogy „Nem szeretnek a munkahelyemen”, akkor rögtön görcsbe rándulsz, és mindenféle más érzéseket és testi érzeteket is megtapasztalsz. Minél erőteljesebben hiszed el a gondolatot, annál erősebb lesz az érzelmi riasztás, vagyis annál nagyobb késztetést fogsz érezni, hogy elmenekülj a rossz érzésed elől, így valamivel „tudatmódosítanod” kell magadat. Ez fizikai és gondolati függőség is lehet; nincs olyan ember, aki nem csinálja valahogy…” Folytatás itt:

http://onmunka.blogspot.com/2011/05/fuggosegek-1-bucsu-cigarettatol.html

És akkor Katie lányának, Roxann-nak a története:

A Lányom Függősége

Több száz alkoholistával dolgoztam már. Mindig úgy találtam, hogy előbb megittasulnak a gondolataiktól, mint a szesztől. Sokuktól hallottam, hogy a Munka magába foglalja a Névtelen Alkoholisták tizenkét lépését – többek között a negyedik és ötödik lépést. Miből is állnak ezek? „Félelem nélkül jellemezzük magunkat, és olyannak ismerjük el a hibáinkat, amilyenek.” Rengetegen próbálkoztak ezzel, csak épp nem tudták, hogyan is fogjanak hozzá.

         „Nem muszáj az ivással kapcsolatban elvégezniük a Munkát – mondom ilyenkor. – Térjenek vissza az azt megelőző gondolathoz, hogy szükségük támad egy pohár italra. Végezzék el ezzel a Munkát; vonatkozzék az egy másik személyre vagy egy bizonyos helyzetre. Ez a megelőző gondolat az, melyet száműzni szeretnének az ivással. A probléma az önök felülvizsgálatlan gondolkodása, nem pedig a szesz. Az alkohol egyenes és nem kertel: azt ígéri, hogy lerészegedhetnek, és be is váltja az ígéretét. Azt ígéri, hogy még rosszabbra fordul a helyzet, és lám, ez is beválik. Az alkohol mindig tartja a szavát, sokat tanulhatnak tőle a szavahihetőségről. Nem azt mondja: ’Igyál meg!’ Csak vár a palackjában, önmagához hűen, arra számítva, hogy teheti a dolgát… Végezzék el hát a Munkát megemésztetlen gondolataikkal, és járjanak el a 12-lépéses összejövetelekre. Osszák meg tapasztalataikat sorstársaikkal, s merítsenek erőt mások pokoljárásából. Közben pedig Munkálkodjanak önmagukon. A saját igazságuk az, ami felszabadítja önöket, nem pedig a miénk.”

         Amikor a lányom, Roxann tizenhat éves volt, komolyan ivott, ráadásul drogozott is. Ez még akkor kezdődött, hogy 1986-ban önmagamra ébredtem. Mindenesetre annyira lefoglalt a saját depresszióm, hogy alig vettem észre, mi történik Roxannal. Ő minden este elrobogott az új, piros Camaróján. Ha megkérdeztem, hová megy, csak dühösen rám nézett, és jól bevágta maga mögött az ajtót. Az a pillanatás volt ez, melyet tökéletesen értettem, hiszen én tanítottam meg rá: éveken keresztül használtam fegyverként.

         Az önvizsgálat elnémított. Nem csak vele, de mindenki mással kapcsolatban is lakatot tettem a számra. Azt is megtanultam, hogyan váljak figyelmes szemlélővé. Nemritkán éjfél után is fennmaradtam, hogy megvárjam a lányomat, csak hogy láthassam. Semmi másért, csupán ezért. Tudtam, hogy iszik, és azt is megértettem, hogy semmit sem tehetek érte. Közben eféle gondolatok jártak a fejemben: „Biztos ittasan vezet. Még halálos balesetet szenved, és soha többet nem látom. Az anyja vagyok, felelős vagyok érte, én vettem neki a kocsit. El kellene vennem tőle az autót (csakhogy már nem az enyém volt, hanem az övé, mivel nekiadtam). Még a végén megöl valakit az országúton, vagy nekimegy egy lámpaoszlopnak, megölve ezzel magát és az utasait.” Amint felbukkantak ezek a gondolatok, rendre vizsgálatnak vetettem alá őket. És ez azon nyomban visszavitt a valóságba. Az egészből csak egyvalami volt igaz: nő ül a székben, és szeretett lányára vár.

         Aztán egy este, amikor háromnapos hétvégéről tért haza, úgy lépett be az ajtón, hogy rettentő nyomorúságos látványt nyújtott, s közben minden védekezés eltűnt az arcáról. Meglátta, hogy ott ülök, és így szólt:

         - Anya, nem bírom ezt tovább. Segíts! Bármi is az, amit mindazoknak adsz, akik a házunkba sereglenek, nekem is szükségem van rá.

         Így tehát elvégeztük együtt a Munkát, ő pedig belépett a Névtelen Alkoholistákhoz. Akkor ivott és drogozott utoljára. Ezt követően, valahányszor gondja akadt, már nem volt szüksége pótszerekre, ahogyan rám sem. Egyszerűen csak leírta a problémáját, feltette a négy kérdést, és megfordította a kijelentéseit.

         Ahol a belső béke az úr, oda más nem teheti be a lábát. Nincs nagyobb ajándék annál, mint keresztüllátni a szenvedések illúzióján. Nagyon örülök, hogy az összes gyerekem hasznát veszi ennek az adománynak.

Ha a gyermeked vagy hozzátartozód függősége miatt emészted magad, gondold át, Te milyen függőséggel rendelkezel. Talán nem a cigaretta vagy a drog az, hanem az elismerés, a siker, esetleg, hogy úgy érezd, igazad van. Fedezd fel magadban, hogy ha magadon kívül keresed a megoldást, az óhatatlanul fájdalmat teremt.

A gyerekünket épp nekünk teremtette a sors, mivel felszínre hozza bennünk valamennyi megemésztetlen gondolatunkat, gondunkat, amíg rá nem eszmélünk a valóságra. Mindennek és mindenkinek van feladata. A gyertyának az, hogy égjen, a rózsának, hogy virágozzon, a gyerekünknek az, hogy épp drogozzon, amíg drogozik… Ha ezt megérted, a gyereked is követi majd a példádat, és ő is mélyebb megértésre jut. Ez törvényszerű, mivel a gyerekünk a saját kivetülésünk. Ha Te az igazságot választod, a gyereked szintén így tesz majd. Itt a pokol leselkedik ránk, amott a belső béke vár.

(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)

Érdemes felfrissíteni a Legerősebb Emberi Függőség című bejegyzést is, itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/legerosebb-emberi-fuggoseg.html

Ha szeretnél közelebbről megismerkedni a történeteiddel, és egy működőképes módszert megtanulni a feldolgozásukhoz, szeretettel ajánlom figyelmedbe a következő Alaptanfolyamot:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest. Jelentkezési határidő: aug.12. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programo​k.html

Most egy hétig megint távol leszek, jól megtréningezem azt az első csapatot, akik szeretnének szintén a rendelkezésetekre állni Munka témában. Kiváló alkalom ez a régebbi bejegyzések olvasására, felfrissítésére, illetve Katie könyveinek beszerzésére, ágyikóba, strandra vitelére. :) És pont velünk egyidőben, július 29-től kezdődik Byron Katie School-ja Németországban, ha jól tudom, legalább 2 magyar résztvevővel, és sok más nemzetbelivel. Ti is tegyétek magatokat oda a Munkának ebben az időszakban, így aztán hatványozottan tisztul az az Egy Elme.

Csodás hetet, jó Munkát Mindannyiótoknak! Szeretettel, Andrea

Őszinteség És Harmónia A Családban - A Munka Gyakorlati Konfliktusfeloldás

Most, hogy készülök a Munka Facilitátor-képző táborra, negyedszer olvastam végig Byron Katie A Négy Kérdés (Szeretni, ami van) című könyvét. Annyi minden kincset rejt ez a könyv, hogy mindenképp ajánlom elolvasásra, vagy újra- és újraolvasásra. Annak, aki még nem végzi a Munkát, erőteljes kezdőrúgást adhat, a gyakorlóknak pedig elmélyülést, sok-sok felismerést, megértést, esettanulmányokat. Tömény Munkát.

Kedvcsinálóul ma egy részlet a könyvből, a gyerekekkel végzett Munkáról. Leendő magyar facilitátoraink között van olyan, aki gyerekkel szeretne foglalkozni, hihetetlen ereje lehet a velük végzett gondolat-vizsgálatnak. Ez egy annyira egyszerű eszköz, hogy a gyerekek tényleg gyerekjátékként sajátítják el. Természetesen erőltetni nem érdemes őket, azzal úgysem megyünk sokra. Ha a szülő őszintén, nyíltan Munkálkodik magán, és ezáltal változik a gyerekeihez fűződő viszonya, akkor a gyerekek automatikusan kíváncsiak lesznek. Ha az egész család ismeri a Munkát, az valami elképesztően áldásos hatással járhat az összes „szereplőre”. A Munka a GYAKORLATI KONFLIKTUSFELOLDÁS non plus ultrája. Kívánom, hogy egyre több szülő, gyerek, és család ismerkedjen meg, és gyakorolja ezt a szeretet-módszert.

És akkor a választott rész a könyvből:

Gyakran megkérdeznek, vajon a gyerekek és a kamaszok el tudják-e végezni a Munkát. A válaszom az, hogy „természetesen igen”. Vizsgálódásaink a gondolatokra irányulnak, márpedig mindegyik korosztály ugyanazokat a gyötrő gondolatokat és elvárásokat melengeti. „Bárcsak szeretne az anyám!”; „Szükségem van a barátaim figyelmére”; „Az embereknek nem szabadna gonosznak lenniük”. Öreg és fiatal csupa olyan elvont fogalmakban hisz, melyekről az önvizsgálat során kiderül, hogy nem egyebek holmi babonáknál.

         A Munka a legzsengébb korú gyerekek életén is nagyot fordíthat. Valamelyik gyerekfoglalkozás során egy hatéves kislány annyira izgalomba jött, hogy kijelentette:

- Ez a Munka bámulatos! Miért nem beszélt erről eddig senki?

Egy másik gyerek, egy hétéves kisfiú, így szólt az anyukájához:

-         A Munka legjobb dolog a föld kerekén!

-         És mit szeretsz benne annyira, Daniel? – kíváncsiskodott az anyukája.

-         Ha megijedek, és elvégezzük a Munkát, utána már nem félek – felelte.

Amikor kisgyerekekkel dolgozom, az egyetlen különbség a felnőttekkel szemben az, hogy egyszerűbb szavakat használok. Ha olyan szó jön a számra, melyről azt gondolom, nem érthetik, megkérdem őket, értik-e. Amennyiben úgy érzem, hogy nem igazán, körülírom a mondandómat. És soha nem gügyögök a kicsikkel. A gyerekek megérzik, mikor nézik le őket.

… Egyszer a szülei kérésére együtt dolgoztam a négyéves Daviddel. Korábban pszichiáterhez hordták, mivel előszeretettel bántotta a kishúgát. A szülőknek mindig résen kellett lenniük, mert valahányszor alkalma nyílt rá, máris a kisbabára támadt, akár a szemük láttára is. Cibálta vagy leránotta a földre. Elég idős volt ahhoz, hogy megértse, le is fog esni. Szülei ezt komoly érzelmi zavar jelének vélték, és mivel a gyerek egyre jobban felbőszült, teljesen tanácstalanok voltak.

         Az ülés során feltettem Davidnek néhány kérdést az Ítéld meg a felebarátodat Munakalapról, majd az anya terapeutája laírta a válaszait. A szülők egy másik helyiségben végezték el a Munkát. Amikor visszatértek, megkértem őket, olvassák fel egymásról írt munkalapjukat a kisfiú előtt, hadd értse meg, nem fog büntetést kapni, ha szabadon kifejezi az érzéseit.

Anya: Haragszom az új kisbabámra, mert naphosszat pelenkáznom kell, és nem tudok több időt együtt tölteni az én Davidemmel. Haragszom Apusra, mert látástól-vakulásig dolgozik, és nem segít a pelenkázásban.

Mindkét szülő megítélte egymást és az újszülöttet a kisfiú füle hallatára. Ezután rajta volt a sor, hogy hangosan felolvassuk a mondatait. „Haragszom a mamára, mert minden idejét Kathyvel tölti.” „Haragszom a papára, mert keveset van otthon.” Végül azt is meghallottuk, mit gondol a kishúgáról.

David: Haragszom Kathyre, mert nem akar velem játszani. Azt akarom, hogy játsszon velem! Játszania kéne velem, nem csak heverni ott egész nap! Fel kellene kelnie és játszani velem. Arra van szükségem, hogy játsszon velem.

Katie: „Kathynek játszania kéne veled.” Édeském, igaz ez?

David: Igen.

Katie: David, édesem, milyen érzés, amikor erre gondolsz?

David: Egészen bevadulok. Azt akarom, hogy játsszon velem.

Katie: Miből gondolod, hogy a kisbabáknak játszaniuk kellene veled?

David: A mama és a papa mondta.

Amint a szülők meghallották ezt a választ, megértették, mi történt. Végig az egész terhesség alatt azzal traktálták a kisfiút, hogy nemsokára testvérkét kap, akivel együtt játszhat majd. Azt azonban elfelejtették közölni vele, hogy a picinek először fel kell nőnie, mielőtt szaladni vagy labdázni tudna. Amikor elmagyarázták ezt Davidnek, és bocsánatot kértek tőle, természetesen megértette a dolgot. Ezután békén hagyta a húgát. A szülők később tudatták velem, hogy a kisfiú zavaró viselkedése megszűnt, és azóta valamennyien azon dolgoznak, hogy a családjukban őszinteség uralkodjon. A gyerek pedig újra megbízik bennük.

         Szeretek gyerekekkel dolgozni, hiszen könnyű velük a Munka. Ahogyan mindenki mással is, aki igazán szeretne felszabadulni.

(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)

Hogyan Vess Véget A Negatív Karmádnak És A Depressziódnak

„Végül még az úgynevezett igazságok is eltűnnek. Minden igazság a Valóság (az ami van) eltorzítása. Az utolsó igazság, és ezt nevezem én az utolsó ítéletnek ennyi: „Isten minden, és Isten jó.” Végső soron még csak ez sem igaz. De ameddig működőképes számodra, azt mondom, tartsd csak meg, és élj csodálatos életet.” (Byron Katie)

Karma, sors, reinkarnáció, újjászületés, negatív minták, megszabadulás a karmából – sokakat érdeklő témák ezek. Rengeteg információ áll is róluk rendelkezésünkre mindenféle spirituális hagyományok tanításai révén, melyeket vagy elhiszünk, vagy nem. Byron Katie sosem tanít kézzelfogható „tényeket”, hisz a Munka lényege pont a megkérdőjelezés. Ő azt javasolja, hogy minden tanítást kérdőjelezzünk meg, ne félelemből haladjunk pl. spirituális úton, hanem azért, mert a saját belső igazságunkra vagyunk kíváncsiak. Ugyanakkor nem azt mondja, hogy ez vagy az nem lehet így vagy úgy. Mindenki kérdezze meg saját magától, és tapasztalja meg saját válaszainak igazságát. Hiszen honnan is tudhatnám most, hogy mi fog történni a halálom pillanatában, és utána? Legfeljebb elhinni tudom, hogy ez vagy az. És ennek megfelelően esetleg félelemben élek. És teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy volt előző életem, és hogy újjá fogok születni? És még egyszer hangsúlyozom, nem azt állítjuk, hogy nem így van. Hiedelmeink életünkre gyakorolt hatását vizsgáljuk, és nagy-nagy barátságot kötünk a nem-tudással, a nem-tudom elmével. Katie minden, de minden elméleti „tudás” mély megvizsgálását javasolja a Négy kérdéssel és a megfordításokkal, nem ad kész válaszokat.

Ez a bevezető azért kívánkozott ide, mert a következő cikkben több utalás is történik karmára, reinkarnációra, a halál megélésére. Egy újabb Ram Giri írást fordítottam le, ő a Munka Facilitátorok spirituálisabb vonalához tartozik. Az a szép a Munkában, hogy jól megfér a teljesen „hétköznapi ember” életében is, és a „spirituális keresők” útjába is fantasztikusan illeszkedik. Hisz alapvetően semmi különbség ezek között az emberek között, ezt is csak jól elhittük. Mindannyian ugyanazoktól a gondolatoktól szenvedünk, esetleg kicsit másfajta köntösbe bújtatva, és a jól-tudom elme tán azt hitette el velünk, hogy mi jobbak vagyunk, vagy előrébb járunk más embereknél. Ha bármilyen ilyen történeted van magaddal kapcsolatban, ajánlom, hogy sürgősen kérdőjelezd meg.

Depresszió ügyben pedig már számos alkalommal írtam az én 20 éves ilyen jellegű tapasztalatomról. Valóban semmi más nem volt az okozója, mint az önmérgező gondolataim. És ezeknek teljességgel a végére lehet járni a Munkával. Aki nem hiszi, járjon utána! :)

És akkor olvassátok Ram Giri írását:

Hogyan Vess Véget Negatív Karmádnak És A Depressziódnak

Létezik-e az antidepresszánsok szedésénél jobb alternatíva a szenvedés abbahagyására? És létezik-e módszer a negatív sorsmintád/karmád megváltoztatására? A következő történettel azt szeretném bemutatni, hogy létezik olyan út, melynek révén nem csak átmenetileg és feltételesen érezheted jobban magad, hanem a szenvedésed legmélyebb gyökereitől szabadulhatsz meg, és így nem kell tovább ismételgetned a negatív életmintázatokat.

Anne, és ez nem a valódi neve, munkanélküli fogorvosi szakasszisztensként éldegélt. Bármennyire próbálkozott is, képtelen volt a végzettségének megfelelő állást találni. Ezért aztán topless táncolásra adta a fejét, néhány hónapig ezzel kereste a megélhetését. A topless munka igen jól fizetett, sokkal jobban, mintha fogorvosi rendelőben tevékenykedett volna. Mégis, amikor két évvel később eljött hozzám, nyomorultul érezte magát, szorongott, tele volt szégyennel és saját maga iránti undorral.

Olyan gondolatok gyötörték, melyek szerint rossz ember, aki nem bízhat meg a saját döntéseiben, és hogy valami nagyon-nagyon nincsen rendben vele, és egyáltalán nem érdemli meg a boldogságot. Mocskosnak tartotta magát, és nagyon nem érezte jól magát a bőrében. „Könnyű nőként” tekintett önmagára, prostituáltként. Klinikai depresszióban szenvedett, mely jócskán megnehezítette hétköznapi életét.

Amikor a Munka segítségével elkezdte megtisztítani az elméjét és az érzelmeit, megtanulta megkérdőjelezni a gondolatait, és felfedezte magában, mi is vezette arra, hogy topless táncosként dolgozzon. Négy kicsi gyermekről kellett gondolskodnia; a férje elhagyta és nem támogatta őket. Intenzíven utálta a táncolást, de úgy érezte, ki kell tartania. És amint talált magának másik munkát, abba is hagyta.

Meglátta saját önmaga legmélyebb igazságát, és ráébredt, hogy egyetlen okból vállalta el a táncos munkát: a gyermekei iránti mély szeretetből és elköteleződésből. Szeretetből cselekedett. Az egész folyamat olyan egyszerű volt, alig akarta elhinni, hogy ez így lehetséges. Feszültsége azon nyomban felengedett, és ez az állapot később tartósnak is bizonyult. Úgy párolgott el az önmegvetése, depressziója és öngyűlölete, mint amikor bevilágítunk egy sötét szobába.

Felismerte, hogy milyen fantasztikusan mélyen tud szeretni, és hogy emiatt választotta azt a látszólag „mérgező” megélhetési forrást. Még csak nem is kellett megbocsátania magának; a Munka végzésekor ez egy automatikus folyamat, nem is tudunk többé semmiben sem hibát találni. Öngyűlöletének helyét mély békesség töltötte be. „Végre újra tudok lélegezni,” mondta. A változás elképesztően gyors és látványos volt.

Nézzük, milyen más lehetőségek álltak volna még Anne rendelkezésére. Ha antidepresszánst szedett volna, vagy úgy próbált volna „megbocsátani” magának, hogy még mindig azt hiszi, valami rosszat tett, mi lett volna vajon az eredmény? Lehet, hogy a felszínen jobban érezte volna magát, fájdalmának és szégyenének magvai azonban még mindig a tudatlattijában maradtak volna – továbbra is mély meggyőződése lett volna, hogy hibázott, és valami csúnyaságot művelt. És nem kellett volna sok ahhoz, hogy ezek az elnyomott gondolatok újra a felszínre bukkanjanak.

Életét továbbra is tudattalan feszültség lengte volna be, nem értette volna, miért is ment el a tettvágya, és csappant meg a boldogságérzete. A legtöbben így élnek: nincsenek tisztában a mélyen fekvő okokkal, csupán az elfojtás hatásait élik egy igen boldogtalan élet formájában. Legtöbbünk igen profi szinten fojtja el szégyenéről és öngyűlöletéről szóló gondolatait. Ezek pedig valamikor mindenképp a felszínre fognak bukkanni, ha máskor nem, akkor halálunk előtt, vagy annak pillanatában.

A halál pillanatában képtelenek vagyunk továbbra is elnyomni a magunkról szóló negatív, fájdalmas gondolatainkat. Szemtől-szembe találjuk magunkat önmagunkkal, és ha nincs megfelelő eljárás a kezünkben, igen védtelenek és tehetetlenek leszünk ezzel szemben. Ez az a bizonyos „végítélet”, melyről számos vallás is beszél. Amit azonban ezek a vallások nem tanítanak meg, az az, hogy az ítélkezést nem a Jóisten végzi. A Teremtő feltétel nélküli, totális szeretet. Bármit tettünk is, minden megbocsáttatott. Az ítélet csakis a sajátunké! A pokol pedig, ami ránk várhat, csupán a saját elmeállapotunk.

Ha a fenti gondolatok újra felbukkannának Anne elméjében haldoklásának idején, akkor ugyanúgy elhinné, hogy egy mocskos, gyenge prostituált volt, aki óriási hibát követett el, és nem bízhat magában. És mindezek a gondolatok elárasztanák érzelmi szinten az önundorral, önutálattal, szégyennel és megalázottsággal. Nem túl kellemes megélése a halálnak.

És ha még egy kicsit tovább tekintünk, azt látjuk, hogy a spirituális hagyományok így bölcselkednek: a halálunkkor meglévő utolsó gondolatainknak meghatározó szerepe van újjászületésünkkor. Ezek szabják meg a következő életünkben megtapasztalandó körülményeket.

Bár Anne csupán néhány hónapig dolgozott topless táncosnőként, az ezzel kapcsolatos gondolatai óriási fájdalmat szültek benne. És ez a tisztátalan szexualitáshoz, áldozatisághoz és prostitúcióhoz kapcsolódó fájdalom előrevetítheti a következő inkarnációját. A probléma eltussolása pedig csak tovább súlyosbíthatja a helyzetet.

A Munka segítségével egyszer és mindenkorra lezárhatóak a fájdalomciklusok, és így oldódik a negatív sorsminta/karma. Ha valakiben elég vágy él a szabadság iránt, akkor ezt a folyamatot gyorsan, alaposan, és teljességében elvégezheti az önvizsgálat csodálatos eszközével. Ez pedig valódi okot ad az örömre.

Szeretettel, Ram Giri

(Ram Giri egy másik írását itt találod: http://onmunka.blogspot.com/2011/07/te-hogyan-allsz-szeretet-utjaba.html)

Álmaim Öngyilkos Férfija – A Megfordítások Ereje

Lefordítottam Byron Katie legfrissebb hírlevelét, nagyon szépen mutatja be a Megfordítások erejét. Olvassátok nyitott elmével és nyitott szívvel, magatok iránt pedig nagy-nagy gyengédséggel.

Drágáim,

Az évek folyamán számtalan csodának lehettem szemtanúja, amikor az emberek megkérdőjelezték és megfordították a gondolataikat. Sokatok már hallhatta vagy olvashatta ezeket a Megfordítós történeteimet a School-ban, a Hétvégi Intenzíveken, vagy a könyveimben. Legtöbbetek saját megtapasztalást is szerzett arról, hogy a Megfordítások segítségével a valósággal vívott háborúnkat a megértés által eredményezett békére cseréljük fel.

Elkezdtem egy új könyvön dolgozni, mely a Megfordítások erejéről fog szólni. Arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy osszátok meg velem azt a Megfordítást, mely a legnagyobb változást hozta az életetekbe: küldjétek el a történeteteket és a Megfordítást a turnaroundstories@thework.com e-mail címre. Minél több Megfordítást gyűjtünk össze, annál mélyebben nyílik a szívünk, és annál inkább ráébredünk valódi természetünkre.

Következzék most egy Atlantában élő hölgy története, példaként arra, mit is szeretnék Tőletek:

Álmaim Férfija

„Azt, ami valós, semmi nem fenyegetheti. Semmi sem létezik, mi nem valós. Ebben rejlik Isten békéje.” Ezek a szavak – a Course in Miracles/Csodák könyvéből – még 1989-ben hatoltak a szívembe. És mégis, csak 22 év után, a 9-napos School for the Work során nyílt meg az elmém és a szívem ezeknek a szavaknak a valódi jelentésére.

15 éves koromban, amikor a tinilányok többsége romantikus regényeket olvas, én felfedeztem magamnak a misztikus költők és spirituális szövegek világát. Alkoholista apám 12 éves koromban vetett véget az életének. A halálát követő időszakban a Biblia, a Bhagavad Gita, a Tao Te King, és a Csodák Könyve olvasásától, Khalil Gibran, Rumi és Hafiz költészetétől reméltem vigaszt. Függővé váltam ezektől a spirituális szövegektől, folyton kerestem a következő „adagomat”, mégsem voltam képes fenntartani magamban a békesség állapotát.

Miután apám öngyilkos lett, hosszú éveken át jelent meg az álmaimban – minden egyes alkalommal távolságtartó és hideg maradt, amikor könyörögtem neki, hogy ne hagyjon el újra. Egy 2001-es álombéli látogatásakor (azóta nem történt hasonló), először szólt hozzám, és felejthetetlen, félreérthetetlen üzenetet küldött. Amikor esdekeltem, hogy ne menjen el, halkan, de igen érzelmesen azt mondta, „Ne tedd ezt magaddal”, majd gyengéden kibontotta magát az ölelésemből, és távozott. Ez az álom megzavart, mégis valahogy furcsa vigaszt is nyújtott.

A rákövetkező évben akadtam rá a Munkára, miközben a sokunk számára oly tipikus életet éltem, melyben próbáltam egyensúlyban tartani az anyaságot a karrieremmel, és még a második válásom is erősen benne volt a levegőben. Elkezdtem végezni a Munkát, és életem összes szereplőjét végigvizsgáltam a négy kérdéssel és a megfordításokkal – anyut, férjet, volt férjet, gyerekeket, testvéreket és barátokat, még a család kutyáját is -, de mindvégig nagy-nagy körültekintéssel kerültem apám öngyilkosságának fekete lyukát. Az önvizsgálat eredményeképpen az elmém tisztulni kezdett, az igazság pedig teljes dicsődégében kezdte megmutatni magát. A mélyebbre hatolástól való félelem azonban még mindig ott ólálkodott – egészen addig, amíg el nem jutottam a School-ba, ez év tavaszán.

Ahogy haladtunk a School-ban, és én egyre mélyebbre kalandoztam az önvizsgálatba a körülöttem levők segítségével, arra lettem figyelmes, hogy nem csupán megkérdőjeleztem azt a gondolatot, hogy az apámnak nem kellett volna megölnie magát, hanem még meg is fordítottam arra a korábban lehetetlennek tűnő variációra, hogy „Apunak meg kellett ölnie magát.” Honnan tudtam, hogy ez az igazság? Mivel így történt. Ezután pedig nem csupán azonnali, spontán elengedést tapasztaltam, hanem nevetésben törtem ki! Tudnék-e három okot mondani, ami azt mutatja, hogy a megfordítás legalább annyira igaz, vagy tán még igazabb, mint az eredeti gondolatom? Hát persze. Ezzel a tettével apám megszabadította magát a számára akkor elviselhetetlen élettől, az egyetlen általa akkor ismert módszerrel. Másodsoron, annak ellenére, hogy teljes szívemből szerettem az apukámat, a családom és én is megmentődtünk attól, hogy továbbra is egy depresszív, kontroll nélküli alkoholistával kelljen együtt élnünk. Végül pedig, ráébredtem, hogy az apám öngyilkossága felett érzett fájdalmam indított el már oly fiatal koromban a spirituális útkeresésemen.

Még ugyanazon a napon megtapasztalhattam egy másik megfordítás erejét: „Nekem nem kéne folyton gyilkolnom magam az apám halála miatt érzett fájdalommal.” Álmaim férfija, az édesapám, már évekkel korábban átadta nekem ezt az üzenetet. De saját magamnak kellet megkérdőjeleznem a gondolataimat, és megfordítanom őket ahhoz, hogy elérkezzem az igazsághoz. Ahogy a Munka is emlékeztet minket, az életben és a halálban semmi komoly nincsen, mivel azt, ami valós, semmi nem fenyegetheti. Minden a napnál is világosabbá válik, ha megérted, ahogy Katie fogalmaz, „Valójában semmi sincsen; csak az éppen felbukkanó történet – és még csak az sem.”

Kathryn, Atlanta, GA

Ahogy ez a csodás hölgy is felfedezte, a történeteink nélkül mind békesség vagyunk. A Munka segítségével ráébredünk arra a gyönyörű igazságra, hogy minden értünk történik, nem pedig velünk. Várom szeretettel a megfordításos történeteiteket, ha szeretnétek őket megosztani a világgal. Alig várom, hogy halljak felőletek!

Ésszerűségen túli szeretettel, bk

Zárt Elme - A Világ Legkeményebb Dolga

... És a legfájdalmasabb is. Pontosabban az összes fájdalmunk a zárt elménkből fakad. A kinyitására egy fantasztikusan működő eszköz Byron Katie Munka-Módszere.

Húú, az utóbbi napokban számos elme nyílt, és rengeteg elme-történet dolgozódott fel a szemem láttára. Kezdődött a 2-napos Alaptanfolyammal, majd folytatódott a tegnapi Byron Katie Workshop-pal Bécsben. Emberek, akik pillanatok alatt nyílnak meg, vagy néha kicsit lassabban. Emberek, akik megértik, hogyan működtetik a világukat. Emberek, akik rádöbbennek, hogyan okozzák a saját szenvedésüket, és eldöntik, elég volt. Emberek, akik kinyitják az elméjüket. Akikbe behatolnak a Munka kérdései, és valami teljesen mást találnak „odabent”, mint amit eddig bármikor tudni véltek. Emberek, akik nem félnek kiállni a történetükkel, és „lecsupaszítani” magukat. Mert tudják, hogy minden történet mindenkiről, mindenkihez szól. Senki nem fogja megítélni őket, mert mindenki járt ott, ahol ők, sőt leginkább még mindig ott jár.

„Nincsenek új gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk.” (Byron Katie) Egyetlen közös elméből táplálkozunk mindannyian. A „másik személy” Munkájából ez csodálatos módon világlik ki, és az ő Munkája megdolgozza az „én” hiedelmemet is. Ezért is vagyok a csoportos Munka híve. 2 nap alatt számos komoly problémádra, élethelyzetedre látsz rá teljesen másképpen, sőt még azt is tudni fogod, mihez kezdj velük. Kitt-katt. A Négy kérdés és a Megfordítások a helyére kattintják az összezavarodott, beragadt, „bekattant” elmét, mely tudattalanul ragaszkodik mindahhoz, amit valaha elhitt. Tisztul és „okosodik”. Bölccsé válik. Megtalálja a mindannyiunkban ott lévő belső bölcsességet. Nem csak elhisszük, hogy van ilyen nekünk, hanem végre meg is találjuk. Arról nem is beszélve, hogy az elme kinyílásával a szív is nyílik folyamatosan. Lágyan, finoman. Gyönyörűséges folyamat.

Olvassatok ma egy újabb fejezetet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből.

Öröm 43 – A leglágyabb dolog a világon erősebb, mint a legkeményebb dolog a világon.

A leggyengédebb dolog a világon a nyitott elme. Mivel már nem hiszi el, amit gondol, rugalmas, porózus, ellenállástól és védekezéstől mentes. Semminek nincs felette hatalma. Semmi nem tud neki ellenállni. Még a világ legkeményebb dolga – a zárt elme – sem képes ellenállni a nyitottságnak. Végül beléje áramlik az igazság, átöblíti, átfut rajta, mint a víz a sziklákon.

         Amikor az elme először válik saját maga tanítványává, megtanulja, hogy a világon semmi sem tud neki ellenállni: minden érte van, minden hozzátesz, megvilágosítja, táplálja, felfedi őt. Ő pedig tovább nyílik, mert félelemmentes, védekezésmentes állapotban van, és szomjazik a tudásra. Amikor pedig rájön, hogy ő semmi, mindenhová be tud hatolni, még akkor is, ha nincs számára tér, ha nincs hely a fogadására.

         Az emberek félnek semmik lenni. De a semminek levés csak az egyik aspektusa. Nem csak annyit jelent, hogy nincs mitől félni, hanem, hogy itt az idő ünnepelni. A stresszes történeted nélkül nincs stressz – nyilvánvalóan! Amikor nem hiszed el a gondolataidat, akkor csak nevetés van és béke. Ennek a helynek többféle neve van. Én mennyországnak nevezem. És hogyan is tudhatnánk mi a semmiség, amíg elhisszük, amit gondolunk? „A valami jobb, mint a semmi” – teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz?

         A valóban nyitott elmének semmilyen más célja nincs, mint az lenni, ami van. Nem kötődik az én és az ő koncepciójához. Ráébred, hogy végső soron nincsenek emberek, és nincs elme sem. Amikor az elme megnyílik, mindent elvesztesz, hálásan. Most nőként ülök itt, a következő ráébredésben pedig egy galaxis vagyok, vagy egy hangya. Amikor épp szuper a frizurád, nem szeretsz-e belenézni a tükörbe? Ez pont ilyen. Nézed a tükörben a semmit, örömittasan. Amikor semmi vagy, mindig jó a frizurád.

         Nem tudhatom, mivé lesz a világ. A testem soha nem ugyanaz a következő pillanatban. Fáradt, kipihent, nagy, majd azonnal vékony. Sosem tudom felismerni. Öregnek látom, és ez nagyon aranyos. Aztán a szemem előtt alakul át újfent, és egy fiatal lány testévé lesz. Nem tudom, hogy mi, kié, és miért van. És amit művel, az káprázatos. A saját keze elkezdi simogatni a saját lábát, csupán abból az okból kifolyólag, hogy testápolót kenjen a bőrre, melynek nincs is rá szüksége. Aztán pedig kézbe fog egy csésze valamit, megissza, egy teának nevezett folyadékot, például, de ezt sem tudhatom. Az én világom egy folyamatosan alakot váltó világ. Semmi sincs benne, amire számíthatnék, sem a korom, sem a testem, sem a velem lévő ember, sem az identitásom, sem az évszázad, sem pedig a bolygó, melyen élek.

         Az elme megjelenik, ha megjelenik, csak azért, hogy véget vessen magának. Először a kivetített világ távozik, majd az elme is, mely azt kivetítette. Nyoma sem marad. A csönd minden, mi lehetséges – a soha nem is létezettség nyitottsága - én itt élek. Amikor vége, akkor vége. Nem tudod megteremteni vagy visszacsinálni. Nem is akarnád.

2 hely maradt az augusztus 13-14-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, jelentkezz július 22-ig. Várlak szeretettel. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html