Őszinteség És Harmónia A Családban - A Munka Gyakorlati Konfliktusfeloldás

Most, hogy készülök a Munka Facilitátor-képző táborra, negyedszer olvastam végig Byron Katie A Négy Kérdés (Szeretni, ami van) című könyvét. Annyi minden kincset rejt ez a könyv, hogy mindenképp ajánlom elolvasásra, vagy újra- és újraolvasásra. Annak, aki még nem végzi a Munkát, erőteljes kezdőrúgást adhat, a gyakorlóknak pedig elmélyülést, sok-sok felismerést, megértést, esettanulmányokat. Tömény Munkát.

Kedvcsinálóul ma egy részlet a könyvből, a gyerekekkel végzett Munkáról. Leendő magyar facilitátoraink között van olyan, aki gyerekkel szeretne foglalkozni, hihetetlen ereje lehet a velük végzett gondolat-vizsgálatnak. Ez egy annyira egyszerű eszköz, hogy a gyerekek tényleg gyerekjátékként sajátítják el. Természetesen erőltetni nem érdemes őket, azzal úgysem megyünk sokra. Ha a szülő őszintén, nyíltan Munkálkodik magán, és ezáltal változik a gyerekeihez fűződő viszonya, akkor a gyerekek automatikusan kíváncsiak lesznek. Ha az egész család ismeri a Munkát, az valami elképesztően áldásos hatással járhat az összes „szereplőre”. A Munka a GYAKORLATI KONFLIKTUSFELOLDÁS non plus ultrája. Kívánom, hogy egyre több szülő, gyerek, és család ismerkedjen meg, és gyakorolja ezt a szeretet-módszert.

És akkor a választott rész a könyvből:

Gyakran megkérdeznek, vajon a gyerekek és a kamaszok el tudják-e végezni a Munkát. A válaszom az, hogy „természetesen igen”. Vizsgálódásaink a gondolatokra irányulnak, márpedig mindegyik korosztály ugyanazokat a gyötrő gondolatokat és elvárásokat melengeti. „Bárcsak szeretne az anyám!”; „Szükségem van a barátaim figyelmére”; „Az embereknek nem szabadna gonosznak lenniük”. Öreg és fiatal csupa olyan elvont fogalmakban hisz, melyekről az önvizsgálat során kiderül, hogy nem egyebek holmi babonáknál.

         A Munka a legzsengébb korú gyerekek életén is nagyot fordíthat. Valamelyik gyerekfoglalkozás során egy hatéves kislány annyira izgalomba jött, hogy kijelentette:

- Ez a Munka bámulatos! Miért nem beszélt erről eddig senki?

Egy másik gyerek, egy hétéves kisfiú, így szólt az anyukájához:

-         A Munka legjobb dolog a föld kerekén!

-         És mit szeretsz benne annyira, Daniel? – kíváncsiskodott az anyukája.

-         Ha megijedek, és elvégezzük a Munkát, utána már nem félek – felelte.

Amikor kisgyerekekkel dolgozom, az egyetlen különbség a felnőttekkel szemben az, hogy egyszerűbb szavakat használok. Ha olyan szó jön a számra, melyről azt gondolom, nem érthetik, megkérdem őket, értik-e. Amennyiben úgy érzem, hogy nem igazán, körülírom a mondandómat. És soha nem gügyögök a kicsikkel. A gyerekek megérzik, mikor nézik le őket.

… Egyszer a szülei kérésére együtt dolgoztam a négyéves Daviddel. Korábban pszichiáterhez hordták, mivel előszeretettel bántotta a kishúgát. A szülőknek mindig résen kellett lenniük, mert valahányszor alkalma nyílt rá, máris a kisbabára támadt, akár a szemük láttára is. Cibálta vagy leránotta a földre. Elég idős volt ahhoz, hogy megértse, le is fog esni. Szülei ezt komoly érzelmi zavar jelének vélték, és mivel a gyerek egyre jobban felbőszült, teljesen tanácstalanok voltak.

         Az ülés során feltettem Davidnek néhány kérdést az Ítéld meg a felebarátodat Munakalapról, majd az anya terapeutája laírta a válaszait. A szülők egy másik helyiségben végezték el a Munkát. Amikor visszatértek, megkértem őket, olvassák fel egymásról írt munkalapjukat a kisfiú előtt, hadd értse meg, nem fog büntetést kapni, ha szabadon kifejezi az érzéseit.

Anya: Haragszom az új kisbabámra, mert naphosszat pelenkáznom kell, és nem tudok több időt együtt tölteni az én Davidemmel. Haragszom Apusra, mert látástól-vakulásig dolgozik, és nem segít a pelenkázásban.

Mindkét szülő megítélte egymást és az újszülöttet a kisfiú füle hallatára. Ezután rajta volt a sor, hogy hangosan felolvassuk a mondatait. „Haragszom a mamára, mert minden idejét Kathyvel tölti.” „Haragszom a papára, mert keveset van otthon.” Végül azt is meghallottuk, mit gondol a kishúgáról.

David: Haragszom Kathyre, mert nem akar velem játszani. Azt akarom, hogy játsszon velem! Játszania kéne velem, nem csak heverni ott egész nap! Fel kellene kelnie és játszani velem. Arra van szükségem, hogy játsszon velem.

Katie: „Kathynek játszania kéne veled.” Édeském, igaz ez?

David: Igen.

Katie: David, édesem, milyen érzés, amikor erre gondolsz?

David: Egészen bevadulok. Azt akarom, hogy játsszon velem.

Katie: Miből gondolod, hogy a kisbabáknak játszaniuk kellene veled?

David: A mama és a papa mondta.

Amint a szülők meghallották ezt a választ, megértették, mi történt. Végig az egész terhesség alatt azzal traktálták a kisfiút, hogy nemsokára testvérkét kap, akivel együtt játszhat majd. Azt azonban elfelejtették közölni vele, hogy a picinek először fel kell nőnie, mielőtt szaladni vagy labdázni tudna. Amikor elmagyarázták ezt Davidnek, és bocsánatot kértek tőle, természetesen megértette a dolgot. Ezután békén hagyta a húgát. A szülők később tudatták velem, hogy a kisfiú zavaró viselkedése megszűnt, és azóta valamennyien azon dolgoznak, hogy a családjukban őszinteség uralkodjon. A gyerek pedig újra megbízik bennük.

         Szeretek gyerekekkel dolgozni, hiszen könnyű velük a Munka. Ahogyan mindenki mással is, aki igazán szeretne felszabadulni.

(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)