„A lényeg az, hogy semmit sem tudhatunk előre teljes bizonyossággal. Nem tehetünk mást, mint hogy szemlélői vagyunk a tényeknek. Mégpedig olyan szemlélői, akik szeretetteljes, józan cselekvésre képesek. Ha így teszünk, az élet tökéletes szépségében mutatkozik meg előttünk.” (Byron Katie)
Még egy kis emlékeztető és kedvcsináló Byron Katie, A Négy Kérdés (Szeretni, Ami Van) című könyvéből, ebben az igen fontos témában. Nem mintha nem minden téma lenne fontos, csak ez a függőséges, szenvedélybetegséges olyan sokak számára rémisztő és megfoghatatlan valamicsoda. Az is, ha mi szenvedünk benne, meg az is, ha valamely drága hozzátarozónk, barátunk, akit aztán vagy mindenképp meg akarunk valahogy menteni, vagy pedig kirakjuk az életünkből, annyira fájdalmas a tehetetlenségünk. Ezt is az alapoknál, vagyis saját magunknál érdemes kezdeni, ennek példázására választottam a mai részletet Katie könyvéből.
Először azonban egy rövid „elméleti” ismétlés a Függőség 1. című bejegyzésből, ez mindennek az alapja: „Nagyon fontos tudni, hogy az összes függőség, szenvedélybetegség, mánia, mind-mind az elhitt gondolataink következményeként alakul ki. Mert, ugyebár, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot, mondjuk, hogy „Nem szeretnek a munkahelyemen”, akkor rögtön görcsbe rándulsz, és mindenféle más érzéseket és testi érzeteket is megtapasztalsz. Minél erőteljesebben hiszed el a gondolatot, annál erősebb lesz az érzelmi riasztás, vagyis annál nagyobb késztetést fogsz érezni, hogy elmenekülj a rossz érzésed elől, így valamivel „tudatmódosítanod” kell magadat. Ez fizikai és gondolati függőség is lehet; nincs olyan ember, aki nem csinálja valahogy…” Folytatás itt:
És akkor Katie lányának, Roxann-nak a története:
A Lányom Függősége
Több száz alkoholistával dolgoztam már. Mindig úgy találtam, hogy előbb megittasulnak a gondolataiktól, mint a szesztől. Sokuktól hallottam, hogy a Munka magába foglalja a Névtelen Alkoholisták tizenkét lépését – többek között a negyedik és ötödik lépést. Miből is állnak ezek? „Félelem nélkül jellemezzük magunkat, és olyannak ismerjük el a hibáinkat, amilyenek.” Rengetegen próbálkoztak ezzel, csak épp nem tudták, hogyan is fogjanak hozzá.
„Nem muszáj az ivással kapcsolatban elvégezniük a Munkát – mondom ilyenkor. – Térjenek vissza az azt megelőző gondolathoz, hogy szükségük támad egy pohár italra. Végezzék el ezzel a Munkát; vonatkozzék az egy másik személyre vagy egy bizonyos helyzetre. Ez a megelőző gondolat az, melyet száműzni szeretnének az ivással. A probléma az önök felülvizsgálatlan gondolkodása, nem pedig a szesz. Az alkohol egyenes és nem kertel: azt ígéri, hogy lerészegedhetnek, és be is váltja az ígéretét. Azt ígéri, hogy még rosszabbra fordul a helyzet, és lám, ez is beválik. Az alkohol mindig tartja a szavát, sokat tanulhatnak tőle a szavahihetőségről. Nem azt mondja: ’Igyál meg!’ Csak vár a palackjában, önmagához hűen, arra számítva, hogy teheti a dolgát… Végezzék el hát a Munkát megemésztetlen gondolataikkal, és járjanak el a 12-lépéses összejövetelekre. Osszák meg tapasztalataikat sorstársaikkal, s merítsenek erőt mások pokoljárásából. Közben pedig Munkálkodjanak önmagukon. A saját igazságuk az, ami felszabadítja önöket, nem pedig a miénk.”
Amikor a lányom, Roxann tizenhat éves volt, komolyan ivott, ráadásul drogozott is. Ez még akkor kezdődött, hogy 1986-ban önmagamra ébredtem. Mindenesetre annyira lefoglalt a saját depresszióm, hogy alig vettem észre, mi történik Roxannal. Ő minden este elrobogott az új, piros Camaróján. Ha megkérdeztem, hová megy, csak dühösen rám nézett, és jól bevágta maga mögött az ajtót. Az a pillanatás volt ez, melyet tökéletesen értettem, hiszen én tanítottam meg rá: éveken keresztül használtam fegyverként.
Az önvizsgálat elnémított. Nem csak vele, de mindenki mással kapcsolatban is lakatot tettem a számra. Azt is megtanultam, hogyan váljak figyelmes szemlélővé. Nemritkán éjfél után is fennmaradtam, hogy megvárjam a lányomat, csak hogy láthassam. Semmi másért, csupán ezért. Tudtam, hogy iszik, és azt is megértettem, hogy semmit sem tehetek érte. Közben eféle gondolatok jártak a fejemben: „Biztos ittasan vezet. Még halálos balesetet szenved, és soha többet nem látom. Az anyja vagyok, felelős vagyok érte, én vettem neki a kocsit. El kellene vennem tőle az autót (csakhogy már nem az enyém volt, hanem az övé, mivel nekiadtam). Még a végén megöl valakit az országúton, vagy nekimegy egy lámpaoszlopnak, megölve ezzel magát és az utasait.” Amint felbukkantak ezek a gondolatok, rendre vizsgálatnak vetettem alá őket. És ez azon nyomban visszavitt a valóságba. Az egészből csak egyvalami volt igaz: nő ül a székben, és szeretett lányára vár.
Aztán egy este, amikor háromnapos hétvégéről tért haza, úgy lépett be az ajtón, hogy rettentő nyomorúságos látványt nyújtott, s közben minden védekezés eltűnt az arcáról. Meglátta, hogy ott ülök, és így szólt:
- Anya, nem bírom ezt tovább. Segíts! Bármi is az, amit mindazoknak adsz, akik a házunkba sereglenek, nekem is szükségem van rá.
Így tehát elvégeztük együtt a Munkát, ő pedig belépett a Névtelen Alkoholistákhoz. Akkor ivott és drogozott utoljára. Ezt követően, valahányszor gondja akadt, már nem volt szüksége pótszerekre, ahogyan rám sem. Egyszerűen csak leírta a problémáját, feltette a négy kérdést, és megfordította a kijelentéseit.
Ahol a belső béke az úr, oda más nem teheti be a lábát. Nincs nagyobb ajándék annál, mint keresztüllátni a szenvedések illúzióján. Nagyon örülök, hogy az összes gyerekem hasznát veszi ennek az adománynak.
Ha a gyermeked vagy hozzátartozód függősége miatt emészted magad, gondold át, Te milyen függőséggel rendelkezel. Talán nem a cigaretta vagy a drog az, hanem az elismerés, a siker, esetleg, hogy úgy érezd, igazad van. Fedezd fel magadban, hogy ha magadon kívül keresed a megoldást, az óhatatlanul fájdalmat teremt.
A gyerekünket épp nekünk teremtette a sors, mivel felszínre hozza bennünk valamennyi megemésztetlen gondolatunkat, gondunkat, amíg rá nem eszmélünk a valóságra. Mindennek és mindenkinek van feladata. A gyertyának az, hogy égjen, a rózsának, hogy virágozzon, a gyerekünknek az, hogy épp drogozzon, amíg drogozik… Ha ezt megérted, a gyereked is követi majd a példádat, és ő is mélyebb megértésre jut. Ez törvényszerű, mivel a gyerekünk a saját kivetülésünk. Ha Te az igazságot választod, a gyereked szintén így tesz majd. Itt a pokol leselkedik ránk, amott a belső béke vár.
(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)
Érdemes felfrissíteni a Legerősebb Emberi Függőség című bejegyzést is, itt találod:
Ha szeretnél közelebbről megismerkedni a történeteiddel, és egy működőképes módszert megtanulni a feldolgozásukhoz, szeretettel ajánlom figyelmedbe a következő Alaptanfolyamot:
KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest. Jelentkezési határidő: aug.12. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html
Most egy hétig megint távol leszek, jól megtréningezem azt az első csapatot, akik szeretnének szintén a rendelkezésetekre állni Munka témában. Kiváló alkalom ez a régebbi bejegyzések olvasására, felfrissítésére, illetve Katie könyveinek beszerzésére, ágyikóba, strandra vitelére. :) És pont velünk egyidőben, július 29-től kezdődik Byron Katie School-ja Németországban, ha jól tudom, legalább 2 magyar résztvevővel, és sok más nemzetbelivel. Ti is tegyétek magatokat oda a Munkának ebben az időszakban, így aztán hatványozottan tisztul az az Egy Elme.
Csodás hetet, jó Munkát Mindannyiótoknak! Szeretettel, Andrea
Köszönjük ;-)
VálaszTörlés