2011. július 14., csütörtök

A Nagy Büdös Helyzet


Nem az a lényeg, hogy mások megértsenek bennünket, hanem, hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa. (Byron Katie)
 
A mai levelezés egyik szerzője külföldön él, nem javítottam ki a hiányzó ékezeteket, azt mondta, szerinte így is érthető mindannyiunk számára. A levelezőtárs a válaszaimmal én vagyok. Ez egy hihetetlenül erőteljes levélváltásra sikeredett, mindenképp olvasd el a végéig.
Kedves Andi!
A parom par honapja belevetette magat az allat,- es kornyezetvedelembe.  A tema feneketlenul szerteagazo, ezert a Facebook es internet reven VEGTELEN folyamban fer hozza  az errol  szolo anyagokhoz:  videok, cikkek, esettanulmanyok.  Sebesult elefantok, kivagott esoerdok, tulnepesedes,  talajszennyezettseg, orvvadaszat, ehinseg,  Fukushima……tenyleg vegtelen a sor.   A munkaja pedig nagyon alkalomszeruen ad neki elfoglaltsagot,  igy  az alvason kivul minden idejet ezzel tolti azaz napi  16 orat.
A  hetvegen megnezett es nekem is megmutatott egy cirkuszi elefant utes-vereserol szolo kepsort.
Majd kozolte, hogy o kesz sajat kezevel kioltani annak az embernek az eletet, aki ezt csinalja egy kiszolgaltatott, artatlan allattal, aki meg vedekezni sem tud.  (Parom velemenyei jellemzoen szelsosegesek:   KOS napjegy.)
Kesobb tovabb beszelgetve azt is kozolte, hogy  nem is banja ha nem el o tul sokaig, mert ez a foldi elet kiabrandito.
Es hogy feltegye szamomra a koronat a napra, ezt az egesz kornyezetvedelmi kerdest beagyazta az o politikai-gazdasagi nezeteibe.    Avagy a vilag minden gondjat a jelen gazdasagi-politikai vilagrendje  okozza.  Sajnos a helyzet javitasara semmi mas mod nincs, mint ezen emberek bortonbe dugasa illetve halalra itelese.  A halalra azert van szukseg, mert  a TOMEG szamara ezek az emberek szimbolumok, es mint szimbolumoknak bukniuk kell.  Mint ahogy a monarchiak letunesekor a kiralyi fejeknek szuksegszeruen hullaniuk kellett.  Es o ennek megtortenteert harcol es aktivkodik nap mint nap, hogy emberek milliardjai szabaduljanak fel  a csupan par millio embernek hasznot hozo jelenlegi vilagrendbol.  O ezert kesz meghalni. 
En pedig nemhogy tamogatnam ot, es vele harcolnek, hanem meg nyavalygok is.
Hogy  miken nyavalygok:
-           Hogy a parom nem iszik, nem eszik, egyetlen beszedtemaja ez  immar   3 honapja
-          Engem meg se kerdez hogy velem mi van, mert ezekhez a globalis problemakhoz kepest SEMMI jelentosege nincs, hogy nekem milyen napom volt
-          Ha nem mondok semmit valamilyen felvetesere (mert mondjuk meg sokkos allapotban van az erzekeny lelkem valamilyen ellentmondast nem turo nyilatkozatatol)  akkor „engem nem erdekel sem az amit o csinal,  sem a vilag sorsa es megmentese“
-          Ha valamire visszakerdezek, mert az o logikaja nem a sajatom, es nem vilagos szamomra 20 mondatbol az o egesz vilaglatasa  akkor „nem ertek semmit, o csak feleslegesen tepi a szajat.“  
-          Ha netan nem ertek egyet valamivel, es elmondom a sajat velemenyemet, akkor  „ en mindent jobban tudok, en mindenkinel okosabb vagyok, en ovele sosem ertek egyet“
-          Ujabban ossze vagyok hasonlitva azokkal a komplett ismeretlenekkel, akikkel a Facebook-on megosztja ezeket az anyagokat, es kozli velem, hogy „kiabrandito, hogy azokkal az emberekkel tobb mindenben egyetert, mint velem“
-          A temakbol adodoan a parom kedve vagy depressziv, vagy atmennek humorizalasba es jokat szorakozik, nevetgel.  Ilyenkor mondjuk legszivesebben a pofajaba vagnam, hogy „dehogy akarsz te vilagot menteni.  Csak a szorakozas egy modja ez neked.“
-          A gyermekvallalasunk kerdese eddig sem volt sem bennem, sem kettonk kozt egy megbeszelt dolog….es eletunk ezen fordulatai kozott meg kevesbe az
-          Szexelni is egyre ritkabban van kedvem.  Ilyen hangulatban, ilyen szethuzasban, ilyen megjegyzesek kozepette hogyan is lenne?  Ez meg tovabb tavolit bennunket  egymastol.
-          Minden durva, eletellenes megnyilatkozasa ellenere en ugy erzem, hogy a parom jo ember es jot akar.  De egyre kevesebb a kapcsolodasi pontunk.  Ez nekem faj.  7 eve ismerem, nem tudom egyik pillanatrol a masikra elhagyni ot.   Meg mindig a legdurvabb sertes, bantas utan par oraval elmulik a haragom es mar meg tudnam ot olelni.  Meg mindig el tud lagyitani, ha kedves.
-          A legnagyobb kerdes nem az szamomra, hogy egyutt maradunk –e, lesz –e kozos gyerekunk valaha stb.  Vagyok annyira fatalista, hogy ezekre azt mondom:  ez semmikepp nem a mi kezunkben van, ez ugyis ugy lesz ahogy lesz, es ebbe semmi beleszolasom.
-          A legnagyobb kerdes szamomra:  hogy kepviseljem magam, hogy maradjak hu magamhoz, mi  egyaltalan az en igazi valaszom ebben a helyzetben???
Drága M, köszönöm a kérdést, vázolom a megvizsgálnivalókat és a „lehetőségeket“.
1. Keresd meg magadban a „földi élet kiábrándító“ saját példáidat. Mennyiszer, mikor, miért gondoltad ezt a múltban, és esetleg még most is? Sok konkrét példa, csak hogy megtaláljam magamban, így tudok hozzá kapcsolódni, elmenni „arra a helyre“ vele, ahol ő van. Mert akkor nem falat húzok, hanem engedem neki, hogy épp olyan legyen, amilyen éppen. Ha szeretem, akkor elfogadom az ő gondolatait, állapotát, ezzel tudok csakis gyógyítani, az ellenállással nem. És ez nem azt jelenti, hogy el is hiszem az ő gondolatait, vagy úgy csinálok, ahogy ő mondja. Csak egyszerűen megengedem neki, hogy azt gondoljon, amit épp akar, nem érvcsatába fogok, hanem meghallgatok.
2. Kicsit bevállalósabb: Te mikor, kinek az életét lettél volna kész kioltani, milyen ilyen gondolatok merültek fel benned? Akár a saját életed kioltására is gondolok. A GONDOLAT NEM SZEMÉLYES!!! Mindannyian egy közös elméből táplálkozunk, nem vagyunk felelősek azért, hogy felbukkannak-e gyilkos gondolatok bennünk, ettől nem vagyunk rosszak vagy megvetendők. Ezek a gondolatok is addig jönnek, amíg meg nem kérdőjelezzük őket. Aki azt mondja, még sosem voltak (ön)gyilkos gondolatai, az szerintem nem mond igazat, és ez legyen az én véleményem. Amikor a párom ilyen gondolatokat hisz el, akkor megvizsgálom, én hol hittem el ugyanilyeneket. Én kit, mit akartam már kicsinálni? Én kit/mit gyűlöltem annyira, hogy ölni is képes lettem volna az „igazamért”?
Nagyon fontos tudnunk, hogy a világban megjelenő erőszak, háború, gyilkolás a mi kivetüléseink megjelenése. Erről már rengeteget írtam. Tehát, amíg saját magammal és másokkal, akár csak gondolatban is háborúzom, erőszakoskodom, gyilkoskodom, addig EZ KIVETÜL!!! Egyetlen mód van a külvilági erőszak, háború, gyilkolás felszámolására: ha mi egyenként tisztítjuk meg az elménket az összes önerőszaktól, önháborútól, öngyilkosságtól. Illetve a másokkal kapcsolatos hasonló gondolatainkat is górcső alá vesszük a Négy kérdéssel és a megfordításokkal – kitöltjük szépen az Ítélkezőlapot, majd az összes rajta lévő gondolatunkat megkérdőjelezzük. Egy Ítélkezőlap tartalma színtiszta erőszak. De amíg nem tudatosodom ezekre a gondolatokra, addig fenntartom, kisugárzom magamból mindezt. Tehát a megoldás nem az, hogy egy álszent álarcot felteszek, és kijelentem, „Én mindent és mindenkit úgy szeretek, ahogy van, beleértve magamat is”, hanem nagy-nagy alapossággal feltárom az elmém „gyilkos” tartalmát.
Szoktam mondani, „csak” ennyi a felelősségünk a világ dolgaiért.
3. MegMunkázni a következőket:
- Ennie, innia, másról beszélnie kéne.
- Meg kéne kérdeznie, mi van velem.
- Válaszolnom kéne az ő kérdéseire.
- Meg kéne értenem az ő világlátását.
- Nem kéne depressziósnak lennie.
- Eltávolodtunk egymástól. (Ha elhiszem ezt a sok gondolatot, akkor én távolítom el magamtól őt, tudod, abban a pillanatban megy föl a falam. Amint elhiszek valakiről egy stresszes gondolatot, abban a pillanatban távolodom el magamtól, tőle, és a Valóságtól. Csupán ennyire magányosítom el magam a stresszes gondolataim elhívése által.)
- Nincs döntésem afelett, hogy vele maradok-e vagy sem. Nem tudom egyik pillanatról a másikra elhagyni. (Ezeket nagyon jó önáltató hiedelmeknek vélem…)
És a végére hagytam azt a kérdésedet, hogyan képviseld Te magadat ebben az egészben. Először is nézd végig mindazt, amit javasoltam. Utána nézd meg, Te mit szeretnél. Ezután nézd meg, mennyire összeegyeztethető a vele való együttélés azzal, amit Te szeretnél. Mert ha úgy élek egy kapcsolatban, hogy nem érzem benne jól magam, akkor ki is erőszakol, ki is gyilkol kit?
Jó Munkát! Ha gondolod, oszd meg a fejleményeket.
Kedves Andi!
A "rovid kis reagalasod"  mar rengeteg ujdonsagot vet fel szamomra.  Annak hangsulyozasa ebben a konkret esetben is, hogy  A GONDOLATOK NEM SZEMELYESEK, ezert o semmikepp nem rosszabb attol, NEM FELELOS AZERT, hogy olyan gondolatokat fogalmaz meg, amik szamomra nagyon ijesztonek, naci-szagunak, sataninak hatnak.  (Visszatero gondolatom, hogy kicsit olyan, mintha Hitler parja lennek. Es a nagy dilemma, hogy megszeliditeni kell probalnom Hitlert, vagy elhagyni es harcolni ellene.    Elegge megkeseriti az eletemet ez a kis story.)
Mert bizony az egyik legjellemzobb reakciom, az hogy ugy erzem:  meltatlan hozzam egy ilyen ordogi alakkal elni.  Es hogy a csaladtagjaim, barataim, ha tudnak, hogy a parom ilyeneket mond, akkor azonnali hatallyal azt akarnak, hogy szakitsak meg minden kapcsolatot egy ilyen alakkal.
Es a nagy belso harcaim egyike az, hogy de en milyen okos es erzekeny vagyok, hogy a durvasag maza alatt is a jo embert keresem.  Es a paromtol elvarom, hogy aterezze, hogy o a tobbseg szamara mennyire szerethetetlen a cenzurazatlanul kimondott verforralo gondolataival - de itt vagyok en, aki annak ellenere kitartok mellette mar 7 eve, hogy nem konnyu ot elfogadni.  Es minden lehetseges alkalmat megragadok, amikor a kulvilagbol jon megfogalmazott velemeny az o bardolatlansagara, erzeketlensegere, hogy megmutassam neki:  latod, a jellemzesed,  amit tolem nem fogadsz el. Masok is ilyennek latnak.  De en ennek ellenere is szeretlek.  De ez nem konnyu nekem.  Ez nehez nekem.  Miert nem konnyited meg az eletunket, hiszen neha olyan kedves es higgadt-objektiv tudsz lenni?
Drága M, hát ez az igazi őszinteség, gratulálok ezek meglátásához és beismeréséhez. Érdekes rálátni engedni magunkat, hogy mire is használjuk a párunkat (gyerekünket, szülőnket, testvérünket). Te ez esetben arra, hogy felsőbbrendűt játszhass. Ne izgulj, mindannyian ezt tesszük, és aztán csodálkozunk, hogy ezek a tükreink olyanok, amilyenek. Tökéletes erőszakolást írtál le: igen, Te erőszakolod őt. Ezt nem nevezném szeretetnek, ez valami nagyon más. Azért merem ezt leírni, mert tudom, hogy már mélyen ismered a Munkát, és valóban kíváncsi vagy az igazságra. Mindenképp nézz rá arra a gondolatra, hogy „Ő szerethetetlen, bárdolatlan, érzéketlen.” Találd meg mindezt magadban. Te hogyan csinálod ugyanezt: Fejben? Vele, másokkal, magaddal? Csak ki ne derüljön rólunk, mindenre képesek vagyunk, hogy ezt elrejtsük (tudat alatt). Amíg azonban nem tárjuk fel magunkban, kivetül. Mi meg csodálkozunk...
Az Olvasótól is azt szeretném kérni, nézze meg, ő hogyan erőszakolj élete résztvevőit. Mire használod a körülötted élő embereket? Elsőre durva ezt így megnézni, mégis így van. Mindannyian ezt játsszuk. Tudattalanul manipulálunk, hogy jobbnak, kedvesebbnek, megértőbbnek, okosabbnak, erősebbnek tűnhessünk, mint életünk szereplői. Megmentünk, lenézünk, felnézünk, sajnálunk, áldozatot játszunk, tettetünk, tettetünk, tettetünk. Hazudunk. Magunknak, a másiknak, a világnak. És mit sem sejtünk róla. Itt az ideje feltárni ezeket az erőszak-pontokat magunkban. Mert ezek végtelenül fájnak. Nem csupán a másik embernek, hanem saját magunknak.
A Munka valami sokkal, de sokkal mélyebb, mint aminek első látásra látszik. Minden hazugságot, minden hamisat felszámol benned, ha engeded. Úgy vélem, ez a fenti levelezésből is kitűnik. A levél írója több hónapja Munkázik, és most jutott el identitásának ehhez a rétegéhez. Ezek a felismerések, majd a megMunkázásuk alapjaiban rengetik meg hamis identitásainkat, és ezeknek a hamis identitásoknak az elveszítése hihetetlen módon hat az életünkre. A Munkával csak nyerhetsz. Mert elveszítesz mindent, ami hamis.

11 megjegyzés:

  1. én elég szótlan vagyok. lehet ezen segíteni MUNKÁVAL? az a baj, hogy valahogy nem jönnek a szavak, amikor beszélnem kéne másokkal. nagyon erőlködnöm kell, hogy mondjak valamit. mi lehet ennek az oka?

    VálaszTörlés
  2. Szia Kedves Szótlan! :) Először is nézd meg, milyen gondolatok vannak a fejedben, amikor szerinted beszélned kéne másokkal. Első hiedelmed: "Beszélnem kéne másokkal." Négy kérdésen, megfordításokon átenegedni. Aztán: miért akarok másokkal beszélni? Mi történik, ha nem beszélek velük? Ha nem beszélek velük, az azt jelenti, hogy... hosszú lista. Pl. miket gondolnak szerinted rólad, ha nem beszélsz velük? Ezek a Te gondolataid saját magadról, ezeket is át kell eresztened a Munkán. Ha még nem ismered, gyakoroltad a Munkát, ez most furcsának tűnhet, ez egy működőképes út. És még egy: amíg nem beszélek, addig NEM KELL beszélnem. Nézd meg, micsoda nyomást teszel magaddal ezzel a hiedelemmel, mikozben a Valóság egyelőre az, hogy NEM BESZÉLSZ. Ha feldolgozol mindent, ami miatt szerinted nem beszélsz, automatikusan elindulnak a szavak, ha ez a dolgod. És csak akkor, amikor épp szükség van rájuk. Szeretném, ha visszajeleznél a listáddal, hogy láthassam, "átment"-e a dolog. Köszönöm. Így másoknak is segítünk.
    Szeretettel, Andi
    És örülök, ha egy keresztnevet írtok. :)

    VálaszTörlés
  3. egy kicsit furán néz ki, hogy pl. munkahelyen én vagyok a legcsendesebb. van olyan lány aki odajön hozzám és beszélgetni akar, de olyan nehezen megy.
    azért megy nehezen, mert zavarba jövők mindig,mindenkitől(gyerekkori traumák,beidegződések) és szerintem ezért nem tudok beszélni. és a furcsa az, hogy nem csak azoktól jövök zavarba akik nem szeretnek, hanem azoktól is akik szeretnek,kedvelnek.

    "Beszélnem kéne másokkal."

    Nem kell, de furán jön ki, hogy nem szólok senkihez. Nincs téma. Az a természetes, hogy az ember beszél társaságban. Azért nem beszélek, mert a szorongás miatt nem tudok. És mivel nem beszélek ezért szorongok, mert mindenki más beszél. Oda-vissza működik ez.

    "miért akarok másokkal beszélni?"

    nem akarok, mert akkor szorongok. de. ha nem beszélek, akkor is szorongok, mert tudatosul bennem, hogy a szorongásom miatt nem tudok beszélni. zavar, hogy mások tudnak beszélni, de én nem. a beszélgetős szituációk emlékeztetnek, hogy súlyos lelki beteg vagyok. zavar, mert tudom, hogy akkor egészséges ember, ha természetesen tud beszélni. nekem ez kihívás.

    "Mi történik, ha nem beszélek velük?"

    cikin érzem magam. de észrevettem magam körül vannak emberek, akik menekülnek a csend elől(tőlem is). szabályosan rosszul érzik magukat, ha nincsenek beszélgetések. én pont fordítva vagyok. ha nem beszélek velük, akkor érzelmileg nagyon rossz állapotba kerülök, mert tudatosul bennem, hogy tudják, hogy nem vagyok épelméjű. látják, hogy nem vagyok természetes,nyitott.

    "miket gondolnak szerinted rólad, ha nem beszélsz velük?"

    azt, hogy félénk vagyok. bátortalan. lelki beteg. én is ezt gondolom magamról.

    "amíg nem beszélek, addig NEM KELL beszélnem"

    igen, de például ha munkahelyen vagy és a munkatársaid jól bánnak veled(nem szemétkednek, hanem rendesek veled), akkor kicsit furán jön ki, hogy olyan természeten beszélnek csak Te nem. olyan ciki. persze ez van. ez a valóság.
    az van, hogy nem merek beszélgetni. ez a valóság meg az is a valóság, hogy zavar ez a szótlanság.

    kicsit még tanulom a MUNKA elméletét és csinálok egy honlapot, ahova összegyűjtöm ezeket a hiedelmeket. megmutatom Neked is, hogy egyáltalán jól csinálom-e.

    köszönöm. egyébként most jót "beszéltem". betűkkel megy. hangokkal nem. meg most volt téma is. amúgy lehetett volna jobb téma is. nem ilyen szomorú.

    Péter

    VálaszTörlés
  4. az ítélőlapot csak, akkor kell használnom, ha másokat ítélek meg? mert, ha magamról szólnak az ítéletek(pl. szorongást érzek, ha néznek rám),
    akkor elég értelmetlen az ítélőlap kérdései.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Névtelen,

    a "szorongást érzek, ha nem néznek rám", abban nincs ítélet. Ítélet az lehet például, hogy méltatlan vagyok arra, hogy rám nézzenek. És emiatt természetesen lehet bennem akár szorongás is. Az érzések jelzik, hogy van valami, nagyon fontosak...

    VálaszTörlés
  6. nem azt írtam, hogy: "szorongást érzek, ha NEM néznek rám", hanem azt, hogy: "szorongást érzek, ha néznek rám"

    Andrásss

    VálaszTörlés
  7. Andrásss,

    Igazad van, bocsánat, a fordítottját írtam be. Viszont ettől még nem vált ítéletté.
    Szerencsétlen vagyok, méltatlan vagyok, béna vagyok, ügyetlen vagyok, képtelen vagyok... ilyesmi az ítélet. A szorongás egy érzés, próbáld meg nem összetéveszteni ezeket...

    VálaszTörlés
  8. Kedves Péter,

    Nem akarom elvenni a blogíró kenyerét, csupán a magam módján reagálnék arra, amiket leírtál, és bennem elindított egy történetet. Kis részlet az írásodból:
    ""miket gondolnak szerinted rólad, ha nem beszélsz velük?"

    azt, hogy félénk vagyok. bátortalan. lelki beteg. én is ezt gondolom magamról. "

    Idáig az idézet (más részletet is választhattam volna, most ez a példám, ami nagyon jellemző az egész írásra). A lényeg számomra az a mondatod, hogy "én is ezt gondolom magamról". Pont ennyi a valóság, és nem több, sőt egy "is"-el kevesebb.
    Abban már nem lehetünk 100%-ig biztosak, hogy a másik ember valóban ezt gondolja-e rólunk? A történetünk viszont gyönyörűen beindul, mert mi "JÓL TUDJUK", hogy mit gondol a másik... És nem azt feltételezzük, hogy gondol, hanem eldöntöttük és pont.
    Megkérdeztük ezt valaha is? Megbizonyosodtunk róla? Vagy csak előre eldöntöttük, mint az a bizonyos nyuszika a medvével kapcsolatban, amikor fűnyíróra lenne szüksége. És ettől máris beindul a gyomorgörcs, feszültség keletkezik bennünk, blokkol, akadályoz abban, hogy önmagunk legyünk stb. Talán azért van ez így, mert mi így tennénk, ítélkeznénk a másik helyében? Akár az is előfordulhat (nem azt állítom, hogy így van, csupán előfordulhat!), hogy senki más nem gondolja ezt Rólad. Különösen azt, hogy például a szótlanságod azért lenne, mert lelki beteg vagy.
    Számtalan oka lehet annak, hogy valaki nem beszél illetve nem beszélget. (Katie azt mondja: ha igazán tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem.)
    Amúgy például én egy csomó esetben szeretnék szótlan maradni, és nem teszem. (Pl. ilyen eset a mostani is) Van, amikor ezt mások szóvá is teszik. Olyan is van, hogy magamtól érzek úgy (utólag), hogy jobb lett volna nem beleszólni, nem megszólalni, stb…
    Azzal, hogy kimondjuk magunkról a negatív ítéletet, azonnal le is értékeljük magunkat. Ez jó lehet adott esetben arra, hogy áldozatnak tartsam, tarthassam magamat, vagyis igazolom az áldozati identitásomat...Ostorozhatom magamat. Irigykedhetek másokra, hogy ők milyen „határozottak”, mennyire jó fejek, stb, miközben én a béna, szerencsétlen még csak egy fél mondatot sem vagyok képes kinyögni…

    Gondoltál-e arra, Kedves Péter, hogy aki nem keresi a csendet (akár melletted, vagy akár nélküled), az valójában akár menekülhet is az elől a helyzet elől, hogy önmagában legyen? Folyton nyüzsög, sürög-forog, nehogy egy pillanatra is magába kelljen néznie, mert mondjuk attól retteg, hogy meglátja, milyen is ő önmaga Valójában? Még a végén magával kellene foglalkoznia mások helyett..? Vagy arra gondoltál már, hogy mennyi időt és lehetőséget teremt számodra ez a helyzet ahhoz, hogy letisztázd magadban a kérdéseidet a beszéddel, a társas kommunikációval kapcsolatban? Milyen gyönyörűen lehet írásban is beszélni, gondolatokat kifejezni. Lásd a költők, írók… Régebben a szerelmes levelek, manapság a blogírás és a chatelés a trendi :-)

    Továbbá mi a baj azzal, ha valaki félénk, bátortalan? Ilyenkor érdemes lehet megnézni azokat a hiedelmeket, miszerint: félénk vagyok és ez azt jelenti, hogy...
    Vagyis a hiedelmek úgynevezett alvilágát. Fejezd be a mondatot, írdd le, és futtasd végig rajta a 4 kérdést és a megfordításokat.
    A többi felvetésedet is érdemes „szétboncolgatni”, alaposan kielemezni.

    Ha elkészül a honlapod (és megosztod velünk), biztosan sokunknak fog segíteni. Várom, várjuk. Jó Munkázást!

    Üdvözlettel,

    Lacka

    ui: a dolgok nem velünk történnek, hanem értünk

    VálaszTörlés
  9. "Gondoltál-e arra, Kedves Péter, hogy aki nem keresi a csendet (akár melletted, vagy akár nélküled), az valójában akár menekülhet is az elől a helyzet elől, hogy önmagában legyen?"

    én tudom, hogy az emberek többsége saját maguktól menekülnek.
    hiszen annyi kritika érte őket az életben.
    a kritika csak az elmének szól. egyik elmétől
    a másikig. és aki az elmével azonosítja magát az
    szenved.
    az a baj, hogy önmagunktól nem tudunk elmenekülni. csak az elmébe lehet menekülni.
    de az sok szenvedéssel jár.. most az elméből szeretnék menekülni. nap mint nap rengeteg történet jár az elmémben. a történeteim 99%-a másokról szól. van egy-kettő, ami magamról.
    de az ritka. a történeteim többségének tudatában is vagyok. tehát én meg a történeteim közti kapcsolat meggyengült, ami nem véletlen. gyakoroltam jelen lenni sokat. és fejlődtem is sokat. van bennem egyfajta tudatosság, ami nem hagy el. de ez a tudatosság még nem elég erős. a történeteim erősebbek.
    lehet, hogy a MUNKA fogja meghozni az áttörést.
    nemsokára neki állok csinálni.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Péter,

    az a "rossz hír", hogy minden történetünk magunkról szól. Csak "könnyebb" a másikra megszemélyesülve értelmezni. Jó akkor lesz, ha meglátjuk magunkban azt a haragot, zavarodottságot, kapzsiságot, türelmetlenséget, tehetetlenséget, "jófej"-séget,bármit, amit másokon észreveszünk. Addig kell a 4 kérdést és a megfordításokat csinálni, amíg ezekről kiderül, hogy mind-mind bennünk vannak. Onnantól 2 eset lehetséges: elfogadom magamat olyannak, amilyen. Vagyis hogy bizonyos esetekben például "tehetetlen" vagyok. Ha elfogadtam, nem fog többé zavarni. A másik eset, hogy már nem "blokkol" a szituáció, és nem is leszek tehetetlen...

    A Munka tényleg meghozza az áttörést, ha kitartóan csinálod. Hajrá :-)

    Üdv,

    Lacka

    VálaszTörlés
  11. Az elme nem ellenség, hanem barát, mindent elém hoz, amire szükségem van. Amíg menekülök előle, addig csak erősebb lesz, ez mindenre igaz. Amíg menekülök a történeteim elől, addig nincsenek megvizsgálva, csak eltussolom őket, átmenetileg "jobban" lehetek. Ha megvizsgálom őket, akkor ők hagynak el engem. És akkor már nem lesz mi elől menekülnöm, sőt másokat sem fogok tudni úgy értelmezni, hogy ők menekülnek, hiszen ők csak az én történetem, értelmezésem szerint látszódnak nekem. Kellemes, mélyreható Munkázást! Szeretettel, Andrea

    VálaszTörlés