Téged milyen történeted gátol meg abban, hogy egy egyszerű bolond legyél, aki őrülten szeret? Aki őrülten szereti önmagát, az embereket, az egész világot? Ezt a szeretetet nem lehet csinálni. Ez csak úgy van. Ez az, ami/aki mindannyian vagyunk. Ez az, amiről rengeteg spirituális írás és tanító beszél, ez az, amit elmondani nem lehet, csak megtapasztalni, és akkor már szemernyi kételyed sem marad. Akkor eltűnnek a kétségek, a fájdalmas történetek, az önsajnálat. Csak bizonyosság marad, és egy szélesre kitárult szív. Nem Te csinálod, megtörténik Veled. A hétvégi tanfolyamon egy lánynak olyan pillanatok alatt nyílt meg a szíve, hogy utána órákig csak sírt. Nem ő csinálta. Ne haragudj magadra, ha a Te szíved még (picit is) zárva van, szép fokozatosan kinyílik. Vagy varázsütésre. Sosem tudhatod. Ne diktálj neki, ne követelőzz. Minél több szív nyílik, annál könnyebben nyílnak a további szívek. Annál könnyebben adja meg magát az Elme a Szívnek.
Ma egy teljes fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című csodálatos könyvéből. Küldöm ezt nagy-nagy szeretettel a hétvégi tanfolyam résztvevőinek, az összes gyakorló és még csak szemlélő ÖnMunkásnak, és mindenkinek, aki olvassa.
Öröm 40 – A visszatérés az Út mozgása, a megadás az Út tulajdonsága.
Nem szerezheted meg, mert már az vagy. Már mindened megvan, amit akarsz, már most is az vagy, ami lenni akarsz. Ennyi. A pillanatnyi mostként jelenik meg – tökéletes, hibátlan. És ha szembe szállok ezzel, akkor hazugságot tapasztalok meg. A Munka megadhatja neked ezt a csodás tudást: a hazugság felismerését és az igazság erejének megismerését, a valóság csodáját.
A négy kérdés felgombolyít minden történetet, a megfordítások pedig visszavezetnek a mesélőhöz: hozzád. Te váltál azokká a történetekké, amiket magadnak meséltél. És valójában az vagy te, aki az összes történetet megelőzően van. Minden történet, minden dolog Isten: a valóság. Olyan, mintha kiemelkedne magából, hogy aztán életként tűnjék fel. Örökké él a történetben, amíg a történet véget nem ér. Ő magából kiindulva, én jelentem meg a saját történetemként, egészen addig, amíg a kérdések haza nem vezettek. Imádom, hogy az önvizsgálat ennyire tévedhetetlen. Történet: szenvedés. Önvizsgálat: nincs történet (nincs szenvedés). A szabadság minden pillanatban lehetséges.
Amikor olyasmiket mondok, hogy „Amíg nem vagyok boldog a legnagyobb ellenségem jelenlétemben, addig a munkám még nincs elvégezve,” akkor ezt sokan az önvizsgálat elvégzésére való motiválásként érthetik. Azonban, ha a Munkát bármilyen motivációval végzed, legyen az a legérdemesebb ok is – a férjed visszaszerzése, a tested meggyógyítása, vagy épp a világ megmentése – akkor a Munka nem lesz valódi, mert bizonyos válaszokat keresel majd közben, és így nem hagyod, hogy a mélyebb válaszok a felszínre jöjjenek. Csakis akkor tudsz megfelelően nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit is keresel. Egyedül az igazság szeretete működik motivációként, semmi más. Csakis az igazság képes felszabadítani. Ez egy pontos megfogalmazás – nem csak egy mondat, mely szerepel valahol a Bibliában. Az igazság pedig, amiről beszélünk, nem valaki más igazsága, hanem a sajátod. Ez az egyetlen igazság, mely képes felszabadítani.
Megadni vagy feladni magad annak, ami van, könnyű, ha az elméd már tiszta. Amit az emberek megadásnak neveznek, az valójában észrevevés. Észreveszed, hogy minden folyamatosan eltűnik, és ünnepeled, ahogy visszatér oda, ahonnan jött: a nem-létezésbe, a nem megteremtettbe. Végül pedig a megadás is feleslegessé válik. Mert a világ azt sugallja, hogy van valami külső dolog, aminek megadhatod magad. Te azonban mindössze észreveszed, hogy mi nincs, mi ment el, mi az, aminek a létezését soha nem is tudod már bizonyítani – egy zajét, egy névét, egy képét, egy emberi hangét. Te egyre csak észreveszel, amíg végül már nem marad semmi, aminek megadhatnád magad.
Az elme saját magának adja meg magát. Amikor nem háborúskodik már többé magával, akkor egy olyan világot tapasztal meg, mely tökéletesen kedves; a jóindulatú elme jóindulatú világként vetül ki. Többé már nem képes semmit sem szenvedésnek minősíteni ezen a Földön, hiszen felhagyott a saját magán belüli szenvedéssel. Teljesen sajnálatmentessé, tökéletesen szeretetteljessé válik.
Szoktam olyan kérdést kapni, hogyan is tudok élni, ha semminek sincs jelentése és senki sem vagyok. Nagyon egyszerű. Éltetve vagyunk. Nem mi csináljuk. Történet nélkül pedig lazán, szabadon, ellenállásmentesen áramlunk. Ez a lehetőség nagyon ijesztő lehet azok számára, akik azt hiszik, hogy ők irányítanak. Vagyis, kérdőjelezd meg a gondolataidat, és tapasztald meg, hogy mennyivel kedvesebben megy tovább az élet nélküled. Még a világ látszólagos összeomlásában is csak örömet látok.
Ha tudnád, mennyire fontos vagy, akkor milliónyi darabkára töredeznél, és csupán fény lennél. Bármilyen feltevés vagy gondolat ennek a tudásától tart távol téged. Ha tényleg tudnád, hogy ki vagy történetek nélkül, akkor a névnélkülinek, a korlátlannak, az eksztatikusnak kéne lenned – egy egyszerű bolondnak, aki őrülten szeret. Annyira fájdalmas a fényen kívül élni. Fogalmam sincs, hogyan is képesek erre az emberek. Annyira fájdalmas volt, hogy én csak negyvenhárom éven keresztül bírtam csinálni.
:-)
VálaszTörléstetszik
:-)
VálaszTörlésköszönöm