2011. december 31., szombat

Az a Valaki Te Vagy


Egy nő bevonul a Zen kolostorba, hogy meditálhasson. Igen izgatott, örül, hogy egy ilyen szent helyen tölthet néhány napot.

Elérkezik az első meditációs ülés ideje, és a nő felsétál a meditációs helyiséghez vezető lépcsőkön. Épp mély meghajláshoz készülődik a helyiség bejáratánál, amikor valami sokkoló dolgot vesz észre. Ott, a lépcső tetején egy mocskos felmosó vízzel teli vödör álldogál, a szmötyiben pedig felmosórúd úszkál. „Hát ez valami borzadályos!” – kiált fel teljesen elszörnyedve, majd bevonul meditálni.

Másnap reggel a vödör még mindig ott áll. „Milyen gusztustalan!” – dünnyögi. „Hát ez lenne a Zen?” Majd bemegy meditálni.

Harmadik reggel még mindig ugyanaz a vödör. „Ez hihetetlen! Ez már nevetséges! Valakinek tennie kéne ez ügyben valamit!” – és bemegy meditálni.

A negyedik reggel sincs másképp, a vödör még mindig ott csücsül, állapotán nem igazán segített az elmúlt napokban elszenvedett elhanyagolás. A nő ránéz a vödörre és azt mondja magában: „Én valaki vagyok”, majd felemeli a vödröt és kitakarítja.

Szinte mindannyian arra várunk, hogy majd valaki megcsinálja helyettünk. Majd valaki kitalálja a szükségleteinket és teljesíti is őket. Majd valaki szeretni fog minket úgy, ahogy azt szeretnénk. Majd valaki megadja nekünk, amire vágyunk. Majd valaki elvégzi helyettünk a belső munkánkat. Majd valaki végre a kezünkbe adja a kulcsot a boldogsághoz. Majd valaki elveszi tőlünk a szenvedésünket, a félelmeinket és az önutálatunkat.

Ilyen valaki nem létezik. Pontosabban létezik: Te magad.

Senki nem fogja helyetted kitakarítani a vödrödet. Senki nem fog magad helyett téged szeretni. Senki nem fogja elvégezni helyetted a Te belső munkádat. Senki nem tudja felismerni helyetted a Te válaszaidat. Senki nem tudja helyetted abbahagyni a szenvedésedet és felülvizsgálni a félelmeidet. Senki nem tudja abbahagyni helyetted önmagad szapulását. Senki nem tudja helyetted élni az életedet.

„A saját drága életedről van szó.” (Byron Katie)

Az Utad pedig az önszeretet, nem az önostorozás. Az önostorozással eddig sem mentünk semmire, itt az ideje máshonnan közelíteni magunkhoz. A Négy kérdéssel felülvizsgálhatod az összes önnemszeretésedet.

Mellé pedig próbáld ki a következő gyakorlatot az elkövetkezendő egy hétben:

Egy héten keresztül, amikor csak eszedbe jut, mondj kedves, gondoskodó szavakat magadnak. Óránként legalább tízszer mondj köszönetet, ötöt magadhoz intézz, ötöt pedig a körülötted levő emberekhez és a világhoz. Dicsérd meg magadat (és másokat) minden alkalommal, amikor valamilyen (bármilyen kicsike) erőfeszítést teszel. Vedd észre a benned rejlő összes csodás tulajdonságot, és másokat is nézz ezzel a szemmel. Egyetlen hétig.

Boldog Új Esztendőt Kívánok!
Szeretettel, Andrea

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm Andi a szemet, szívet nyitogató gondolataidat. Boldog Új Évet kívánok.

    VálaszTörlés
  2. Andikám! Olyan jó, hogy vagy! és itt a távol Ázsiában is mindig elolvashatom vígasztaló-építő-pont-mindig jól jövő szavaid.
    Ez voltál Te! Én pedig elovastam, megírtam, elküldöm, mert én okos vagyok, szép vagyok, szeretem magamat és mindenki mást!
    Tsók, Bori

    VálaszTörlés
  3. Drága Borikám! Örülök, ha mindigpontjóljövő, és szuper, hogy a Föld másik feléről is lehet mindezt. Hatalmas ölelés és puszik az okosszépszerető arcodra. :)Andi

    VálaszTörlés
  4. Azért elég lehangoló, amikor magamat ölelgetem, mert nem ölelget, akit én szívesen ölelgetnék.
    Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  5. Szia Andi
    Ma pont erre a cikkre volt szükségem:)És merő "véletlenből" a blogodon az első kattintás ide vezetett..
    Ezer hála és köszönet érted.

    VálaszTörlés