„Az életben három dolgot tudunk csinálni: ülni, állni, vagy feküdni. Az összes többi történet.” (Byron Katie)
A Munka negyedik kérdése, illetve az egész Önvizsgálat egyik legerőteljesebb mottója az, hogy „Ki lennél a történeted nélkül?”
Kérlek, vegyél elő egy papírlapot, majd csukd be egy kicsit a szemedet. Gyűjtögesd össze, milyen drámákat, történeteket hordozol magadban. Javaslom a következő kategóriákat:
A) Magamról szóló történeim, drámáim, pl.: nem foglalkozott velem eleget az anyukám, elhagyott az apukám, szerencsétlen lúzer vagyok, folyton betegeskedem, depressziós vagyok, pánikbeteg vagyok, nekem sosem sikerül semmi, nem figyelnek rám, rossz anya/apa/partner/gyerek vagyok, nem találom a helyemet, túl kövér/sovány/öreg/unalmas vagyok, semmi értelme az életemnek, stb.
B) Másokról szóló történeteim, drámáim, pl.: a tesómon nem lehet segíteni, a legjobb barátnőm megalázó kapcsolatban él, a munkahelyemen leépítés van, a párom egész éjjel számítógépezik, anyukám nem akarja abbahagyni a dohányzást, apukám tönkreteszi magát az állandó aggodalmaskodással, a politikusok lopnak, a bolti eladók bunkók, stb.
C) A Világról szóló történeteim, drámáim, pl.: félelmetes ez a klímaváltozás, gyűlölöm a szemetelést, egy titkos erő irányítja a világot, tönkre akarnak minket tenni, szörnyűségek zajlanak a világban, nem szabadna háborúknak lennie a Földön, szörnyű kórságok fenyegetnek minket, 2012-ben vége lesz a világnak, stb.
Természetesen, ezeknek a gondolataidnak akkor tudsz a „végére járni”, ha mindegyiket részletes vizsgálatnak veted alá a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal; akkor „eleresztenek”. Amíg ezek az identitásaid, addig szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezek a „stigmák” csak úgy el tudnak tűnni, hisz ez az akinek megtanultad magadat. Igen, a drámázás válik az identitásunkká, megszokjuk, sokan annyira ragaszkodnak hozzá, hogy semmi áron meg nem válnának tőle. És legtöbbünknek még senki nem mondta, hogy ezeket a gondolatokat meg lehet kérdőjelezni. A Munka pont erre való. Sakk-mattot ad a történetednek, ahogy Katie mondja.
Ma nem vezetem végig a Munkát az összes lépésével, ezt már számos előző blogbejegyzésben megtettem (pl. Minden segítség…, Mondd, Te Mit Választanál…), mindössze annyi a célom, hogy megízlelhesd, ki vagy a történeted, a drámád nélkül. Kérlek, válassz ki az összegyűjtöttek közül egy nem túl fájdalmas történetedet. (Bár az, hogy kinek mi a fájdalmas, az nagyon különböző.) Azért egy enyhét javaslok, mert a többi lépés nélkül nem fog hagyni a Jól-tudom elméd belemenni. Mondjuk, legyen a „Nem találom a helyemet.”
Kérlek, csukd be a szemedet, vegyél néhány mély lélegzetet, és kezdd el szemlélni az életedet, ahogy reggel felkelsz, ahogy csinálod a napi teendőidet, bevásárolsz, utazol, beszélgetsz, dolgozol, bármit csinálj is, és úgy szemléld ezt az egészet, hogy közben nincs ott az a gondolat, hogy nem találod a helyedet. Ki lennél, milyen életed lenne, ha soha többé nem jutna eszedbe, vagy soha többé nem tudnád elhinni, hogy te nem találod a helyedet? Hogyan élnél, hogyan éreznéd magad, hogyan viselkednél másokkal, hogyan tekintenél az életre, hogyan kelnél fel reggel? Nem elhajtjuk a gondolatot, hanem megengedjük magunknak, hogy akár csak egy pillanatra is nélküle lássuk az életünket, és megérezhessük, milyen nélküle. Nagyon biztatlak, hogy játssz el ezzel a „feladattal”, megéri! El sem tudod képzelni, milyen felszabadulást élhetsz meg! És, ha csak rálegyintenél, hogy ez hülyeség, ez nem lehet ilyen egyszerű, akkor még jobban biztatlak, hogy vágj bele! Mert ilyen egyszerű! A Munka a legegyszerűbb, legfelszabadítóbb önvizsgálati módszer, készre „gyártva” Neked. Kulcs a szabadságodhoz, viszont senki más nem tudja végigcsinálni helyetted.
A Munka a leggyakorlatiasabb módszer, amit ismerek. Saját magaddal, saját magadon dolgozol, és nem egy újabb, külső hitrendszert tanulsz meg, hogy mit is kéne hinned a világról, és milyennek is kéne lenned, mit kéne máshogy csinálnod, hogyan is lehetnél végre boldogabb. Ez mind-mind elmélet, amivel csak az ún. jól-tudom elmédet töltöd fel újabb információkkal, és azt gondolod, te már mindent tudsz. Byron Katie Munka-Módszere ezzel szemben a színtiszta gyakorlat és megtapasztalás - sallangok, kommentárok, történetek nélkül. Te ki lennél a történeteid nélkül? Milyen életed lenne, ha soha többé nem tudnád elhinni mindazt, amit születésed óta elhittél? Ha felszámolnád az életedet tudat alatt megmérgező ellenállásokat?
Fantasztikus, hogy egyre több embert látok magam körül, akik a Munka segítségével tényleg magukra találnak, mindezt saját maguknak köszönhetően. Csodás változások ezek, és ez MINDENKI számára elérhetők, megvalósíthatók. Egyetlen dologra van hozzá szükség: nyitott, kíváncsi elmére, mely hajlandó megkérdőjelezni a saját hiedelmeit. A többi magától történik. TE MIKOR LESZEL KÍVÁNCSI SAJÁT MAGADRA?
Kata nekem elküldött commentjét osztom meg Veletek, nem boldogult a blog felületén. Ha commentet szeretnétek hozzáfűzni, akkor a bejegyzés alatt, nagyon kicsi betűvel olvasható Megjegyzés szóra kattintsatok, és akkor feljön egy szövegdoboz. A másik probléma, az leget, hogy szükséges hozzá, hogy legyen egy g-mail-es postafiókod, ahol be is vagy jelentkezve, vagy tagnak kell lenni itt a blogban, de mintha ezt is csak gmeilesnek engedné. Ha valik tud valami egyszrűbbet, írja meg nekem: oraveczandi@yahoo.com. Köszönöm! És akkor Kata kommentje:
VálaszTörlés"Sajna nem sikerült a blogra továbbítanom megéléseimet, ezért itt osztom meg Veletek.
Másodszor fordul elő velem, hogy előző nap azzal a témával munkálkodtunk Kysandival, amiről a blogban.
"Döntenem kell" és "Tudnom kell, hogy mit akarok" hiteimmel gyötröm magam hetek óta és ebbe már olyan szépen belepörgettem magam, hogy lassan utcára sem megyek.
A megfordításokból azonban szépen előbujt, hogy tudnom kell, hogy mások mit akarnak tőlem. Az egész alvilága pedig az, hogy "Nem szabad gyengének látszanom, mert az azt jelenti, hogy mások eltipornak...."
Amikor megéreztem a "Nem kell tudnom, hogy mit akarok" kellemes, ringató, lágy hullámait, nyitottan figyelem, hogy mit hoz elém az élet és indulok sétálni a gyönyörű napsütésben.
Köszönöm és hálás vagyok. Puszik: Kata"