Levél Katie-nek: „A Munka megváltoztatta az életemet”
Drága Katie,
Fogalmam sincs, hogy meg fogod-e kapni a levelemet, de mindenképp szeretném megköszönni, hogy megírtad a Négy Kérdés (Szeretni, ami van) című könyvedet.
Elhagyott a barátnőm, elvitte magával a kisbabánkat is, és csak gyűlölködő leveleket meg ügyvédi papírokat küldött nekem, ráadásul fogalmam sincs, hova mentek. Elhatároztam, hogy Mexikóból hazaköltözöm Kanadába. A Cancun-Minneapolis járaton szörnyen szomorú, és végsőkig elkeseredett voltam. Valahogy azonban ösztönösen tudtam, hogy el kell fogadnom, ők elmentek, én pedig egyedül maradtam, és nem láthatom a gyermekemet, mivel távoltartási végzést szabtak ki rám, és annyi ismeretlen tényező volt. Besétáltam egy könyvesboltba, belekukkantottam pár könyvbe, és akkor megláttam a tiédnek a címét, Szeretni, ami van (A Négy Kérdés); rögtön felkeltette az érdeklődésemet, így meg is vásároltam. Aztán, ahogy a repülőtéren üldögéltem, ugyanabban a pizzázóban, ahol kilenc hónappal korábban még a barátnőmmel és a kisbabánkkal ettünk, elöltött a lelkiismeret-furdalás. Át is ültem egy másik helyre, kinyitottam a könyvedet, és elkezdtem olvasni. Még fél óra sem telt, máris kihúztam magam, és szinte elpárolgott a fájdalmam. Folytattam az olvasást, és mivel egyre éhesebb lettem, mégis csak visszamentem abba a pizzázóba, és ugyanazt a pizzát rendeltem, mint amit a családommal korábban ettem. Csak ültem ott, olvastam, és ettem azt a csodás pizzát.
Olvastam tovább, és elkezdtem feltenni a Négy kérdést a fájdalmas gondolataimra. „Nem kellett volna elhagynia”, „Látnom kéne a gyermekemet,” „Nem szabadna hagyni, hogy elvegye a gyermekemet, „Megbocsátóbbnak és megértőbbnek kéne lennie”. Gyorsan jöttek a kérdésekre a válaszok, és gyorsan megtaláltam a Megfordításokat is. Életemben először láttam tisztán, hogyan „gondoltam, hittem magam bele” a depresszióba, az öngyilkosságba, a verésbe és a pénzügyi csődbe, majd az elhagyatásba. Nem tudom leírni az érzéseket, melyek feltörtek bennem, de az egész olyan volt, mint egy felébredés, egy hirtelen megvilágosodás. Ahogy ott ültem, elkezdtem mosolyogni, és imádtam a pizzámat, beszélgetésbe elegyedtem a mellettem ülő emberrel, és egyszerűen csak jól éreztem magamat abban a pillanatban.
Mire a Winnipegbe tartó járaton ültem, már annyira boldog voltam a pillanatban, mivel rájöttem, megértettem, hogy minden, amit igaznak gondoltam az életemről csak hazugság volt, a tudattalanul gyártott történeteim okozta önbecsapás. Pillanatok alatt állt össze bennem a felismerés, hogy én csak egyszerűen egy kedves, szeretetteljes ember vagyok, aki repül hazafelé. Winnipegben a nővérem várt rám a repülőtéren, és ahogy közeledtem felé, látszott rajta a bizonytalanság, hogy mire is számítson velem kapcsolatban, depresszióra, szomorúságra, hogyan is viselkedjen velem. Én pedig úgy mosolyogtam, mint azon a napon, amikor a kislányom megszületett, megöleltem a nővéremet, nevettem, viccelődtem, és szuperül éreztem magam. Otthon a többiek is eléggé meglepődtek rajtam, és amikor megkérdezték, mitől érzem ilyen jól magam, mondtam nekik, hogy rátaláltam egy könyvre, a címére azonban nem emlékeztem pontosan. Egy pár napig a nővérem újra meg újra rákérdezett, hogy nem Byron Katie könyvéről van-e szó, de valahogy fogalmam sem volt. Általában a mondanivaló szokott megragadni, nem pedig a könyv címe vagy írója, ugyanígy vagyok egy jó filmmel is. Kérdezte, hogy van-e a könyv borítóján egy szőke hölgy, de még erről sem volt fogalmam, és akkor odament a bevásárlószatyromhoz, kivette belőle a könyvet, és az orrom elé rakta. És igen, az író neve Byron Katie volt, a borítón pedig egy gyönyörű szőke nő mosolygott! Jót kacagtunk, majd elmesélte, hogy már évek óta olvassa az írásaidat.
Köszönöm, hogy ilyen egyszerű stratégiát tanítottál nekem a gondolataim megértésére, a Munka gyökerestül változtatta meg az életemet. Azóta sem láttam a barátnőmet és a kislányomat, de azóta is minden nap boldog vagyok, ami a könyved nélkül nem lett volna lehetséges. Még mélyebbre zuhantam volna a szomorúságba és a depresszióba. Most pedig olyan szabadnak érzem magam, nem a gondolataim rángatnak többé, megtanultam bánni velük, és én döntöm el, mit higgyek el, és mit nem. Ez ugyan munkát igényel, de annyira hálás vagyok, hogy megismerhettem a Munkát a könyveden keresztül. Remélem, hogy egy nap majd személyesen is eljutok valamelyik tanfolyamodra, ha anyagilag is talpra állok, és már alig várom, hogy megismerkedhessem azzal a nővel, aki örökre megváltoztatta az életemet.
Isten Áldjon, Katie!
Őszinte tisztelettel,
David
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése