„A szenvedés ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, hogy bárkinek szeretnie kellene téged. Ezért is mondom sokszor: Ha imádkoznék, az így szólna: Istenem, ments meg a szeretet, az elfogadás és az elismerés utáni sóvárgástól. Ámen.” (Byron Katie)
Már megint. Igen, már megint a Szükségem Van a Szeretetedre, Vagy Mégsem című Byron Katie könyvet olvasom, nemtudomhányadszorra. :) És már megint fantasztikus. Ebben a rekkenő hőségben tökéletesen megelégszem Katie szavaival, nem kívánkoznak ki sajátok. Olvassátok, értsétek, élvezzétek ezt a részletet, és persze az egész könyvet – akár először, akár többedszerre.
Érezted már valaha, hogy minél jobban keresed a szeretetet, annál inkább elkerül? Vagy, hogy a törekvés, hogy mindenáron elfogadtasd magad a többiekkel, bizonytalanná tesz önmagadban? Ha igen, akkor tudnod kell, hogy jó okod volt rá. A szeretet és az elfogadás hajszolása ugyanis a legjobb módja, hogy elveszítsd a velük kapcsolatos tudatosságodat. Egy valami azonban nagyon fontos: a szeretettel kapcsolatos tudatosságodat elveszítheted ugyan, magát a szeretetet azonban soha. Hiszen mi mindannyian szeretet vagyunk. De ha ez igaz, akkor mi az oka, hogy mégis égen-földön keressük, ráadásul a legtöbbször sikertelenül? Csakis az, ami a fejünkben van, és amiben hiszünk – a hamis gondolataink.
Egyetlen szavamat sem kell elhinned. Meggyőződhetsz róla saját magad, miközben olvasod a könyvet, és utána, amikor felteszed magadnak a négy kérdést az emberi viszonyaiddal, vagy épp a hiányukkal kapcsolatban, és megtapasztalod, hogy az életed megváltozik.
Mit gondolunk, miközben mások szeretetét, elfogadását és elismerését kergetjük? Azt, hogy ezek a dolgok a királyság kulcsai – a világon minden jó feltételei. Azt hisszük, hogy a romantika hajszolása szerelmet, jó szexet, tartós összetartozást, házasságot, családot hozhat nekünk. Hogy ha pozitív hatást keltünk a körülöttünk élőkben, és sikerül elnyernünk a megfelelő emberek csodálatát, akkor híresek, gazdagok és elégedettek lehetünk.
Szóval, meg vagyunk győződve róla, hogy ha jól csináljuk a keresést, révbe érünk, és otthonra találunk: biztonságban, melegben, szeretetben élhetünk. De mi van, ha kudarcot vallunk? Hajléktalanokká válunk, kint didergünk a hidegben, elsodor bennünket a tömeg, és senki nem vesz észre – ott állunk magányosan és elfeledve. Ha ez a tét, nem is csoda, hogy a keresést életre-halálra menő küzdelemként éljük meg, ami tele van félelemmel, és minden energiánkat felemészti. Ez a nézőpont azt is megmagyarázza, miért van, hogy egy másik embertől kapott bók képes bearanyozni a napunkat, míg egy durva megjegyzés teljesen tönkreteheti.
Nagy, alapvető félelmeink csak ritkán jönnek felszínre. Nem sok ember van például, aki folyamatosan azon rágódik, hogy kihullhat a társadalom építményének valamelyik repedésén, és eltűnik a semmiben. Ehelyett ezernyi, banális apróságokkal teli aggodalmas gondolat kínoz minket nap mint nap: „Vajon észrevett?”; „Akkor miért nem mosolygott?”; „Sikerült jó benyomást tennem rá?”; „Miért nem hívott vissza?”; „Jól nézek ki?”; „Lehet, hogy nem kellett volna ezt mondanom?”; „Most mit gondolnak rólam?” Folyamatosan figyeljük, monitorozzuk, hogy vajon mínuszban vagy pluszban vannak-e a részvényeink a nagy elfogadás-tőzsdén. Az ilyen pillanatnyi kétségeket csak ritkán vesszük észre és kérdőjelezzük meg, pedig viselkedési stratégiák százait indítják be bennünk, amik egytől-egyig arra irányulnak, hogy elnyerjük mások csodálatát, vagy éppen csak a kedvükre tegyünk. Az egész mechanizmus hátterében pedig az a ki nem mondott hit munkál, miszerint, ha a többi ember nem fogad el bennünket, akkor értéktelenek vagyunk.
Az egészben az az irónia, hogy a szeretetért és az elfogadásért folytatott küzdelem nagyon megnehezíti ezeknek az érzéseknek a megtapasztalását. A krónikus megerősítés-függők, akik mindig más emberek jóváhagyását keresik, nem veszik észre, hogy erőfeszítéseikkel nem teszik magukat szerethetőbbé. Sőt, a többiek viselkedésük ellenére szeretik őket, és nem miatta. És minél görcsösebben akarnak megfelelni, annál kevésbé látják ezt.
Hogyan lehet kilábalni ebből a helyzetből? Először is, a következő néhány oldalon megvizsgáljuk, miként hozzák létre megkérdőjelezetlen gondolataink a tapasztalatainkat. Látni fogjuk, milyen gyakran vezetnek az észrevétlen berögződések – amik mindannyiunk elméjében ott vannak – akaráshoz, sóvárgáshoz, vágyakozáshoz az után, ami valójában már most is a miénk.
(Byron Katie: Szükségem Van a Szeretetedre, Vagy Mégsem? – Édesvíz)
Pótidőpontot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, mert az október 1-2. ÖnMunka Alaptanfolyam betelt, és maradtak további érdeklődők. Szeptember 24-25-én is tartok egy Alaptanfolyamot, amennyiben igény lesz rá. Kérlek Benneteket, ha ebben az időpontban szeretnétek megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, akkor szept. 2-ig, azaz jövő péntekig jelentkezzetek nálam. Részletek szokás szerint itt: http://kincsamivan.hu/programok.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése