Te Mit Látsz? - Az Objektivitás Botránya

A mai bejegyzés választ ad arra, miből fakad a kapcsolatainkban és a világban létező összes konfliktusunk. A konfliktusainkat okozó, mélyen gyökerező hiedelmeink megkérdőjelezéséhez, a rajtuk való átlátáshoz mindkét gyakorlati ÖnMunka módszert szeretettel ajánlom figyelmedbe: Byron Katie Munka-módszerét és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait.

Az Objektivitás Botránya

A LEGTÖBB diszharmónia a kapcsolatokban az objektivitásba vetett hiedelmünknek tulajdonítható – azon elképzelésünknek, hogy olyannak tapasztalunk meg más embereket, amilyenek ők valójában. Ez az objektivitásba vetett hit hajlamos az elkülönülésbe vetett hittel együtt felbukkanni. Ezen az elkülönült én-en keresztül elkülönült másokat látok. Mihelyt ez az elválasztás létrejön az elmében, megjelenik a hajlam, hogy azt higgyem, hogy én, az alany, más embereket, a tárgyakat, pontosan olyannak látom, amilyenek. És ebben a hajlamban van egyfajta mentális kábultság vagy vakság arra a tényre, hogy mindig, amikor alanyt és tárgyat látok, akkor gondolkozom. Nem veszem észre, hogy egy gondolati szűrőn át nézek.

Amikor hiszünk az objektivitásban, nehezen látjuk meg, hogy a gondolataink, érzelmeink és érzeteink a mi egyedi módunkon festenek le másokat. Az emlékeink, személyes történetünk, kultúránk, világszemléletünk, pszichológiai és érzelmi tulajdonságaink, különböző egyéb hatásokkal együtt alakítják azt, ahogy más embereket látunk. A festő elválaszthatatlan a festményétől. Nem olyannak látunk másokat, amilyenek ők valójában. Olyannak látjuk őket, amilyenek mi vagyunk.

         Egy gyors mód arra, hogy ezt a saját tapasztalatodban lásd, az, hogy megpihensz a tudat terében, a jelenlegi társaságodban lévő adott személyről szóló nézőpontjaid nélkül. Ezt különösen nehéz lehet megtenni olyan személyekkel, akikkel már régóta együtt vagy, mint pl. a hitvesed, közeli barátok vagy családtagok. De amint pihensz, még ha csak néhány másodpercig is, azonnal kapsz egy bepillantást arról, hogy a gondolataid festik meg a képet arról, hogy valaki kicsoda. A gondolatok nélküli pihenés pillanatában nem tudod, hogy ki vagy mi az a személy, pontosan azért, mert nem merülnek fel gondolatok. A gondolatok informálnak téged mindenről, amiről úgy gondolod, hogy tudod valakiről. Amikor a gondolatok kezdenek felbukkanni, vedd észre, hogy ők a te saját emlék-készletedből jönnek. Minden egyes felmerülő gondolatnak köze van egy konkrét múltbeli élményhez, amit te értelmeztél a te egyéni módodon. A te nézeted egy személyről valójában a saját emlékeid nézete. Ez olyan, mintha a saját emlékeiddel lennél párkapcsolatban vagy más emberi kapcsolatban. Érzelmek és érzetek is megjelennek az emlékekkel együtt, hogy tovább fessék a nézetedet arról a személyről.

         Vedd észre, hogy mindig ez a helyzet, mindegy kivel találkozol. Ahogy egy adott személyt látsz, az teljesen az adott gondolatoktól, érzelmektől és érzetektől függ, amik bármely adott pillanatban megjelennek. És a gondolatoknak sok közük van az oktatásodhoz, neveltetésedhez, félelmeidhez, az önmagadról szóló gondolatokhoz, és sok hatáshoz a kultúrádból, azzal kapcsolatban, hogy az emberek kicsodák és kiknek kellene lenniük. Ezt addig nehéz meglátni, amíg nem kezdesz el a pillanat frissességében találkozni emberekkel, anélkül, hogy az emlékeidet behurcolnád minden találkozásba, és mások szavait és tetteit azon emlékeken keresztül értelmeznéd. Amikor nem tudjuk meglátni, hogy a gondolatok alkotják a másokról szóló nézeteinket, bevesszük azt a hiedelmet, hogy objektíven látunk másokat – pontosan olyannak, amilyenek. Nem látjuk, hogy a nézetünk relatív és szubjektív. Nem látjuk, hogy a nézetünk csak arra korlátozódik, amit abban a pillanatban gondolunk, érzünk és érzékelünk.

         Még ha intellektuális szinten tudjuk is, hogy a nézőpontunk valakiről szubjektív, relatív és korlátozott, gyakran cselekszünk úgy, mintha objektív lenne. Például Brad és Tony egy közel-keleti ország jelenlegi vezetőjéről beszélgetnek. Brad, aki demokrata, azon kapja magát, hogy nem ért egyet Tonyval, aki republikánus. Brad felkapja a vizet, amint Tonyt hallgatja. Brad intellektuálisan talán tudja, hogy a nézete a közel-keleti vezetőről jórészt szubjektív. Tudja, hogy nézeteit demokrata beállítottsága valamint mindenféle egyéb tapasztalata alakították ki. Ez az intellektuális tudás azonban nem gátolja meg abban, hogy egyre dühösebb legyen, amint Tonyt hallgatja.

           Brad azt gondolja, hogy Tony „egyszerűen nem fogja fel.” Ő igazán meg akarja mutatni neki, hogy téved ezt a vezetőt illetően. Már maga az a tény, hogy ilyen dühös lesz, ahogy Tonyt hallgatja, azt mutatja, hogy milyen mélyen hisz abban, hogy a gondolatai a valóságot képviselik. Semmi baj nincs a dühvel. Természetes emberi érzelem. De gyakran torz valóságnézeten alapul. Brad egy objektivitásba vetett hiedelemre alapozva cselekszik és reagál Tonyra. A vezető nem csak valaki, aki ott kinn felbukkan, elkülönülten és objektíven. Brad és Tony egyaránt olyan gondolatokat, érzelmeket és érzeteket élnek meg, amik a vezetőt egy bizonyos színben tüntetik fel – mint jó vagy gonosz, igaz vagy hamis. És az érzelmek hajlamosak erősíteni az elme adott nézőpontját, még inkább valódinak láttatva.

         Az objektivitásban való hit egy botrány. Nézd a szenvedés és konfliktusok mértékét és mélységét, ami a történelem folyamán keletkezett abból az alap hiedelemből, hogy „Olyannak látom a többieket, amilyenek valójában.” Azért nevezem botránynak, mert ez a hiedelem univerzális, de nem döbbenünk rá, hogy ez egy hiedelem. Összekeverjük a valósággal, és ennek a tévedésnek nagy ára van, mivel széleskörű diszharmóniát okoz az emberi kapcsolatokban. E botrány nyomában mindenütt gyilkosság, kínzás, erőszak, durvaság, háború, konfliktus, bántalmazás, válás, kontroll, manipuláció, elidegenedés és magány járt a kapcsolatainkban. Mindig, amikor nem vesszük észre a tapasztalataink szubjektív természetét, olyan tárgyként bánunk másokkal, akik valahogy függetlenek a mi saját gondolatainktól, érzelmeinktől és érzeteinktől. Ez az objektivitásba vetett hitünk közvetlenül kapcsolódik azon vágyunkhoz, hogy megváltoztassunk, manipuláljunk, bántalmazzunk, megítéljünk, hibáztassunk, elnyomjunk és kontrolláljunk másokat, valamint ahhoz a hajlamunkhoz, hogy helyeslést, figyelmet, önértékelést, igazolást és szeretetet keressünk másoknál.

         Amikor abbahagyjuk az abból a feltételezésből fakadó kifelé mutogatást, hogy objektíven látjuk az embereket és a helyzeteket, és ehelyett a bennünk felmerülő gondolatokra, érzelmekre és érzetekre fókuszálunk, egy újonnan felfedezett világosság lesz elérhető számunkra. Felszabadítjuk magunkat azon hiedelem alól, hogy egy olyan én vagyunk, aki olyannak lát másokat, amilyenek ők valójában. Az állandó szükségletünk a kifelé mutogatásra kezd enyhülni ebben az intelligens világosságban. És a kapcsolataink elkezdenek harmonizálódni. Amikor kifelé mutogatunk, nem vesszük észre a vetítőgépet – az én-t -, aki a világot egy adott módon festi le. Béke, öröm, szeretet, együttérzés és bölcsesség találhatók belül, ezen a látásmódon keresztül. És közvetlen eredményként a kinti világ is elkezdi tükrözni ezt a belső békét, örömöt, szeretetet, együttérzést és bölcsességet. A belső és a külső Egy. Mihelyt ezt meglátjuk, továbbra is kifejezhetjük nézőpontunkat, de azon hit nélkül, hogy „Én olyannak látok másokat, amilyenek azok valójában.”

(Scott Kiloby – Living Relationship – Élő Kapcsolat - magyarul megvásárolható)

HA KÉSZEN ÁLLSZ MEGKÉRDŐJELEZNI OBJEKTÍVNEK TŰNŐ NÉZŐPONTJAIDAT, VÁRUNK SZERETETTEL A KÖVETKEZŐ Alapcsomagokon. Részleteket itt találsz: Aktuális tanfolyamok

A témában ajánlom felfrissítésre a korábbi Scott-féle bejegyzéseket, kezdve ezzel:

A Legalapvetőbb Identitásunk – hiány és Nem Megfelelőség

http://onmunka.blogspot.hu/2012/08/a-legalapvetobb-identitasunk-hiany-es.html