Örömmel tudósítalak Benneteket, hogy Scott Kiloby két
könyvének is elkezdődött a magyarra fordítása. „Véletlenül” felbukkant egy
olyan ember az életemben, akinek tehetsége és ideje is van a könyveket
lefordítani viszonylag tempósan. Ha arra várok, hogy ezt én tegyem meg, nos, az
kb. sosem fog elérkezni, így könnyen meghozódott a döntés, hogy kiadtam a
kezemből ezt a dolgot. Tegnap egyeztettem Scott-tal a könyvek magyar nyelven
való terjesztésének lehetőségeiről, majd ez is alakul.
Addig is
szeretnék további részleteket megosztani mindkét könyvből itt a blogon. Ma a
Living Realization (Élő Felismerés/Megvalósulás – még véglegesítés alatt)
címűből ajánlok figyelmetekbe egy fejezet-darabkát, a folytatásával
jövő hét elején jövök.
Újra fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Scott Unfindable Inquiry – Megtalálhatatlan
Önvizsgálat módszere két irányból közelít. Egyrészt rendelkezésünkre áll
egy végtelenül gyengéd és hatékony
önvizsgálati „technika”, melynek alkalmazása során minden tapasztalati szinten élődik meg
bennünk, nem valakinek a szavait kell megérteni koncepcionális szinten. Ez az
önvizsgálat arra szolgál, hogy a szavakból, képekből, és a látszólag őket
összetartó érzelmekből és testi érzetekből „összenőtt” identitásainkat,
koncepcióinkat szétbogozhassuk; mintegy átláthassunk
rajtuk. Tehát nem csak azt szajkózzuk, hogy „Nem vagyok azonos a gondolataimmal
és az érzéseimmel”, hanem ezt gyakorlatban
meg is tapasztaljuk. Ennek a rendszeres megtapasztalásnak következtében
pedig egyre kevésbé azonosítódunk a gondolatainkkal és érzelmeinkkel, ami
elvezet a másik összetevőhöz: az értelmezések, címkék, tudni akarás nélküli megpihenésekhez. Valahogy így:
A tudat terében
történő megpihenés jelen idejű
megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül.
Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha
magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az
itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy
távozzon vagy feloldódjon.
Amikor csak eszedbe
jut, pihenj meg ebben a tágas térben,
ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak
van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki
vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az
összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.
És akkor a részlet a Living Realization könyvből:
(Jelenség: Bármi, ami átmenetileg jön és megy a tudat
terében. A gondolatok jelenségek. A
hiedelmek, elképzelések, emlékek, értelmezések, fogalmak, mentális képek,
vélemények, ítéletek, történetek, spirituális koncepciók, identitások, szerepek
és titulusok mind gondolatok.)
Az én-központ
Ebben a módszerben az elkülönült
én érzetét „én-központ”-nak nevezzük. Erre utalnak általában „ego”-ként.
Azért nevezzük én-központnak, hogy meg tudjuk nézni az elkülönült ént, hogy mi
is az. Ez egy olyan személy története,
aki önmagát főszereplőként az élet középpontjába helyezi. Ez én-központúságot
és azt a belső kényszert
eredményezi, hogy irányítsuk,
megváltoztassuk, átformáljuk, manipuláljuk, semlegesítsük, vágyjuk a
különböző tárgyakat az életben, vagy szabaduljunk meg tőlük, beleértve az ént
és másokat is.
Az én-központ több, mint
egyszerűen az „én”-gondolat. Több, mint csak gondolat és érzelem. Valójában ez
egy teljes fizikai és érzelmi komplexum,
ami egy időbeli, gondolat alapú
történetet tart fenn. Az én története olyan, mint egy film, kezdéssel, közepével és befejezéssel - egy múlt,
jelen és jövő. Az, hogy hiszünk a
történetben, fenntartja azon hiedelmünket, hogy létezik egy lény, aki időben és térben el van különülve másoktól és az
élet többi részétől. Ezt az én-központot tényleg igazi identitásunknak
érezzük, amíg el nem kezdjük közelebbről megnézni. Ekkor elkezdünk átlátni a bennünk rejlő, állandó, elkülönült én-központ
hiedelmén.
Az én-központ magjában az „én”-gondolat van. Egy gyors vizsgálat
az „én”-gondolat gyökerének megtalálására feltárja, hogy nincs ott semmilyen elkülönült „én”. Az „én”-gondolat csak önmagára utal. Igazából gyökér
sincs. Semmilyen tárgy nem található ott.
Miközben keressük az elkülönült
tárgyat, amiről azt hisszük, hogy ténylegesen ott van az „én”-gondolat alatt,
mindössze a tudat terét találjuk, amiben a jelenségek jönnek-mennek. Ezek
a jelenségek magukba foglalják az „én”-gondolatot
és minden más gondolatot, valamint érzelmeket, érzeteket, állapotokat és
tapasztalatokat. Ahogy az 1. fejezetben mondtuk, a tudat nem egy dolog; nem valamiféle lény, aki az én-központ
felszíne alatt vagy mögött rejlik. Inkább olyan, mint egy jelenlévő képesség arra, hogy megtapasztaljunk gondolatokat és más
jelenségeket. Talán hasznosabb lehet igeként gondolni rá (pl. a jelent
tapasztalni), mint főnévként.
Azonban az a legjobb, ha túllépsz a tudatról való gondolkodáson,
és a saját tényleges tapasztalásodba pillantasz. Állj meg a nap folyamán,
amilyen gyakran csak tudsz, hogy elengedd az összes hiedelmedet, helyzetedet,
panaszodat és történetedet magadról, másokról és a világról. Csak ismételten pihenj meg tudati térként,
néhány másodpercre alkalmanként. Miközben a tudati térben pihensz, figyeld meg,
hogy az összes gondolat és más
jelenségek egy megszakítatlan áramlásban jönnek-mennek. Nincs semmi megváltoztatni való ebben
az áramlásban. Elég annyi, hogy hagyod
az áramlásnak, hogy az legyen, ami, és felismered a tudat terét, ami jelen van
minden egyes jelenségnél.
Az Én-központ Háromszöge
Az „én-központ háromszöge”-ként írunk le minden olyan
fogalmi dolgot, ami úgy tünteti fel, mintha
te egy időbeli történet lennél. Bár az „én”-gondolat van a gyökerénél, az
én-központ több ennél. A „háromszög” szó
a három gondolatkötegre utal a történeten belül: a múlt kötege, jövő kötege, és a jelennek való ellenállás kötege. Az
én-központot az alkotja és tartja fenn, hogy ismétlődően e három köteg gondolataival azonosulunk, ahelyett, hogy a tudat terét ismernénk fel
valódi identitásunkként. Te az vagy, amiben a gondolatok felmerülnek és
eltűnnek. Nem maga a gondolat vagy.
Állj meg most egy pillanatra és
csak légy tudatában a hangnak a fejedben.
Tégy így a nap folyamán többször, tudatként megpihenve mindig, amikor
észreveszed a hangot. Mit mond neked arról, hogy ki vagy, mi történt veled és
mi fog vagy nem fog veled történni a jövőben? Bármit is mond, az a történeted, a te én-központod. Bármi legyen a
tartalma, végtére is nem igaz, és az nem
te vagy. Az csak emlék vagy
kondicionálás, ami akaratlanul és szokásszerűen ismétli önmagát.
Pihenj meg a tudat tereként, amilyen
gyakran csak tudsz, és hagyd az összes gondolatot annak lenni, ami. Az, hogy
megengedjük a gondolatoknak, hogy azok legyenek, amik, azt jelenti, hogy hagyjuk őket felbukkanni és eltűnni,
anélkül, hogy megkísérelnénk elemezni, megváltoztatni, semlegesíteni őket
vagy megszabadulni tőlük. A késztetésnek, hogy megváltoztassuk vagy elemezzük
őket, gyakran van egy olyan nem kívánt hatása, hogy még több réteget adunk hozzá a történethez. Lazíts és csak légy szelíden éber a történeted tartalmára. Az
egyszerű lazításnak és elengedésnek ez a gyakorlata rendkívül hatásos abban,
hogy felébresszen abból az érzésből,
hogy az én-központ vagy. Bár a gondolatok tartalmának átrendezése - terápiában
vagy hasonló körülmények között - jótékony lehet a történetre nézve, az
elkülönült én érzésén túli mélyebb átalakulás azon keresztül történik meg, hogy
elengedjük a magával a történettel való
azonosulás hiedelmét.
(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés/Megvalósulás)
Nagyon tetszik!
VálaszTörlésA "Living Realization" bennem úgy jelenik meg:
...Élő Valóság... :)