A Jövőd Csupán Gondolat: Az Én-Központ Háromszöge 3.

A múlt héten megkezdett sorozat folytatása az Én-központ háromszögéről, Scott Kiloby Élő Felismerés című könyvéből. Ma a jövő kötegéről olvashattok.

2. A jövő kötege

Ez a gondolatköteg magába foglal mindent, amit tudsz (vagy gondolod, hogy tudsz) a jövőbeli életedről. Konkrétabban, történeteket tartalmaz arról, hogy mi leszel vagy mi fog történni - a következő pillanatban, holnap, a jövő héten vagy az elkövetkező években. Egyszerűen fogalmazva, ez a gondolatköteg tartalmazza az összes hiedelmedet arról, hogy minek kell történnie a jövőben ahhoz, hogy teljesebben önmagad légy, valamint a félelmeidet arról, hogy mi történhet, ami fenyegeti az önmagad  érzését.

A jövő köteg tartalmazza minden reményteli gondolatunkat; bízunk a jövőbeni beteljesülésben a kapcsolatokon, munkán, karrieren, pénzen, anyagi dolgokon, hírnéven, tekintélyen, figyelmen, dicséreten, elismerésen, felgyógyuláson, önfejlesztésen vagy spirituális felébredésen keresztül. A reményt az a gyakran tudattalan hiedelem táplálja, hogy csak akkor leszünk rendben, ha bizonyos feltételek teljesülnek. Remélem, hogy X fog történni. Ha X megtörténik, rendben leszek. Ha X nem történik meg, nem leszek rendben. A reménykedés azért jelenik meg, mert azt hisszük, hogy az én-központ vagyunk, és megpróbáljuk manipulálni a jelenségeket, hogy irányítsuk a jövőbeni fejleményeket. Ennek a jövőbeni keresésnek a gyökerénél egy identitás-válság rejlik. Megpróbálunk egy olyan jövőt teremteni, amelyben az én-központ rendben lesz, teljes kényelemben a megfelelő feltételek között. De minden feltétel átmeneti és nem tudják megadni azt a stabil megelégedettséget, amire igazán vágyunk. Annak felismerése során, hogy mik vagyunk igazából - tudati tér -, a keresés leáll. Teljes vigaszra lelünk e felismerés melegségében. Látjuk, hogy a jövő valójában semmi más, mint a jelenben felmerülő gondolatok, amik jönnek-mennek a feltétel nélküli tudatban. Nincs hatalmuk ahhoz, hogy lerombolják ezt a megingathatatlan stabilitást. Felfedezzük, hogy örökké rendben vagyunk a jelen tapasztalás megszakítatlan áramlásában.

Amikor a jövőről szőtt reményteli gondolatokban keressük az én érzését, akkor jelenbeli tapasztalatunkat öntudatlanul elégtelennek ítéljük. Mint a karnyújtásnyira lengedező mézesmadzag, a remény zsarnokká, az élet állandó elhalasztásává válik a történetben. Elkezd uralkodni rajtunk az a hit, hogy a megelégedettség valahol a történet későbbi részén vár ránk,  amikor is mindent rendbe teszünk, vagy valahogy elrendezzük gondolatainkat és érzéseinket magunkkal kapcsolatban. Tudati térként való jelenbeli megpihenésünkkor hagyjuk a jövő köteg gondolatainak, hogy fel-és eltűnjenek, anélkül, hogy hangsúlyoznunk kellene őket az identitásunkhoz. Továbbra is lehetnek céljaink és terveink, de könnyedebben kezeljük őket. A jelenben való megpihenés nem hagy minket reménytelen kétségbeesésben. Átadjuk magunkat a jelen pillanat áramlásának, ami aztán természetes módon átnyúlik a következő pillanatba, majd a következőbe.

A remény hátoldala a félelem. A jövő köteg az összes jövőről szőtt félelemteli gondolatunkat is tartalmazza, beleértve a kudarcot, állás elvesztését, pénzügyi gondokat, válást, szégyenkezést, betegséget, szenvedést és halált. A félelem azért lép fel, mert azt hisszük, gyakran tudattalanul, hogy az én-központ valami módon kárt fog szenvedni: Félek, hogy Y fog történni. Ha Y megtörténik, fenyegetve leszek vagy meghalok. Biztosítanom kell, hogy Y ne történjen meg. Abban a hitben, hogy az én-központ vagyunk, ismét megpróbáljuk manipulálni a jelenségeket, hogy irányíthassuk a jövőbeli fejleményeket. Amikor azonban a jövőre gondolunk, igazából elkerüljük a félelem közvetlen testen belüli érzését. A Negyedik fejezetben (Érzelmek) megtárgyaljuk a félelemmel való közvetlen szembenézést, ahelyett, hogy a gondolkodáson keresztül próbálnánk irányítani a végkimenetelt. A jelenben felmerülő félelem elkerülése fogva tart minket a jövő köteg szorításában. Ki vagyunk szolgáltatva bárminek, amit egy félelemteli forgatókönyv gondolata megidézhet. Ez kimerítő mentálisan és érzelmileg is. Ez megjelenhet bármilyen formában az enyhe alap aggódástól a teljesen kifejlett pánikrohamokig.

Amikor ráébredünk, hogy a jövő csak a jelenben, a tudat terében felbukkanó és eltűnő gondolatok, természetes módon ellazulunk. A hang a fejünkben kezd elcsendesedni. És még ha a hang nem is csendesedik el, már nem érződik úgy, hogy a gondolat egy olyan jövőre mutat, ami valahogy el van választva és kívül van a tudat terén, amelyben a jövő gondolatai felmerülnek. Békére és önátadásra lelünk bármely módon, akár vannak gondolatok, akár nincsenek.

A jövő köteg folyamatos táplálásával fenntartjuk az én-központot. Itt is az a lényeg, hogy nincs semmi, amit elemezni, semlegesíteni, leküzdeni, kiókumlálni, megérteni kellene vagy megszabadulni tőle, vagy hogy szükségünk lenne bármilyen jövő kötegbeli gondolatra, mindegy, hogy reményteli vagy félelmetes gondolat. Csak ismerd fel, hogy az mind fogalom. Az én elkülönültnek érzi magát és a jövőben keresi a kiteljesedést. A kiteljesedés azonban nem az időben található, mert az idő pusztán egy átmeneti gondolat. Lehetetlen egy átmenetileg felbukkanó és eltűnő gondolat nélkül táplálni a ma délután, a holnap, a jövő hónap vagy a jövő év elképzelését.

Ne bonyolítsd túl: amint a jövő gondolata felmerül, csak vedd észre. Nem te engeded el a gondolatot, természetes módon eltűnik magától. Nem hagy nyomot, mert nem egy történet számára jelenik meg. A tudat számára jelenik meg, ami üres, mint a levegő.

A jövőbeni beteljesedés keresése feloldódik ebben a látásmódban. A reményre már nincs szükség, mihelyt felismered a szabadságot és teljességet a jelen tapasztalásban. Többé nem a félelem vezeti az életedet, és már nem kell irányítani a végkifejleteket. Ez természetes módon megtörténik ebben a módszerben a fő meghívás követésével. Nincs kierőszakolva. Nem személyes akaraton keresztül történik meg, mint pl. hogy próbálunk kevésbé reménykedők vagy irányítók lenni.

(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés)

Továbbra is minél gyakrabban pihenj meg néhány pillanatra:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.