2012. április 27., péntek

Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 2.



„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

 

Két héttel ezelőtt olvashattátok ennek a gyűjteménynek az első részét, mostanra összerakosgattam a maradékot. Ez a két bejegyzés így egy nagyon alapos összefoglalást nyújt arról, mi minden változásra számíthatsz, ha beépíted az életedbe a rendszeres önvizsgálatot. A cikk első részét itt találod, azoknak is ajánlom fekfrissítésre, akik már olvasták:

http://www.onmunka.blogspot.com/2012/04/hogyan-csupaszit-boldogga-byron-katie.html

 

És akkor a folytatás:

 

7. Nem Akaródzik Többé Kritizálnom Másokat

 

A Munka pont a „másik ember”, a „külvilág” megítélésén és jó alapos megkritizálásán alapszik, hiszen mindaz, amit „kint” érzékelünk, a saját elménk kivetítése. A kritizálás és ítélkezés a jól-tudom lételeme, minden pillanatban összehasonlít, és ha „rosszabbat” talál, mint, aminek ő gondolja magát, akkor győztessé avathatja magát. És kicsit jól is érezheti magát, fellélegezhet abból az elkeseredettségből, amikor másokat érzékel jobbnak. Életünk nagyon korai szakaszában tanuljuk meg azt, hogy valami nincs rendben velünk, ezért aztán folyamatosan kint kell erre bizonyítékot találnunk, és ugyanúgy az ellenkezőjére is, hisz bizonyos egyensúlynak kell fenntartódnia. Ez az egyensúly a felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség folyamatos váltogatásából áll. És amíg nincsenek megkérdőjelezve az alsóbbrendűségemet okozó gondolataim, addig teljesen természetesen működteti az elmém a folyamatos kritizálást és ítélkezést. Ezért nem lehet csak úgy abbahagyni mások kritizálását. És hülyeség is lenne, mert önmagam legegyszerűbb felismerésétől fosztanám meg magam, mivel mindaz, amit odakint érzékelek, a saját magamról alkotott történeteim kivetülése. A Munkában a kritizálást és ítélkezést nyersanyagként használjuk, megkérdőjelezzük, majd a megértés fényében ezek a kritikák elenyésznek, így válunk idővel kritikamentessé. De amíg még kritizál az elmém, addig pont ez a dolga, nekem pedig semmi más dolgom nincs, mint ezeket a kritikákat észrevenni és megkérdőjelezni a Négy kérdéssel.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne kritizálnom másokat?

 

8. Nem Gyártódnak Többé Címkék a Fejemben

 

A címkegyártás nagyon hasonlít az előző pontban vázoltakhoz. Főként az olyan címkékről van szó, melyek a jó és rossz polaritását fejezik ki. A Munka rendszeres végzésének következtében meglátok magamban minden „jót” és „rosszat”: megismerkedem önző és önzetlen, türelmes és türelmetlen, lusta és szorgalmas, erős és gyenge, kitartó és feladós, stb. önmagammal, és mindez még meg is kérdőjelezem. Vagyis a dualitás, a kettősség „fölé emelkedik” az elmém, nem fogja tudni duálisnak értelmezni a Valóságot. Ennek értelmében a címkézés ugyancsak önmagától fogva marad abba.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy a címkékkel valami baj van?

 

9. Nincs Többé Igényem Arra, hogy Jó Benyomást Tegyek Másokra

10. Elengedődik a Megfelelési Kényszerem

 

Születésünktől fogva rengeteg olyan gondolatba csimpaszkodunk bele, melyek arról szólnak, hogy ha nem teszünk jó benyomást másokra, ha nem vagyunk kedves, aranyos, jó gyerekek, akkor nem fognak minket szeretni, elfogadni, megbecsülni. Iskolás korunkra ez már vérünkké válik, és az oktatási rendszerünkben tapasztalható versenyrendszer ennek hihetetlenül pontos tükrét tartja számunkra. Ami pl. az óvodákban és iskolákban zajlik, amilyen hozzáállású tanítók és tanárok foglalkoznak gyermekeinkkel, az nem az iskolarendszer és a tanárok hibája. Mivel ősidők óta hisszük azt, hogy akkor vagyunk jók és elfogadhatók, ha úgy csinálunk, ahogy mások várják tőlünk, ezért a külvilágnak is ezt kell visszatükröznie számunkra.

 

Amíg elhiszem ezeket a megkérdőjelezetlen gondolatokat, nincs esélyem elindulni másfelé, mint amerre a „külső” elvárások irányítanak, hisz azon nyomban beindul bennem a félelem, hogy elveszítem mások szeretetetét, elfogadását, nagyrabecsülését. És még ha lázadásból el is indulok a „saját utamon”, mondván, hogy borzasztó, ahogy a szüleim, társadalmam gondolkodik, él és elvár, addig ELLENÁLLÁSBÓL fogok működni. Én is szeretetlennek érzem majd magam, és nem fogom tudni szeretni azokat az embereket, rendszereket, intézményeket, stb., melyek a történetem szerint rám akarják erőszakolni az értékeiket, látásmódjukat. Amíg ellenállásban vagyok, addig ÉN AKAROM RÁJUK ERŐSZAKOLNI az én utamat, így tartom magamat elkülönülve tőlük, a Valóságtól (ahol még ezek a rendszerek működnek), és saját magamtól.

 

A kapcsolatom saját magam tökéletességével szakadt meg még nagyon korán, megint csak automatikus következményeként a „Nem vagyok elég jó” és a „Valami baj van velem” gondolatok bevésődésének. És amint „elvesztem” saját magam számára, fordultam automatikusan kifelé, hogy onnan szerezzem meg azt, ami a történeteim szerint nincs meg nekem: a szeretetet, elfogadást, nagyrabecsülést. Fontos, hogy a történeteim szerint hittem ezt el, és CSAK ELHITTEM, de nem így történt valójában: még mindig ugyanúgy megvagyok magamnak, mint voltam, csak ennek a tudatosságára, a megtapasztalására zárt le az elmém az elhitt gondolatok által.

 

Vagyis, ha feldolgozom az összes olyan hiedelmemet, melyek szerint valami baj van velem, nem vagyok szerethető, meg kell felelnem másoknak azért, hogy szeressenek, stb. (hatalmas kupac), akkor magamtól jutok vissza magamhoz. És innentől kezdve megszűnik a külső megerősítés iránti vágyam, mert már önmagam által fogom szeretve érezni magam. Nem fog többé megérinteni, ha valaki esetleg nem kedvel, nem szeret, ilyen vagy olyan véleménye van rólam, mert már nem nyomódnak be a gombjaim. Szép sorban felfedezem az összes maszkot és szerepet, melyeket azért öltöttem fel, hogy megkedveltessem magamat a külvilággal, majd ezek megvizsgálása után, a maszkok és szerepek önmaguktól fognak leesni rólam. Pont akkor, amikor már nincs szükségem rájuk. Mert addig engem szolgálnak, így érzem magam biztonságban. Haragudhatsz a maszkjaidra és szerepeidre, de ezzel nem jutsz közelebb magadhoz. Fedezd fel őket, fogadd el, hogy fontos megerősítő szerepet játszottak az életedben, és figyeld, mi történik velük, ha kívácsian elvégzed rájuk a Munkát.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy úgy kell élnem az életemet, ahogy szerintem mások várják tőlem? Ki lennék a történetem nélkül, hogy jó benyomást kell tennem az emberekre?

 

11. Megengedődik, hogy Ellenállás Nélkül Haladjak a Változással

 

Amíg tele van az elmém tudattalan hiedelem-programokkal, addig ezek minden pillanatban kivetülnek a külvilágba. Bármilyen helyzetbe kerülök, azonnal a szűrőimen keresztül fog számomra megmutatkozni a világ és a benne felbukkanó emberek. Így aztán folytonos „húzd meg-ereszd meg” játékot fog játszani az elmém: amikor épp semmi olyasmi nem történik, amivel konfliktálódom, akkor ellenállás nélkül teszem a dolgom. Amikor viszont a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt szeretném, és előbukkannak az ide kapcsolódó hiedelmeim, akkor behúzódnak a fékek, beleütközöm a SAJÁT FALAIMBA. Természetesen azt fogom érzékelni, mintha azt a falat valaki más rakta volna oda elém, ezért majd jól haragszom is rá, és ez még jobban visszafog a haladásban, az áramlásban.

 

Tán már elég unalmas, ahogy azt ismételgetem, hogy minden helyzet és minden nehézségnek látszó esemény, hülyének tűnő ember az én önfelismerésemet szolgálja: a saját épülésemre és tisztulásomra tudom mindezt használni, ha tudatosítom, milyen gondolatokhoz ragaszkodom az adott helyzetben, majd megkérdőjelezem őket. Így hamarosan ellenállás nélkül fogok haladni az eseményekkel a változással, de nem azért mert úgy döntöttem, hogy „Változnom kell”, hanem mert felfedeztem és kitisztítottam mindent, ami a változás útjába áll, az élettel való áramlás útjába áll.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy változnom kell? Ki lennék a történetem nélkül, hogy folyton áramolnom kell és jelen kell lennem?

 

12. Elengedődnek a Félelmeim

 

Az eredeti cikk, mely ugyebár utasítások formájában közölte, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk ebben a pontban a következők szerepeltek: „Engedd el a félelmeidet. A félelem csupán illúzió, nem is létezik – te hoztad létre. Az egész csupán az elmédben létezik. Állítsd helyre a belsőt, és a külső is a helyére fog kerülni.”

Nos, pont ez az az - elnézést a szóért – agyrém jótanács (az összes eddig vázolt ponttal egyetemben), amivel évtizedek óta bombáz minket minden ezo-spiri-pszicho okoskönyv és cikk. Nálam már nagyon tele volt a padlás ezekkel a típusú jótanácsokkal, és csak még frusztráltabb lettem tőlük, hiszen evidenssé vált, hogy én valamit nagyon nem tudok, amit mások biztos igen. Mások biztos képesek elengedni a félelmeiket csak úgy varázsütésre, a cikk vagy könyv szerzőjét beleértve, csak érdekes mód senki nem osztja meg velem azt a módszert, ahogy ez valóban megvalósíthatóvá is válik számomra.

 

A Munka pont ilyen módszer. Amíg a félelmem megkérdőjelezetlen, addig igen ideges leszek azaktól a szavaktól, hogy „csupán illúzió”, hisz az elmém folyamatosan vetíti a félelem által beindított elmemozit is, amitől aztán még jobban fogok félni. A Négy kérdés és megfordításokkal bármikor közbeavatkozhatom ebbe a folyamatba, saját magam tudom megkérdőjelezni a félelmemet okozó gondolataimat, így abbamarad a mozi. És láss csodát, a félelem is ellhagy. Nem én hajítom ki őt. Ez nem lehetséges, amíg elhiszem, amit hiszek.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem kéne már félnem?

 

13. Elengedődik a Múltam

 

Rengeteg minden miatt köthet a múltam, többek között:

 

- azért, mert haragszom valakire, és nem tudok megbocsátani neki

- azért, mert haragszom magamra, bűntudatom van, mert szerintem valami szörnyű hibát vétettem, ami miatt egész életemben bünhődnöm kell (no, meg persze még utána is…)

- azért, mert valami csodálatos történt, aminek már vége, és én ezt visszavágyom

 

Ezek már megint nem olyasmik, amiket csak úgy hipp-hopp elengedek. Erre építettem fel az életemet, az identitásomat, nem hagyja magát ez a csomagocska csak úgy ledobni. Hiszen tőle kapom a biztonságomat, mert így legalább tudom, hogy ki vagyok. Az, aki… Amíg ettől az identitástól kapok támaszt, bármily furcsának tűnjék is, addig nem tudom „elengedni” a múltam. Ha viszont összeírom, hogy szerintem ki-mit csinált, mit kellett volna másképp, stb., majd alaposan megMunkázom az összes gondolatomat, akkor a múltam szép fokozatosan, a számomra biztonságos tempóban elengedődik. Hiszen úgyis csak egy történet. Ami csupán a fejemben létezik… De erre saját magamnak kell rájönnöm, a Munka pedig segít benne.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne rágódnom a múlton?

 

14. Elengedődnek a Ragaszkodásaim

 

A ragaszkodásaink is egy aranyos mumus. „Engedd el a ragaszkodásaidat!” Olvastad már ezt valahol netalántán? És aztán olyan erősenn próbáltad és próbáltad elereszteni őket, hogy majd belezöldültél? És most már extrán haragudhattál magadra, hiszen nem csak, hogy felfedezted, hogy te aztán gyarló módon ragaszkodsz, hanem még ezeket a ragaszkodásaidat is képtelen vagy kirakni magadból? Amíg bármit megítélek, rossznak, eltávolítandónak ítélek meg, addig ellenállásban vagyok. Vagyis feszültség lesz bennem. Ráadásul az a dolog, amit ki akarok rakni, még erősebben kíván jelen lenni, befurakodni az életembe.

 

Fontos tudni, hogy nem egy bizonyos dolgohoz vagy személyhez ragaszkodunk, hanem azokhoz a kivetítésekhez, történetekhez, amik ehhez a dologhoz/személyhez kapcsolódnak az elménkben. Pl. azért ragaszkodom az autómhoz, mert kényelmet, gyorsaságot, választási lehetőséget, mobilitást, több szabadidőt, önállóságot, függetlenséget biztosít. Ha ez még egy szép, drága, menő autó is, akkor státuszt ad, vagyok tőle valaki, önbecsülést kapok tőle, menőnek érzehetem magam, lenyűgözhetek másokat, mennyit dolgoztam érte, milyen esztétikai élmény, stb.stb. Én ezekhez a dolgokhoz ragaszkodom, nem pedig az autómhoz. Illetve, azt gondolom, hogy ha nem lenne autóm, akkor a fent említett dolgokból hiányt szenvednék. Amíg ezt nem vizsgálom felül, addig ragaszkodni fogok az autómhoz. Ha megkérdőjelezem, hogy teljesen biztos lehetek-e mindebben, majd meg is fordítom, és keresek példát a megfordításokra, akkor egy teljesen más szintű megértésem és megélésem lesz az autómról és a rávetülő szükségleteimről. Melyek, amíg még vannak, addig vannak. Ha zavarni kezdenek, mert úgy érzem, hogy korlátoznak vagy félelemmel töltenek el, akkor bármikor segíthetek magamon a Négy kérdéssel és a megfordításokkal.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem szabad ragszkodnom, mert a ragaszkodással valami baj van?

 

15. Megszűnik a kifogás-keresésem

 

Amikor az elme tiszta, akkor minden pillanatban tudja, hogy mi a dolgom, és azt is csinálom. Mindig az a dolgom, ami épp ott van előttem. És minden olyan gondolat, mely azt súgja nekem, hogy most valami mást kéne csinálnom, egy pillanat alatt megkérdőjeleződik a rendszeres Munkázás által rugalmassá tett elmében. Ha mondjuk, épp sor van a postán, és én azért szeretném feladni a levelemet, akkor nem fogom tudni azt gondolni, hogy „Nem kéne sornak lennie”.

 

Megfigyelted már, hogy amikor valóban szeretnél valamit, akkor semmi nem állíthat meg? Ha valóban szeretnél lefogyni, akkor teszel érte, nem tudsz nem tenni: mentális és fizikai szinten is. Ha viszont úgy gondolod, hogy szeretnél lefogyni, mégsem teszel érte, akkor jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy valójában nem szeretnél lefogyni. Tudom, ez már megint marhaságnak tűnhet, mert annyira jó lenne így a nyár közeledtével leadni pár kilót, és biztos úgy gondolod, hogy te ezt szeretnéd is megvalósítani. Amíg azonban nem fogysz le, addig nem szeretnél, s legtöbbször valamilyen tudatalatti okból kifolyólag. Addig maradnak a kifogások, hogy mért nem tornázol, például. A Négy kérdéssel ezeket mind felülvizsgálhatod, illetve annak is a mélyére tudsz ásni, hogy miért is van szükséged azokra a kilókra, illetve körbejárhatod, mi mindent vársz attól, ha majd lefogysz. És ha már ez a téma került szóba, akkor megérted az összes kényszeres evési, pótcselekvési, önvigasztalási mechanizmusodat, felismered és feldolgozod azt a sok érzelmet, melyek az evéshez, nassoláshoz visznek téged, még akkor is, ha éppen azt gonodolod, hogy fogyni szeretnél. Hú, ez egy nagyon komplex téma, egy egész könyvet lehetne írni róla. Addig is, bármikor elkezdheted a kifogásaidat, önítéleteidet, szükségeleteidet, célkitűzéseidet, kényszeres cselekedeteidet górcső alá venni a Kérdésekkel és a Megfordításokkal. És akkor hamarosan Te is megírhatod azt a könyvet… :)

 

Ki lennék, ha soha többé nem tudnám elhinni a fejemben felbukkanó kifogásokat?

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

 

Ha szeretnéd megtudni, szeretettel várlak a júniusi ÖnMunka Alaptanfolyamokon:

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos (max. 7 fő) ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Jelentkezési határidő: május 11.

Hétvégi tanfolyam: 2012. június 2-3.
Hétköznapi tanfolyam: június 11-12.

Részleteket itt találsz:


15 megjegyzés:

  1. Kedves Andi!
    "Amíg azonban nem fogysz le, addig nem szeretnél, s legtöbbször valamilyen tudatalatti okból kifolyólag."

    Én ezt úgy értelmezem, hogy amíg nem fogysz le addig hiába szeretnél a tudatalatti ok(ok) miatt nem sikerülhet vagy kicsi az esélye.
    Vagy tévedek?

    A másik dolog, hogy a Megbocsátás és jóvátétel oldalon kérdeztelek, hogy mi akadályozhat abban, hogy végezzem a munkát?
    Azt javasoltad, hogy tegyem fel magamnak ezt a kérdés és kérted, hogy írjam meg az eredményt.
    Először semmi eredmény csak vártam és vártam... aztán egészen más dologgal foglalkoztam amikor "eszembe jutottak" az alábbiak.
    1, Lustaság.
    Ha ezt megvizsgálom kiderül, hogy nem vagyok lusta sőt nagyon szorgalmas vagyok és az is kiderül, hogy de igen nagyon lusta vagyok.
    és itt csak egy megfordítást találtam. Van olyan, hogy csak egy van?
    2, Félelem.
    Mi lesz ha olyan emberré válok aki ugyan boldog de mindig mindenki félrelöki, mindent elfogad olyannak amilyen. Pl. minden konfliktusból kihátrálok mert értelmetlennek találom viszont így mindenki megtanulja, hogy velem érdemes összecsapni mert úgy is megadom magam vagy nekem érdemes parancsolgatni mert nem vitatkozok.
    3, Kétségek.
    Mi van ha ez is csak egy újabb módszer ami nekem nem hozza meg a várt eredményt (itt nem a szokásos pénz, szerelem... dolgokra gondolok hanem arra, hogy szeretnék jóban lenni magammal és szeretnék hatékonyabb lenni pl. a fenti példa alapján ha le akarok fogyni akkor fogyok ha pedig nem akkor nem rinyálok, hogy hű de amorf vagyok mert jól érzem magam a bőrömben. Ha akarok kapcsolatot akkor van vagy lesz és ha nem akarok akkor nincs és megintcsak nincs rinya, hogy miért pont én vagyok egyedül vagy ha párban vagyok akkor miért pont Ő kellett nekem jobb lenne nélküle vagy mással).
    Vissza a módszerekhez. Nem vagyok olyan profi mint Te :) mármint a módszerek terén de tettem egy-két próbát és egy kivétellel még semmi nem hozott kielégítő és tartós eredményt. Igaz nem emlékszem, hogy olyan komoly problémáim lettek volna mint neked voltak (ezt a kincsamivan-ról olvastam)
    Szóval kétségek. Mi van ha ebbe is csak beleteszem az időt és az energiát és minden marad ugyanúgy?

    Hát erre jutottam.

    A fentiek nem úgy néznek ki mint egy önmunka folyamat de nekem most így sikerült. Nyilván egy tanfolyam vagy konzultáció után eredményesebb lenne.

    Köszönöm a javaslatot (hogy kérdezzem meg magamtól mi akadályoz)

    Egy kicsit sokat írtam. Elnézést.

    Még annyit, hogy a hétvégén ne feledkezz meg a fényvédő faktorokról mert végre tűz a nap :)

    Jó pihit.
    László.

    VálaszTörlés
  2. Megint én.

    A fenti hozzászólás után megtaláltam az Alázat kontra arrogancia című bejegyzést így a fenti kettes pont (félelem) jelentős része ki van pipálva. Persze ez még csak a megértés ami messze van a megéléstől de jó irányjelző:)

    Köszönöm.
    Szia.
    László

    VálaszTörlés
  3. Kedves László, kommentedet olvasva ez a régebbi bejegyzés jutott eszembe. Ma már lehet, hogy kicsit máshogy fogalmaznék benne, ez már csak így van. Az egy több, mint egy évvel ezelőtti és többszáz hiedelemmel ezelőtti elme "műve" volt, de a lényeg még mindig jól átjön belőle, ha van időd olvasd el:
    http://onmunka.blogspot.com/2011/02/valami-sokkal-intelligensebb-meg-mindig.html

    Teljesen érthető, hogy amíg nincsenek megkérdőjelezve az elme félelmei arról, hogy mi leszek, ki leszek "tiszta elmével", addig nem állok neki Munkázni. Az elme ezt csupán kivetíteni tudja, és az alapján, amit most el tud képzelni, meg ahogy most tudja értelmezni. Számára teljesen elképzelhetetlen egy olyan ellenállásmentes állapot, ahol a kreativitás megtöbbszöröződik, erről van szó a fent említett bejegyzésben is.

    - Lusta vagyok. Megfordítások: Nemvagyok lusta/Szorglamas vagyok. (Kicsit talán más példákat lehet ezekre találni.) A gondolkozásom lusta. - Hogyan igaz az az adott helyzetre, hogy a gondolkozásom, gondolataim lusták? Lehet, hogy már évtizedek óta egy helyben üldögélnek tán? :)Még mindig ugyanott vannak az elmémben megvizsgálatlanul? Erre rengeteg példát lehet találni. Amúgy lusta/szorgalmas nem léteznek, csak az elme duális szintjén. Mi az, hogy lusta és szorgalmas? Csak újabb koncepciókhoz jutunk, ki milyenhez. És mindez csupán értelmezés, az elme története arról, ami szerinte történik. És a lustát általában elítéljük, a szorgalmast értéknek tartjuk, ebből pedig sok-sok feszültségünk származik.

    - Amíg túlsúlyom van, amitől azt gondolom, hogy szeretnék megszabadulni, az is igaz, hogy tudatalatti okok miatt nem tudok. És úgy is igaz, hogy tudatalatt SZÜKSÉGEM VAN a túlsúlyomra, ami szolgálatot tesz nekem. Addig ezt a "szolgálatot" jobban szeretném, mint a lefogyást, a "szolgáltatásra" nagyobb szükségem van, mint a vékonyabb testre. És mindenféle félelmeim lehetnek a vékony testtel kapcsolatban is, ezekbe is bele kell néznünk, és fel kell ismernünk, ha tisztán szeretnénk látni. Pl. akkor majd nem ehetek annyit, folyamatos kontroll alatt kell majd tartanom magam, nem ehetem majd meg a kedvenc ételeimet, minden nap kell majd sportolnom, kacér/hűtlen leszek, Kacérnak/hűtlennek fognak gondolni, nem tudom majd sajnáltatni magam, nem tudom majd lenézni magam, nem tudok majd haragudni magamra, nem fognak észrevenni, stb stb. folytathatnánk még.

    - "A Munkának meg kell hoznia az eredményt." "Azt az eredményt kell meghoznia, amit én elképzelek." "Ha nem azt hozza, felesleges belekezdenem." "Tudnom kell, milyen eredményekre számíthatok." "Időkidobás lehet." "Pénzkidobás lehet." "Teljesen biztos kell lennem, hogy hatékony, mielőtt belekezdek." "Van valami veszítenivalóm a Munkával." "Jóban kell lennem magammal." "Hatékonyabbnak kell lennem." Ezt a pár hiedelmet a 3. bekezdésből mazsoláztam Neked. Ezek sem könnyítik meg azt, hogy nekiálljunk Munkázni. Igen, sok módszert eladtak már nekünk, és mindegyik jó volt valamire, melyik mire. Némelyik pont arra, hogy tudjam, arra nem akarok menni. :) Sokan kiábrándultak már a módszerekből. Nekem a Munkából még sosem sikerült. Mert ez tényleg a lényegemig hatol, valami olyan minőségileg más életet élet velem, hogy az szinte elképzelhetetlen. Én úgy látom, hogy anélkül, hogy az egós elme alapstruktúrái ne lennének megkérdőjelezve, nem lehetséges alapvető, tartós, mély változást megélni. Amíg többezer éves koncepciókban hisz az elmém, addig minden marad a régiben. A Munka egy valódi tudati váltást hoz létre, egy olyan friss, tiszta, szeretetteljes, kreatív emberi lényt, aki ezzel a "módszerrel" meg tud születni belőlünk. Ezt én semmilyen más módszernél nem tapasztaltam.
    Az én válaszom is hosszúra nyűlt, most befejezem. Neked is szép hétvégét, szeretettel üdvözöllek, Andi

    VálaszTörlés
  4. "Nos, pont ez az az - elnézést a szóért – agyrém jótanács (az összes eddig vázolt ponttal egyetemben), amivel évtizedek óta bombáz minket minden ezo-spiri-pszicho okoskönyv és cikk. Nálam már nagyon tele volt a padlás ezekkel a típusú jótanácsokkal, és csak még frusztráltabb lettem tőlük, hiszen evidenssé vált, hogy én valamit nagyon nem tudok, amit mások biztos igen. "

    Én így voltam/vagyok Katie-vel is. Amíg az ember fel nem fogja, hogy hogyan, addig lehet ezo-spiri-pszicho blabla, vagy Byron Katie. Addig az ember csak annyit fog látni, hogy neki megy, neki is megy, nekem meg nem megy. Eredmény: idegbaj. Ők is leírhatnék, hogy hogyan, ahogy Katie is leírja, hogy hogyan. De amíg az ember nem érti meg, addig hiába van leírva, hogy hogyan. Katiet jó sokáig nem értettem. Most sem értem egészen, csak egy kicsit. Amíg nem értettem addig pont olyan volt, mint az általad említett ezo-spiri-pszicho okoskönyvek.

    VálaszTörlés
  5. Egyébként ami engem nagyon zavar (ha már a zavaró dolgoknál tartunk), pl. ragaszkodom valamihez. Ez nem jó. Változtatni kell rajta. De ha azt gondolom, hogy ragaszkodni rossz, az sem jó, azon is változtatni kell. Azt hiszem lassan egy éve nem bírom kibogozni ezt a csomót. Olyan lehet mint a félelem elengedése. Majd ha megértem, akkor meg lesz értve. Addig meg csomó.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen. Katie-t olvasni is lehet ezo-spiri blabla, ami önmagában sehova nem visz. Erre való a Munkázás, mert az viszont elvisz ahhoz a megértéshez, amiről beszélsz. A sajáthoz, nem a Byron Katie-éhez. Munka nélkül marad a blabla.Én szeretek már csak akkor beszélni valamiről, amikor már felfedeztem magamban, megéltem, nem pedig valahol olvastam. És az egészet igazából nem lehet mégsem emgérteni, az még mindig egyféle értelmezése az amúgy értelmezhetetlennek, és erről ő is sokat beszél. amint megértem, másris leszűkítettem, elveszítettem, azt hiszem, hogy megérkeztem és tudok valamit. Engem pedig kicsit az zavar, hogy egy nevet nem tudsz Te sem és néhányan mások sem odabiggyeszteni ezek alá a kommentek alá. Megsoztanád velem, miért van ez így? Megköszönném. Szeretettel, andi

    VálaszTörlés
  7. Persze, de a munka sem ér el azonnali eredményt. Legalábbis nálam nem így történt, ezért sok olyan dolog van, ami munka ide vagy oda, pont olyan mint mikor azt mondták, hogy engedd el... Eddig Katie mondanivalóját is csak ott és akkor értettem meg, vagy inkább éltem meg, amikor már célt ért. Addig ugyanolyan blabla volt. Tény, hogy Katie ad hozzá egy módszert is, míg máshol általában nem adnak.

    Miért van szükséged névre? Szükséged van rá, hogy megadjam a nevem, ha írok valamit? Igaz ez?
    Az internet nagy előnye, hogy itt-ott névtelenül is meg lehet jelenni. Ettől jobban érzem magam, mert nem tudja egy rakás idegen, hogy nekem, mint xy-nak miféle problémáim vannak. Mert semmi közük hozzá. Majd megvizsgálom ezt is. Bár engem ez nem zavar, így nem biztos, hogy munkára szorul.
    A többiek nem tudom miért nem írnak nevet.
    Mónika (ez meg álnév)

    VálaszTörlés
  8. Kedves Mónika, soha senki nem mondta, hogy a Munka azonnali eredményt hoz. Semmi sem hoz azonnali eredményt. Amit csak mi magunk évtizedekig pakolásztunk befelé, annak szüksége van némi időre a kifeléhez. A Munka ebben segít.
    Köszönöm az álnevet. Szép napot, andrea

    VálaszTörlés
  9. Kedves Andrea!
    Őszinte tisztelettel szeretném kérdezni, hogy hogyan született ez a mondat?

    "Engem pedig kicsit az zavar, hogy egy nevet nem tudsz Te sem és néhányan mások sem odabiggyeszteni ezek alá a kommentek alá."

    Azért kérdezem mert remélem, hogy a válasz közelebb visz egy kicsit a munkához és semmiképpen nem akarlak megbántani vagy beléd kötni mert nagyon jó dolognak tűnik a munka és szeretnem ezt a blogot olvasni, nézni a videókat.
    Néhány videó vagy bejegyzés halálról, betegségről, nagy veszteségekről, sérülésekről szól és ehhez képest az, hogy valaki névtelen akar maradni olyan apróságnak tűnik és éppen ezért nem értem, hogy Téged aki mestere vagy ennek a dolognak, hogyan tud egy ilyen apróság zavarni?
    Remélem nem bántottalak meg.
    Üdvözlettel.
    Karesz.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Karesz, nem bántottál meg, köszönöm a kérdésedet. A mondat úgy született, hogy született. Megfordult a fejemben, hogy nem írom le ide, aztán pont ezért írtam le. Miért ne zavarhatna engem ilyesmi? És miért ne közölhetném a saját blogomon azt, ami zavar? Más közölheti akár név nélkül, időnként engem is zavarnak dolgok, és pontosan nem akkor, amikor pl. kimondottan az általad említett "kényes" témákról van szó, azt abszolút megértem. És még ott is lehet esetleg egy kezdőbetűt írni, valahogy úgy közelebb kerül hozzám az egész, és ez teljesen az én történetem és az én dolgom. Leginkább azon kommentek esetében zavar a névtelenség, ahol kukacoskodást, kötekedést érzékelek. Én ezt a blogot teljes őszinteséggel, nyíltsággal, bevállalással csinálom, névvel, stb. Azoknak szánom, akik befogadók és alázatosak a Munkával, és nem arra használják ezt a fórumot, hogy kirohanásokat intézzenek e felé az ügy felé. Ez az én történetem erről, és ezért zavar. Ettől még persze olyanok is olvassák, akik kötekedni szeretnének, és időnként be is kommentálnak. Amíg zavar ez engem, addig zavar, egyelőre elvagyok ezzel. Épp ezért van zárt csoportunk is, ahova többen nem értik, miért nem lehet Alaptanfolyam nélkül bekerülni, hát pont ezért. Mert felesleges idő-és energiapocsékolásnak érzem az ilyen jellegű megnyilvánulásokkal való foglalatosságot, és tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha nem válaszolnék rájuk. És végül is ki is törölhetem őket. Van lehetőségem bőven. Szóval a rövid magyarázat az, hogy elvárásaim vannak azzal kapcsolatban, kik olvassák és kommentálják ezt a blogot, és hogyan viszonyuljanak a Munkához. :) És ezt vállalom, és ki is nyilvánítom időnként.
    szeretettel üdvözöllek, andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodálatos ez a számomra "végtelen"-nek tűnő türelem, tolerancia, nyitottság és bölcsesség, ami árad Belőled Andi. És az is öröm, hogy ennek a folyamatnak (legalább) apró részleteiben benne vagyok vagy például "belelátok"...
      Hálásan köszönöm a Munkádat (és Katie-t is)!

      L'

      Törlés
  11. Sziasztok!
    Szeretnék reagálni erre a „név nélkül kommentelők“ problémára. Már fél éve olvasom ezt a blogot és ilyen-olyan intenzitással Munkázok. Már engem is kicsit zavart egy ideje az, hogy a hozzászólásokhoz sokan nem írnak nevet vagy akár egy álnevet, mert így sokszor nem lehet követni, hogy az illető írt egyszer, amire Anditól választ kapott és aztán újra ő írt-e vagy valaki más. Így nem mindig lehet követni valakinél, hogy hogyan próbálja kibogozni a maga csomóját és esetleg tanulni belőle. Szerintem nem is az a lényeg, hogy írjuk oda a nevünket, lehet az egy álnév is vagy akár egy virág neve, egyetlen kezdőbetű is vagy bármi. Nem jobban hangzik az, hogy például kedves Mónika mint kedves első számú névtelen, aki április 28-án írtál 9,18-kor? Mert ugye ha sokan írnak név nélkül, csak így lehet megkülönböztetni egyik névtelent a másiktól.
    De igaza van Andinak, aki rengeteg idejét és energiáját fordítja ennek a blognak az írására, hogy legtöbbször a kukacoskodók nem biggyesztenek nevet a mondandójuk alá.
    Tiszteljük meg Andit legalább egy kezdőbetűvel!
    Lehet Munkázni, hajrá!: Andinak szüksége van rá, hogy megadjam a nevem, ha írok valamit. Igaz ez? Andi már nem akadhat fenn ilyen apróságokon. Igaz ez?
    Kedves Andrea, neharagudj, hogy belekontárkodtam, de úgy éreztem meg kell osztanom. És nem akartam senkit megbántani, ne vegyétek személyesen, csak leírtam a véleményemet.
    Zsuzsó

    VálaszTörlés
  12. Kedves Zsuzsó, az általad említett szempont is eszembe jutott, amikor válaszokat kerestem magamban, miért is fontos nekem h legyen név. Igazából tök mindegy nekem, hogy valaki álnevet, becenevet, vagy csak egy betűt használ, csak így tényleg jobban tudok "hozzá" is csatlakozni, és az egész kommentsort jobban követni a könnyebb beazonosíthatóság miatt.
    És nem mellesleg az a tapasztalatom saját magamon és más önmunkásokon is, hogy a legelső lépés önmagam felé az, ha VÁLLALOM MAGAM. Őszintén, nyitottan, kíváncsian, bátran, legyen, ami lesz. Egész máshogy jön át még egy "kukacoskodó" komment is, ha valaki vállalja hozzá magát. Úgy sokkal szívesebben foglalkozom a dologgal, mert azt látom, hogy ez az ember már FONTOS ÖNMAGÁNAK. Ezúton kérek minden kedves ÖnMunka blogolvasót, hogy ÉPÍTŐ JELLEGŰ kérdésekkel, kritikákkal keressen meg, ha pedig nem érzi magáénak ezt az egész Byron Katie-s Munka dolgot, illetve azt, amit ehhez kapcsolódóan én itt csinálok, kíméljen meg a kommentjeitől. Ha ezt megfordítom magamra, akkor az jön ki, hogy "Kíméljem meg magamat az ilyen kommentelők kommentjeitől", és ennek pont most érkezett el az ideje, úgy látszik: mostantól kezdve próbálom nem figyelembe venni és nem megválaszolni azokat a kommenteket, melyeket az elmém a nem előrevivő kategóriába sorol. Nem kívánom semmilyen módon "megvédeni" a Munkát vagy Byron Katie-t, nem kívánok magyarázkodni. A blogban, a videókban, Katie könyveiben minden benne van, ami alapján valaki eldöntheti, kíván-e ezzel a dologgal foglalkozni vagy sem. Aki mindezek után még mindig úgy érzi, hogy bizonyítékokra van szüksége, azon nem kívánok ezen a fórumon "lendíteni".
    Köszönöm a megértéseteket, és köszönöm, hogy ez letisztázódhatott bennem. További jó Munkát Mindannyiónknak!
    andrea

    VálaszTörlés
  13. Én pedig köszönöm szépen a kérdésemre adott választ.
    Karesz.

    VálaszTörlés
  14. Andi! :) En is örülök, hogy ez letisztazodott benned! Idönkent elamultam a türelmedtöl, hogy milyen hosszu es szeretetteljes valaszokat tudtal irni egy-egy "kukacoskodo" kerdesre! :)
    Hajra! Csak igy tovabb!En nagyon szeretem amiket irsz...idönkent teljesen lelassul az agyam egy egy iromany olvasasa közben....szinte hallom, ahogy leesnek dolgok es megall az agyamban a rohanas.
    Öleles, Letti

    VálaszTörlés