2011. október 24., hétfő

Munka-Meditálj Magadért És Egy Új Világért



A Munka meditáció. Több értelemben. Egyrészt, amikor feltesszük a kérdéseket, akkor magunkba merülünk és várunk. Várunk, hogy a válasz felbukkanjon az ismeretlenből. Nem a jól ismert válasz az oly jól ismert jól-tudom elménkből, mely a másodperc töredéke alatt sorolja a bizonyítékokat és a magyarázatokat, és rögtön védekezni is kezd. A válasz, amire a Munkát végző vár máshonnan bukkan fel, mélyebbről, a nem-tudásból. Ezt a választ csak csendben lehet meghallani, meditatív állapotban.

Másrészt a Munka meditáció hatását tekintve is. Hisz az elme „kilengéseit” az elhitt gondolatok okozzák, ezek rángatnak ki minket békés, nyugodt állapotunkból. Ha a Munka négy kérdésével és a megfordításokkal megkérdőjelezzük stresszes, félelemmel teli gondolatainkat, akkor nem lesz minek felzaklatnia az elmét: a stresszes gondolatok elhagynak, és marad egy letisztult, kreatív rezgésű tudatállapot. Ahogy Katie fogalmaz: folytonos meditáció.

Ma néhány kérdés-választ fordítottam le egy Byron Katie-hez intézett levélből, melyben a levélíró arról faggatja Katie-t, milyen hatásai lehetnek a Munka meditációként való végzésének a világunk, az emberiség helyzetére. Olvassátok, meditáljatok rajta, és végezzétek a Munkát. Magatokért. És ez automatikusan kihat az Egészre.

1. Miért vesszük egymást semmibe, miért nem tiszteljük a világot, melyben élünk?

Elhiszünk egy gondolatot, feltételezzük, hogy a gondolat igaz, és aztán a gondolat alapján cselekszünk. A harag, a depresszió, a függőségek, a szomorúság, a magunkat és másokat bántó szavak, az önző és durva tettek mind-mind azok a hatások, melyeket gondolat-hívőkent el kell szenvednünk. Mindennek a kiindulási oka az elhívő elme.

Nézd csak meg, milyen gondolatokat hiszel: „Nem vagyok fontos neki,” „Nincs igaza,” Óvatosnak kell lennem,” „Tudnom kell, mi fog történni,” „Az embereknek nem kéne hazudniuk,” „Az élet veszélyes,” „Nem kellett volna elhagynia,” „Nem vagyok elég jó.” Amikor elhiszed ezeket a gondolatokat, szenvedsz, amikor mélyen megkérdőjelezed őket, akkor elkezdesz ráébredni a valóságra, és a valóság mindig kedves. Valójában a mennyország itt van a földön.

A Munka megmutatja, hogyan férjünk hozzá ahhoz az oly ragyogó, szeretetteljes, egyszerű és kedves, mindannyiunkban meglévő tudáshoz, mellyel minden értelmet nyer. A négy kérdés használata azt jelenti, hogy visszacsináljuk, érvénytelenítjük az emberiség összes szenvedését és erőszakosságát okozó hiedelmünket, melyeket az idők kezdete óta hordozunk kollektíven. Amikor megérted az elme működését, a belső igazságokat nem tudod majd többé elfojtani, elnyomni vagy felülírni. Arra kérlek, hogy ne hidd el a szavaimat, hanem végezd a munkát, és teszteld ezt le saját magadnak.

2. A Munka végzése hatással lehet-e arra, ahogy mi emberek egymással bánunk, például a faji előítéletek, gyűlölködés, agresszió, vagy a családok, társadalmi csoportok és nemzetek közötti háború tekintetében?

Teljes mértékben. Végezd a Munkát, férj hozzá a belső bölcsességedhez, figyelj jól, ahogy megkérdőjelezed az igaznak vélt gondolataidat, és engedd, hogy meghalld azokat a válaszokat, melyek véget vetnek a saját előítéleteidnek, gyűlöletednek, öngyűlöletednek, a magaddal és másokkal szembeni agressziódnak. Kérdőjelezd meg az ítéleteidet, és vess véget az elmédben dúló háborúnak, ami pedig véget fog vetni a családodban, a népedben és a világban dúló háborúknak. A saját elméd önmagával dúló harca az egyetlen befejeznivaló háború, az egyetlen, melyet módodban áll felszámolni. Amíg nem fejezed be ezt a belső háborút, amíg nem érted meg, hogy csak te tudsz véget vetni neki, addig a világi háborúknak sem lesz sosem vége. Felelős vagy a világért, melyben élsz; rajtad kívül senki más nem tud véget vetni az erőszaknak.

3. A Munka végzése hatással lehet-e a globális szegénységre, vagy a szegénységet létrehozó gazdasági és politikai rendszerekre?

Igen, mert a félelem szegénységet teremt. Meditálj a Munkával, világosítsd meg az elmét, és számold fel az összes szegénységet, háborút, veszteséget, szomorúságot, éhséget, és a szenvedés valamennyi formáját okozó félelmeidet. A te megvilágosodottságod a világot gazdagítja, és amikor a Munka kérdéseiben meditálsz, akkor félelemmentessé válsz. A megvilágosodott elme kedves elme, nagylelkű elme, a létezés félelemmentes állapota, mely állapottal semmi nem kelhet versenyre, és semmi nem is szüntetheti azt meg. Ebben a megvilágosodott állapotban egyszerűen csak adni tudunk, mert nincs másra szükségünk, mint szolgálni az épp szolgálnivalót, és mindig teljesen tisztán ott van előtted, mit kell épp szolgálni, és félelelemmentesen teszed azt, ami a hiedelmeken túl megtehető.

4. Segíthet-e a Munka a világ problémáinak megoldásában? Például, a Munka-meditáció rendszeres végzése eredményezhet-e akkora tudatosság változást, hogy az jelentősen megváltoztatja a jelenlegi valóságunkat?

Természetesen! Amikor te megváltozol, az egész világ megváltozik. Vagyis: csak tőled függ.

5. Mit tehetünk mi egyenként azért, hogy a világunk összetartóbb, gondoskodóbb hellyé váljon?

Minden nap végezz el egy Munka meditációt egy stresszes gondolatodra. Amikor a harmadik kérdésre várod a válaszokat, várd meg, hogy az összes negatív reakciód, érzelmed a felszínre bukkanjon, mielőtt még továbblépnél a negyedik kérdésre. Így mindent szép sorban megláthatsz, amit egyelőre még nem akarsz látni. A napi Munka meditáció mellett minden nap tegyél három jócselekedetet név nélkül. Ha bárki rájön, hogy te tetted, akkor kezdd elölről. Ha ezt a gyakorlatot a Munkával együtt végzed, akkor a legeslegnagyobb ajándékot fogod megkapni: visszakapod saját magadat, s ez a legkedvesebb, leggondoskodóbb ajándék, amit csak kaphatsz és adhatsz. Te vagy az, akire egész életedben vártál. Te vagy életed szerelme, az első, az utolsó, az egyetlen, aki valóban megismerhet.

30 megjegyzés:

  1. Köszönöm,nagyon tiszta és világos írás.
    Egy dologra válaszoljatok.Mi emberek miért függünk annyira egymástól./egy megjegyzés,másik rossz kedve,bántó nézése /?
    Üdv: Györgyi

    VálaszTörlés
  2. Már úgyis akartam kérdezni, hogy mit értünk itt meditáció alatt? Relaxációt? Mert meditálás egy elég nehéz és komoly dolog, ha _tényleg_ meditációt értünk alatta. Akkor először azt kell megtanulni, ami talán évekbe is telhet. Bár, szerintem valódi meditáció közben az ember nem írogat semmit sehová, leginkább meg sem moccan. (Tudtommal)
    V.

    VálaszTörlés
  3. Gyöngyi, ez egy nagyon jó kérdés.
    Az önmunka egy fantasztikus módszer, de pl. nálam azért nem működik minden esetben, mert az elme csak egy része az egésznek. Látom, átlátom azt, hogy egy gondolat sem valós és igaz, minden csak egy nézőpont. Mégis van bennem szomorúság, fájdalom, depresszió, és reakciók mások rólam való ítélete kapcsán. Mert tárolódik, méghozzá van, akinél nagyon sok raktározódik, sokszor olyan sok, hogy nem is tud megbirkózni vele az illető személy.
    Nekem a teljes kép Tolléval és a huna filozófiával állt össze. Tollénál a fájdalomtest az, ami nagyon tiszta meglátása a felszín alatti energiáknak és mozgatórugóknak.
    A huna filozófiában pedig a három én. A tudatalatti, a tudatos és a tudatfelett én. E három én külön is egység és együtt is. A tudatalatti tárol minden emléket, de nem gondolatok formájában, hanem érzések, érzelmek alakjában. A tudatalatti én az ösztön én, feladata a túlélés, a tett, a vonzalmak-ellenszenvek érzékelése és az emlékezet tárolása, a gyógyítása a fizikai testnek. Az időben időtlen, nem érzékeli a múltat és a jövőt, az örök jelenben létezik. A tudatos én nem rendelkezik emlékezettel, pusztán gondolkodik és kategorizál. A tudatfeletti az intuitív énünk, az isteni részünk, amely látja a jövőt, jelent és múltat is, segít, összerendez bennünket, irányt mutat és vigyáz ránk. Mint egy jó szülő.
    A felső énnel csak a tudatalattinak van kapcsolata, a tudatos én egyáltalán nem tud kapcsolódni hozzá. Ezért nem működnek az olyan programozások, meg "pozitív gondolkodás", amit nem szőnek át érzések is. Valójában az életünket az érzéseink határozzák meg. Hiába gondolom azt, hogy majd de jó lesz, ha nem ezt érzem. A tudatos vagy középső énnek semmilyen ráhatása nincs a gyógyulásunkra. Az alsó én kérheti a felsőt, hogy segítsen a gyógyulásában. A legtöbb embernél a három én külön életet él. És a legtöbb embernél nincs kapcsolat a felső énnel. Mikor a három én egyesül, akkor vagyunk "tökéletesek, ahogy a mennyei atyánk is tökéletes", vagyis teljesek (mert az eredeti arámi nyelvben a teljesség szó szerepel).
    A három énnek együtt kell gyógyulnia, hogy változhassunk.
    Ezen túl, minden lénnyel energetikai szálakkal vagyunk összekapcsolva. Akikkel szoros a kapcsolatunk, azokkal rengeteg és nagyon erős szálakkal. Ezek olyanok, mint a köldökzsinór. Oda-vissza áramlik az energia. Ha ez pusztító, és sokáig ilyen energiákat kapsz, abba bele is lehet halni bizony. Ezért fontos, milyen érzésekkel vagyunk mások iránt.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a részletes kibontását ennek témának.
    Úgy tűnik nincs könnyű dolgunk.
    Csinálom egy éve a Munkát,és még is rengeteg düh,harag szakad fel még belőlem. Jelenleg munkát keresek és dühös vagyok,mert nem mehetek nyugdíjba
    pedig 58 éves vagyok és kiszolgáltatottnak érzem magam.Csak csodálom Kétyt hogy a fenébe tudja szeretni az egész világot!? Üdv Györgyi

    VálaszTörlés
  5. Kedves Gyöngyi! Nagyon szívesen. :) Én is agyaltam már ezen egy jó ideje...
    Én már nagyon sok éve csinálom, és még így is, még mindig. :) Nem mindenkinél olyan egyszeri és villámcsapás-szerű a gyógyulás, mint Katynél.
    A bizalom visszaszerzése és a félelem elengedése már varázslat. Nagyon komoly erőknek kell a munkálkodása és jelenléte hozzá bennünk. A "muszáj hinni", az "egy életem-egy halálom" hozzáállás kell hozzá.
    Nekem van egy mantrám, ami ha átmegyek negatívba, kihoz onnan. Van a Star Trek sorozat, amit nagyon szeretek. Abban mondja Janeway kapitány az elsőtisztjének, mikor haldoklik: "Küzdjön Harry! És ez parancs!". Na, mindig ez jut eszembe, ha belecsúszom az önsajnálatba, félelembe, depibe. Jó mondat, nekem mindig segít. :)

    VálaszTörlés
  6. A meditáció szó jelentése:
    "A meditáció szó jelentése segítséget adhat a hatás megértéséhez is. A szó valószínűleg az azonos tövű „mederi” latin szóból ered, melyek gyökere a valamire való figyelést és a valamivel való törődést fejez ki. Egy tőről fakad a „medicalis” (orvosi) és a „medicare” (gyógyít) szavakkal. Ide tartozik még a „meditor” szó, ami elmélkedést, elmélkedő szemlélődést jelent. A meditációt tehát tekinthetjük egy gyógyító folyamatnak úgy érzelmileg, mint szellemileg, sőt bizonyos értelemben még fizikailag is. A meditáció tehát egy befelé figyelő állapot. Itt nem vizualizálunk tudatos képeket, hanem, hagyjuk megtörténni a dolgokat és megfigyeljük azokat, illetve a hatásait."
    Kedves V! Megint rögtön megkerested a kifogásodat. Tudni akarod, pedig nincs mit tudni. Ülj le, csukd be a szemedet, és nézd meg, mi zajlik benned, anélkül, hogy megérteni akarnád. Csipegesd ki a bent találtakból azokat a gondolatokat, képeket, melyek a legjobban felzaklatnak, és ezekkel dolgozzál ugyanilyen szép lassan, beengedve a kérdést és megvárva a választ. A valódi átalakulás a megengedésben, a csendben megy végbe, az ellenállás újabb ellenállást szül. És az ellenállásodat senki sem tudja felszámolni helyetted, akárhány kérdést teszel is fel. Ha valóban eleged van ebből, akkor meg fogod magadnak engedni, és úgy látszik, még valamiért ragaszkodsz a szenvedéshez, mint az emberek nagy része, mivel erre kondicionálódtunk.
    Szeretettel, Andi

    VálaszTörlés
  7. Györgyi, csak addig függsz a másik megjegyzésétől, nézésétől, amíg meg akarod szerezni a szeretetét, elfogadását, nagyrabecsülését. És ezt egész addig keresed kint, míg bent szenvedni akarsz. Tedd fel magadnaka kérdést és üldögélj benne egy egész napot: Mire jó nekem aszenvedésem? Mit kapok tőle? Ha meglátod, hogy mire használod az áldozat-identitásodat, nem kell többé a rendszert és a csúnyán néző embereket okolni a helyzetedért. Egy bántóan néző/szóló ember csak akkor tud zavarni, ha magamra csúnyán nézek, és magamhoz csúnyán szólok, illetve én is csúnyán nézek és csúnyán szólok másokhoz. Vedd számba ezeket a példákat, akadnak bőven mindannyiunkban, és dolgozz ezekkel.
    "58 évesen már nyugdíjba kéne mennem."
    "Megérdemlem, hogy az állam gondoskodjon rólam."
    "Megdolgoztam már azért, hogy pihenhessek."
    "Igazságtalan ez az egész rendszer."
    Ez csak néhány a stresszes gondolataid közül.
    Puszillak, Andi

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok,
    nekem nagyon rokonszenves az a gondolat, hogy tegyek naponta három jócselekedetet név nélkül (nem teljesen önzetlenül, mert már sokszor tapasztaltam a jócselekedeteim jó hatását - saját magamra : ), de nincs ötletem, hogyan tehetném név nélkül. Hiszen általában éppen a személyes törődés a legnagyobb segítség.
    Dobok be pénzt a perselyekbe, teszek ruhákat a rászorultaknak gyűjtő konténerekbe, de más nem jut eszembe. Nektek?
    Köszönöm:
    Arany

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Andika és duande !

    VálaszTörlés
  10. Andi!
    Pont az jutott eszembe pár órával később, hogy túlelemzem, túlbonyolítom én ezeket a dolgokat. Nem csak a meditációt, hanem úgy általában mindent túlagyalok.
    Nem tudom miért, csak mert valahogy nem érzek rá, erre pl. hogy milyen elmeditálgatni a válaszon. Vagy befelé figyelni... Gyanús nekem, hogy itt is, mint annyi más dologban arra is várok, hogy ugyan valaki mondja már meg nekem, hogy hogy kell (valaki oldja már meg helyettem ezt is...).
    Egyébként én úgy tudom, hogy a meditáció mint olyan, egy bizonyos testtartást igényel, egy bizonyos légzést, stb, stb... Múltkor belenéztem egy oktatóvideóba és teljesen elment a kedvem annyira bonyolultnak tűnt. Azt hiszem ott, vagy valahol azzal kapcsolatban olvastam, hogy minden más csak relaxáció.
    Ugyanakkor pl. Osho szerint elég sok minden meditáció. Bármi az, amiben eltűnik az ego, és előjön a kreativitás.

    Visszatérve a mondókám elejére, ugye bekattant a gondolat, hogy én mindig mindent túlagyalok és hogy ezt majd megírom ide is, de erre rögtön jött hozzá a kérdés: Igaz ez? :D
    És igen, igaz, és már csak azért sem szeretnék foglalkozni ezzel, mert egyrészt ez bennem nem kelt rossz érzést, ez csak egy észrevétel, hogy hű, tényleg... Másrészt, ha megfordítom, és kijön az, hogy nem agyalok túl mindent (persze, hogy nem szó szerint MINDENT), még a végén kibújok alóla, mármint az alól, hogy ezen változtassak. És most megkérdezném, hogy szerinted az egóm menekül, vagy igazam-e van ezzel, de mivel láthatóan ezt is sikeresen túlagyaltam.... hagyom a fenébe az egészet és örülök eme új felfedezésnek, illetve az új felfedezésem adta lehetőségnek. (Történetesen annak, hogy ha erről leszoknék, ennyivel is könnyebb lenne az életem. Igaz ez? IGEN!!! :DD )

    Gyöngyi hozzászólásával kapcsolatban az jutott még eszembe, hogy én már évek óta gondolkozom azon, hogy miféle hasznom van nekem a betegségeimből, mit nyerek rajta, mit érek el vele, de annyira passz, hogy nagyon. De előbb-utóbb most már el fogom kapni ezt is!

    Na jó. Kiszállok! :D
    V.

    VálaszTörlés
  11. Csak csodálom Kétyt hogy a fenébe tudja szeretni az egész világot!? Üdv Györgyi

    Ez is egy jó kérdés, én is feltettem már magamnak.

    A gyógyulást nála sem a gondolkodás hozta, hanem a kegyelem. Ezt ne felejtsük el...
    A gondolkodás, rendszerezés már a kegyelem után jött.

    Néha olyan érzésem van Byron Katie kapcsán, mint a szentek esetében. Volt egy hatalmas ugrása, a kegyelem jóvoltából. Egyszerűen jó ott fent lenni, nem látni a szenvedést, fájdalmat. Talán ezért is csukódik be a szeme lassan. Minden ugrás után visszaesünk, ez törvényszerű. Vagy elmerülünk egy csodavilágban, ahol minden szép és jó, de a test figyelmeztet...
    Szeretem Byron Katiet, fantasztikus ajándékot adott a világnak. De nem mindig minden rajtunk áll - van szenvedés és fájdalom is - aki ezt nem látja az önbecsapásban él. Van aki a pokolban, van aki a mennyben - egy lényegű a kettő. Álomvilág. Persze tényleg minden jól van, jó ahogy van, mert a világ úgy van, ahogy és olyan amilyen. És a szeretet szüli, tartja fenn és pusztítja el a világot, ez is igaz. De. Szerinte a világ akkor is csupa-csupa kedvesség. Éppen most kínoznak meg egy gyermeket, hal éhen millió afrikai, stb.. de a világ akkor is csupa-csupa kedvesség. Nos, igaz ez? :)

    Nem ellenpropagandát akartam írni, sajnálom ha úgy hangzik. Csak hangosan gondolkodom, csak mióta olvaslak, voltak kérdéseim. És lassan megszülettek a válaszaim is.
    Nagyon jó az önmunka, mert rávilágít a felelősségünkre. A gondolkodás adta lehetőségeinkre. De. Ez csak egy kis szelete az egésznek szerintem. Nem minden annyira egyszerű, ahogy azt szeretnénk hinni. Még Byron Katienek sem. A kegyelem nélkül semmik vagyunk.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Duende, örülök, hogy idekommentáltál, már jó ideje kukucskálom csodálatos blogjaidat, amikre az ide vezető linkekből találtam.
    Pár rövid megjegyzésem van gondolataiaddal kapcsolatban. Én is úgy tapasztalom, hogy kegyelem, kinek adatik meg hirtelenjében a "megszabadulás". Én ezt úgy szoktam érzékelteteni, hogy elképzelem egy nagy halmazként az Egy Elmét, melyben mi kicsike pontocskák vagyunk, és akinek éppen megadatik, az "felgyullad", mint csillagok az égen. Ugyanakkor, miért is kéne mindannyiunknak megszabadulnunk, megvilágosodnunk, vagy nevezzük, aminek akarjuk. Miért is kéne olyan tudatállapotban élnünk, mint Katie, amikor nem azt tesszük? És figyeld meg, ahogy az elme belekapaszkodik a neki nem tetsző részekbe, hogy "Na, azt azért már mégse!", és lebeszéli "használóját" az önvizsgálatról. A hétköznapi problémáktól szenvedő embert az viszi előbbre, ha a hétköznapi életének szereplőit, körülményeit vizsgálja meg. És ez mindenki számára adott. Mostanra számos olyan ÖnMunkást ismerek, akik összehasonlíthatatlanul más tudatállapotban és ennek megfelelően valóságban élnek, mint a Munka előtt, és ebbe saját magam is beletartozom. Ez mindenki számára elérhető, aki kinyitja az elméjét, és felhagy a világ és más emberek hibáztatásával. Igen, olyan is van, hogy látszólag nem változott semmi akár egy év alatt sem. Ilyenkor kivétel nélkül mindig azt látom, hogy az illető még mindig kifelé mutogat, egyszerűen nem élte még meg, hogy a másik emberen látni vélt története valóban saját maga. Ezeken a helyzeteken is a kegyelem dobhat túl valakit, mert elméletileg ők is mindent megtesznek, mégsem ért le soha olyan mélyre a Munka, ami átalakulást indukálna.
    És sosem tudhatjuk, milyen "ott" lenni, ahol Katie, sosem tudhatjuk, milyen bárhol lenni, ahol épp más van. Sosem tudhatjuk, mi zajlik egy másik emberben, hogy milyen az ő valósága. Katie azt ajánlja, hogy az összes spirituális koncepciónkat is kérdőjelezzük meg. pl. fájdalomtest, felettes én, stb. És ez nem azt jelenti, hogy ezek nem létezhetnek, csak egyszerűen óriási hatással vannak ránk a róluk szőtt történeteink. Láttad már valaha a fájdalomtestedet, teljesen biztos lehetsz benne, hogy létezik? Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy bármikor felébredhet? Ki lennél a történeted nélkül?
    Megfigyeltem magamon, hogy fantasztikusan felszabadító, hogy többé nem akarok spirituális koncepciókkal megmagyarázni magamnak dolgokat, történéseket, betegségeket, stb, egyszerűen csak megélem őket. Nem keresem az okát, csak hagyom, hogy történjen. Hisz milyen magyarázatot találhatnék, és hányfélét? Ezret. Ehelyett inkább vagyok. És megvizsgálom a gondolataimat, melyek még időnként kihoznak a békességből. Ezt bárki ugyanígy megteheti, akinek nyitott az elméje. Az éhezés és a szenvedés a belső éhezésünk és szenvedésünk jelképes kivetülése. Az bennük a kedvesség, hogy általuk kaphatunk észbe, mit is művelünk magunkkal és másokkal. Katie nem azt mondja, hogy ezek a jelenségek juj, de jó, hogy vannak, csupán azt, hogy pont addig vannak, ameddig lenniük kell, hogy végre az emberiség szeretetre ébredhessen. A Munka pedig alkalmas erre a szeretetre ébresztésre, már akinek ez az útja.

    VálaszTörlés
  13. Annyira belemelegedtem a rövid válaszolásba, hogy elfelejtettem elköszönni. :) Szeretettel üdvözöllek Mindannyiótokat, Andi

    VálaszTörlés
  14. Kedves V.,
    a kérdéseidben annyira a pár évvel ezelőtti önmagamat látom! Olyan nehéz volt lejönni arról, hogy "valaki mondja már meg a tutit!".
    Elmondom, én hogyan vezettem meg magamat - szándékosan! - munka-ügyben.
    Olvastam egy Névtelen társunk hozzászólását, amelyben arról ír, hogy "nem érdemli meg, hogy jobb legyen az élete". Éreztem, hogy ezzel a kérdéssel dolgom lenne, de azt is, hogy akkora bennem az ellenállás, hogy bele sem tudok kezdeni. Ekkor elővettem a papírt-ceruzát, és felírtam:

    "1. Igaz ez, hogy Névtelen nem érdemli meg, hogy jobb legyen az élete?
    Nem tudom.
    2. Teljesen biztos lehetek abban, hogy Névtelen nem érdemli meg, hogy jobb legyen az élete?
    Nem, nem lehetek benne teljesen biztos.
    3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy Névtelen nem érdemli meg, hogy jobb legyen az élete?
    Felbőszít ez a marhaság. Mindenki megérdemli, hogy jó vagy akár jobb legyen az élete. Ki merészeli megítélni Névtelent? Izgatott vagyok ettől a gondolattól. Ez igazságtalanság! Persze, ki tudja, lehet, hogy csinált valamit, amiért úgy érzi, hogy nem érdemli meg a jobb életet. Ha, tegyük fel, elkövetett valamit, hibát, akármit, akkor már nem érdemli meg, hogy jobb élete legyen? Megítélhetem én, hogy bárki is mit érdemel?
    Tegyük fel, hogy én vagyok az ő helyében. Hogyan bánok ilyenkor magammal, amikor elhiszem azt a gondolatot, hogy „nem érdemlem meg, hogy jobb életem legyen”? Kegyetlenül. Kíméletlenül, brutálisan. Ennél nincs is nagyobb bántás, mint megítélni valakit, magamat. Arra ítélni, hogy soha ne legyen neki jobb. Bőgök, mint a záporeső. Ilyen ítéletet az ember kire mond ki? Akit annyira gyűlöl, hogy meg akarja átkozni. Ez a megátkozottság, az önátok, hogy soha ne legyen neked jobb, mert nem érdemled meg. Jaj, nagyon fáj. Nagyon fáj. Összeszorul a szívem, a tüdőm, mindenem belül, ahogy ki akarja lökni ezt a fájó gondolatot, ami már olyan régen ott csimpaszkodik."

    Na, szóval, Névtelenről kezdtem írni, leírtam a véleményemet, aztán kicseleztem magamat azzal, hogy azt mondtam, mi lenne, ha rólam lenne szó?
    Lehet, hogy ez az eljárás nem felel meg az ortodox munkamenetnek, de nálam bejött.

    Üdv:
    Arany

    VálaszTörlés
  15. Szia, Andi,
    javaslok egy témát (ha már volt róla szó, akkor, kérlek, igazítsatok útba egy linkkel!): mások különbek, mint én. Vagy: mindenki különb (okosabb, jobb, értékesebb, jobban látja a dolgokat), mint én.
    Vagy ezzel már mindenki rendben van, csak én nem?
    Arany

    VálaszTörlés
  16. Bocs, hogy ismétlem a kérdésemet, de szerintem csak elsikkadt a sok fontos mondandó között ez a gyakorlatias apróság. Hogyan lehet névtelenül jót cselekedni? (Részletesen: a mai 8. hozzászólásban.)
    Üdv:
    Arany

    VálaszTörlés
  17. Szerintem indítsunk ötletbörzét, hogyan lehet névtelenül jót cselekedni. Csinálom a napomat, és azzal a szándékkal járok-kelek, hogy észreveszem a jócselekedeteim elkövetésének esélyét. És akkor sincs baj, ha a "kedvezményezett" észreveszi, ne legyen belőle később dicsekvés, hogy hú, de jó vagyok, milyen kegyes voltam ma. Meg nem kell nagy dolgokra gondolni, kis piciségek, aztán jön a többi.

    VálaszTörlés
  18. Viszonoznom kellene a szívességeket.
    igaz? igen.
    Teljesen biztos lehetek benne? nem tudom.
    Mit érzek, ha elhiszem ezt a gondolatot?
    hogy adós vagyok, hogy jogtalan előnyhöz jutottam, kényelmetlen érzés, feszültséget okoz. rossz véleménnyel vagyok magamról, meg azokról, akik ugyanígy viselkednek. nem tudom testileg pontosan behatárolni, valahol a szívem, mellkasom környékén jelenik meg valami nyomásféle (ott, ahol a lelket, a lelkiismeretet érzékelem). Attól félek, hogy ha nem hinném el ezt a gondolatot, akkor önző lennék és szívtelen, másokkal nem törődő.
    Ki lennék enélkül a gondolat nélkül?
    Készségesen és örömmel fogadnék el bármilyen szívességet, ajándéknak érezném a sorstól, illetve a másiktól.

    Megfordítás:
    * Nem kellene viszonoznom a szívességeket.
    Épp az benne a szívesség, hogy önként, jó szívvel adja a másik. Meg különben is: az emberek a gyerekeiknek adják tovább azt a szeretetet, amit a szüleiktől kaptak. Vagyis nem biztos, hogy neked kell meghálálnom azt, amit kapok tőled, hanem, ha olyan helyzetbe kerülök, példát veszek rólad, és én is jó szívvel, készségesen segítek másoknak. vannak példáim arra is, hogy viszonoztam a szívességet, örömmel, de arra is, hogy elmulasztottam a viszonzást, és az kicsit még mindig bánt. meg különben is, a mondás szerint a jó barátság alapja a pontos elszámolás.
    másik fordítási lehetőség:
    * viszonoznom kellene a szívtelenségeket
    ha valaki (úgy érzem, hogy) megbánt, álljak bosszút?
    nem mondom, hogy gondolatban sosem esik meg, néha talán a valóságban is megtörténik, de nem jó érzés.

    Kedves Andi, a fenti munkát az inspirálta, hogy adósodnak érzem magam, mert annyit törődsz velem, én meg ezt nem viszonzom. Annyi mindent kérdeznék Tőled, de visszafog, hogy már megint szívességet kérek, ingyen. Neked ez idő, energia, figyelem, és a hálámért nem adnak Neked a piacon hagymát. Nyilván az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha elmennék hozzád tanfolyamra, vagy személyes konzultációra. Nem tudom egészen pontosan, miért ódzkodom annyira ezektől, de egyetlen porcikám se kívánja. A csalódástól félek?
    Azért írom ezt a nyilvánosság előtt, mert hátha másoknak is vannak hasonló gondolatai. El tudom képzelni pl. hogy megadsz egy bankszámla-számot, ahova, amikor úgy adódik, utalhatok át pénzt, lehet, hogy egyszerre csak keveset, de sok kicsi sokra megy. De azt is el tudom képzelni, hogy írsz egy listát, hogy milyen segítségeknek vennéd hasznát. Sokáig szerkesztőként dolgoztam, pl. lehet, hogy segítség lenne Neked, ha átolvasnám az egész blogot és javítanám az elütéseket, a stilisztikai döccenőket (nincs sok, igazán szépen írsz szépen magyarul).
    Vagy bármi másra nyitott vagyok. Ha szívesebben beszélnéd meg velem személyesen, akkor jelezd, és írok Neked e-mailt.
    Szeretném, ha továbbra is segítenél nekem, és szeretném, ha nem kéne emiatt feszélyezettnek éreznem magam, és szeretném, ha Te is örömödet lelnéd az együttműködésünkben.
    Szeretettel (és türelmetlenül várva, hogy kifejezhessem a hálámat):
    Arany

    VálaszTörlés
  19. Én nem teszem kötelezővé magamnak a jócselekedeteket. Ha jön jön, ha nem nem. Ha névtelen, akkor névtelen, ha nem, hát nem.
    Ma pl. egyszerűen útbaigazítottam valakit. Nekem jólesett, ő meg célba ért.
    V.

    VálaszTörlés
  20. Arany: Gondolod, hogy az a megoldás, ha Andi megadja neked, hogy hogy tudod megnyugtatni a lelked a nem viszonzott szívesség miatt?
    Úgy értem, oké, hogy viszonzod, de azért, mert csak úgy jön, vagy azért, mert még mindig úgy gondolod, hogy "Viszonoznom kellene a szívességeket"? :)
    V.
    (Nem kellene beleszólnom, gondolom most én ;) )

    VálaszTörlés
  21. Válasz V.-nek az első válaszára:
    Én sem teszem kötelezővé, se magamnak, se másnak a jócselekedetet. Ha elolvasod az eredeti hozzászólásomat (8. bejegyzés), abból kiderül, hogy nekem jólesik a jócselekedet, csak a névtelenség biztosításával van gondom.

    Válasz V.-nek a második válaszára:
    hát, ezt a bejegyzést igazából nem sikerült megértenem. Andi sokat segített nekem és én is szeretnék neki örömet szerezni. Igen, megnyugtatná a lelkemet, ha azt érezném, hogy mint két tükör, oda-vissza sugároznánk a jókat.
    Ha Andi igényt tart rá, az ő dolga. Ha nekem ez jó, az én dolgom. Mi ebben a Te szereped?
    Üdv:
    Arany

    Válasz V.-nek a nemválaszolására.
    Kedves V., több bejegyzésemre is válaszoltál, kivéve azt, amit egyenesen Neked címeztem (írtam már Neked korábban is, arra sem reagáltál).
    Megértelek. Én naponta elolvasom Andi nekem írt válaszait, és engem is megdöbbent, hogy mennyivel kevesebbet értek belőle, mint a másoknak írt válaszaiból. Valahogy ezek a "vakfoltra" esnek. Minél közelebbről érint valami, annál nehezebb elfogadni, befogadni.

    Akármekkora ellenállás is van benned, nyilván törekszel valamire, a szenvedéstől való megszabadulásra, a megkönnyebbülésre, az igazsággal, valósággal való szembenézésre, különben nem lennél közöttünk.
    Ha akarod, szívesen írok további trükköket, amiket alkalmaztam, hogy közelebb kerüljek magamhoz.
    Szeretettel:
    Arany

    VálaszTörlés
  22. Kedves Arany!
    No, akkor én is sorba megyek.

    - Nem neked címeztem amit a jócselekedetről írtam, csak eszembe jutott, hogy én hogy, és gondoltam leírom.

    - Semmi szerepem nincs benne. Nem több, mint neked, amikor válaszolsz nekem. Leírtam, ami eszembe jutott.
    Arra próbáltam célozni, hogy azt írod:
    "Viszonoznom kellene a szívességeket",
    majd levezetsz rajta egy munkát, és végül _szerintem_ még mindig ugyanazzal a "Viszonoznom kellene a szívességeket" gondolattal telítve kéred Andit, hogy viszonozhasd a szívességét.
    A vége felé azt írod:
    "Szeretném, ha továbbra is segítenél nekem, és szeretném, ha nem kéne emiatt feszélyezettnek éreznem magam"
    Ha feszélyezve érzed magad, akkor talán ez még mindig egy stresszes gondolat, nem?
    Nem tudom ennél érthetőbben leírni amire gondolok. Természetesen semmi baj nincs a szívesség viszonzásával, sőt!
    De csak reagáltam az írásodra, eszem ágában sincs rád erőltetni a gondolataim.

    - Nem tudom mire nem válaszoltam, és miért nem. Valószínűleg felfogtam amit írtál és vagy nem tudtam mit reagálni rá, vagy valahol még feldolgozás alatt áll odabent a sok infó között.
    Hajlamos vagyok ezt így ennyiben hagyni, és nem megköszönni a dolgokat, de természetesen köszönöm a reagálásaid és a segítséged. A tiéd is és mindenkiét, akin esetleg szintén "keresztülnéztem" volna :)
    Trükkök jöhetnek, sosem árt ha van belőlük. Ugyebár nekem is megvan már a sajátom - kérdés átfogalmazása és hasonlók :)
    V.

    VálaszTörlés
  23. Kedves Andi! :)) Köszi szépen, kukucskálj csak bátran.

    "És figyeld meg, ahogy az elme belekapaszkodik a neki nem tetsző részekbe, hogy "Na, azt azért már mégse!", és lebeszéli "használóját" az önvizsgálatról. A hétköznapi problémáktól szenvedő embert az viszi előbbre, ha a hétköznapi életének szereplőit, körülményeit vizsgálja meg. És ez mindenki számára adott."

    Ezzel teljesen egyet is értek, nem is kérdőjelezem meg mindezt. Hiszen leírtam én is, hogy a módszer jó és rádöbbent saját felelősségünkre az életünkért, és segít kijönni GONDOLATILAG az áldozat-mentalitásból.
    De az, hogy gondolatilag ezt átlátom, még nem minden, én csak erről beszéltem. Az emlékezet az érzelmekben tárolódik, az alsó énben vagy fájdalomtestben vagy ösztön-énben, a tudatalattiban - számtalan néven nevezhetjük, de nem a név a fontos, csak megpróbáltam valamit a szavak szintjén leírni, amit elég nehéz szavakra lefordítani, hanem az, hogy az emlékezet NEM A GONDOLAT szintjén tárolódik. Tehát azzal, hogy gondolatilag tudom, hogy nem vagyok áldozat, még csak a munka egy részét végeztem el. Persze a tudatos én az, aki mindezt elkezdheti, mert a világot az értelmünkkel fordítjuk le, tehát ez a kiindulópont.

    "Láttad már valaha a fájdalomtestedet, teljesen biztos lehetsz benne, hogy létezik? Ki lennél a történeted nélkül?"

    Hát ha hiszed, ha nem, láttam és mindig látom. Nem csak magamnál, másoknál is. Érzékelem. Azt is látom, hogy B.K.-nek igaza van abban, hogy a fejünkben pörgő gondolatok generálják a történetünket, a szenvedéseink zömét. De honnan jönnek ezek a gondolatok?! Itt most vad dolgokba nem mennék bele, de a kérdés jogos. Nos, nem biztos hogy ezt tudnunk kell, akár kaptuk őket, akár magunkénak hisszük őket, a lényeg az, hogy elhisszük és ezzel sok szenvedést generálunk magunkban is, magunk körül is. De az is igaz, hogy a fájdalomtest is létezik, és mivel ez egy ösztön-lény, nagyon nehéz megzabolázni és gyógyítani, mert más világa van, mint a gondolatnak. Hatnak egymásra, igen. De nem csak a gondolat létezik.

    "Megfigyeltem magamon, hogy fantasztikusan felszabadító, hogy többé nem akarok spirituális koncepciókkal megmagyarázni magamnak dolgokat, történéseket, betegségeket, stb, egyszerűen csak megélem őket. Nem keresem az okát, csak hagyom, hogy történjen. Hisz milyen magyarázatot találhatnék, és hányfélét? Ezret. Ehelyett inkább vagyok."

    Hát. Ha nem akartam volna mindezt megérteni annak idején, akkor ma nem beszélgetnénk itt, Andi. Értem, mit mondasz, ma már én is képes vagyok erre. Mert a kegyelem, szinte ugyanúgy ahogy Katiet, megmentett. (Ezért is érintett meg a Munka, és Byron Katie.)
    Amit átadok a blogokon, azt azért teszem, mert egykor nagy segítségemre volt mindez, és talán más is talál bennük kapaszkodót, mint egykor én. Csak azt közvetítem, amit hitelesnek érzek, mert átéltem.

    Ismét mondom, Byron Katie módszere csodálatos és nagyon egyszerű, letisztult. De más erők is működnek, a munka csak egy része mindennek. Fontos része, kihagyhatatlan része. Ami páratlanná teszi, az a letisztult egyszerűség, precizitás, a GONDOLAT szintjén. Sokan elmondták mindezt Katie előtt is, most is (sok spirituális tanító van manapság), de ő mondja el a legtisztábban, legérthetőbben talán.

    Ha a gondolat elég lenne az egész-séghez, ma már mindenki megvilágosodott lenne, hiszen mindenki olvasta a Bibliát vagy a Koránt, vagy Buddha beszédeit, vagy spirituális szerzőket. A lényeg az, hogy gondolatilag már mindenki kapcsolatba került ezzel. Ha ez elég lenne, akkor a Föld a béke szigete lenne. Akkor elég lenne elolvasni egy könyvet. De nem elég, mert a gondolat mindehhez kevés. Fontos, kell, mert innen lehet elindulni, de a valódi átalakulás nem a gondolat szintjén történik. Az az elindítója, aztán mélyebbre megy, s aztán magasabbra. S végül a gondolat - eltűnik. Beáll a Csend, s a világ megáll.
    Megérkeztél.

    VálaszTörlés
  24. Itt folytatom, mert túl hosszi kommentet írtam. Szóval, valakit ért egy trauma gyerekkorában. Pl. megharapta egy kutya. Hiába tudja felnőttként gondolatilag hogy nem minden kutty harap, mégis ott marad a pánik, ha meglát egy négylábút. Gondolatilag tudja, hogy nem kell félnie, mégis fél, mert az emlék az ösztön énben raktározódott el. Ilyen erős lenyomatok pl. a fóbiák, a pánik, stb. Nos, emberek is harapnak, leginkább saját családunkban, és ha pl. egy gyermeket sokszor "haraptak" meg a szülei, akkor nagyon sérül az ösztön én. Hiába tudom felnőttként, hogy ez már elmúlt, az ösztön szintjén még mindez tárolódik. Remélem, így érthetőbb, amit el szerettem volna mondani.
    És ha hasonló szituban találom magam, először az ösztön én aktivizálódik, mert túl akar élni. Ezek a reakcióink elsőként. A gondolat csak eztán jön.


    A jócselekedethez jutott még az eszembe, hogy áldást adhatunk bárkinek. Megáldhatjuk benne azt, ami jó, ami szép. Áldd meg a másik lényben a szépséget, jóságot, derűt, bizalmat, kedvességet, stb.... Ezt meg lehet tenni minden nap, akár többször is. Áldj meg legalább három lényt minden nap, gondolatban. Nagyon hatásos. :)

    VálaszTörlés
  25. Kedves Duende, köszönöm az alaposságodat! :) A Munka technikailag a gondolatokkal dolgozik, viszont "lényed legmélyét kelti életre", ahogy Katie fogalmaz. Itt teljes, mély átalakulások történnek, nem csupán gondolati szinten megy végbe a tisztulás. A Munka bizonyos technikái alkalmasak a régi traumák feloldására, többeket vezettem át ilyen gyötrő traumák megvizsgálásán, amikből nem maradt semmi. Sőt, én magama is traumatizált gyerek voltam, ez is feloldozódott mára. A Munka a fájdalomtestet is képes megtisztítani szép fokozatosan. A Munka "kezdők" elkezdik a hétköznapi életükkel, aztán a Munka olyan mélységekbe visz, ahova csak menni szeretnél. Ki meddig szeretne, kiben mekkora nyitottság van. És mindenki kösse össze olyan más módszerekkel, melyek neki szimpatikusak és segítők, még jó, hogy ennyi lehetőségünk van manapság. :)
    Szép napot Neked, Andi

    VálaszTörlés
  26. Kedves Arany, ha jól emlékszem, már ajánlottam Neked, hogy keress meg e-mailben, ha már leraknád az inkognitódat. :) Ha mostanra ez megérett, akkor oraveczandi@yahoo.com. Várom a pont megfelelő időben érkező jelentkezésedet. :)
    Szép napot Neked is, Andi

    VálaszTörlés
  27. Hm, vajon előbb-utóbb képesek előjönni olyan dolgok, amik az ember olyan kicsi korában történtek, hogy nem is emlékszik már rá? Mert sejtésem szerint nekem ott van valami, de nem tudom mi.
    Akartam még kérdezni valamit, de elfelejtettem :S
    V.

    VálaszTörlés
  28. Kedves Andi!

    Köszi szépen. Tudod, megmaradtam örök gyereknek, örök kérdezőnek. Muszáj megértenem a dolgokat. Hogy mi hogy működik. Mindent szétszerelek és átvizsgálok. Mint a gyerekek a kistraktort. :)
    A változás nálam is ott kezdődött, mikor először egyszer csak ráláttam, hogy nem vagyok azonos a gondolataimmal. Amikor az azonosulás megszűnt.
    Valójában azt hiszem, egyáltalán maga az önmagunkba mélyedés, az önmagunkkal foglalkozás, a miérteken való meditálás az, ami gyógyít. Történjék az bármilyen módszerrel, bárki segítségével.
    Megérteni a dolgokat, átlátni - ez az, ami gyógyít. Ahogy egy másik nagy spirituális tanító is kétezer éve már megfogalmazta ezt: kérjetek és kaptok, zörgessetek és megnyittatik, és az igazság szabaddá tesz titeket. Igen, az igazság az, ami felszabadít, ami megvált, ami szabadsággá válik.
    Valóban jó hogy ma már sok-sok tanítás, technika hozzáférhető. Mindannyian más-más pontokon vagyunk elakadva és ma már valóban van lehetőségünk sok mindenre. Mikor én kezdtem, még semmi sem volt, a pszichológián (ami valljuk be elég gyerekcipőben jár, egy-két képviselőjétől eltekintve) kívül. Minden kérdést magamnak kellett föltennem és meg is válaszolnom. Megtanultam valóban gondolkodni, inkább úgy mondom, látni.
    Köszi mégegyszer, csak föltettem a kérdést nem csak más "spirituális koncepcióim" kapcsán, de még Byron Katie kapcsán is: igaz ez? :)

    Nagyon jó módszer, nagyon hatékony és ami nagyon fontos: megtanít az őszinteségre.

    VálaszTörlés
  29. Kedves V. Ahogy haladunk az önfeldolgozással, előjöhetnek olyan rétegek, melyekről nincsen tudatos emlékünk. A tarumák egy része is ilyen, és amikor történtek, akkor épp azzal védtük meg magunkat teljesen tudtattalanul, hogy eltemettük őket jó mélyre. És nem is jó ezeket bolygatni egészen addig, amíg oda nem jutunk az utunkon, hogy maguktól megmutatják magukat. A Munkában azt is szeretem, hogy csak akkor jön elő egy történet, amikor már készen vagyunk a felfolgozására, nem lenyúlunk valahova, aztán előrángatunk valami olyasmit, ami csak több zavart okoz, mint amennyit segít. És a Munkával saját magunk "érvénytelenítjük", csináljuk vissza ezeket a traumatikus élményeket, legyenek akár tudatos, akár még tudatalatti szinten, amiből rengeteg erőt merítünk a továbblépéshez is. Ezért is neveztem el én a Munkát ÖnMunkának. Azért a traumatikus élmények feldolgozásához érdemes tapasztalt segítőt/facilitátort kérni, aki végigvezet a folyamaton. Szép estét Neked, Andi

    VálaszTörlés
  30. Kedves Andi! Köszönöm! Sejtettem, hogy valahogy így lehet. Direkt piszkálni nem akarom, majd kiderül, ha ki kell derülnie.

    VálaszTörlés