Múlt hétvégén tartottuk az első Szerelem, Szexualitás, Szenvedély, Intimitás tréninget. Fantasztikus élmény volt látni, hogy egyetlen nap alatt mi minden engedődött el a résztvevőkből, és micsoda minőségben élték meg önmaguk és a többiek szeretetét. Elneveztem ezt a napot egy valódi Szerelem Fiestának: az önszerelem fiestájának. Azóta is kapom a résztvevők csodálatosabbnál-csodálatosabb megosztásait az általuk átéltekről, időnként teljes ámulatban olvasom ezeket, hogy mi mindenen is mentek keresztül ezek a drága Emberek. Köszönöm Nektek még egyszer, SZ-betűsök! :)
Rengeteg történetet cipelünk a szerelemről, a magunkkal és a másikkal kapcsolatos elvárásainkról, a szexualitás köré fonódott évezredes sugdolózásról már nem is beszélve. Ha ezeket a történeteidet megvizsgálod, akkor nem csupán önmagadhoz, hanem a másik emberhez is közelebb fogsz kerülni: valódi intimitás lesz a jutalmad. Az intimitásnak szinte leírhatatlan minőségét fogod megélni önmagaddal, és ennek folyományaként a Pároddal is. Ha úgy véled, van mit javítani a kapcsolatodon vele és magaddal, a Munka kiváló lehetőséget nyújt erre. Szép fokozatosan lebonthatod az összes faladat. Ennek példázására választottam egy részletet Byron Katie, Szükségem van a Szeretetedre című könyvének esettanulmányai közül. Ha a történet bármely részletében magadra ismersz, ha rájössz, hogy esetleg Te is ilyen módon keresed a szeretetet és az elfogadást, akkor tudd: mindezt a Munka segítségével „visszacsinálhatod”. Szenvedélyes ismerkedést kívánok Neked saját Magaddal!
Az Én Szenvedélyes Viszonyom
Szenvedélyes együttléteket vártam a szeretőmtől; azt, hogy több fizikai kontaktusban és szexuális izgalomban legyen részem, mint amit a férjemtől kapok. Reméltem, hogy a viszonyunk visszacsempészi az életembe a kalandot azáltal, hogy felrúgja a társadalmi konvenciókat. Azt akartam elérni, hogy merész, szexuálisan vonzó, gyönyörű fiatal nőnek lásson (a harmincas éveim végén járok), intelligensnek, kifinomultnak, és minden esetben ellenállhatatlannak. Tökéletes akartam lenni a számára, és ezért próbáltam kielégíteni minden – többnyire szexuális – igényét. Próbáltam mindig elérhető lenni számára, és minden helyzetet látszólag lazán kezelni.
A férjem köré mindeközben a megtévesztés sűrű hálóját szőttem, hogy elrejtsem a csalárdságomat. A visszautasítástól való félelmemet úgy próbáltam kezelni, hogy folyamatosan a szeretőm kívánságait lestem. Azt hittem, csak úgy nyerhetem el a szívét, ha pontosan olyanná válok, amilyennek látni szeretne. Amint az kiderült, ennek a viselkedésnek épp ellenkező hatása volt: váratlan mágneses taszítást váltott ki belőle. Nem hogy nem nyertem el a szívet, de jól elijesztettem magamtól.
Mindenközben persze önmagamat sem szeretettem; saját elvárásaim áldozata lettem. Az, hogy megcsaltam a férjemet, a belső biztonság és bizalom hiányát jelezte. De nem csak őt, hanem saját magamat is cserben hagytam, hiszen leromboltam az önbecsülésemet. Minden pillanatban bűntudat gyötört. Folyamatosan áthágtam a saját korlátaimat, és büntettem magam emiatt. Egyszerűen nem a jelen pillanatban éltem; mindig azt akartam, hogy máshogy legyenek a dolgok. Hogy a férjem vad és érzéki legyen, akárcsak a szeretőm, a szeretőm pedig állhatatos és megbízható, akárcsak a férjem.
Csupán azáltal, hogy észrevettem, mennyire kétségbeesetten keresem a szeretetet és az elfogadást, száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem. Hirtelen több szeretet lett az életemben, mint amennyit el tudtam viselni. Miután a szeretőm véget vetett a viszonyunknak, ráébredtem, hogy végső soron csakis önmagamhoz tartozhatok. És az emberi kapcsolataim minden szinten sokkal jobbá váltak.
Mindig is nehezteltem a férjemre, amiért önző; manapság, ha egy ilyen gondolat felbukkan a fejemben, azonnal megvizsgálom. Szeretek ítéletet mondani a férjemről anélkül, hogy visszafognám magam – mint egy dühös gyermek -, és aztán megkérdőjelezni és megfordítani a vélekedéseimet. Szeretem, hogy az, aki, és nem akarom megváltoztatni őt. Sokkal könnyebben mondok neki nemet, mint azelőtt, és nem aggodalmaskodom ezen.
Ma már tudom, hogy a szeretet valóban belülről fakad. Minden pillanat értékes, és a dühös és gyötrelmes gondolatok azért vannak, hogy figyelmeztessenek: magamba kell néznem. Azelőtt például úgy gondoltam, arra lenne szükségem, hogy a férjem kevesebbet utazgasson; ma már boldog vagyok, akár itthon van, akár nincs. Hogy mit csinál, az kizárólag az ő dolga, és ez csak nagyon ritkán van kihatással az én szívem boldogságára.
Ma már megsérthetnek, hibáztathatnak, ordibálhatnak velem (tinédzser korú gyerekeim vannak), és én mindeközben képes vagyok megőrizni a lelki békémet. Nyugodt és szeretetteljes tudok maradni mindaddig, amíg nem felejtem el megkérdőjelezni a gyötrő gondolataimat.
(Byron Katie: Szükségem van a Szeretetedre, vagy mégsem? – Édesvíz)
Még hétfőig meghosszabbítom a következő Alaptanfolyam jelentkezési határidejét. Ha addigra sem jön össze a minimális résztvevőszám, akkor ez most kimarad, és valószínűleg csak decemberben lesz újabb időpont. Ha szeretnéd hatékonyan, szeretetteljes légkörben megtanulni a Munkát, és elindulni a teljes önelfogadás és önszeretet útján, ne halogasd.
2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam új időpont: 2011. október 29-30. Jelentkezési határidő: október 17. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html
Drága Andi,
VálaszTörlésannyira nehezemre esik nem beszámolni naponta (vagy inkább naponta többször) a munka eredményeiről, a megfigyeléseimről, az érzelmi kitöréseimről.
Minden szabad percemet (nincs sok, főleg nem zavartalan) a blogoddal töltöm, és amikor nem olvasom, akkor csinálom a munkát.
Egyszerűen annyira jelen lett az életemben, hogy minden fölé helyezte magát és ezzel valahogy engem is a dolgok fölé helyezett, mintha helikopterről nézném az életemet, az átfutó ingerültségeimet, a félelmeimet, az önfényezéseimet (hála istennek, hogy van már ilyen is, nemcsak folyton az önleértékelés - előbb-utóbb csak egyensúlyba jutnak a dolgok).
Nekem legtöbbet talán azok a válaszaid, blogbejegyzéseid jelentenek, amelyek végigvisznek egy-egy munkafolyamaton. Nagyon jól tudom ilyenkor "fejben" (vagyis papír-ceruza nélkül) követni a dolgokat, tudok elegendő időt adni magamnak, hogy belemélyedjek a kérdésekbe, és megtaláljam a saját válaszaimat. Ha viszont leírom a dolgokat, akkor átveszi az irányítást a fejem (gondolom, ez szakmai ártalom, mert elég sok időt töltöttem azzal, hogy az írásból éltem).
És elképesztő, hogy én, aki annyira félénk és hallgatag vagyok, hogy azt mondják rólam, "neked aztán nehéz a szavadba vágni", alig bírom türtőztetni magam, hogy ne kiabáljam világgá, micsoda felismerésekre tettem szert az alatt a tíz nap alatt, mióta a blogoddal találkoztam. (Juj, de szeretnék emlékezni, hogy hogyan is keveredtem ide!)
Hosszú listám van az elvégzendő munkákról, de naponta egy-kettőnél többre nem futja.
A mai nagyon drámai volt, annyira zokogtam, ahogy már régen nem (jó ideje egyáltalán nem könnyen fakadok sírva).
Képzeld, Andi, egyszerre hirtelen nagyon érdekes és fontos lettem saját magamnak. Erről szól ez a komment is, tudom jól. Kicsit frusztrál is, hogy villogni akarok, de annyira jó érzés olyan sok évi "üldöztetés" (magam általi, persze) után végre örülni saját magamnak!
Örülni persze eddig is tudtam, ha sütött a nap és éppen semmi sem zavart. De most nyomasztó anyagi gondok és nehéz (régebben elviselhetetlenül nehéznek látott) feladatok között ütötte fel a fejét bennem az öröm.
És ettől máris sok minden könnyebb lett.
Tele vagyok mondanivalóval, kérdéssel, megosztanivalóval, én, aki annyira magányos voltam, aki annyira nem találtam a helyemet.
Lehet, hogy a helyem önmagamban van?!
Még folytatnám a végtelenségig, de most inkább mégis megyek aludni, hogy ne terheljelek túl : ).
Hálával, szeretettel és további levelek ígéretével:
Arany
Kedves Arany!
VálaszTörlésAndi blogja nekem is rendesen beépült az életembe "szükségem van a blogodra, vagy mégsem? :)" minden nap olvasok és hasznosítok belőle valamit.
Mikor elkezdtem könyv formára szerkeszteni a blog tartalmát akkor szembesültem azzal, hogy mekkora MUNKA és SZERETET is van ezekben az oldalakban.
Köszönet érte Andi!
Arany, amit tapasztalsz az azt jelenti, hogy jó úton jársz, kezded a központodat oda visszahelyezni, ahova való. Magadba. Bennem is elindult, de néha még nehezen hiszem el, hogy oda való. A hiedelem listáim nekem is gyűlnek, már nem is számolom mennyi van, nem is nagyon érdekel (annyi van, amennyire szükségem van :), amelyikhez épp kedvem van, vagy éppen felmerül valami "kedves" gondolat akkor azt megvizsgálom.
Végül is a Munka már a nevében sugallta, hogy ez bizony kemény meló lesz. De a fizetségből - Önmagadból - már kezded, kezdjük megkapni az előleget! Úgyhogy, hajrá és bízzunk a prémiumban is :)
G.
Kedves Arany és Gábor! Nagyon köszönöm a megosztásaitokat, sokaknak adnak lelkesítést. Hisz én már annyiszor leírtam, annyiféle formában, hogy kicsit már unalmasnak is hat néha. :) Ezért szuper, hogy Ti a saját szavaitokkal a saját megéléseiteket osztjátok meg velünk. Másokat is biztatok erre, fogalmatok sem lehet, egyetlen mondatotok mit indíthat be egy másik emberben. És szeretettel várom a továbbiakat is, szép napos Munkát Nektek és a többi kedves Olvasónak is, Andi
VálaszTörlésKedves Andi,
VálaszTörlésegy nagyon konkrét történet feldolgozásában kérem a segítségedet.
Ma fölhívott a nagynéném, hogy mi baja van vele a mamámnak, miért nem hívja fel már tíz napja? Mondtam, hogy nem tudom, nekem nem beszélt róla.
Tökmindegy, hogy megkérdezem-e a mamámat, hogy mi baja a nagynénémmel, vagy annyiban hagyom a dolgot, mert a nyugalmam már oda.
Az egész dolog feszültséget kelt bennem.
Miért kell nekem közvetítenem köztük? (Nem kell.)
Bosszant, hogy belevontak. (A nagynéném.)
Bosszant, hogy nem tudom visszautasítani. (Végül is nem volt mit, mert nem "üzent" semmit.) De bosszant, hogy "belevonódtam" érzelmileg.
Bosszant, hogy feszültség van köztük.
Bosszant, hogy a mamám már megint kavar (meg van sértődve).
Bosszant, hogy előre tudom, hogy a mamám megint föl fog idegesíteni azzal, hogy mi baja van a nagynénémmel.
Bosszant, hogy érzelmileg annyira azonosulok a mamámmal, hogy átveszem az ő feszültségét.
És bosszant, hogy ez az egész feszültséget kelt bennem és érzelmileg felkavar.
Azt hiszem, aránytalanul felkavar. Remeg a kezem, hevesen dobog a szívem.
Ahelyett, hogy somolyognék, hogy a két öreglány nem bír magával.
Generációs mintákat sejtek az egész történet mögött, de igazából a túl heves érzelmi reakcióm az, ami miatt úgy gondolom, foglalkoznom kell az egésszel, de nem találok fogást rajta. Nem találom azt a mondatot, megfogalmazást, amire rákérdezhetnék, amit megfordíthatnék. Már napok óta : ) nem fordult elő, hogy valami ennyire magával ragadott volna, legyűrt volna, hogy még a munkáig se látok ki belőle.
Leblokkoltam.
Na, most elolvastam újra az eddigieket.
Nézzünk egy lehetséges példát:
"Érzelmileg nem kellene annyira azonosulnom a mamámmal."
1. Biztos?
Biztos ám!
2. Teljesen biztos?
Teljesen.
3. Hogy érzem magam tőle?
(Fent leírtam.)
4. Enélkül a gondolat nélkül?
Folyna tovább békésen és kellemesen napom, ahogy eddig.
Megfordítás:
Érzelmileg azonosulnom kellene a mamámmal.
Miért "kellene", ha egyszer éppen ezt teszem?
Nem kéne azonosulnom azzal a gondolattal, hogy "azonosulnom kell érzelmileg a mamámmal".
Hát ez így elég spekulatív nekem. Különben is hogy "ne azonosuljak"? Nem lehet "nemlevést" csinálni.
Érzelmileg azonosulnom kellene önmagammal.
Ha "kellene", akkor nyilván nem teszem, tehát nem is kell.
Össze vagyok zavarodva.
Andi, kérek egy szalmaszálat!
Nincsenek rendben sem a kérdések, sem pedig a megfordítások. az első kérdés nem az, hogy "biztos?" és a második sem az, hogy "teljesen biztos?". a kérdések nem véletlenül vannak úgy megfogalmazva, ahogy. Engedd magadba a kérdést, csukd be a szemedet, és VÁRJ A VÁLASZRA. 1. kérdés: Igaz az, hogy nem kéne...? 2. kérdés: Teljesen BIZTOS LEHETEK BENNE, hogy nem kéne...? Én még azzal is meg szoktam spékelni, hogy: Teljesen, SZÁZ SZÁZALÉKIG BIZTOS LEHETEK BENNE...? Ha megfigyeled a megfogalmazást, nagyon más, hogy biztos LEHETEK-e benne, mint az, hogy VAGYOK.
VálaszTörlésAz eredeti: Érzelmileg nem kéne azonosulnom anyukámmal.
1. A valóságban igenis azonosulnom kell (még) vele). Hisz épp ezt teszem. És mi minden vezetett oda, hogy épp ezt teszem, és egyelőre nem tudom másképp? Ezt tanultam meg, ezt a mintát láttam, azt gondoltam sokáig, hogy ez a normális, senki nem mondta, hogy nem kell. Semmilyen más választ nem tudtam eddig megtanulni, mit csináljak ilyenkor, zsigerből ezt működtetem. Elég bizonyíték ez?
2. Magammal nem kéne érzelmileg azonosulnom. (Itt Te duplán fordítottál, nézd vissza. MINDIG AZ EREDETIT FORDÍTJUK EGYSZER, NEM PEDIG TÖBBSZÖR.) Van annyira igaz az, hogy magaddal nem kéne érzelmileg azonosulnod, mint hogy a mamáddal? Hát kivel mással is azonosulnál ilyenkor, mint azzal a magaddal, aki ezt tanulta meg? És ez egész addig így van, amíg meg nem kérdőjelezed mindazon gondolatauidat, melyek ilyen erős érzelmi reakciókat válatnak ki belőled. Egy teljes litát írtál ezekről fentebb, pont azokat kell végigvizsgálnod:
Közvetítenem kell köztük.
Belevont a nagynéném.
Nem tudom visszautasítani.
Nem kellett volna érzelmileg belevonódnom.
Nem kéne fezsültségnek lennie köztük.
Mamámnak nem kéne kavarni. Nem kéne megsértődnie.
Előre tudom, hogy a mamám megint föl fog idegesíteni.
Nem kéne felidegesítődnöm azon, amit mond.
Nem kéne átvennem az ő feszültségét.
Ne mkéne felkavarnia.
Azt hiszem, aránytalanul felkavar.
Nem kéne remegnie a kezemnek és dobognia a szívemnek.
el kéne fogadnom, hogy nem bírnak magukkal.
MINÉL NAGYOBB AZ ÉRZELMI TÖLTET BENNED, annál inkább van "elhíve" a gondolat, vagyis pont az jelzi nekem, hogy dolgom van valahol, ha jól felidegesítődöm. Örülj, hogy így felhúztad magad, mert innen tudod, hogy munka vár Rád, nézd csak, mennyi mindent találtál ebben a történetben.
az pedig, hogy mit kéne most velük kapcsolatban tenned? Tedd fel magadnak a kérdést? Szeretnék-e beleavatkozni, bármit is mondani nekik? És a saját válaszod szerint cselekedj. Munkázd meg a fenti állítások legerősebbjeit, és utána tisztán fogod látni, mi is a teendőd.
3. Elvileg még egy megfordítás: Anyunak nem kéne érzelmileg azonosulnia velem. Inkább csak érdekes, mennyire neheztelsz rá, ha ő azonosul veled.
A gondolatra megfordítás is érvényes, működhet.
Remélem, tudtam segíteni, most hív a párom hajat nyírni. :) Szeretettel üdvözöllek, Andi
Velem töltötted a szombat estédet, Andi, köszönöm a rám fordított idődet, figyelmedet és energiádat.
VálaszTörlésVégiggondolom, amiket írtál, nem mondom, hogy egyből minden átjött. De az a tantusz azért leesett, hogy tényleg nem ugyanaz a "biztos lehetek?" mint a "biztos vagyok".
Holnapra más programom volt, de ha most ez a munka jött, akkor ez jött : ).
Még egyszer köszönöm.
Szia, Andi, tegnapelőtt még lelkendeztem, de ma valami hülyeséget "elhittem magamnak" és "leültem". Sajnos, nem tudom szétszálazni (még), hogy mi volt az, de nem is arra kérlek, hogy fejtsd meg, hanem: a napokban, ahogy a blogodban jártam-keltem, mintha valami olyasmit olvastam volna, hogy készüljünk fel rá, hogy a munka végzése közben időnként visszaesünk, vagy ellenállunk, vagy valami ilyesmi történik. Sokáig keresgéltem, de ma nem találtam meg ezt a részletet. Beugrik Neked, hogy melyik bejegyzésben lehetett erről szó?
VálaszTörlésKöszönöm, hogy belegondolsz!
Arany
18. Létezik egy módszer, amely segítségével rámutathatsz, hogy a gondolkodás nem eszköze az abszolút Igazság megismerésének.
VálaszTörlés19. Nevezhetjük „Honnan Tudod Módszer”-nek.
20. A Honnan Tudod Módszer instrukciói a következők:
21. Tekintsd valamely hiedelmedet!
22. Kérdezz rá, „honnan tudom teljes bizonyossággal, hogy igaz” ez a hiedelem?
23. Az elme adni fog egy választ.
24. A válaszhoz az elme felteszi a kérdést, „honnan tudom teljes bizonyossággal, hogy igaz?”
25. Minden egyes alkalommal, amikor az elme válaszol, kérdőjelezd meg a választ, a „honnan tudom teljes bizonyossággal, hogy igaz?” kérdés megismétlésével!
26. Ahhoz, hogy a folyamat működjön, késznek kell lenned, hogy az elme által adott minden egyes választ megkérdőjelezz.
27. Ha hajlandó vagy megkérdőjelezni az elmének a „honnan tudom teljes bizonyossággal, hogy igaz?” kérdésre adott minden válaszát, a kérdezősködés mindig úgy végződik, hogy „nem tudom teljes bizonyossággal, hogy igaz”.
28. A Honnan Tudod Módszer kiváló módja a hiedelem és tudás között különbség megértésének.
29. A Honnan Tudod Módszer kiváló módszer, hogy megértsd, a gondolkodás nem eszköze az abszolút Igazság megismerésének.
Arany, nem tudom most, hol lehet. Tény, hogy így van, csak nem visszaesésnek mondanám, hanem egy új réteghez való elérkezésnek. Tüneteiben lehet olyan, mintha minden olyan lenne, mint régebben, viszont már teljesen máshogy élődik meg. Ahogy haladunk a kupacunk feldolgozásával, a számunkra legerőteljesebben beprogramozódott dolgok újra és újra felbukkannnak, különböző megtapasztalásokkal. Sokan emiatt megint csak elfordulnak az önmegismeréstől. Épp tegnap olvastam egy barátom FB üzenőfalán ezt az idézetet, pont ideillik:
VálaszTörlés"Amikor önmagunk felé haladunk, akkor először viszonylag könnyen tudunk menni, de aztán mindig jön egy rettenetesen zűrzavaros, nagyon sok félelmetes belső tartalommal és a múltunk el nem rendezett dolgaival terhes szakasz. A lelki fejlődésünket éppen az szokta akadályozni, hogy ezen a zűrzavaron, ezen a sötétségen nem szívesen megyünk keresztül, a félelem és a kényelemszeretet visszatart. Holott ezt az utat egy bizonyos szintnél jobban nem lehet megkönnyíteni, és az, amire igazán vágyunk, a káoszon túl van. Nem találhatunk rá, ha nem merünk belépni a sötétségbe." (Pál Feri)
Arany, ez így természetes annak, akinél így megy. Annyi trutyit kavarunk fel, hogy képzeld el, ahogy az ott elkezd kavarogni. A Munkában az a jó, hogy nem csak felkavarjuk, hanem ki is tudjuk tisztítani, és egyre mély tudattartalmakhoz hozzáférni. Számtalanszor hangsúlyoztam már, hogy ez egy folyamat. Legtöbbször felemelő, időnként "lehúzó", de csakis akkor, amikor mérföldkövekhez érkezünk magunkon belül. Lehet utálni ezeket a mérföldköveket vagy lehet teljes szívvel befogadni őket. Én az utóbbi utat járom. :)
Szeretettel üdvözöllek, Andi
Andi, köszönöm, végül is éppen erre gondoltam, amikor azt a bizonyos részletet kerestem: "vigasztaló szavakra".
VálaszTörlésMa nap közben végül beugrott, hogy mi volt az a bizonyos gondolat, amitől begörcsöltem. Nem mondom, hogy tovább már nem féltem, de hirtelen világosak lettek a választási lehetőségek, és a szorongásból sikerült átváltani "probléma-megoldó" üzemmódba. Ezt nem is annyira Neked írom, mert nyilván jól ismered ezt a jelenséget, inkább azoknak, akik hozzám hasonlóan csak most birkóznak magukkal a munka segítségével. De tulajdonképpen ehhez szorosan kapcsolódik a mai bejegyzésed is.
Arany
Sziasztok!
VálaszTörlés"Úgy próbáltam elnyerni a szívét,h pontosan olyanná válok,amilyennek ő látni szeretne."
Hmm,magamra is ismertem,és egy másik nő is eszembe jutott(férjem jelenlegi párja.Amúgy válófélben vagyunk)
Szóval,egy időben én is próbáltam olyan nővé válni,amilyennek férj látni szeretett volna.Aztán jól belefáradtam az önerőszakba,és most válófélben vagyok.
A jelenlegi párja,állítólag mindenben a kedvére tesz,lesi minden kívánságát,épp úgy,ahogy az esettanulmányban szereplő hölgy tette. Nos,elképzelhető,h nem lesz tartós ez a kapcsolat sem?Talán férj rájön,h én mégis csak jobb vagyok?aki nem leste minden kívánságát már egy idő után?(szeretném,ha újra egy család lehetnénk.Van két kislányunk is)
Judit