2012. július 11., szerda

Valóságpróba: A Hozzá Nem Értő Munkatárs



„Sztori és ellenség híján a tettek spontának, célratörők és végtelenül szelídek.”

„A világ mindig olyan, amilyen, nem pedig olyan, amilyennek lennie kellene. Akár tetszik, akár nem.”

„A nyitott és félelemmentes elme hamar megtalálja az alternatívákat.” (Byron Katie)

Te is dolgoztál már együtt olyan kollégával, aki nem értette, nem jól csinálta a dolgát? Te is elvégezted az ő feladatait azért, hogy a munka egésze időben elkészüljön és biztos megfelelő színvonalú legyen? Mindeközben pedig sokat dühöngtél, idegeskedtél és haragudtál az illetőre?

Ennek a helyzetnek egy szeletkéjét most Katie vizsgálja meg Gary-vel, akit végtelenül bosszant hozzá nem értő kollégája. Ha Neked is ismerős a szituáció, arra biztatlak, hogy alaposan ítéld meg az adott munkatársadat egy Ítélkezőlapon, majd a lenti dialógusnak megfelelően vizsgáld végig az állításaidat a Négy kérdéssel és Megfordításokkal. (A Munkához szükséges lapok letölthetők innen:
Még annyi, hogy arra biztatlak, a Megfordításoknál mindig keress 3 konkrét példát, bizonyítékot, hogyan is igaz az adott megfordítás, ne csupán megfordítsd az eredeti állítást. A konkrét példák ébresztenek rá, hogyan is tükröződik minden „belvilág” vissza a külvilágban, hogyan is igaz az, hogy amit te művelsz magaddal, azt fogod kint érzékelni, és azt gondolni, hogy a másik csinálja veled.

(A következő dialógusban dőlt betűvel olvashatók azok az állítások, melyeket Gary az önvizsgálat elvégézése előtt az Ítélkezőlapjára írt. Ezeket kérdőjelezik meg Katie-vel.)

Gary: Haragszom Frankre, aki a beosztottam, mert semmihez sem ért.

Katie: Rendben. „Franknek értenie kellene a munkájához.” Igaz ez?

Gary: Meghiszem azt!

Katie: Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? Honnan veszed? Hisz te vetted fel az állásra az önéletrajza és az ajánlásai alapján, melyek szerint nincs baj Frank képzettségével. Mit tapasztalsz, mi a valóság? Jól dolgozik?

Gary: Tapasztalataim szerint nem.

Katie: Ez az egyetlen kiindulópont, amelyre józanul alapozhatsz: a valóság. Igaz-e, hogy Franknek hozzáértőnek kéne lennie? Nem, hiszen nem az. Erről van szó! Ez a te valóságod. Mindaddig folytatjuk ezt az ellenkezést, amíg meg nem értjük ezt a fajta valóságpróbát. Ha sikerül, a tények szerelmesévé válunk, és visszanyerjük a lelki egyensúlyunkat. Hogyan reagálsz arra a hazugságra, hogy Franknek hozzáértő módon kellene dolgoznia, holott nem ezt teszi?

Gary: Bosszankodom és szorongok. Úgy érzem, rám rakja a teendőit. Mindig én teszem rendbe helyette a dolgokat. Képtelen az önálló munkavégzésre.

Katie: Látsz-e okot arra, hogy elejtsd a gondolatot, miszerint Franknek jó munkaerőnek kéne lennie? És nem arra kérlek, hogy ejtsd is el.

Gary: Jobban érezném magam, ha elejteném.

Katie: Ez igencsak nyomós ok. És találsz-e olyan stresszmentes okot, akár csak egyetlen egyet, amely miatt tovább kéne ragaszkodnod ehhez a valósággal ellenkező gondolathoz?

Gary: Nos, nem értem, mit jelent „a valósággal ellenkező gondolat”.

Katie: A valóság, ahogyan te is érzékeled, az, hogy Frank nem ért úgy a munkájához, ahogy szeretnéd. Te pedig azt mondod, hogy értenie kellene. Ez az elvárás azonban attól még nem válik be, így helyezkedsz szembe a valósággal. És amint hallom, mindez szorongással és bosszúsággal tölt el.

Gary: Rendben. Vegyük sorra a dolgokat! A helyzet az, hogy Frank tényleg rosszul végzi a dolgát. Engem pedig megőrjít a gondolat, hogy ez máshogy is lehetne. Képtelen vagyok belenyugodni.

Katie: Ő sajnos nem megfelelő munkaerő a számodra, akár elfogadod ezt, akár nem. A valóság nem vár a mi beleegyezésünkre vagy jóváhagyásunkra. Olyan, amilyen. Erre mindig számíthatsz.

Gary: A valóság tényleg olyan, amilyen.

Katie: Igen. És a valóság mindig kedvesebb, mint amit képzelünk róla. Odahaza jól elszórakozhatsz a bizonyítékok keresésének gyakorlatával. „Franknek hozzáértőbbnek kellene lennie.” Mi erre a bizonyíték? Írd össze a bizonyítékaidat, és vizsgáld meg, kiállják-e a valóság próbáját. Valójában nincs semmiféle bizonyítéka. A valóság az, hogy Franknek nem kellene hozzáértőnek lennie, mivel egyszerűen nem az. Nem való erre a munkára.

Gary: A helyzet az, hogy semmihez nem ért, én végzek mindent helyette. Épp eleget robotolok, nincs szükségem felesleges sopánkodásra, hogy azt hajtogassam: „Franknek ilyennek meg olyannak kéne lennie.”

Katie: Ezt jól mondod.

Gary: Minden munkával kapcsolatos szorongásom arra vonatkozik, hogy Franknek értenie kellene a dolgát. Az igazság azonban az, hogy semmihez nem ért. Valójában én gürizek helyette. De mostanra betelt a pohár. Nem elég, hogy tele vagyok munkával, érzelmileg is k…ára megvisel a dolog. Üdv New Yorkban!

Katie: Nem is tudtam, hogy New Yorkban is használják ezt a nyomdafestéket nem tűrő szót! [A közönség nevetésben tör ki.]

Gary: Igen, néhanap.

Katie: Milyen ember lennél e nélkül az őrült sztori nélkül, mely ellenkezik a valósággal?

Gary: Együttérző és hatékony.

Katie: Igen. „Franknek hozzáértőnek kellene lennie.” Fordítsd meg az állítást!

Gary: Franknek nem kell hozzáértőnek lennie.

Katie: Látom, már kapiskálod. Amíg tehát Frank nem az, addig nem várhatod tőle, hogy az legyen. Ez a jelen helyzet. Van még további megfordítás is.

Gary: Nekem magamnak is hozzáértőnek kellene lennem. Ez is igaz. Például abban, hogy olyan kollégát választok magam mellé, akivel együtt tudok dolgozni…

Katie: Lássuk a következő mondatodat az Ítélkezőlapodon!

Gary: Szeretném, ha Frank felelősséget vállalna a munka őt illető részéért.

Katie: Fordítsd meg!

Gary: Szeretném, ha felelősséget vállalnék a munka engem illető részéért.

Katie: Igen. Mert egészen addig, amíg a munkatársad hozzá nem értésével foglalkozol, nem vállalsz teljes felelősséget a saját munkádért.

Gary: Szeretném az ő részét is átvállalni.

Katie: Igen, mert ha azt akarod, hogy a munka jól legyen elvégezve, nincs más választásod. Rendben, lássuk a következő mondatot!

Gary: Szakértőnek kellene lennie a saját területén, a projekt élére kellene állnia, feljebb kéne lépnie a ranglétrán.

Katie: Igaz ez? Úgy értem, hogy honnan venné az ehhez szükséges szakértelmet? „Hé, te, aki semmihez nem értesz, lépj már feljebb a ranglétrán!”

Gary: Nem, ez kész őrület! Értem, mire gondolsz. Frank pont úgy teljesít, ahogyan.

Katie: Hogyan bánsz Frankkel, amikor elhiszed ezt a fantazmagóriát?

Gary: Keménykedni kezdek vele. Úgy vélem, gyorsabbnak kellene lennie, és folyton a sarkában járok.

Katie: Nem túl hatékony a módszer. Látsz-e okot arra, hogy elejtsd ezt a gondolatot?

Gary: Épp eleget.

Katie: Fordítsuk akkor meg az állítást!

Gary: A téma szakérőjeként előbbre kéne lépnem a ranglétrán. Meg is tettem. Ezen túlvagyunk.

Katie: Frank olyan mester, aki a legtöbbet hozza ki belőled. Ebben nincs hiba.

Gary: Igen. Ő az én tanítóm. Ezt magam is így érzem.

Katie: Helyes, lépjünk tovább a negyedik ponthoz!

Gary: Arra van szükségem, hogy elvégezze a feladat rá eső részét. Most már azonban látom, hogy nem is igazán van erre szükségem.

Katie: Reménytelen eset?

Gary: Tökéletesen reménytelen. Arra van szükségem, hogy mindkettőnk részét elvégezzem a feladatból, ha azt akarom, hogy elkészüljünk vele.

Katie: Lássuk a következő mondatot!

Gary: Frank nem ért semmihez.

Katie: Fordítsd meg!

Gary: Én nem értek semmihez.

Katie: Mindaddig, amíg róla panaszkodsz, valóban nem vagy ura a helyzetnek. Egy valamit azonban mégis megadott neked Frank, ez pedig a tisztánlátás. Ez az ő érdeme. Meglehet, hogy még több is telik tőle. Ki tudja?

Gary: Nem igazán értek egyet a megfordítással. Önmagamat igenis hozzáértőnek tudom.

Katie: Csak nem a kollégáddal kapcsolatban. Eddig nem értettél eléggé a dolgodhoz abban, hogy belásd az ő tehetségtelenségét.

Gary: Ezzel egyetértek. Ez az én mulasztásom. Rajta kell tartanom a szememet akkor is, ha jóval idősebb nálam. Magamon kell tartanom a szememet. Igen, ez így igazabb. Néha ugyanis elveszítem e fejemet.

Katie: Most rátaláltál egy nagy belső igazságra. Amikor megérted, hogy mindössze a saját gondolkodásodon kell munkálkodnod, az egész világ boldogabb hellyé válik számodra. Aki valóban kíváncsi az igazságra, az végül boldog világra lel.

Gary: Amikor egyedül próbálkoztam ezzel az önvizsgálattal, elakadtam. Azt hittem, igazam van. Most magamba nézve azonban azt látom, hogy az összes megfordításnak van értelme és igazsága.

Katie: Besétál egy fickó az életedbe, te a nyakába akasztod a sztoridat, és őt okolod a bajaidért. És még el is hiszed azt a koholmányt, hogy ő a ludas. Anélkül a gondolat nélkül, hogy a munkatársadnak hozzáértőbbnek kéne lennie, bizonyára azonnal kirúgnád. És ha ezt megtennéd, akkor ő is olyan állást kereshetne, ahol jól tud teljesíteni, és bátran nézhetne az emberek szemébe. Az ő számára is van valahol hely a nap alatt. Két hét múlva tán felhívna, és azt mondaná: „Kösz, hogy kidobtál. Utáltam azt a melót, az új munkámat azonban imádom.” Minden lehetséges. De az is lehetséges, hogy miután elvégzed a saját belső Munkádat, világosabban látsz már, és hétfő reggel azt fedezed fel, hogy a fickó mégiscsak ért valamihez. Jó, most olvasd fel az Ítélkezőlap utolsó mondatát, kérlek!

Gary: Soha többé nem akarom látni sem őt, sem egy hozzá hasonló balféket a csapatomban.

Katie: Fordítsd meg ezt a mondatot!

Gary: Hajlandó vagyok újra látni őt magát vagy egy hozzá hasonló balféket a csapatomban. Alig várom, hogy újra láthassam őt vagy egy hasonló balféket a csapatomban, mivel ez a tény legondolkodtatna, és elvezetne a megoldáshoz.

Katie: Kitűnő! Üdvözöllek a Munka birodalmában!

(Byron Katie: A Négy Kérdés – Édesvíz – sok ponton átdolgozva az eredeti fordítást)


Ha szeretnéd technikailag is profin megtanulni a Munkát, és mélyen megmártózni az önvizsgálat hihetetlenül izgalmas világában, szeretettel látlak az egyetlen augusztusi Alaptanfolyamon.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL? - 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. augusztus 11-12. Jelentkezési határidő: július 25.
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

2 megjegyzés:

  1. Elmesélem ma mi történt velem a munkahelyemen.
    A nap első felében jól voltam, aztán eléggé romlott az állapotom.
    Van egy csaj. Melindának hívják.
    Megsértődtem rá. Tisztán éreztem a sértődöttség érzését. A hozzá tartozó

    gondolatok valami ilyesmik lehetnek szerintem:

    "Nem jön ide hozzám.
    Nem kedvel engem.
    Nem szeret engem.
    Nem beszélget velem."

    Azt tudni kell, hogy én sem megyek oda hozzá, mert zavar, hogy nem jön ide
    hozzám.
    Nem kedvelem, mert zavar, hogy nem kedvel.
    Nem szeretem, mert zavar, hogy nem szeret.
    Nem beszélgetek vele, mert zavar, hogy nem beszélget velem. Ezek lehet, hogy
    hiedelmek.

    Most nézzük meg az egyiket:

    "Nem kedvel engem."

    2 variáció van. Ez most vagy egy hiedelem vagy valóban ez az igazság.
    Azért gondolom, hogy lehet ez igazság, mert Melinda sem szent. Az ő
    elméjében is felbukanhat az a gondolat, hogy: "Péter nem kedvel engem."
    És ez a gondolata valóban igaz, mert valóban nem kedvelem. Nem tudom
    kedvelni, amig ilyen gondolataim vannak róla. És az ilyen gondolatok miatt
    kialakuló érzelmeim és viselkedésem elárulják, hogy nem kedvelem. Pl.
    Amikor elmegy mellettem, akkor nem nézek a szemébe. Nem tudok ránézni, amig
    a sértődöttség állapotában vagyok. Van amikor látom rajt, hogy bizonytalan
    és szomorkás, amikor odajön hozzám. Mert látja, hogy nem kedvelem. Ezért
    bizonytalanná válik. Az ő bizonytalansága engem felzaklat és jönnek a
    gondolatok: "Biztos nem kedvel, azért bizonytalan." Ez egy örödögi kör. Oda
    vissza "játék".
    Hogyan tudnám megbocsátani Melindának, hogy ilyeneket gondol rólam?
    (Lehet, hogy nekem gondolja rólam.) Hogyan tudok megbocsátani az embereknek
    azért, mert az elméjük negatív gondolataival azonosulnak?
    Én és Melina között a nagy különbség az egó. Neki az egója egészséges, az
    enyém beteg. Miért van az, hogy egyik embernek egészséges az egója(van önbizalma..stb -Byron Katie nélkül) és én meg szenvedek rendesen.
    Az elmém túl érzékennyé vált.
    Andi írtam egy kérdést Neked az előző blogbejegyzésbe. Légyszi válaszolj, majd ott is lesz időd és kedved.
    Köszi!
    Péter

    VálaszTörlés
  2. paradoxon
    "Hogyan tudnám megbocsátani Melindának, hogy ilyeneket gondol rólam?"
    a te fejed a te dolgod... az övé az ő dolga...
    mi jobb neked mit hiszel? nem szeret vs szeret

    négy kérdés és 12 példa s a benned a béke ..
    többi elszállt
    v

    VálaszTörlés