„A gyerekek egyetlen pillanat alatt zuhannak bele az álomvilágba, a világ álmába, mégpedig akkor, amikor először kapcsolnak hozzá egy szót egy dologhoz. És az is csupán egy pillanatba telik, hogy te mindezt megkérdőjelezd, és megtörd a varázst…” (Byron Katie)
Ma egy nyúlfarknyi Katie videót és egy rövid könyvrészletet ajánlok figyelmetekbe az „Álomvilágba” történő beleszületésünkről.
Mielőtt bárminek nevet adsz, a világban nincsenek dolgok, nincsenek jelentések. Nincs semmi más, csak békesség egy szavak nélküli, kérdések nélküli világban. Egy olyan tér, ahol már minden megválaszolódott, örömteli csendben.
Ebben a szavak előtti világban csak a valós létezik – a megosztatlan, megfoghatatlan, már jelen levő. Bármilyen látszólag elkülönülő dolog nem lehet valós, mivel azt az elme hozta létre az elnevezéseivel. Amikor ezt megértjük, a valótlan gyönyörűvé válik, mivel semmi sincs, ami fenyegethetné a valósat. Én sosem látok semmi elkülönültet, amit úgy hívnak, hogy „fa” vagy „te” vagy „én”. Ezek a dolgok pusztán a képzelet szüleményei, amit vagy elhiszünk, vagy nem hiszünk el.
Az elnevezések adása az illúzióvilág, az álomvilág kiindulópontja. Amikor az egésznek letörjük egy kis darabkáját, és azt mondjuk rá, hogy „fa”, akkor ez az első álom. Ezt hívom én „első generációs gondolatnak”. Aztán a gondolat újabb gondolatot szül, és akkor már van nekünk „magas fánk, szép fánk, az a fa, ami alá le szeretnék ülni, illetve az a fa, amelyik bútornak való, vagy az, amelyiket meg kell védelmeznem”, az álom pedig csak folytatódik tovább. A gyerekek egyetlen pillanat alatt zuhannak bele az álomvilágba, a világ álmába, mégpedig akkor, amikor először kapcsolnak hozzá egy szót egy dologhoz. És az is csupán egy pillanatba telik, hogy te mindezt megkérdőjelezd, és megtörd a varázst, és hálás legyél a mindenség Taojának – fa, nem fa, világ, nem világ.
Amikor az elme elhiszi, amit gondol, akkor annak ad nevet, amit nem is lehet megnevezni, és a név által próbálja valóssá tenni. Elhiszi, hogy az elnevezései valósak, és hogy létezik odakint egy tőle elkülönült világ. Ez az illúzió. Az egész világ kivetítés. Amikor lezársz és rémült vagy, akkor az egész világ ellenségesnek tűnik; amikor viszont szereted, ami épp van, minden a világon a szeretteddé válik. A belül és a kívül mindig illeszkednek – ők egymás tükröződései. A világ az elméd kivetülése.
Azzal, hogy nem hiszed el a gondolataidat, felszabadítod magadat attól a legalapvetőbb vágytól, hogy a valóságnak másmilyennek kellene lennie, mint amilyen. Észreveszed a szavak nélkülit, a gondolatok nélkülit. Megérted, hogy minden rejtélyt te magad kreáltál. Valójában pedig rejtélyek nem léteznek. Minden teljesen nyilvánvaló, a napnál is tisztább. Végtelenül egyszerű, mivel valójában nem létezik semmi. Csupán a történet valamivel kapcsolatban, ami épp most jut eszedbe. És még csak ez sem.
(Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)
Kíváncsi lennék, milyen az amikor valaki nem tanul meg beszélni. Tudom elég ritkán fordul elő az ilyen manapság, de érdekes lehet, hogy mennyiben élne máshogy egy ilyen ember. Hogyan állna a "hiedelmeivel", hogy kérdőjelezné meg őket?
VálaszTörlésJanifly, mit értesz az alatt, hogy nem tanul meg beszélni? Maugli a dzsungelből? Vagy egy értelmi fogyatékos? Vagy egy néma ember?
VálaszTörlésErre konkrétan emlékszem. Tudom, -eElég ritka, hogy valaki emlékszik rá, de én emlékszem. A beszéd előtti tudatomra. Arra, hogy minden fénylő szivárványszínű fény volt körülöttem. S egyszercsak ház lett belőle. Meg ember. Meg minden más. Egyik nap még fény volt, másnap már ház. Valóban a szavakkal "szilárdítjuk" meg a "valóságunkat", hozzuk létre ezt az álcarendszert.
VálaszTörlésA tolték hagyomány úgy nevezi ezt: az a pont, amikor a gyermek belép. Belépésnek nevezik ezt a pillanatot a közös álomba.
Szerintem ha valaki Maugliként nem tanul meg beszélni, nem tud illeszkedni a közös "valóságba". Ő egy másik világban él.
Igen, süketnéma, vagy valaki aki kis korában nem hallott beszédet. Tudom ez morbidnak számít ma már, de érdekes világa lehet. Szerintem nagyon más mint a miénk.
VálaszTörlésRégebben éltem át pszichedelikus élményeket. Ilyenek alkalmával is meg lehet tapasztalni azt a "világot" ami sokkal mélyebben van mint a szavak. Nagyon érdekes az a folyamat amikor a fénylő 3D-s képekből szavak formálódnak.
Kíváncsi lennék milyen lenne "így" ÖnMunkázni :)
Hű, érdekes élmény lehetett! :)
VálaszTörlésAzt hiszem, egy szavak nélküli Maugli-embernek nincs szüksége önmunkára. Gyermeki állapotban létezik, ártatlan világban él. A hazugságainkat, játszmáinkat a szavak teszik lehetővé, hiszen egy csendes elme ártatlan és nyitott.
a bolondok például még nem érték el a kényszeres gondolkodás szintjét. a gondolkodás "alatt" vannak. ők ebből a szempontból szerencsésnek. a legtöbbünknek túl kell lépni a gondolatokon.
VálaszTörlésÖnmunkával vagy egyéb módszerekkel.
http://www.youtube.com/watch?v=Wr0kpQEVF1c&feature=player_detailpage#t=347s
http://www.youtube.com/watch?v=R-ue08S5cZo&feature=relmfu
András
András, érdekes koncepció, hogy "Túl kell lépnem a gondolatokon". Erősen stresszes, ajánlom megmunkázásra. :) És ítéld meg a gondolatokat alaposan egy teljes Ítélkezőlapon, majd utána Munka, nagyon izgi lesz! Szeretettel, Andi
TörlésEckhart Tolle is lényegében ugyanazt mondja mint Katie, csak máshogyan. Tolle megmondja Mit (kéne elérnünk), Katie viszont megmondja Hogyan. A Négy kérdés módszerét jobban szeretem, mert gyakorlatias, gyors, egyszerű, univerzális.
VálaszTörlésMíg nem ismertem az Önmunkát, Tolle könyveit se értettem igazán. Így viszont már teljesen más olvasni, és rengeteget lehet tanulni ebből is. Most beillesztek egy részletet Tolle: Új Föld című könyvéből, amelyből látni, ugyanazt mondja mint Katie, csak pepitában :)
„A mai világban történetesen egyre több ember érez zavart, mert nem tudja, hogy igazából hova is tartozik, mi a célja, sőt még azt se, hogy ő kicsoda. Általában gratulálok, amikor valaki azt mondja nekem: „Már azt se tudom, ki vagyok.” Megrökönyödve kérdezik: „Azt akarod ezzel mondani, hogy jó dolog zavarban lenni?” Erre azt javaslom: „Vizsgáld meg! Mit jelent összezavartnak lenni? A ’nem tudom’ nem zavartság. A zavartság az, hogy: ’Nem tudom, de tudnom kéne’ vagy ’Nem tudom, de tudnom kell’. Lehetséges-e, hogy szélnek ereszd azt a hiedelmedet, miszerint tudnod kéne vagy tudni akarod, hogy ki vagy? Másként megfogalmazva: fel tudsz-e hagyni azzal, hogy fogalmi definícióktól várd el, hogy azok éntudatot adjanak neked? Fel tudsz-e hagyni azzal, hogy gondolattól várd el, hogy az éntudatot adjon neked? Amikor szélnek ereszted a hiedelmet, miszerint tudnod kéne, illetve tudni akarod, hogy ki vagy, akkor mi történik a zavartsággal? Hirtelen eltűnik. Amikor teljesen elfogadod, hogy nem tudod, akkor történetesen a lelki béke és a világosság olyan állapotába lépsz be, ami közelebb visz ahhoz, aki valójában vagy, mint amilyen közel gondolat valaha is vihetne. Önmagadat gondolattal definiálni: önmagad korlátozása.”
Zsuzsó