2011. október 3., hétfő

Mit értesz az alatt, hogy a másik ember az én kivetítésem?


A legfrissebb Byron Katie hírlevélből fordítottam egy rövidke részletet. Katie-nek sokszor teszik fel ugyanazokat a kérdéseket, ez az egyik legsűrűbben felbukkanó:

Kérdés: Mit értesz az alatt, hogy a másik ember az én kivetítésem?

Katie válasza: Az egész világ a te kivetítésed. A belül és a kívül mindig illeszkednek – egymás kitükröződései. A világ az elméd tükörképe. Ha belül káoszt és összezavarodottságot tapasztalsz meg, a külvilágodnak ezt tükröznie kell. Azt kell látnod, amit hiszel, mivel te vagy az összezavarodott gondoló, aki kifelé néz, és önmagát látja meg. Te vagy mindennek az értelmezője, és ha az elméd kaotikus, akkor az általad hallottaknak és láttaknak is kaotikusnak kell lenniük. Még ha maga Jézus vagy Buddha állna is előtted, akkor is zavarodottságot hallanál, mert a hallgató maga a zavarodottság. Csak azt hallanád, amit hallani vélnél, és abban a pillanatban vitába szállnál vele, amint a saját történeted, hiedelmed fenyegetve van.

Igen, én is a te kivetítésed vagyok, másként hogyan is lehetnék itt? Nem mintha lenne választási lehetőségem. Én a te rólam szóló történeted vagyok, nem pedig az, aki valójában vagyok. Láthatsz öregnek, fiatalnak, gyönyörűnek, csúnyának, őszintének, hazugnak, gondoskodónak vagy elutasítónak. Én számodra a te megvizsgálatlan történeted vagyok, a saját eldugott kis titkod, a mítoszod. Én te magad vagyok.

Megértem, hogy az, akinek te gondolsz engem, igaz számodra. Én is ártatlanul hittem mindazt, amit te hiszel, 43 éveig, addig a pillanatig, amíg fel nem ébredtem a valóságra. „Ez egy fa. Ez egy asztal. Ez egy szék.” Igaz ez? Megálltál már valaha is egyetlen pillanatra, hogy feltedd magadnak ezt a kérdést? Lecsendesedtél-e már valaha, hogy meg is halld a választ? Ki mondta neked, hogy ez egy fa? Ki volt az ötletgazda? És ő honnan tudta? Az egész életem, az összes identitásom a feltétel nélküli, ártatlan, gyermeki bizalomra és elhívésre alapozódott. Te is ilyen gyermek vagy még? A Munka végzése során ezek a gyerekkori meséid és játékaid szép sorban kiselejteződnek, ahogy elkezded olvasni a valódi tudás könyvét, saját magad könyvét.

Az emberek azt mondogatják nekem, „De Katie, a boldogságod mind kivetítés,” én pedig azt válaszolom, „Igen, és ugye milyen szép? Imádok ebben a boldog álomban élni. Csodálatosan érzem magam.” Ha a mennyországban élnél, akarnád-e, hogy vége szakadjon? Nincs vége. Nem is lehet vége. Számomra ez az igazság, egészen addig, amíg nem. Ha ez megváltozna, akkor mindig ott van számomra az önvizsgálat. Megválaszolom a négy kérdést, az igazság felismerődik bennem, a csinálás találkozik a még nem visszacsinálttal, a valami találkozik a semmivel. A két fél egyensúlyában én szabad vagyok.

7 megjegyzés:

  1. "...mivel te vagy az összezavarodott gondoló..." Ez így nagyon kemény! És igaz. Csodálatos. Nem csak ez a gondolat és a mai blogbejegyzés, hanem az összes blog-iromány CSODÁLATOS!

    Hála és Köszönet annak, Aki által íródott, és épülhetünk belőle :-)

    VálaszTörlés
  2. mit csinálok most?
    oravecz andit és byron katiet olvasok.
    tehát most oravecz andit és byron katiet kell olvasnom, mert minden úgy van, ahogyan van.
    nem jó, hogy kárhoztatom magam amiatt, hogy oa-t és bk-t olvasok, ahelyett, hogy dolgoznék, festenék, szórakoznék vagy bármi mást csinálnék. most ezt csinálom, tehát ez így van rendjén. most erre van szükségem, kedvem.

    de: ez nem menekülés a feladatok a valóság elől, nem a halogatás egyik formája?

    ne gondolj arról semmit, hogy most éppen minek kéne történnie. az történik, ami történik.
    minden pillanatban, ha gondolsz valamit vagy megszólalsz, kérdezd meg azonnal: miért is kellene (KELLENE) másképp lenne annak lennie, mint ahogy van?
    „… megengedődik az életnek, hogy a saját tempójában mozduljon, és azt tegye, amit éppen tesz…”

    VálaszTörlés
  3. először is egy javítás, az előbb kuszán ment el a levelem második fele:
    Ne gondolj arról semmit, hogy most éppen minek kéne történnie. Az történik, ami történik.
    Minden pillanatban, ha gondolsz valamit vagy megszólalsz, kérdezd meg azonnal: miért is kellene (KELLENE) másképp lennie annak a dolognak, mint ahogy van?
    „… megengedődik az életnek, hogy a saját tempójában mozduljon, és azt tegye, amit éppen tesz…”

    Elkezdtem megcsinálni a feladatot. És ahogy a papír után nyúltam, hirtelen rájöttem, hogy nem haragszom senkire. Pedig vannak problematikus kapcsolataim, de most éppen nyugvóban vannak a konfliktusok, így meg olyan nehéz felidézni azt, hogy milyen is, amikor éppen haragszom vagy dühös vagy frusztrált vagyok.
    Ami viszont mindig "kéznél van", a magamhoz való viszony. Az állandó szégyenkezés, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok, az állandó halogatás, az állandó meghátrálás és félbehagyás. Hogy folyton kívülről várom az elismerést, de azt nagyon. És minél jobban vágyom valaki elismerésére, gyakran annál jobban megszégyenülök előtte.
    Ezeket a kérdéseket kezdtem meg feldolgozni.

    Kedves Andi, hálás vagyok, hogy indítottad az oldaladat és a blogodat. És azért is hálás vagyok, hogy névtelenül írhatok, hiszen már az e-mail címem is túl személyes információ lenne ahhoz, hogy merjek őszintén írni.

    Most az életemnek egy igen nehéz helyzetében vagyok (oké, majd megvizsgálom : ), és az, hogy tegnap óta olvasom a blogodat és a honlapodat, önmagában is csökkentette bennem a feszültséget és közelebb vitt a "valósághoz", ahhoz, hogy kissé jobban el tudjam fogadni, hogy a dolgok márpedig úgy vannak, ahogy vannak.

    A honlapodon (az egyedül-hogyan oldalon) megemlíted, hogy lehet egy-egy gondolattal vagy hiedelemmel is foglalkozni. Próbálkoztam vele, de igazából csak a 3. pontig jutottam, azt tudtam legteljesebben megfogalmazni, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem az adott gondolat. Az átfordítások teljesen mechanikusak lettek és minden meggyőződés nélkül írtam le őket, példákat meg nem sikerült találnom. Persze, lehet, hogy még nem szántam elég időt a dologra, meg valószínűleg amúgy is lassú vagyok (mihez képest? a mai felpörgött élethez képest).

    Tudnál esetleg olyan esettanulmányt is közreadni, amikor valaki egy önmagára vonatkozó gondolattal birkózik? Mert ilyen estben az "Ítélkezz..." adatlap nem igazán releváns. (A homoszexuális bejegyzés állt ehhez legközelebb, de az meg túl sok előzményt tartalmazott, bár így is tanulságos volt. Ismeretlenül is minden jót kívánok a szerzőnek!)

    Köszönöm, hogy leírhattam ezeket.
    Üdv:
    Arany

    VálaszTörlés
  4. Kedves Arany, köszönöm, hogy megosztottad ezeket. Elsőként is olvasd el a következő bejegyzéseket, mind önmagunkra vonatkozó ítéletek esettanulmányai, ebből megérted, hogyan csinálj végig egy Munkát. Most gyűjtögettem őket össze, visszanézegetve, mi is van itt ebben a témában:
    december: Önutálat-önszeretet 1-2. és Már nem itt kéne tartanom, és Valami baj van velem
    január: Bűnös vagyok(ok)
    febr.: Hogyan legyél egyedi és Merj eltűnni
    márc: Értéktelen vagyok - Igaz ez?
    ápr. Halogatásról, be nem fejezésről
    máj. Tökéletesnek kell lennem - Igaz ez?

    Ha ezeket végigcsináltad, akkor fogj egy Ítélkezőlapot, és jó alaposan ítéld meg önmagadat, nem csak másik embert tudunk megítélni rajta, természetesen. És egyenként vizsgáld végig a rajta szereplő állításokat.

    Kezdésként ennyit javaslok, és ha elakadsz valahol, nyugodtan keress meg személyesen az emailcímemen: oraveczandi@yahoo.com. Már amennyiben ez bevállalható számodra. Hátha a fentiek megdolgozása után már menni fog.
    Szeretettel üdvözöllek, Andi

    VálaszTörlés
  5. Kedves Andi,
    elolvastam a javasolt irodalmat (meg még annál jóval többet : ).
    Aztán elővettem a Megítélőlapot. Rövidítve:

    1. Magamra haragszom, mert rettegek, félek.
    2. Azt akarom, hogy ne rettegjek, ne féljek. Azt akarom, hogy elfogulatlanul fogadjam mindazt, ami történik. Sőt, örömmel.
    3. Nem kéne azzal foglalkoznom, hogy "mi történhet" vagy "mi történik majd". A saját dolgommal kéne foglalkoznom.
    4. Arra van szükségem, hogy mindenekfelett szeressem az igazságot és a valóságot.
    5. Miket gondolsz róla?
    Gyáva, elismerésre vágyó.
    6. Soha többé nem akarom, hogy rettegjek.

    A Négy kérdésre:
    Már nem is haragszom magamra, amiért félek. De a rettegés még fizikailag bennem van, reszketés formájában.
    Biztos ez?
    Igen, félek. De abban nem lehetek biztos, hogy "jogosan" félek.
    Nagy bennem a feszültség. Elhanyagolom a saját dolgaimat, mert nem merek (NEM MEREK) mással foglalkozni, mint a félelemmel, mintha magával a féléssel megelőzhetném a bajt.
    Ezek nélkül a gondolatok nélkül békésen csinálnám a saját, előbb említett, elhanyagolt dolgaimat.

    Megfordítások:
    * Nem félek, nem rettegek.
    Végül is kijöttem már jó pár helyzetből. Úgy még sose volt, hogy ne lett volna valahogy.
    * Nem én félek, nem én rettegek.
    Csak az egóm, akit a létező dolgok között ugyancsak magamhoz kívánok ölelni, akármilyen virtuális is, mert semmi módon nem akarok szemben állni, szembekerülni saját magammal. Meg akarom nyugtatni, mint egy gyereket, hogy bízzon bennünk, hogy velem együtt megoldjuk a gondokat. Különben pedig ő elpusztíthat engem, de azzal saját magát is megsemmisíti.

    6. Hajlandó vagyok azt érezni, hogy félek és rettegek. NEM!!!
    Hajlandó vagyok elfogadni, hogy esetleg még néha visszatér a félelem és a rettegés, hogy figyelmeztessen, eltávolodtam az igazságtól és a valóságtól.

    Ennyire jutottam egyedül. Igazából nem érzem úgy, hogy elakadtam volna, azt hiszem, a fentiekkel is még lesz munkám, de ahogy olvastam, hogy másoknak milyen sok gondolatébresztő tanácsot, javaslatot tudsz adni, leírtam mindezt, hátha rányitod a szemem valamire, ami elkerülte a figyelmemet, meg hátha valaki másnak is hasznos lesz az én levelem, ahogy nekem hasznos volt az övék.

    Szeretettel, kicsit nyugodtabban:
    Arany

    VálaszTörlés
  6. Kedves Arany! Mi az a hatalmas NEM!!! a 6. pontban? :) Egy hiedelem vizsgálatának záróakkordja, hogy kimondjuk (a Te esetedben): Hajlandó vagyok újra megtapasztalni, hogy félek. Sőt, még inkább: Alig várom már, hogy újra féljek! Amíg soha többé nem akarjuk, addig menekülünk, folyamatosan lesben vagyunk, nehogy megtörténjen az, amit nem szeretnénk, még ha csak gondolati szinten is. Ha megvizsgáltuk a hiedelmet, akkor annyira tisztul, hogy Hajlandók vagyunk, alig várjuk már, hogy újra megtapasztalhassuk, még ha csak agondolatban felbukkan is. hiszen hogyan tudnánk letesztelni, maradt-e még abból a hiedelemből, félelemből, ítéletből valami. Ezzel a két mondattal teljesen kinyitjuk magunkat, megengedjük a Valóságnak, hogy olyan legyen, amilyen, mert tudjuk, hogy a meneküléssel úgysem jutunk sehová. Ha még nem tudom teljesen tisztán kimondani, hogy Alig várom, akkor még van dolgom vele. És az Alig várom nem azt jelenti, hogy ez meg is fog történni, csak azt, hogy feladom a diktálást, és mindent az élet természetes velejárójaként fogadok. Így már nem kell titokban rettegnem, hogy mi fog történni. Az Ítélkezőlapod maradékára írok egy külön bejegyzést, ezt még a héten felteszem, hogy minden blogolvasó olvashassa, mert a kommentekig nem jut el mindenki. Addig is annyit tanácsolok, hogy teljesen konkrétan keresd meg a példákat, amikor pl. nem féltél, és minden Megfordítás esetén legyél nagyon konkrét, csukd be a szemedet és várj, hogy felbukkanjon, hogyan is igaz az a megfordítás az életedben.
    További jó Munkát, szeretettel, andi

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm, Andi. Magam is sejtettem, hogy ott az a "nem" nem éppen a cél : ).
    Munkázom tovább.
    Arany

    VálaszTörlés