Tanulj meg ÉREZNI - 3-napos Intenzív Élő Önvizsgálatok Alapcsomag, augusztus 8-10.

Tanulj Meg ÉREZNI – 3-napos Intenzív Élő Önvizsgálatok Alapcsomag, augusztus 8-9-10. (Megtalálhatatlan, Szorongás és Függőség Önvizsgálat)- Ha már tényleg elkezdenél ÉLNI

A Nyári Intenzív Alapcsomagban: 3 nap csoportos képzés + 2 egyéni konzultáció utána skype-on.
(Utolsó hely kiadó - augusztus 6-án)

Saját megtapasztalásom - és szinte minden hozzám eltaláló emberen is azt látom -, hogy az egész önfejlesztést, spirituális keresést, „tudatos teremtést” az a félelem vezérli, hogy NEHOGY ÉREZNI KELLJEN. Mindenféle módszereket próbálunk azért bevetni, hogy valahogy megússzuk az élet testi szinten megjelenő áramlásának megélését. Mindenre képesek vagyunk a menekülés jegyében, persze nem tudunk róla, hogy ezért tesszük. Pedig mindannyian arra vágyunk, hogy a szívünk meggyógyuljon, hogy újra teljesnek és élőnek érezzük magunkat. Még amikor pl. az érzelmi intelligenciánkat fejlesztjük is, akkor is általában beszélni tanulunk meg az érzelmeinkről és érzéseinkről, fejben marad az egész, nem lesz energetikai szintű megtapasztalás. Pedig ez az, ami valóban felszabadít! És ez az, ami az egész lényedet MEGGYÓGYÍTJA. Ez valódi Ön-Gyógyítás, mely csak belülről érkezhet el.

Az élet valójában sokkal egyszerűbb, mint amit hiszünk róla, és ezt nekem az Élő Önvizsgálatok rendszeres végzése segített teljességében megélni. Úgy szoktam fogalmazni, hogy visszataláltam az Életbe, ahonnan évtizedekig menekültem, és a kényszeres gondolatok szintjén próbáltam megoldást keresni a szenvedésemre. Hát, nem igazán sikerült. A fő kulcs a testembe való megérkezés volt számomra. (Erről itt olvashatsz: Válj újra élővé.)

Az érzelmi energiák negatív megítélése, a tőlük való folyamatos menekülés, az elkerülésükre tett állandó, tudattalan manővereink rengeteg élet-energiát szívnak el tőlünk. Mikor pedig ezek az energiák is intelligens ÉLET-ENERGIÁK - hisz mi másért is teremtődtek volna? Az utóbbi években elterjedt „kontrolláld és szabadulj meg a negatív érzelmeidtől” című hitrendszer pedig még mélyebbre tunkolja bennünk a beragadást, és még véresebbé teszi a küzdelmet. Egyre jobban félünk a „negatív” érzelmektől, mert most már azt is elhittük róluk, hogy miattuk történnek velünk „negatív” események. Ez pedig a végső őrület, a végső ön-erőszak, a végső csapás önmagunk ellen. Mindezt a „jobbítás” és „változtatás” és „pozitivizmus” jegyében. (Erről egy korábbi bejegyzésben részletesen: Az érzelmek és érzések totális félreértése.)

Düh, szomorúság, félelem, bűntudat, tehetetlenség, szégyen… Idézd fel és tudatosítsd magadban, mit is tanultál meg gyerekként ezekről az érzelmekről. Mit mondtak neked róluk? Mihez kell velük kezdeni? Szabad-e egyáltalán őket érezni? Szabad-e „olyan” lenni? Hogyan néz ki az, ha valaki dühös, fél, tehetetlen? Milyennek ítélték az ilyen embereket? Milyennek ítélted magadat, ha felbukkantak benned ezek az érzelmi energiák?

És hogyan viszonyulsz az érzelmeidhez most, felnőtt fejjel? Mennyire vagy barátságban a félelmeddel, dühöddel, bánatoddal, tehetetlenségeddel, szégyenérzeteddel? Mennyire vagy képes megélni őket? És egyáltalán, mi az, hogy megélni az érzelmeket? Szinte semelyikünknek nem volt lehetősége arra, hogy megtanulja szabadon MEGÉLNI, nem pedig KIÉLNI az érzelmek energiáját. Mert minden érzelem energiaként, bizonyos érzetekként jelenik meg a testben. Ezeket az érzeteket pedig kellemetlennek, fájónak, rossznak tanultuk meg, ezért automatikus reakcióként elmenekülünk tőlük. Pedig „ők” mindössze energiamozgások a testben. Amik sosem kaptak esélyt arra, hogy szabadon áthaladhassanak, megélődhessenek. A megélés, vagyis az érzelmi energia fizikai szintű érzése, megtapasztalása nem egyenlő a „kiélésével”. Amikor pl. felbukkan a „düh”-nek elnevezett energia a testben, fogalmunk sincsen, hogyan legyünk vele, hogyan tegyük lehetővé az áthaladását. A rápakolódott ítéletek és címkék miatt sokan automatikusan és tudattalanul azonnal elfojtjuk az energiát, így bezárva azt az energiarendszerünkbe, s ez által betegségeket, depressziót, szorongást idézve elő. A szenvedélybetegségekről és függőségekről már nem is beszélve, melyeknek fő oka szintén az érzelmeinktől való megszabadulni akarás. A másik variáció, hogy „kiéljük”, vagyis pl. ordítunk, ütünk, toporzékolunk, törünk-zúzunk. És mindeközben nem vagyunk tudatában annak – hisz sosem mondta nekünk senki -, hogy egyszerűen az energiára fordítva a figyelmünket, képesek vagyunk azt energiaként megélni a testben. És akkor az energia megmozdul, átalakul és önmagától fogva, természetes módon távozik.

A 3-napos együttlétünk során meglátod és megéled majd, hogy MINDEN megtapasztalásod univerzális, nem vagy egyedül a félelmeidben és menekülésedben, mert MINDANNYIAN ezt csináljuk. Meglátod, hogy ebben semmi szégyellni- vagy rejtegetni való nincsen. Megtanulod, hogyan nézz rá mindarra, amit az érzelmekről, érzésekről elhittél, és HOGYAN ÉREZD ŐKET TELJES VALÓJUKBAN. Meglátod, mennyire egyszerű is ez az egész, ha pont fordítva közelítesz hozzá, mint eddigi életedben. Megtapasztalod, milyen felszabadító is megérkezni a testedbe és érezni. Megtapasztalod, hogy erre bármikor képes vagy és nem szorulsz évekig vagy életed végéig gyógyszerek és terapeuták segítségére. MEGTANULSZ ÉLNI. És ÖRÜLNI az életnek, a testednek, önmagadnak, az emberi kapcsolataidnak.

Egy tanfolyami résztvevő megosztotta ezzel kapcsolatos megtapasztalását:

Szia Andi! Szóval a 7vége, húúúúú. Már régóta szemeztem a tanfolyammal, a blogodat meg folyamatosan olvasom, de valahogy most jött el az ideje. Kicsit féltem, hogy mit találhatok - amit mondtam is, hogy ha egyszer megengedem magamnak, hogy érezzek, akkor majd aztán apokalipszis meg minden...

De nagyon KÖSZÖNÖM, hogy elhoztad ezt a módszert, mert nekem eddig ez az Önismeret Szent Grálja. Fantasztikus, hogy megláthattam, hogy nem kell félni az érzésektől, érzetektől. Egész életemben mást sem csináltam. Most megjelent előttem egy kép, hogy egy kis süniként összegömbölyödve létezem, és a testem is egyből befeszült. És a csodálatos az, hogy már nem az van, hogy most akkor jól lejjebb passzírozom ezt az érzést, hanem mintha valami jótündér szólna hozzá a kedves kis hangján, hogy „szia, hát te meg ki vagy? ne szaladj el, maradj csak itt velem”. Az érzet meg: „oké, ne aggódj, nem foglak bántani”. Micsoda megkönnyebbülés!!!! A kis közönykirálynőnek bennem ez tűzijáték és örömtánc. Komolyan, még a „rossz”, „bénító” érzések is. Mert itt vannak, mert élek. (K.D.)

A 3 nap során megtanuljuk és gyakoroljuk az Élő Önvizsgálatok mindhárom típusát, a Megtalálhatatlan, a Szorongás és a Függőség/Kényszer Önvizsgálatot is. Rengeteg olyan gyakorlati eszközt fogsz a kezedbe kapni, melyek a hétköznapi életedbe beépülve segítenek majd az utadon. A 3 napos tréning után pedig minden résztvevővel még végzünk 2 egyéni konzultációt (skype-on, ami világszerte teljesen bevált forma, igen bensőséges munkát tesz lehetővé, ne tarts tőle). Az egyéni konzultációk alkalmával tovább gyakorlunk, saját témáidat dolgozzuk fel. Az egyéni konzultációkat én, valamint képzett, gyakorlott, okleveles Élő Önvizsgálatok facilitátor kollégáim vezetik majd.

Jelentkezési határidő: egyetlen hely maradt (Köszönöm, ha kifejezetten csak komoly szándék esetén jelentkezel.)

Jelentkezésedet telefonszámmal együtt ide küldd: andi.oravecz@gmail.com

Létszám korlátozva: max. 15 fő

Időpont: augusztus 8-10. (naponta 9.30-18.00 óráig)

Helyszín: Független Pedagógiai Intézet, II. ker. Frankel Leó u. (kellemes, csendes, hűvös)

Részvételi díj a teljes csomagra:

• 3-napos csoportos képzés díja: 29.000 Ft
• 2 x másfél óra egyéni konzultáció kedvezményes díja: 16.000Ft

Összesen: 45.000Ft (alanyi áfa mentes)

A tanfolyami díj fizetése 2 részletben történik, előleg befizetésével a csoport minimális betelésekor, majd a helyszínen. A tanfolyami díjról Tanfolyami oktatás címén kerül számla kiállításra.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait máshol nem tanítják Magyarországon. Nemzetközileg, angol nyelven, kb. 3-szoros áron elérhető egy hasonló csomag. Ha szeretnél egy teljesen újszerű, egyedülálló és igen hatékony önvizsgálati módszert megtanulni, tréneri tapasztalatommal és az általam képzett Élő Önvizsgálatok facilitátorok támogatásával, ez az Alapcsomag a megfelelő választás számodra.

Ha bármilyen kérdésed van, keress bátran: andi.oravecz@gmail.com, 30-343-7453

Várlak szeretettel, ha elérkezett az időd.

Bevezető Előadás – Byron Katie Munka-módszere

Ahogy múlt heti bejegyzésemben említettem, a MagNet Házas workshopunkról filmfelvétel is készült. Ez volt számomra az első ilyen jellegű, ekkora közönség előtt zajló, egész napos program, egy kicsit izgultam az elején, nézzétek ezt el nekem. J

Több videó is felkerül majd a rendezvényről, most elsőre Balogh Gyuszi a bevezető egy órát rakta össze. Ebben az egy órában beszélek a Munka alapjairól, az elme alapműködéseiről, feltételezésekről, értelmezésekről, tényekről, „tudásról”, a valóságról. Bemutatom az ún. valóságpróbát, és példával illusztrálva végigviszek egy hiedelmet a Négy kérdésen és megfordításokon. Érdemes velem tartani.

Négy Kérdés, mely megváltoztathatja az életedet:

(Ha Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai módszere érdekel, itt találsz audió formátumú bevezető előadást.)

Egy Workshop résztvevő visszajelzése a napról:

„Alapvetően nekem nem volt teljesen új ez a módszer, kb. egy évvel ezelőtt rábukkantam Byron Katie videó anyagaira a Youtube-on. Elég sok videót megnéztem, és aztán elolvastam a Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem? című könyvet. Volt egy alap információm ezzel kapcsolatban, ebből próbáltam építkezni. Ez az életemnek egy olyan szakaszában történt, amikor nagyon sok érzelmi megpróbáltatás ért, ezért is váltam nyitottá a Munka módszerre. A Módszer megtetszett azonnal, mert gyakorlatias. De sokszor nem voltam képes elengedni azokat az ártó gondolatokat és fájdalmakat, amik meghatározták a mindennapjaim. Még a Munka módszerrel sem sikerült.

Most, hogy részt vettem az egész napos előadáson, sokkal közelebb került hozzám ez az egész, még jobban megértettem, és olyan plusz információkhoz jutottam, amik mindenképpen a segítségemre lesznek abban, hogy hatékonyabban alkalmazzam ezt a módszert.

Szóval összességében azt gondolom, hogy bár a legtöbb ember jól beszél angolul, és videó, valamint könyv formájában könnyen elérhető Byron Katie módszere, mégis szükség van arra, hogy a magyar közönség egy hazai szakembertől hallja az információkat, és Oravecz Andi erre nagyon jó alany, kiváló előadónak tartom.” (Sz. L.)

Amennyiben mélyebben megismerkednél Byron Katie Munka-módszerével, várlak szeretettel június 14-15-én az Alapcsomagra, melybe utána 1 egyéni konzultáció is bele van építve, így segítve önálló Munka-végzésedet a későbbiekben. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb a feljövő oldalon: Byron Katie Munka-módszere Alapcsomag, június 14-15.

Bevezető Előadás – Élő Önvizsgálatok

Az elmúlt hétvégém igen aktívan telt. Először péntek este Dr. Buda László (Laci) vendége voltam a SzomatoDráma Nyitott Műhelyen, ahol Scott Kiloby Élő Önvizsgálatairól tartottam egy másfél órás bevezető előadást. Szeretettel ajánlom figyelmetekbe az erről készült audio felvétel meghallgatását, így sokkal „testközelibb” megtapasztalást szerezhettek a legfontosabb alapokról. (Szombaton pedig a MagNet Házas ByronKatie Munka-módszere workshop zajlott, erről majd külön bejegyzésben írok, illetve egy videós összeállítás is készül róla.)

Hozzáteszem, hogy legalább egy hétig folyamatosan tudnék az önvizsgálatokról beszélni, a velük kapcsolatos élményeimet, tapasztalataimat megosztani. J De persze itt is a gyakorlati megtapasztalás a lényeg, a róluk történő beszéddel nem hatolunk valójában bele a saját történeteinkbe, fájdalmas azonosulásaink mélységeibe. Szóval, ez az előadás egy ízelítő, melyet nagyon élveztem. Hálás köszönet Lacinak, hogy ott lehettem, illetve a kb. 50 főnyi szuper közönségnek, akik nyitottan jöttek velem.

Az audio fájlt a következő linkre kattintva tudjátok meghallgatni. Vagy a feljövő képernyőn jobb egér gombbal a Letöltés opcióval letölteni. (Valamilyen okból kifolyólag előfordul időnként, hogy a feltöltött fájl a tárhelyen meghibásodik, megrövidül, eltűnik. Ha ilyet tapasztalsz, kérlek, értesíts az andi.oravecz@gmail.com címen. Köszönöm.)

Élő Önvizsgálatok Bevezető Előadás (Oravecz Andrea)

Amennyiben gyakorlatban is szeretnéd megtanulni az Élő Önvizsgálatokat, várlak szeretettel május 31-június 1-én a következő Alapcsomagra. Ez 2 nap csoportos együttlétből és 3 egyéni konzultációból áll, melyet képzett, gyakorlott ÉÖ facilitátorokkal végzel majd. Legközelebb ilyen Alapcsomag 2-3 hónap múlva lesz, használd ki az alkalmat. Ne halogasd tovább saját magad. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb a feljövő oldalon:

Élő Önvizsgálatok Alapcsomag, május 31-június 1.

Amennyiben pedig Byron Katie Munka-módszerével ismerkednél meg, június 14-15-én lesz az Alapcsomag csoportos része, utána 1 egyéni konzultáció még. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb a feljövő oldalon: Byron Katie Munka-módszere Alapcsomag, június 14-15.

Van Kiút...

Lőrincz Zsuzsi interjúja velem, mely a Harmoneten is megjelent.

A szemébe nézek és úgy érzem, biztonságban vagyok, bátran megnyílhatok, félelmeimet, fájdalmaimat megmutathatom szégyenérzet nélkül. Az interjú végén együtt kacagunk azon, hogy micsoda önértékelési problémának éltem meg, hogy elkéstem a találkozóról. Oravecz Andrea négy éve dolgozik Byron Katie Munka-módszerével, lassan két éve pedig Scott Kiloby Élő Önvizsgálataival. Segített már pánikbetegeknek félelem nélkül élni, függőségben szenvedőknek megszabadulni a rabságból, mély emberi traumákat átélőknek mutatta meg, hogy van kiút a szenvedésből.   

Mesélnél kicsit arról, milyen élettapasztalataid indítottak arra, hogy elkezdj önmagaddal foglalkozni?

Hát, elég korán kezdtem. Kitűnő tanulóként mindig is nagy nyomást gyakoroltam magamra az ön-elvárásaimmal.  Egy ideig könnyedén is ment ezeknek megfelelni, de tini koromban evési rendellenességekbe és kb. két évtizedes depresszióba torkollott ez a tökéletességi kényszeresség… Elkezdődött egy egyre kétségbeesettebb és reménytelenebb harc a testemmel. Rengeteget koplaltam, kemény edzésekkel sanyargattam magam, majd bulimiás falásrohamokban engedtem ki a gőzt. (A 80-as évek közepén járunk, amikor ezek a jelenségek még szinte teljesen ismeretlenek voltak.) Az iskolai teljesítményem leromlott, de addigra ez már nem is érdekelt különösebben. Elveszítettem az életkedvemet, az örömöt, a lelkesedést. És teljesen elveszítettem a testemmel és a lelkemmel való kapcsolatot. Megingathatatlanul úgy gondoltam, hogy majd akkor leszek boldog, ha szép karcsúra fogyom és sportolom magam, és persze akkor végre elkezdődik majd a valódi élet, mert amúgy az egész egy nagy rakás kaki. Voltak időszakaim, amikor hetekig a lakásból sem jöttem ki. Évekig semmi más téma nem járt a fejemben, mint, hogy mit és mikor szabad ennem, illetve főleg, nem ennem. Ha éppen nem ettem, akkor elégedett voltam magammal, de mindig ott volt az ételnek a „réme” a háttérben, mert akkori fontossági sorrendem szerint az életben egyetlen öröm volt, mégpedig az evés. Elég tudathasadásos állapot volt, szenvedtem is rendesen. A testi nyavalyák szintén erősen rányomták a bélyegüket az életminőségemre, ezért elég korán elkezdtem érdeklődni ezeknek a betegségeknek az alternatív megértése iránt.

Összefoglalásként erről a 20 évről elmondhatom, hogy valóban életre szóló tanítást és alapot jelentett annak megértéséhez, hogy milyen mértékig tudják tönkretenni a fejemben hurcolt drámák az életemet, és mennyire akadályozza ez a hétköznapjaim „normális” megélését, és akkor az élet élvezetéről még nem is beszéltem…

Igazából, sosem hittem, hogy ennek valaha vége lesz. Reménykedve olvastam az akkoriban elérhető könyveket - önsegítést, pszichológiát, önfejlesztést -, majd a 2000-es évek elejétől tanfolyamokra is elkezdtem járni. Mindez ideig-óráig hozott enyhülést, lelki fájdalmamat azonban semmi nem tudta tartósan megszüntetni. Mindig volt kit okolnom a szerencsétlenségemért, és persze sokkal könnyebb volt kívülre mutogatni, hogy ezért meg ezért ment tönkre az én életem, mert valóban úgy gondoltam, hogy ez már tönkrement, úgy ahogy van. Úgy tűnik, azok közé tartozom, akiknek mélyen a béka feneke alá kell lebukni, hogy meghallják, van kiút… Varázsütésre, egyik pillanatról a másikra kezdtem el „hallani”, hogy mindezért csak a gondolkodásom, az ún. „hitrendszerem”, az ellenállásom, és a látásmódom felelős. És hogy „csak” ezt a hitrendszert kell megdolgoznom. Hát, azért ez nem volt olyan egyszerű…

Hogyan történt mégis mindez? Hogyan kezdtél el emberekkel foglalkozni?

Angol bölcsész-tanári végzettségemnek köszönhetően szintén nagyon fiatalon kezdtem el „beengedődni” az emberek életébe. Mert sokszor az angolórák főként pszichológiai beszélgetésekre hasonlítottak; állítom, hogy volt olyan tanítványom, aki csak azért járt hozzám, mert nekem el tudta mondani azokat a problémáit, melyekről mással nem beszélt. Már akkor volt valami a levegőben. J A csoportos tanítást pedig mindennél jobban szerettem. Szerintem akkor az tartott életben, hogy emberek között, fontosnak, hasznosnak érzékelt munkát végezhettem, amit szerettem és engem is szerettek benne; ez valahogy képes volt kirángatni mély önsajnálatomból.

Időközben sok különböző módszerbe, tanításba kóstoltam bele különböző mélységben (kineziológia, családállítás, NLP, GNM, EMK), és egy 2006-os „felébredés élmény” következtében a spiritualitás különböző irányzataival is ismerkedni kezdtem. De valahogy még mindig hiányzott valami. Byron Katie Munka-módszerével 2010. január legelején találkoztam. Olyan erős hatást gyakorolt rám, annyira összerakta bennem a még hiányzó láncszemeket és puzzle darabkákat a szenvedés természetéről és az onnan kivezető útról, hogy azóta is mélyülő szerelemmel végzem magamon és másokon is ezeket a csodás önvizsgálatokat.

Mesélnél még egy kicsit a Munka-tapasztalatodról? Mi ez, mire jó, hogyan képzeljük el?

2010-ben elvégeztem Németországban Katie School nevű programját. Az évek során aztán több száz emberrel folytattam le ezernyi órányi önvizsgálatot, újra és újra megtapasztalva a Munka erejét, ha nyitott elmére talál. Újra és újra meglátva, hogy a szenvedésünk tényleg egyik pillanatról a másikra válik köddé, ha valóban kíváncsian, őszintén, elvárások, elképzelések nélkül engedjük be magunkat ebbe a mélyen megindító, sokszor felkavaró folyamatba. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi emberrel lehettem ott, amikor megengedődik számukra, hogy évtizedes szenvedés-történeteken lássanak át.

Alapvetően senki nem tanította meg nekünk, hogy a gondolatok nem az igazságot, a valóságot mondják, és azt sem tudták megmutatni nekünk, hogyan is kérdőjelezhetjük meg őket. A Munka GYAKORLATI módszer, mellyel beazonosíthatjuk és MEGKÉRDŐJELEZHETJÜK az összes szenvedést és (ön)erőszakot okozó gondolatunkat. A folyamat az Ítélkezőlap kitöltésével kezdődik, amikor egy fájdalmasnak megélt helyzetet, vagy egy olyan személyt, aki erős érzéseket (dühöt, haragot, stb.) indított el bennünk, megítélünk. A lapon szereplő egyszerű kérdésekre válaszolva leírjuk a helyzettel, vagy az emberrel kapcsolatos sztorinkat, majd egyesével feltesszük rá a kérdéseket, végül pedig megfordítjuk az állításainkat. Hatalmas felszabadító ereje van, amikor meglátjuk, hogy ahhoz képest, amit gondoltunk a helyzetről, mennyire egyszerűbb és barátságosabb az igazság. Például pasi témában, ha a megbeszélt időben nem hív, képesek vagyunk hihetetlen sztorikat gyártani az elmaradt telefonhívás köré: már látjuk autójával az árokban, vagy egy másik nővel, és tudni véljük, hogy minket már nem szeret. Ezek a mi hozzáadott értelmezéseink, a valóság csupán annyi, hogy nem hívott fel telefonon, amikor ígérte. Mivel nem tudjuk az igazi okát, elkezdünk fájdalmas történeteket gyártani hozzá, talán meg is sértődünk, és nem emeljük fel a telefont, hogy kiderítsük az igazságot. Már megy a sztori a fejünkben, távol tartva a valóságtól.

Byron Katie kérdéseivel és megfordításaival a szenvedést, érzelmi fájdalmat és erőszakot szülő gondolatokkal való azonosulás szűnik meg, az elme nem tudja többé elhinni őket, ezért a belőlük fakadó érzelmi és viselkedési, automatikus cselekvési következmények is elmaradnak. Megszűnik az (ön)erőszak és a szenvedés.

Mondanál egy példát, amikor valaki tényleg súlyos lelkiállapotban érkezett hozzád?

Az egyik legmeghatóbb eset az volt, amikor egy drága édesanyával dolgozhattam, aki évekkel korábban elveszítette a kisfiát, és azóta is mérhetetlen fájdalommal élte a mindennapjait. A kérdések valami olyan nyitottságra találtak nála, és olyan válaszok engedődtek fel belőle, hogy másfél óra alatt az egész élete megváltozott. Megnyugodott és képes volt elengedni a kisfiát. Történetét később könyvben is megírta. Csodás nő!

Tehát ez jobb, mintha pszichológushoz mennénk a problémánkkal?

Semmiképpen nem úgy mondanám, hogy jobb. Mostanra hosszú évek tapasztalatával és a saját élettörténetemmel azt látom, hogy mindenki pont azt a módszert, eszközt, szakembert tudja megtalálni, akire éppen nyitott és befogadó. Valakinek egy jó pszichológusra van szüksége, valakinek a kineziológiára, megint másnak a Munkára. És olyan is van, akinek mondjuk az angyalokra. Mert akkor és ott pont ebben találja meg a számára segítő lépést. Amúgy a Munka-éveim alatt számos csodálatos, nyitott pszichológus végezte el a Munka Alaptanfolyamot nálam, mélyen megérintődtek általa, és igen hatékony eszköznek tartják, saját praxisukban is alkalmazzák.

Még milyen esetekben nyújthat segítséget a Munka?

A Munkát mostanra egy forradalmian új megközelítést alkalmazó önvizsgálati módszerrel, Scott Kiloby Élő Önvizsgálataival együtt tanítom és alkalmazom. A két önvizsgálati módszer valami fantasztikus „elegyet” alkot, mellyel szinte minden emberi problémának megélt helyzetre rá tudunk nézni. Címszavakban:

• Önbecsülés, önértékelés, önszeretet gyakorlati megélése
• Megbocsátás, elengedés, gyász- és veszteség-feldolgozás
• Emberi kapcsolatok rendbetétele (párkapcsolat, szülő, gyerek, munka, baráti kapcsolatok stb.)
• Érzelmi intelligencia fejlesztése, elfojtott érzelmek feldolgozása, érzelmek mély megélése
• Kényszeres működések, függőségek feldolgozása
• Félelmek, pánik, szorongás, aggodalmak, depresszió enyhülése
• Testi és lelki betegségek, fájdalmak, állapotok enyhülése

És hogy vagy mostanság?

A depresszió mára a múlté, az evés és az étel a helyére került, nem boldogságpótlék és függőség többé. A testemmel is egyre nagyobb barátságban vagyok, ő pedig ezt egy újfajta egyensúly megtalálásával hálálja meg. Jó ideje már olyan életenergia van bennem, mint utoljára gyerekkoromban, és rengeteg örömmel élem meg mindennapjaimat. Azt a kezdetektől megértettem, és meg is tapasztaltam, hogy a valódi örömöt csak magamban tudom megtalálni. Valami olyan életminőséget találtam magamban, amelynek létezéséről még csak álmodni sem mertem, de bizton állíthatom, hogy ez a külső körülményektől függetlenül tényleg ott van, és csak arra vár, hogy felfedezzük.

Amennyiben egy ilyen „életminőség” mást is érdekel, akkor szívesen rendelkezésre állok. Változzon minél több embernek akkorát az élethez való viszonya, mint nekem, illetve pont annyinak változzon, és pont akkorát, amennyivel nekem dolgom van.

(Az interjút készítette: Lőrincz Zsuzsanna)

Ha Téged is megérintett mindez, a következő programokon találkozhatsz velem és akkreditált Élő Önvizsgálatok facilitátorainkkal:

Május 10. HOGYAN HAGYD ABBA A SZENVEDÉST - KÉRDŐJELEZD MEG: 1 napos Byron Katie Munka-módszere Workshop a MagNet Házban. Részleteket itt találsz.

Május 30-június 1. Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai Alapcsomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás Önvizsgálat). Részleteket itt találsz.

Június 14-15. Byron Katie Munka-módszere Alapcsomag. Részleteket itt találsz.

Hogyan Vált a Félelem a Felszabadítómmá

„A kifelé vezető út a befelé vezető út.” (Byron Katie)

Mayer Móni, Drága Cimborám csodás írását osztom meg Veletek. Fogadjátok szeretettel.

Tavaly áprilisig a világért se vettem volna be, hogy a félelemmel, szorongással együtt lenni a legfelszabadítóbb dolgok közé tartozik. Sőt, gyerekkoromtól fogva ezerrel menekültem tőlük, mert úgy tanultam, ez a legjobb megoldás.

Mikor a szüleim megpróbáltak rávenni, hogy aludjak végre külön szobában, éjszakánként gyakran elfogott valami furcsa, szorongató érzés. Ahogy visszaemlékszem, úgy hívtam, hogy „egyedül vagyok”. Ilyenkor átsomfordáltam hozzájuk, bebújtam közéjük a nagyágyba. Erre persze felébredtek és kérdezgetni kezdték, hogy mi van. Mondtam, félek, hadd maradjak velük, hadd bújjak oda. Sokszor belementek, odavettek, magyarázták, nincs semmi baj, minden rendben. Néha megkérdezték, mitől félek, és mikor megpróbáltam valahogy kibeszélni, azt mondták, olyan nincs is, csak képzelem, vagy rosszat álmodtam. Mindenesetre nyugodjak meg. Amúgy is nagy vagyok már, aludjak ügyesen egyedül.

Ebből úgy vettem észre, hogy félni nem jó. A legtöbb, amit tehettek értem, hogy körbevettek, simogattak, hátha elmúlik. Ők se tudták, nekik se tanította meg senki, hogy együtt is lehetnénk ezzel a furcsa érzéssel.

Hát, elkezdtem megtanulni a hárítást. És senki se tehetett róla, mindenki ártatlan volt benne. Ők is így szokták meg, ezt adták tovább.

Az oviban, suliban sokszor már ki is nevettek érte a nagyobbak, ha féltem. Ott ez volt a hagyomány, így tanulták meg ők is. Ebből rájöttem, bátornak kell lenni, a félelmet muszáj titkolni, akkor lehetek valaki a többiek szemében. Már csak elképzelni volt szabad, hogy mondjuk, Anyu odavesz, és bőgni is csak a párnába lehetett, kis levegőkkel, nehogy meghallják a többiek, mert akkor jön a röhögés, a csúfolódás. Erre ügyesen kifejlesztettem a hang nélküli könnypotyogtatást és egész nagy  gombócokat is le bírtam nyelni a torkomon.

Ők se rosszból csinálták, a tapasztalataikból tudtak élni. Persze a képzelgés se használt, csak sokkal rosszabb lett tőle, mert Anyu nem tudott jönni, az meg nagyon fájt. Így egyre gyakrabban választottam, hogy inkább elnyomom a félelmet, elfoglalom magam valamivel, vagy jó bátornak mutatkozom, mert sokkal élhetőbbnek tűnt, mint együtt lenni a szorongás érzésével, meg az Anyu-nélküliség fájdalmával.

Azt mindenesetre jól kitaláltam magamnak, hogy mikor félek, kell nekem valaki ahhoz, hogy elmúljon. Szólni viszont nem szabad, úgyhogy a saját csapdámba estem.

Erre az egészre persze kicsit se voltam tudatos, csak éppen ebben a katyvaszban éltem az életemet, egészen addig, míg el nem kezdtem önismerkedni vagy hat éve. Addigra már túl voltam jó néhány pánik közeli élményen, amiken egyszerűen áttoltam magam erőből, vagy ha nagyon nem ment, megkértem egy-egy barátomat, hogy szóljon hozzám, mielőtt kipurcanok.

Amúgy nem szedtem rá semmit, legfeljebb az alvást használtam védekezésre, ha nagyon nem bírtam. Komoly segítséget kérni ciki lett volna, és ezt egészen addig éreztem így, míg be nem ütött az önismeret.

Na, ahogy ízlelgettem, tanultam, használtam a különféle módszereket, fölszakadt belőlem az a visszatartott rengeteg érzés, csakhogy még mindig nem tudtam velük igazán mit kezdeni azon túl, hogy vállaltam egy részüket, mert már nem bírtam visszatartani.

Jó sokat tanultam arról, hogy a különféle lelki nehézségeink gyerekkori emlékekhez, meg generációs viselkedési mintákhoz kapcsolódnak, és ha ezeket felfejtjük, oldjuk, akkor a dolgok a helyükre kerülnek.

És tényleg rengeteg tapasztaláshoz, felismeréshez jutottam, amiknek köszönhetően egyre többet éreztem, értettem meg abból, hogy milyen srófra jár az agyunk, mi az oka a különféle viselkedéseinknek, valami mégis hiányzott.

Másfél éve akadtam össze Oravecz Andival, akihez Byron Katie Négy kérdés módszerét mentem megtanulni. Ez a dolog azért keltette fel az érdeklődésemet, mert valami olyan szemléletet mutatott nekem, amilyenről még sose hallottam.

Eleve mi az, hogy ítéljem meg, aki/ami abba a helyzetbe hozott, amivel éppen bajom van? Lehet, hogy a helyzettel van bajom, nem is azzal, aki bele hozott? Ne is fogjam vissza magam? Na, ítélkezni csúnya dolog, nem? Aztán még kérdőjelezzem is meg?

De hát hogy? Fordítsam meg az állításaimat? Az ellenkezőjére? A másikra? Magamra?

Hogy egyszerre mindegyik igaz lehet? Ááááá!

És ahogy összejött a csoport, ahogy a két nap alatt ráláttunk egymás életére, helyzeteire, döbbenetes volt, mennyire felszabadítóan más így nézegetni a világot. Persze magamat hagytam utolsónak, mert éreztem, hogy meleg lesz a pite. Egyre jobban féltem, mik fognak itt kiderülni, meg hogy kibírom-e bőgés nélkül, bátran, ügyesen. Az utolsó szünetben, óriási zavaromban császkáltam ide-oda, és ahogy pörögtem a szorongásban, úgy ráléptem az Andi lábára, tisztára égő volt. Ahelyett, hogy leállított, megnyugtatott vagy tudom is én mit csinált volna, csak rám mosolygott, és köszönt, hogy „szia”.

Fogalmam sincs, minek szánta, én mindenesetre azt kaptam ettől, hogy üdvözölt, úgy ahogy voltam, a bénáskodásommal, a félelmemmel együtt. Nem próbált meg kivenni belőle, csak hagyta, legyen, ahogy van. Ez valami varázslatosan jó és érzékeny pillanatban jött, az elfogadása a szívem közepébe talált. Főleg az, hogy nem akart megmenteni a helyzetemből, csak nézte és üdvözölte.

Hát van ilyen? Szabad félni? Szabad látszódnia is? És nyilván ez az én megélésem volt akkor, ami pont elégnek bizonyult arra, hogy a kíváncsiságom, a nyitottságom csak nőjön.

Aztán megtanultam Anditól Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait is. Ezek segítségével az emberi működés nagyon fontos elemeit értettem, tapasztaltam, éreztem meg a saját bőrömön: Bármilyen helyzetben is vagyok, ott valakinek érzékelem magam, ez az, akinek hiszem magam (nem szerethető, értékes/értéktelen, elfogadhatatlan, képtelen, stb). Aki valójában nem vagyok, csak elhittem magamat ennek.

Ennek az énnek „látszólag” tennie kell valamit azért, hogy a helyzetét fenntartsa vagy elkerülje. Itt fedezhetem fel a tudat alatt működő kényszeres cselekvéseimet arra, hogy megvédjem magamat valamitől. És asszem, azért kell védekeznem, mert gyerekkoromban ügyesen elhittem, hogy velem valami baj van. Ráadásul olyanoknak, akik magukról pont ugyanezt hiszik. Aztán jól belekevertük a buliba azt is, hogy az érzéseinket, érzeteinket nem szabad megélni, kifejezni, mert abból további bajok lesznek. Oké, és akkor most merre tovább?

Scott meg az Andi azt javasolták, hogy vegyük csak észre a gondolatainkat, amik képek, és szavak formájában jelentkeznek, tapasztaljuk meg bátran a hozzájuk kapcsolódó testérzeteinket. Először ehhez megtanultunk lelassulni, elcsendesedni, felfedezni azt a bennünk és körülöttünk lévő teret, amiben minden jelenség (kép, szó, hang, testérzet) felbukkan, majd idővel eloszlik. Nekem ezt úgy sikerült észrevenni, hogy elmentem oda, ahonnan a hangok felbukkannak, aztán ahová később eltűnnek. (Megjegyzés: Móni nem látó.) Hatalmas tágasságot, mély csendességet találtam ott, mindennek a lehetőségével. Rácsodálkoztam, hogy hiszen én ezt már gyerekkorom óta ismerem, csak sose hívtam így.

Megfigyeltem, hogy a gondolataim jönnek-mennek ebben a csendességben. Nem is tőlem függ, hogy miket gondolok. És csak az a gondolat marad velem, amelyikkel együtt testérzet is jár. Így megtapasztaltam, hogy az érzeteket attól függően minősítem jónak vagy rossznak, megőrizni vagy elkerülnivalónak, hogy mit gondolok, miközben éppen érzem őket.

Ha mondjuk, hamarosan vizsgáznom kell, és azt gondolom, hogy nem fog menni, közben meg heves szívdobogást érzek, az pocsék. Viszont randihoz készülődve imádom, ahogy kalapál a szívem, holott az is heves és erősen hasonlít a vizsgázós érzethez.

Akkor most mi van?

Lehet, hogy ha szétválasztom a gondolatokat (képeket, szavakat, stb.) a testérzetektől, és külön-külön fordítok figyelmet rájuk, akkor önmagában mindegyik teljesen élhető és veszélytelen? Ez azért nem ment egy húzásra, sok-sok gyakorlás kellett hozzá.

Az első nagyon mély megélésem tavaly áprilisban jött, akkor éreztem, hogy igazán a véremmé válik. Sajnos már nem emlékszem pontosan, milyen helyzetben voltam, kinek érzékeltem magam éppen, csak az maradt meg, hogy valami jó kis „elhagyatott” érzésem volt, nagyon erős félelemmel. Andival vizsgáltuk, kerestük az ide kapcsolódó hiány-ént, sorra szedegetve szét a képeket, szavakat, testérzeteket. Nagyon erős fizikai tünetek jöttek, és ahogy elfogytak róluk a képek meg szavak, egyszer csak már nem tudtam hogyan kifejezni magam. Onnantól gondolni se bírtam róluk semmit, csak hagytam, hogy remegjen a testem, befeszüljenek az izmaim, alig kapjak levegőt, engedtem, hogy szabadon fájjon, élődjön ez az egész. És ahogy nem szabtam neki gátat, határt, nem minősítettem ezt a helyzetet semminek, elmenekülni se volt igényem belőle. Andi folyamatosan benne tartott, bátorított, hogy hadd jöjjön, minden rendben van ezzel, teljesen biztonságos, ami zajlik.

Bő 30 év visszatartott érzése, érzete szakadt fel, és végre megélődhetett minden szégyen, félelem, szorongás nélkül. Nem éreztem, hogy bármi baj is lenne velem közben. Aztán ahogy jött, szépen elsimult, és bennem olyan energia szabadult fel, hogy az leírhatatlan. Ott éreztem meg először, hogy nincs mitől menekülni, nincs miért elbújni. Egyszerűen csak eddig nem tanultam meg együtt lenni ezekkel az érzetekkel, mert még senki se mondta, hogy lehetne.

Így váltak a félelmeim a felszabadítóimmá. Ez persze nem azt jelenti, hogy azóta sose próbálok semmit elkerülni, csak  ismerem már magam olyannak, aki tudott biztonságban lenni az ilyen érzetek  között. És ez egyre gyakrabban van így, mikor jönnek.

A „hálás” szó kutyafüle kifejezni, ami vagyok Andinak, Scottnak, meg mindenkinek, aki idáig elszöszmötölt velem. Csak köszönöm, hogy élek, hogy másképp élek, mint azelőtt.

És ismerek még egy csuda lehetőséget, ami rengeteget segíthet elkerülés helyett felvenni a kapcsolatot a különféle helyzetekben bennünk zajló folyamatokkal, hiedelmekkel, lelki és fizikai nehézségekkel, a testünkkel, bármivel, amivel csak el vagyunk akadva. Megtehetjük, hogy a találkozás, ismerkedés, rálátás és szabad megélődés idejére kihelyezzük magunkból ezeket, tárgyakat - vagy ha csoportban dolgozunk -, embereket hívva segítségül a megszemélyesítéshez. Felállíthatjuk a szükséges szereplőket a mindig rendelkezésre álló „térben” úgy, ahogy az a helyzetünket a leginkább kifejezi. Így rájuk tudunk nézni kívülről, meg tudjuk szólítani őket. Ha tárgyakat választottunk, mindegyik helyére beléphetünk átélni, milyen is lehet ott.  Csoportban dolgozva megkérdezhetjük a képviselő személyeket, Ők hogy érzik magukat azon a helyen, ahova kerültek és persze az Ő helyüket is ki lehet próbálni. Így megélődésre, kimondásra, rendeződésre kerülhetnek olyan dolgok, amik eddig talán rejtve voltak.

Ha úgy érzed, hogy szívesen belekóstolnál ezekbe a tapasztalásokba, ha kedvet kaptál hozzá, hogy megtanuld vagy tovább mélyítsd magadban ezeket az Önvizsgálati módszereket, megyünk Veled szeretettel.

(Mayer Móni)

Várunk szeretettel a következő tanfolyamokon, ha Te is szeretnél felszabadultan élni.

A Megfelelési Kényszer Enyhüléséről – ÖnMunkás Megtapasztalások

„A szenvedés ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, hogy bárkinek szeretnie kellene téged. Ezért is mondom sokszor: Ha imádkoznék, az így szólna: Istenem, ments meg a szeretet, az elfogadás és az elismerés utáni sóvárgástól. Ámen.” (Byron Katie)

Valamelyik nap kaptam egy interjú-felkérést az egyik magazinunktól. Az újságíró hölgy a megfelelési kényszer témájában szeretne beszélgetni velem arról, hogyan is használható Byron Katie Munkája ennek a szinte mindannyiunkat érintő kényszeres viselkedésnek és motivációknak az enyhítésére, abbahagyására. Ő az alapján, amit eddig megismert a módszerről, nagyon alkalmasnak találja erre, ebben már a telefonban is megerősítettem. J Az interjú még a jövő, én azonban addig is feltettem azt a kérdést már gyakorló ÖnMunkásoknak, hogy kinek milyen változást hozott megfelelési kényszer téren az életébe a rendszeres Munkázás és az Élő Önvizsgálatok. Összeraktam egy kis válogatást a beérkezett megosztásokból.

Ha szeretnél belekóstolni Byron Katie Munka-módszerébe, május 10-én várunk szeretettel a MagNet Házban, egy egész napos bemutató workshopra. Részleteket itt találsz az eseményről: HOGYAN HAGYD ABBA? – KÉRDŐJELEZD MEG!

Nálam határozottan enyhült a megfelelési vágy magam felé és mások felé is a Munka hatására. Néha teljesen észrevétlenül tevékenykedik ezen egy-egy más témában kitöltött Ítélkezőlap is. Az a nyomás, neheztelés is enyhült bennem, amit azért érzek, mert meg akarok felelni. Sokkal türelmesebb vagyok ezen a téren önmagamhoz és másokhoz is. Lazábban, természetesebben tudok létezni a kapcsolataimban. Amikor mégsem, akkor meg arra Munkázok. (Esther)

A Munka és az Élő Önvizsgálatok használata hozzásegített ahhoz, hogy tudjam, mikor valakinek problémája van velem az legbelül az ő gondja saját magával! Ezt megtapasztalva nem veszem már magamra a vádakat és könnyebben tudom tisztázni az ilyen szituációkat, sértettség, önvád, önmarcangolás és dührohamok nélkül, szeretettel fordulva a másik felé! Be kell, hogy valljam ez hihetetlenül felszabadító érzés! Köszönöm ezt a két csodás módszert!  Hajrá Andi!!

(Juci)

Hm… Ez jutott eszembe… Azt tapasztaltam magamon, hogy a megfelelési kényszer abból gyökeredzik, hogy én azt hiszem, tudom, hogy mit akar a másik. És hittem/hiszem, hogy az tuti biztos; nem hogy ő, én is biztosan tudom, hogy mit akar.

Aztán a Munkázások során tisztulgat, hogy hát biza, még a saját akaratommal sem vagyok tisztában (az mi???). Hát még másokéval. És ha még úgy is fest, hogy akar valamit, hogy valóban azt akarja-e… Nem tudhatom.

A megfelelési kényszerhez nálam hozzá tartozott/tartozik, hogy nem akarom, hogy rossz érzést keltsek magam iránt a másikban, hogy rossz színben tűnjek fel. Azt akarom - míg mások visszajelzésétől függök - hogy engem minél pozitívabban tükrözzenek vissza, hogy az énképem erősödjék, fényesedjen. Oszt, mikor kicsit kezdem magamat szeretgetni, az énképem már nem teljes mértékben másoktól függ (vagy oszlik fel), akkor időnként megadatik, hogy mások véleménye, érzése nem ijeszt meg. Mert hát lehet (még úgy is, hogy a másik nem tudatos rá), hogy mikor látszólag valami rossz érzéssel (???) viseltetik irányomba, végső soron csak jobban erősödik köztünk a kapcsolat. Hogy valahol sokkal mélyebben, ez alatt a „rossz” alatt, valami más van kettőnk között, ami akkor is tud erősödni, ha ezt akkor nem is látjuk. Tisztábbak az irányok, a kötődések és távolodások, ha az lehetek, aki vagyok. Előfordulhat például, hogy a főnökömmel összevitatkozunk egy munkán, nem értünk egyet. Még úgy is fest, mintha megsértődött volna, mintha haragudna. Aztán szó nélkül felelősségteljesebb feladatokat ad, kikéri a tanácsom, megemeli a fizetésem stb. (És most hirtelen abban sem vagyok biztos, hogy ez „jó” vagy az „rossz”. Most ilyen.)

Nagy könnyebbség úgy élni az életet, hogy legalább időnként abban a bizalomban vagyok, hogy másoknak nem kell tudniuk, hogy én mit akarok, mert hát szólok, és teszek, ha valamit akarok és nekem sem kell másokét feltétlen tudnom, mert bizalmam van, hogy ő is ezt teszi. Ahogy mást sem okolhatok, úgy én sem felelek másért. A jó érzéseiért sem.

És ott az önerőszak. Azok a sztorik, hogy én uralom a tetteim, az életem, és mindig tökéletesnek kell lenni. Aztán időnként tudom szeretni azt a tökéletlenségnek ítélt tökéletességet magamban, ami maga az élet teljessége és misztériuma. És mindezt, az életet ítéletek nélkül tanúként figyelni nagyon felszabadító.

Nekem ez egy folyamat. Semmi nem volt még olyan hatással rám, mint az Élő Önvizsgálatok és a Munka. Nyílogatnak a valóságra a szemecskéim és minél jobban nyílik, annál izgibb ez az egész.

Lehet, hogy kusza… Baromi nehéz nekem erről beszélni. Olyan, mintha nem tudnám kifejezni ezeket szavakkal. Van valami tapasztalás bent és mikor leírom, az már nem az. :(

Sok pussz Drága Andi!

Frei Kitti

Nekem most nem a saját megfelelési kényszereim jutottak eszembe, hanem a másokat magamnak megfeleltetni próbáló kényszerem. Mindig nagyon tudtam, hogy másoknak mit kellene, hogyan kellene csinálniuk, mondaniuk, viselkedniük, hogy az én elképzeléseimhez illeszkedhessenek (végre). És hát ellenálltak, nem tudom miért. ;) Mondjuk nem voltam mindig  megmondóember, de magamban pörögtem a véleményemmel rendesen, időt-energiát nem kímélve. Ezek 90%-ban mérséklődtek, nem foglalkozom a mások dolgával (csak 10%-ban és ez nagyon jelentős energia-megtakarítás a magam számára), nem akarok mások helyett élni, cselekedni, még csak megmondani, végiggondolni sem akarom a tökéletes tanácsaimat - amelyek nyilván magamnak szólnának egyébként is.

Az ÖnMunka két módszerének és neked nagyon sokat köszönhetek, az életem megváltozott, döntéseket tudtam végre hozni párkapcsolati kérdésekben, belementem új, félelmetes, kellemetlennek tűnő helyzetekbe, és nagyon sokat tanultam magamról. Ugyanakkor nagyon ritka volt a nagy rádöbbenés, minden lassanként történt, aprókicsi, néha észrevehetetlen kis történések formájában. Órákat írhatnék róla. (Viki)

Az ÖnMunka mindkét módszere főleg a megfelelési kényszerünk működésével, természetével szembesít minket. Megmutatja, mit szenvedünk össze, ha elhisszük, hogy egy helyzet, a másik ember hozzáállása, vagy a saját viselkedésünk nincs rendben úgy, ahogy van, tehát nem felel meg.
Valójában az összes ellenállásunk, szenvedésünk az ilyen hiedelmeinkből fakad.
Ha rábízzuk magunkat a Munka folyamatára, kitöltjük azt az Ítélkezőlapot, beengedjük a négy egyszerű, mélyre vivő kérdést, hajlandók vagyunk megnézni, hogy lehetnek igazak a megfordítások, az ellenállásunk oka természeténél fogva elfogy.
A Munka rendszeres végzésével, a hiedelmeink vizsgálatával, a viselkedésünk megfigyelésével a megfelelési kényszer szép lassan, egyszerűen feldolgozza magát, Önmagunk, a Többiek és az Élet szeretetévé válik.
Én másfél éve haverkodom ezzel a szemléletmóddal, és ez a kapcsolat rengeteget lazított azon az egész életemet irányító elképzelésemen, hogy sose lehetek elég. Egészen más minőségű az élet így. (Mayer Móni)

Szia, rájöttem, hogy nem vagyok felelős más gondolataiért és bármit teszek, nem fogom tudni 100%-osan kontrollálni őket. Az „esélytelenek” nyugalmával teszek meg persze mindent, amit szeretnék, és utána sodródok. (Cz. Anita)

Állandóan tökéletes anyuka akartam lenni, és amikor a gyerekeim ezt nem értékelték, sőt, inkább idegesítette őket, akkor megsértődtem, mártírkodtam. Az ÖnMunka hatására már nem akarok tökéletes lenni és a gyerekeim ezt most nagyon értékelik. (Évi)

Bár én most inkább a Scott Kiloby módszerével merülök, de dolgoztam korábban Byron Katie Munkájával is, és emlékszem arra a szabad érzésre, amit a munka után tapasztaltam a másik ember társaságában. Megengedés, tisztaság és tér. (F. Rita)


Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. május 31-június 1. Részletekért kattints ide.

Én továbbra is meg akarok felelni mindenkinek, de többször jut eszembe, hogy ne haragudjak magamra emiatt. (Zsolt)

A másoknak való megfelelés stresszes küldetés! Magával hozza az elutasítástól való félelmet is, és satuba fogja ezzel a lelket. Ez azt eredményezte, hogy fura módon sokszor olyan dolgokat feltételeztem a másikról, amit ő nem is gondol, sőt eszébe sem jutott.
Annyira féltem az elutasítástól, hogy úgy éreztem, hiába teszek meg mindent annak érdekében, hogy ne történjen meg, a másik mindig ijesztő jeleket ad. Ugyanakkor szerettem volna ellene dolgozni, hogy ne akarjak megfelelni, mert ugyan, az ennyi idősen ne legyen már opció. Úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy magamnak kell elsősorban megfelelnem. 
Így több oldalról is beleharcoltam magam elvárásokba és ön-bántásokba.
Hadd ejtsek még egy szót egy tipikus női tulajdonságról! A kombinálásról!
Imádunk mások fejével gondolkodni, különösen, mi nők szeretjük elképzelni, mire is gondol a másik, kisakkozni, mit is szeretne, pontosan mire célzott, mikor ezt vagy azt mondta... pedig ez sokszor nem felel meg a valóságnak.
Úgy látom, leginkább ebben segít a Munka, hogy kijöjjünk ezekből a félre vezető utakból, világosságot gyújt a fejekben, hogy az élet nem olyan, mint amilyennek elképzeltük.
Rájövünk, mennyire jó, hogy nem bírunk akkora jelentőséggel mások életében, és észrevesszük, hogy ezzel párhuzamosan mennyire nem voltunk fontosak saját magunknak… és egyszerre csak fontosak leszünk saját magunknak—ez már az önbecsülés előszobája, ahonnan már az út a megfelelési kényszer valódi feloldásáig vezethet... 
Feltéve, ha rendszeresen végezzük a Munkát!

(M. Mónika)

Ha szeretnél belekóstolni Byron Katie Munka-módszerébe, május 10-én várunk szeretettel a MagNet Házban, egy egész napos bemutató workshopra. Részleteket itt találsz az eseményről: HOGYAN HAGYD ABBA? – KÉRDŐJELEZD MEG!

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. május 31-június 1. Részletekért kattints ide.