2012. január 4., szerda

A Kivirágzás Ideje Nem Siettethető



„Szerinted már ki kellett volna nyílnod? Próbálj csak kinyitni egy virágot, mielőtt az készen áll rá. Összenyomod, összetörik, és meghal. Nem nyílunk ki a saját időnk előtt. (Byron Katie)

Drága Andi!
Régóta készülök rá, hogy írjak neked (meg magamnak is persze) egy évértékelőt. A mai írásod megint annyira beletrafált, hogy most már tényleg meg kell írnom ezt a levélkét. Olyan mintha a gondolataimban olvasnál, történik valami, te meg írsz róla a blogban. 

Pont ma reggel boltba menet gondolatban  B-t szidtam. Utáltam, hogy  ha bármi van, nekem rögtön ott kell teremnem, azonnal segítenem kell, bezzeg, ha nekem van rá szükségem, ő sosincs ott. Ezeket a szavakat intéztem hozzá: Nekem mindig ott kell lenni, neked meg soha. És akkor bevillant, hogy IGEN! Nekem kell ott lenni mindig. Én vagyok az egyetlen, aki ott tud lenni saját magam számára.  Eddig tőle, másoktól vártam, hogy ott legyenek, és pont én nem akartam ott lenni saját magamnak.

Nem tudom pontosan mi történt a hazaúton, de mikor hazaértem, ledőltem a kanapéra és egy szerelmi vallomást intéztem magamhoz. Először csak elkezdtem sorolni azokat a dolgokat, amiket szeretnivalónak találok magamon.  Például, ahogy lábujjhegyen lopakodtam ma reggel  a lépcsőházban, hogy ne ébresszem fel a többi lakót. Valahogy elöntött a szeretet magam iránt: „Édes kis aranyvirágszálam, annyira drága vagy, hogy megpróbálsz nem kellemetlenségeket okozni másoknak,  mindig próbálsz alkalmazkodni, a világért sem zavarnál senkit.“

Eszembe jutott, hogy már kicsinek is ilyen voltam. Mindig  próbáltam jó kislány lenni, hogy szeressenek. És egész idő alatt itt voltam én, hogy szeressem ezt a lányt, hogy szeressem saját magamat. És annyira próbáltam megfelelni saját magamnak, de soha semmi nem  volt elég jó. Olyan sokáig és olyan intenzíven  gyűlöltem magam. Ma először jutottam el odáig, hogy én szeretnivaló vagyok. És ma először jutott eszembe, hogy ez nem csak akkor van így, amikor jó kislány vagyok, amikor épp megfelelek a saját elvárásaimnak (na, jó, ilyen még nem is volt szerintem soha:-). Én feltétel nélkül fogom szeretni ezt a lányt. Ma reggel  elvettem magamat feleségül (ugye, eddig azt gondoltam, hogy miért venne el bárki is, hisz vannak szebbek, jobbak, fiatalabbak, én magam nem találtam magamat elég jónak, ahhoz, hogy elvegyen valaki). Én leszek a saját férjem, feleségem, a legjobb barátnőm, a szeretőm, a testvérem, az anyám, az apám. „Ott leszek mindig, és szeretni foglak, bármi történjék is, drága J.! Soha többé nem leszel egyedül.”

Drága Andi,                              
amikor a tükrös bejegyzésnél felhívtad a figyelmemet a saját magamnak adott tanácsomra, hogy legyek már magamnak hálás, bevallom először úgy éreztem, hogy fel sem tudom fogni, hogyan lehetnék magamnak hálás. Mintha az agyam összezavarodott volna, teljesen értelmezhetetlennek találta, hogy hála + magamnak? Mintha skizofrén lennék. Én nem egy másik személy vagyok. A hála téma is elég friss volt nekem akkoriban.

Pár héttel előtte fedeztem fel, hogy vannak dolgok, amikért valódi  hálát érzek. A Jóistennek meg másoknak is. Na de magamnak? Aztán eszembe jutott, hogy valamiért egyáltalán nem okoz gondot, hogy haragudjak magamra, hogy gyűlöljem és megvessem saját magamat. Lassan derengeni kezdett valami. Aztán írtam egy hosszú listát, hogy miért is vagyok hálás magamnak. Például nagyon hálás voltam neked, hogy „lefordítottad” nekem a gondolatomat, és nagyon hálás voltam magamnak, hogy meghallottam, amit mondtál, és odafigyeltem rád, meg ugye saját magamra is. Az utóbbi időben már egész gyakran voltam magamnak hálás. Néha épp haragszom magamra, amiért nem csinálok elég gyorsan meg jól valamit, aztán eszembe jut, hogy hálás legyek, amiért egyáltalán elkezdtem és csinálom. :-)

Azt hiszem ezzel a hála témával elindult bennem valami. Fura módon szerintem én ennél a  tükrös bejegyzésnél kezdtem először felfogni a Munkát, úgy igazán. Most nagyon friss még ez a magamhoz való kapcsolat. És félek is, hogy még törékeny egy kicsit. De nagyon fogok rá vigyázni.

Nagyon-nagyon köszönöm Neked Andi, hogy vagy, hogy írod a blogot. Szívből köszönök Neked minden segítséget. Azt hiszem pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly szilveszterkor írtam Neked először kommentet a blogon, és áprilisban hívtalak fel.  Végigkísérted az egész évemet.  Bevallom volt közben olyan időszak, amikor gyűlöltem a Munkát, és haragudtam Rád, magamra meg az egész világra. Biztos lesz is még ilyen. :-) De elindítottál egy úton, amiért nem tudok elég hálás lenni.

Nagyon Boldog Új Évet kívánok Neked!
Hatalmas nagy ölelés, sok-sok puszi,

J.

További csodás lótuszvirágzás képek itt:

6 megjegyzés:

  1. Kedves J!
    Amikor olvasni kezdtem a leveled, olyan fura érzésem, lett, mintha én írtam volna.. ráadásul B- t emlegettél, (nekem is volt egy B-m) aki nincs ott, meg, hogy nem vesznek feleségül.. komolyan mondom, elgondolkodtam rajta néhány pillanatra, hogy valóban nem én írtam-e :D :D
    Csodálatos volt olvasni!
    Ugyanezeket élem át. Ma egész nap sírtam, kisebb megszakításokkal, mert annyiszor elöntött a hála, hogy nem tudtam vele mit kezdeni.. ahogy egy falat étel a számhoz ért, vagy rágni kezdtem, egyszerűen sírnom kellett, annyira jó volt, hogy átélem, hoyg képes vagyok rá.
    És néhány napja velem is előfordult igen, hogy egyszerűen szerelmet érzetem magam iránt, a létezésemért, a lélegzésemért, hogy dobog a szívem..
    Annyira csodálatos ez a világ! És annyira jó hogy benne vagyunk!
    És igen, Andrea én is tiszta szívemből köszönöm, hogy itt vagy, hogy mellettünk vagy, és figyelsz, támogatsz, segítesz minket!

    Mónika

    VálaszTörlés
  2. szia,azt szeretnem irni h egy par honapja talaltam ra az oldaladra es nagyon erdekes es sokat segitet ,rendkivul elgondolkodtato es hasznos,mar rendszeres olvasova valtam,lenne egy kerdesem hozad,mi a velemenyed az irigysegrol?(bocsanat a helyes irasert,nem vagyok magyarorszagi)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Névtelen! Mire vagy kíváncsi az irigységgel kapcsolatban? Ha részletesebben megfogalmazod a dolgot, akár példával illusztrálva, akkor könnyebben indulok a válasszal. Üdv, andi

    VálaszTörlés
  4. szia,pontosabban arra lennek kivancsi h miert erzunk irigyseget,pontosaban baratno a baratno ellen,vagy ahol jelen van az irigyseg azt mar nem is lehet nevezni baratsagnak? (pl:ha veszek vagy kapok egy uj dolgot pl egy fulbevalot vagy akarmit,es o rogton leszolja ezt mar irigysegnek lehet nevezni?)

    VálaszTörlés
  5. Miért érzünk irigységet? Miért érzünk szomorúságot, dühöt, csalódottságot, aggodalmat, stb? Azért, mert elhisszük a gondolatainkat. Az irigység ugyanolyan érzelem, mint bármelyik más. Pl. ha azt látom, hogy a másik vett egy szép új rucit és még jól is áll neki, de közben az a program fut bennem gondolati szinten, hogy "Ő jobb, csinosabb, szebb, szerencsésebb, okosabb, stb. mint én" vagy "Én nem érek semmit. Valami baj van velem. Csúnya, buta, kövér, szerethetetelen, stb vagyok", akkor az elmém minden pillanatban összehasonlít. Ez megjelenthet olyan külső működésben, hogy irigy leszek mások sikereire, életére, bármijére, és nem direkt csinálom, csak egyszerűen így jelenik meg bennem a tudattalan hiedelmerendszerem. "szükségem" lesz másokat kritizálni, leszólni, akár megalázni, mert így tudom tudattalanul kompenzálni a saját magam értéktelennek tartását. És ezt egész addig fogom csinálni, amíg az okot, vagyis az önértékelésemet rendbe nem teszem.
    Az, hogy most ez épp egy barátságban bukkan fel, nem jelent semmit. Azért mert ő irigy rám, már nem a barátom? Mi az, hogy barátság? Mitől barát a barát? A barátaink Munka értelemben pont azért vannak, hogy nyomogassák a gombjainkat - pont úgy mint összes más emberi kapcsolatunk is, mert így tudunk önmgaunkra ismerni, felismerni, hogy mi mit hittünk el magunkról. Ha Neked problémád van azzal, hogy ő irigy, akkor nézd meg Te hol vagy irigy rá, illetve másokra. "Nem kéne irigynek lennie" Igaz ez? "Egy barát nem lehet irigy" Igaz ez?
    Mindannyian irigyek vagyunk, maximum annyira elfojtották bennünk és elfojtottuk magunkban ezt az érzést gyerekkorunkban, hogy még magunk sem vesszük észre, olyan jól rejtegetjük. Ilyenkor jönnek azok az emberek az életünkbe, akikről azt érzékeljük, hogy "Ez aztán keményen irigy. Hogy lehet ilyen??? Ez elfogadhatatlan! Nem is kell nekem ilyen ember az életembe" - és máris elmenekültünk önmagunk elől. Amíg a másikban irigységet feltételezek, és ez zavar, addig a saját irigységemmel van dolgom.
    És ez csak egy icipici aspektusa a témának, remélem, valamennyire megválaszolta a kérdésedet.
    Szeretettel, Andi

    VálaszTörlés
  6. szia,koszonom szepen a valaszt sokat segitett, koszonom h szantal ram idot,Dina

    VálaszTörlés