Hogyan is kezdődik ez az egész?

Részlet Ray Hemachandra interjújából Byron Katie-vel:

Ray: Egy rendezvényen Asheville-ben azt mondtad, “Az öröm a természetes létezési mód.” Az öröm ezer neve című könyvedben pedig azt írod, “a szomorúság nem természetes reakció.” Katie, ha az öröm természetes, akkor miért van az, hogy annyi embernek tanárra van szüksége, aki megmondja nekik, hogy örömben is élhetnek?

Byron Katie: Nos, valójában senkinek sincs szüksége tanárra, bár legtöbbünknek jól jön egy kis emlékeztető hébe-hóba. A tanár szót én általában nem használom, mivel ez arra engedne következtetni, hogy nem mindannyian vagyunk ugyanannyira tanárok, ami pedig nem igaz. Mindenkiben egyenlő mennyiségű bölcsesség van. Tökéletesen egyenlően van szétosztva. Senki sem bölcsebb, mint bárki más.

Végső soron, senki sincs rajtad kívül, aki taníthatna téged. Mindannyiunknak azt kell megvizsgálnunk, hogy miből áll a saját hiedelemrendszerünk. Nézd meg a gondolatokat, melyek eszedbe jutnak, és csak vedd észre, mit hiszel el.

Ray: De miért érzik annyian azt, hogy szomorúak és szenvednek?

Katie: Ha a hiedelmeid stresszesek, majd megvizsgálod őket, akkor rá fogsz jönni, hogy nem igazak – míg a megkérdőjelezést megelőzően teljesen elhitted őket. Hogyan is élhetnél örömben, ha olyan gondolatokat hiszel el, melyek szomorúságot, frusztrációt, dühöt, elidegenedést és magányt okoznak? Amikor elhiszed azokat a gondolatokat, azt hiszed, hogy a világ tesz téged boldogtalanná. Pedig valójában a világról elhitt gondolataid okozzák a boldogtalanságodat.

Ray: Hol csúszunk félre? Hogyan kerülünk rá arra az ösvényre, mely a gondolatok és illúziók általi élethez vezet a tiszta öröm helyett?

Katie: Így zajlik, nézzünk egy egyszerű példát: az anyukád azt mondja neked, “Ez egy fa.” Te pedig kisgyerek vagy, nincs ezzel kapcsolatosan viszonyítási alapod; számodra az egész világ egyetlen, felosztatlan valóság. Aztán újra elmondja, “Édesem, ez egy fa.” Még mindig nem tudod kapcsolni semmihez, de aztán végül annyiszor hallod, és annyi embertől, hogy elérkezik a pillanat, amikor el is hiszed. És abban a pillanatban, amikor ezt elhiszed, a fa leválik a valóságról. És elkezdesz fát látni.

Teljesen jóindulatúnak tűnik azt gondolni, “Itt egy fa.” Gyönyörű gondolatnak tűnik. De abban a pillanatban, hogy elhitted, az egy fa, máris ott volt az én gondolata is, illetve az anyukáé, aki tanít téged. Egy egész világnyi elkülönült dolog teremtődött egy pillanat alatt, az ami van valósága helyett. És valójában nem is az anyukád tanította meg neked, hogy „Ez egy fa.” Te tanítottad meg magadat abban a pillanatban, amikor elhitted.

A világ melyben élsz 100%-ig a te felelősséged. Ha nem tetszik a világod, akkor arról nem az anyukád tehet. Nem működik az ő hibáztatása, mondván, hogy „Hát, ő tanított meg gondolkodni.” Nem. Abban a pillanatban kezdődött a szenvedésed, amikor elhitted, amit mond. És ez nem csak „anyu”-ról szól, hanem mindenkiről és mindenről körülötted. Ez az álom – az álomvilág.

Az anyám hívő lett, aztán pedig én is hívő lettem. De amikor 43 éves lettem, elkezdtem önállóan gondolkodni, valahogy - mázliból és isteni kegyelemből. És azt gondoltam, „Oh, te jó ég, akkorát tévedtem. A világ nem olyan, amilyennek hittem. Én sem az vagyok, akinek hittem magam, és senki más sem az.” Így most már a kegyelem állapotában élek, ahol sosem kell tudnom, mi micsoda. Mindig az van, ami éppen van.

Katie Munka-Módszere lehetővé teszi, hogy megkérdőjelezd a stresszes gondolataidat, mindezt 4 kérdés és az ún. Megfordítások segítségével. Egyszerűen, gyakorlatiasan. További részletes információk a
www.kincsamivan.hu honlapon olvashatók.