Kedves Andi!
Hálás vagyok azért, hogy a szél összehozott veled és ez által a négy kérdéssel is. Mindig vannak olyan lépcsőfokok az életünk során, melyek egy kicsit világosabbá teszik a dolgokat, egy kicsit magasabb szemszögből tudunk rálátni a dolgokra. Sok ilyen forradalmunk - vagy inkább nevezzük kis evolúciós ugrásoknak, természetesen a tudat fejlődését tekintve - van. Ez a Munka is ilyen, mégis azt mondanám, hogy több. Több az által, amit ad. A 3 nap alatt és általa - amit egyébként nagyon tudatosan teljes erőmmel és lelkesedéssel végeztem - olyan közelségbe kerültem magammal, békében, amit eddig semmilyen önvizsgálattal nem tudtam elérni. Az ok talán abban rejlik, hogy a munka során nem bírálunk sem mást, sem magunkat. Csak figyelünk és mozizunk, miközben személyes érzések, benyomások, gondolatok áramolnak rajtunk keresztül. Nem fájnak a képek, mert olyanok amilyenek, persze ettől még az akkor rögzült érzések (hitek, gondolatok) most is áthatnak, de már nem kötnek, nem vágnak a húsunkba.
Minden tanfolyamnak szeretjük tudni a hasznát, legfőképpen azt, hogy nem volt tévedés. Ezt önbecsapó módon mindig azzal igazoljuk, hogy utána rettentő jól érezzük magunkat. Aztán eltelik egy kis idő és ismét szembetalálkozunk a korábbi problémákkal. (Ezt az állítást nem lehet minden tanfolyamra ráhúzni, hiszen valamilyen haszna mindegyiknek van. Ez inkább egy nagyon durva általánosítás.) A Munka szerencsére nem eltörli a korábbi problémákat, hanem hozzásegít ahhoz, hogy más legyen a viszonyulásod hozzájuk ez által valami elképesztő intelligens módon a korábban problémának vélt dolgok egyszerűen, finoman és olyan lágyan, mint egy camembert átalakulnak. Olyan érzésem van, mintha egyszerűen belesimulnánk a történésekbe, mintha magába fogadna, magába ölelne. Nem vagyok kívülálló, hanem bennem történnek. Furamód kezd feloldódni a kívül és a bent, mintha magamban játszanám a történéseket.
A munkahelyi dolgot is sikerült rendeznem magamban. A kisfiamhoz és a feleségemhez is másként viszonyulok már, és a munkára sem kell rákényszerítenie semminek, amióta pénteken elhangzott az a kérdés: kell, hogy rákényszerítsen valaki, hogy dolgozzam? Maga a kérdés felért bennem egy felismeréssel és csak özönlöttek előttem a múlt ilyen irányú képei. Kivesézése még nem történt meg, de már hozzáírtam a listámhoz.
Nem akarok jobb lenni, mint vagyok, nem akarok megváltozni, egyszerűen azért csinálom a Munkát, hogy rálássak hiedelmeimre, cselekedeteim, gondolataim mozgató rugóira. Eddig is olyan voltam, amilyen, és ezután is olyan leszek, hogy ezt meg is éljem, hogy érezzem, ragyogok, mint a nap és lényem igaz, tiszta természetét nyújtsam a világmindenség felé, azt rábízom a Munkára.
Most ezt gondolom, holnap lehet, hogy mást.
Köszönettel a figyelmedért, András
Az én válaszom Andrásnak:
András Kedves!
Köszönöm. Ez csodás. Hálás vagyok, amiért ennyire komolyan veszed magadat, az életedet, a boldogságodat. Remélem, élményeid sokakat fognak hasonlóan tudatos önfoglalkozásra ösztönözni.
Szeretettel, Andi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése