2016. október 21., péntek

Senki Nem Jön, hogy Megmentsen, avagy Szépséges Hazugság a Szeretetről



„Senki nem jön, hogy megmentsen, ez van. Nem jön a herceg a fehér lovon. Júlia sem. A „Nagy Ő” sem. Nem jön el a messiás, hogy elvegye a fájdalmadat, a kicsi korod óta benned lévő üresség érzését, és az elkülönültség és elhagyottság érzetét. Senki nem képes helyetted átérezni és élővé változtatni az érzéseidet. Senki nem tud helyetted élni és meghalni. Senkinek nincs olyan képessége, hogy állandó jelleggel elterelje a figyelmedet a fájdalmadról. Ez van.” (Jeff Foster)

45. születésnapomra. Magamnak. És Nektek. Állandó emlékeztetőül.

Az önmagammal való viszony minősége a legfontosabb ’valami’, amire a hosszú évek óta tartó ön-utazásom leegyszerűsödött. Minden pillanatom megélése, minden kapcsolatom minősége ezen múlik. Azon, hogy milyen mélységben és tudatosságban vagyok képes KAPCSOLÓDNI ÖNMAGAMHOZ: az érzéseimhez, gondolataimhoz, működéseimhez, minden megnyilvánulásomhoz. Hogy hogyan bánok önmagammal. Minden mély VÁLTOZÁS csakis ebből tud kibontakozni. Nem kívül, hanem először BELÜL. Tapasztalatom szerint a legtöbben ezt nem is értik, de ez a normális, hisz senki nem tanította meg nekünk. Ők sem tudták. Végtelenül hálás vagyok az Életnek, hogy számomra kinyitotta az ÖN-KAPCSOLÓDÁS lehetőségét. Ebben a minőségben együtt lenni magammal és másokkal, szavakkal nehezen megfogható. Az angol nyelvben terjed az a kifejezés, hogy ’hold space’, ’tartani a teret’ valaki számára. Tartani a szeretet mindent átható terét először önmagam számára, ebből fakadóan pedig képesnek lenni ugyanezt megtenni más Drága Emberekkel.

Jeff Foster tollából kicsit bővebben, az én magyarításomban így hangzik ugyanez:

HOGYAN KELL SZERETNI?
„Nem tudok nélküled élni.”
„Kiegészítesz.”
„Nélküled semmi vagyok.”
„Soha ne hagyj el.”

Eladtak neked egy szépséges hazugságot a szeretetről. Ártatlanságodban igazságként hitted el és jól megvásároltad ezt a hazugságot. Hiszen körülötted mindenki ugyanazt csinálta, te pedig közéjük akartál tartozni. Annyira rettegtél az egyedülléttől, mivel még sosem ugrottál fejest a saját magányod óceánnyi örömébe, s így sosem találhattad meg benne a saját biztonságodat.

Senki nem jön, hogy megmentsen, ez van. Nem jön a herceg a fehér lovon. Júlia sem. A „Nagy Ő” sem. Nem jön el a messiás, hogy elvegye a fájdalmadat, a kicsi korod óta benned lévő üresség érzését, és az elkülönültség és elhagyottság érzetét. Senki nem képes helyetted átérezni és élővé változtatni az érzéseidet. Senki nem tud helyetted élni és meghalni. Senkinek nincs olyan képessége, hogy állandó jelleggel elterelje a figyelmedet a fájdalmadról. Senki nem képes birtokolni téged vagy birtokolva lenni általad.

A másik feled, a kiegészítőd nem rajtad kívül van, tudod, hanem mélyen benned. Ő a saját jelenléted, mely Napként süt benned.

Oly sokan keresik a szeretetet. Vagy épp egy olyan szeretetbe próbálnak belekapaszkodni, mely mindig kicsúszni tűnik a kezükből. Vagy úgy érzik, hogy elvesztették a szeretetet, és próbálják visszaszerezni azt, miközben menekülnek a szeretet-megvonás tüneteitől, elzsibbasztják magukat, még több álmodozással, egyre messzebb futva önmaguktól, olyasvalamit üldözve, amit sosem fognak elérni. Tovább álmodoznak a „Nagy Ő”-ről, aki majd kiegészíti őket, élethosszig tartó pszichológiai biztonságot nyújt, és az a tökéletes anya vagy apa lesz számukra, amilyen nekik sosem volt.

Ez pedig nem szeretet. Ez félelem; sürgető menekülés a magányosságtól.

Ha képes vagy megtalálni vagy elveszíteni,
ha képes vagy ’benne’ vagy ’kívüle’ lenni,
ha oda lehet őt neked adni vagy el lehet tőled venni,
ha harcolnod kell érte, esdekelni vagy magadat és másokat manipulálni azért, hogy megkapd,
ha úgy érzed, hogy méltónak kell válnod rá,
ha fáj,
akkor ez az elme szeretet-változata.
A hazugság maga.
Mivel, ha szeretsz, akkor jelen vagy. Ennyi.

Ha szeretsz valakit, akkor jelen vagy vele. Annyira jelen, amennyire önmagaddal. Jelen úgy, mint ahogy az égen a Nap, a felhők, a viharok és az állandóan változó időjárás ellenére.

Ne keverd össze a szeretetet a vággyal. A vágy jön és megy. Fényesen lángol vagy épp kialszik. A vágy nem következesen kitartó, a szeretet az.

Ne keverd össze a szeretetet a vonzalommal. A vonzalom gyönyörűséges, de úgy változik, ahogy az óceán hullámzása. Egyszer dagálya van, másszor apálya. Változik évszakonként, naponként, óránként, pillanatonként. Sosem örökké jelenlévő, míg a szeretet ilyen.

Ne keverd össze a szeretetet meleg, kellemes érzésekkel, és azokkal a bódult érzésekkel sem, amik a „szerelembe eséssel” járnak együtt. A kellemes érzések oly hamar változnak át fájdalmasakká. A szeretet sem nem öröm, sem pedig fájdalom, nem eksztázis és nem is megbántottság; a szeretet az a mező, mely még azt is elbírja, amikor az üdvözítő boldogság kétségbeeséssé fakul.

Ne keverd össze a szeretetet azzal a sürgetéssel, hogy valakit birtokoljál vagy hogy valaki téged birtokoljon. A szeretet nem bódult szerelmesség. A szeretet nem kényszeres és nem is kényszerítő. A szeretet nem birtokol semmit; súlytalan, alaktalan. A szeretet nem mond olyasmit, hogy „Szükségem van rád a boldogságomhoz, a megelégedettségemhez, az életemhez". Nem, a szeretet a szabadság, a szélesre tárt, nyitott szív, a minden érzés érzésére és minden gondolat gondolására való hajlandóság szinonimája.

A legveszélyesebb mítosz szerint egy másik ember képes boldoggá ’tenni” téged. Nem, nem. A boldogság, a valódi boldogság, az a fajta boldogság, melyet nem lehet adni és venni, sem pedig szépen becsomagolni, a saját jelenléteddel azonos, amit senki nem tud neked odaadni és senki nem is képes tőled elvenni. Amikor valaki másban keresed a boldogságodat, függővé válsz tőle, folyton rettegsz, hogy elveszíted, és félelem és neheztelés morajlik a ’szereteted’ alatt. Álarcokat veszel fel, hogy tetsszél neki, elnémítod a gondolataidat és elzsibbasztod az érzéseidet, becsukod a szemed az igazság előtt, és egy fantáziából és reményből szőtt világban kezdesz élni. Saját magadat teszed boldogtalanná csak, hogy elnyerd a szeretetét, megtartsd és irányítsd. Magadat teszed boldogtalanná, miközben őt próbálod boldogítani. Ez nem szeretet, hanem egy személy iránti függőség. Félelem, ami a ’szerelem és romantika’ álruhájában jár. Ez a hazugság.

De minden függőség alatt az otthon, az Anya iránti vágyódás húzódik meg, a szó legmélyebb értelmében. Mi lenne, ha önmagadon belül találnád meg a legmélyebb otthonlét érzetét? Csinálj otthont a testedből, a lélegzetedből, a hasadból, ahogy emelkedik és süllyed a jelen mindenkori pillanataiban. Találd meg a talajt az élőség fizikai érzeteiben. És ebből a jelenlétből tölts időt olyan emberekkel, akik táplálnak, akik segítenek, hogy élőnek érezd magad, akik megértenek és átéreznek, és akik érvényesítik az oly értékes érzéseidet. Amikor nem próbálod elnyerni a szeretetet, amikor nem rohansz a saját kényelmetlen érzéseid elől, akkor tudsz igazán szeretni és akkor szerethetnek téged igazán.
Hívj meg másokat is a szeretet-meződbe; engedd, hogy maradjanak, engedd, hogy távozzanak, hajts fejet az útjuk előtt és járd bátran a sajátodat. De soha, egyetlen percre se vásárolj be abba a hazugságba, hogy a megváltás bárhol máshol van, mint a saját, átható jelenlétedben. Azon a helyen, ahol valójában senki sincs, akit meg kéne menteni. Azon a helyen, ahol megérinted az életet, az pedig cserébe megérint téged, pillanatról pillanatra…
Mert Te vagy az az Egy, az Igazi, a saját legnagyszerűbb szeretőd, partnered, barátod, gurud és Édesanyád.
Ezért aztán bátran elmondhatod magadnak:
„Nem tudok nélküled élni.”
„Kiegészítesz.”
„Nélküled semmi vagyok.”
„Soha ne hagyj el.”
(Jeff Foster)

Ha megtanulnád, hogyan is tartsd a teret önmagad és mások számára, nagy szeretettel látlak a következő Alapcsomagon vagy Egyéni konzultációs csomagon:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) Havonta egy csoport indul: Részletekért kattints ide.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése