A Pillanat Sosem Hiányos

A PILLANAT SOSEM HIÁNYOS - PONT OLYAN, AMILYEN. Amíg belül hiány-érzetünk van, addig kiszolgáltatottak vagyunk, hogy megkapjuk-e kívülről, valahogy meg tudjuk-e szerezni magunknak azt, amit odabent hiányzónak érzékelünk. Az egész társadalmunk és szinte az összes hirdetés, reklám, módszer arra apellál, hogy a bennünk lévő hiány-érzetet, ami ÉRZELMI FÁJDALOMMAL jár együtt, kiaknázza. De soha ne gyógyítsa. Emiatt folyamatosan menekülünk és keresünk, elégedetlenkedünk és sóvárgunk. Vagy épp belesüppedünk a tehetetlenségbe, ami csupán az érem másik oldala. Miközben SOHA SEMMILYEN MÓDON NEM VAGYUNK HIÁNYOSAK.

A pillanat sosem hiányos. Csak gondolatok és képek jönnek oda, hogy azt hiányosnak mutassák, és ezekhez tapadva jönnek a (fájdalmas) érzések. Amikkel soha nem tanulhattunk meg bensőségesen együtt lenni, így nem tudjuk megélni a pillanatunkat sem, nem tudunk kapcsolódni önmagunkhoz. Jön az összehasonlítás, bekapcsol a hiány-én, majd megszületnek az elképzeléseink, hogy milyennek is KÉNE lennünk, és milyennek is kéne lennie a pillanatnak ahelyett, amilyen. És próbálunk oda eljutni, próbálunk képeket és szavakat – általuk pedig érzéseket megvalósítani, állandósítani. A képek, szavak és érzések állandótlanok, soha nem fognak végső stabilitást, biztonságot, megelégedettséget nyújtani. Soha semmi nem fog, ami az elménk terméke, csak az emberi 3D így van kitalálva. Ez így van jól, az elmével semmi baj, csak érdemes tisztában lenni a működésével. Amíg ezzel nem foglalkozunk nagyon mélyen, addig mindig hiányosnak tűnik majd az adott pillanat, és ezzel az életünk, és mi magunk is. Miközben még egyszer: soha semmilyen pillanat nem hiányos, így az életünk sem tud az lenni.

Csak az elménk még úgy is működik, hogy azt hiszi, hogy ha a jelent nem találja hiányosnak, akkor majd csak üldögélünk és eldőlünk, és semmit nem fogunk csinálni. Nagyon ellenkező tapasztalásom van. Az, hogy mindig vezetve vagyok, mindig ott a következő lépés. A maga teljes természetességében, gyengéden, finoman.  Csak oda kell lépnem, mintha a lábamat is emelnék, tényleg. Nincs benne erőfeszítés, mert nem hiányból jön az „elérés, megkapás, megvalósítás” vágya. Nincs is ilyen vágy, csak a történés van.

Ettől függetlenül vannak dolgok, amikbe érdemes beleállni, eldönteni, hogy pl. most ezt vagy azt teszem, csinálom – vagy épp nem csinálom már. És akkor azt gyakorlom. Megtapasztalom az ezzel járó érzéseket, gondolatokat. Meglátom, mit adtak nekem az eddig végzett szokásaim, szereim, tevékenységeim. Felismerem, milyen hiányomat pótolták. Ez a vágyaink késleltetésének megtanulása, illetve az önkontroll, ami ideális esetben 4 éves kor körül már működőképes. Csak persze ezt sem tudtuk megtanulni. Ami miatt az agyunk sem így fejlődött ki. De gyakorlással az agy is változik. Ehhez javaslom a mély elmerülést az önvizsgálatokban, keresve pl. magát a „hiányt”. Nagyon erős meló. És nem 2 hét alatt működik. Meg persze kinek mikor megy át, hogy tényleg így van. Amíg nem, addig lehet költeni a pénzeket illúziókra és ígéretekre. Szeretünk ígéreteket és illúziókat vásárolni, ez van. Amíg már nincs így.

Richard Rohr szavai az enyémeknél letisztultabban mondják el mindezt:

„A kontempláció titka, hogy meg kell tanulni a jelen pillanatban élni. A jelen pillanat nem annyira üres, mint amilyennek tűnhet, mint amennyire emiatt tartunk tőle. Próbáljuk meg úgy felfogni, hogy minden itt van előttünk, éppen most. Ha helyesen éljük az életet, az semmi mást nem jelent, mint hogy most jó úgy ahogy van, mert ebben a pillanatban Isten nem hibáztat bennünket semmiért. Ha képesek vagyunk megtapasztalni, megízlelni és élvezni a pillanatot, akkor nem kell ragaszkodnunk hozzá, elengedhetjük. A következő pillanatnak is meglesz a maga íze és öröme.

Mivel nem élvezzük ki a pillanatainkat, illetve a pillanataink nem teljesek, nem valódiak, ezért rabjaikká válunk, és szenvedélybetegként ragaszkodunk hozzájuk. Mivel a pillanatot sosem érzékeljük teljesnek, mi sem érezzük teljesnek magunkat. Mesterséges teljességet kreálunk, és ahhoz kezdünk ragaszkodni. Nem kell semmibe kapaszkodnunk, amikor a pillanat teljességét megízleljük. Isten vagy itt van ebben a jelen pillanatban, vagy egyáltalán nem is létezik. Ahogy öregszünk, egyre hajlamosabbak vagyunk mindent előírni. Mindent és mindenkit ellenőrzés alatt kell tartanunk, percről percre, hogy elégedettek legyünk. Ha a pillanatot sosem találjuk teljesnek és kielégítőnek, akkor rendre élményhajhászok, sőt szenvedélybetegek vagy egyenesen rögeszmések leszünk. Ha állandóan hajszolni kell magunkat vagy másokat, akkor nem találtuk még meg a boldogság titkát. A titkot, hogy minden rendben lehet úgy, ahogy van. Hogy a jelen pillanat éppen olyan tökéletes, amilyennek lennie kell. A szentek a „jelen pillanat szentségének” nevezték ezt. Senki sem tud teljesen a jelenben lenni. Emiatt nem kell szégyenkeznünk. Ez egy ideál, ritkán adódó megvilágosodott pillanat. De azt tudjuk, hogy amikor manipulálunk, átalakítunk, irányítunk és javítgatunk, akkor még nem jutottunk el a jelenhez. A számítgató elme a kontemplatív elme ellentéte. Az első a rendszer szerinti, a másik a Szentlélek általi gondolkodás.

Hogy ez utóbbi gondolkodásmódhoz közelítsem magam és másokat, az alábbi imát szoktam ajánlani:
Legyél csendben, és tudd, hogy én vagyok Isten.
Legyél csendben, és tudd, hogy én vagyok.
Legyél csendben, és tudd.
Legyél csendben.
Legyél.”
(Richard Rohr: Minden egybetartozik)

(fotó: Doros Attila)

Belső, illuzórikus hiány-érzeted megismeréséhez és elcsendesítéséhez a mély önvizsgálat megtanulását és gyakorlását ajánlom. Várlak szeretettel.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS. Részletek itt.