16 Hetes Kurzus Visszajelzések, Tapasztalatok, 2018. június

Március eleje óta zajlik a 16 hetes ÖnMunka kurzus, lassan a végére érünk. Pár hete megkértem a résztvevőket, hogy írjanak kicsit az eddigi tapasztalataikról. Ezeket osztom most meg újabb körben. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenki teljesen egyedi változásokat, tapasztalásokat, élményeket szerez ezen az úton. Legtöbben olyanokat, melyekre nem is számítottak. Ha kíváncsian, felfedezőn, elvárásoktól mentesen tudunk bármilyen önfelfedezéshez és önutazáshoz hozzáállni, akkor a legnagyobb annak az esélye, hogy hatalmas és kicsi változásokon fogunk átmenni. (A fenti kép az egyik résztvevő saját illusztrációja. A hozzá tartozó történet lentebb.:)

(Korábbi visszajelzések itt.   Meg itt is.   És itt is. )

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

JÉ, ÉN ILYENKOR MÁR SZORONGANI SZOKTAM, MOST MEG TÖK JÓL VAGYOK! „Nagyon szeretem a kurzust, sajnálom, hogy lassan vége. Biztos vagyok benne, hogy tovább fogom csinálni. Konkrétan írom le, hogy nekem mit adott. A szorongás olyan fokára kerültem már, hogy a földhivatalban egy névváltoztatáshoz álltam sorban, ott levert a víz, ideges voltam, majdnemhogy pánikba estem. Ilyen és ehhez hasonló teljesen hétköznapi helyzetekben működtem teljesen diszfunkcionálisan. El voltam teljesen keseredve, kétségbe esésemben már azt terveztem, hogy újra pszichiáterhez megyek a pánikkal, és antidepresszánst fogok szedni. Az utolsó esélyként adtam magamnak a kurzust, és csináltam becsületesen a gyakorlatokat. Nagyjából a kurzus ötödik hetében kértem időpontot orvosi vizsgálatra, amit a pánik miatt évek óta halogattam. Nem csak hogy nem hátráltam ki belőle, hanem pánik és szorongás sem volt. Kezelhető mértékű stressz, és kezelhető mértékű aggodalom igen. Mint a ’normális’ embereknél. J Hatalmas élmény volt ez nekem. Egyéb apró jelei is vannak a változásnak: könnyebben elegyedem beszélgetésbe idegenekkel, jobban bírom a hosszú sort a kasszáknál, könnyedebben, humorosabban társalgok a félismerősökkel, és sokszor ébredek rá helyzetekben, hogy „jé, én ilyenkor már minimum szorongani szoktam, most tök jól vagyok!” Hálás vagyok Andrea, hogy megalkottad ezt a programot! És köszönöm, hogy részt vehetek benne! KÖSZÖNÖM! <3”

ELKÉPESZTŐ, HOGY ÁT TUD FORMÁLÓDNI AZ IDEGRENDSZER! „Én nem is tudom megmondani, hogy a tanfolyam melyik pontján kezdett átfordulni bennem ez az egész szorongás, pánik nyavalya. Csak azt tudom, hogy végül azt éreztem, elmúlt!!! Meg olyat, hogy mennek az események és egyszer csak eszembe jut, „jé ilyenkor már pánikolni szoktam...” most meg semmi. És azóta is nyugi van! Elképesztő, hogy át tud formálódni az idegrendszer! Pedig 16 évig benne voltam a kórságban... Szóval köszönet és hála!

                                                     

MINTHA VÉGRE KEZDENÉK LEVEGŐT KAPNI. „Az fogalmazódott meg bennem a mai élő adást hallgatva, hogy egyre jobban látom, érzékelem, hogy mekkora kincs az a fajta testi-lelki önelfogadás, amit itt tanulunk. Ez a kényszerek nélküliség nagyon felszabadítólag hat rám. A gyengédség, odafigyelés, kedvesség, elfogadás - önmagam felé. Hát ezt nem gyakoroltam eddig még. Mindig valamit kellett csinálni, emiatt nem is tudtam, hogy mennyire feszült voltam alapból. Most tudatosodott. Olyan, mintha végre kezdenék levegőt kapni. Jó érzés megfigyelni magamat, és amit találok, az jól van. Ez is új, mert mindig valamilyennek kellett lennem. Igen, találok különféle érzeteket, de sokkal nagyobb empátiával közeledek magamhoz, mint bármikor korábban.”

MAGAMAT EGYÁLTALÁN NEM ISMERTEM, NEM VOLTAM OTT VELEM. „Megcsináltam a tanfolyamot már pár hónapja és még mindig rengeteg dolog áramlik bennem. Eredetileg az evésproblémáimmal fordultam Andihoz, de ez alatt az idő alatt megtanultam kibontogatni a felszín alatt levő dolgokat. Megtanultam a bennem zajló folyamatokat, megismerkedtem velük és magammal. Igen… magamat egyáltalán nem ismertem, mert nem voltam ott velem. <3 Megtanultam, hogy amit érzek, azt nem megváltoztatni kell, nem átformálni kell, nem elnyomni kell, hanem érezni. Megtanultam, ha rossz jön, az jól van úgy, ahogy van, és megtanultam a bennem levő kislányt szeretni és meghallgatni. Míg előtte mindentől féltem és szorongtam, mára ez megváltozott, mert tudom, hogy akármi is jön, fájdalom vagy öröm, azzal együtt tudok lenni. Megtaláltam magamban még sok fontos dolgot... amik nélkül nem lenne jó élni. És nekem már nem is kell. Szóval Andinak egy nagy ķöszi, ölelés, puszi, és plusz egy köszi, hogy ennyire pöpecre kikupált.” <3

ÉRZEM, HOGY MINDEN MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK EL. „Ma már tudom, mennyire érzékeny ez a rendszer, amit nap, mint nap kíméletlenül kizsigereltem, nem figyelembe véve, mire is van szüksége…
Azt hiszem eddig úgy éltem (túl) az életem, mintha egy gumicsónakban evezve folyamatosan az örvény szélén balanszíroznék, és közben próbálnám felfújni kicsiny csónakomat, hogy ne süllyedjen el – a nagy erőlködésben persze folyamatosan szédülsz és vigyorogsz, nem látsz, nem érzékelsz igazából semmit. Édesen mámorító érzés… Ha valami megsértette úszóerődömet, azt gyorsan betapasztottam valamivel, ne is tudjak róla, és eveztem tovább üresben… körbe-körbe. Aztán jött a lehetőség: 16 hét – bíztam benne, hogy sétagalopp lesz ez a kis kirándulás, és lekerülnek csónakocskámról a tapaszok, mintha teljesen új lenne… A gyakorlatok belerántottak az örvénybe, minden porcikám tiltakozott, küzdött, hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami ott van… Tudom, Andi, te szóltál. Már az alaptréningen elmondtad, hogy nem könnyű ez az út… J

Szerencsére mindig jön-jött egy mentőöv, egy eszköz, ami egy kis időre kiemel(t), hogy legalább egy kicsit fellélegezhessek… aztán vissza… Éjszakákat vívódtam, hogy akkor kész, ennyi volt, én ehhez nem vagyok elég erős… most megírom, Andi, hogy nem csinálom ezt tovább! Vissza akarom kapni a régi életem (vagy minek is nevezzem)! Nem tehettem meg. Valami nem engedett. Valahogy úgy érzem, a gyakorlatok hatására már nem tudok visszalépni… mintha én nem lennék egészen az, aki voltam… sebezhető lettem... esendő… a magamról - magamnak alkotott illúzió fátyla lehullott (vagy lehullani látszik). Valami nagyon más lett. Nem édesen mámorító, de valóságos, stabil, és megtart. Még nem tudom, mi ez az ellentmondás, de van egy különös biztonságérzet bennem. Érzem a talpam alatt a földet… érzem, hogy mi történik a testemben… még sokszor nem tudom, mikor mit érzek, de bármi történik, ez most bennem… velem történik… időnként már részese vagyok, nem csak szemlélője (vagy elszenvedője). Nem tudom, pontosan számomra hová vezet ez az út, de megyek, időnként megpihenek, mert itt ez is belefér. :) Nem tudom, mi lesz a 16. hét végén, de egyben biztos vagyok: az nem a vége lesz, mert úgy érzem, hogy még csak minden most kezdődik el… Köszönöm, a lehetőséget, az eszközöket, hogy elkísérsz, Andi."

TUDTAM, HOGY VALAMI NAGYON MÉLYEN ORDÍT BENNEM. „Én lassan haladok a gyakorlatokkal. Amit felfedeztem, az az, hogy sokkal kedvesebb vagyok magamhoz. Sokkal megengedőbb. Már sokszor nem kényszerítem bele magam olyanba, amit nem szívesen csinálok. Azelőtt nagyon hamar lettem ideges. Most ez nincs, vagy sokkal kisebb mértékben. Nem ugrik össze a gyomrom bizonyos helyzetekben, és a gyerekkel az utóbbi 2 hónapban egyáltalán nem kiabálok. Mondjuk erre tudatosan figyeltem, de most már az van, hogy kifejezetten erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogyha erélyesnek kell lennem és hangosabban mondani valamit, mert nem megy. Előtte zsigerből ordítottam. Ez a legfontosabb - hiszen tudtam, hogy valami nagyon mélyen ordít bennem. És azt is érzem, hogy hamarosan futni és tornázni is fogok. J”

NYUGALOM ÉS MEGFONTOLTSÁG JELENIK MEG. „Én is sok ehhez hasonlót tapasztalok. Olyan helyzetekben mikor igazságtalanság ért, azonnal dühvel reagáltam, ezzel egy időben szégyenérzettel a megjelent dühöm miatt... mintha átalakulnának ezek érzetek barátsággá, egyfajta külső szemlélőként vagyok jelen, nyugalom és megfontoltság jelenik meg, ahogy az érzelmek, érzetek megengedődhetnek, higgadtabban tudom megvédeni az álláspontom. És még sok más is. Hálás köszönet a részemről is.”

MEGISMERKEDTEM ÉS MEGBARÁTKOZTAM A PÁNIKKAL ÉS MÁS FÉLELMEIMMEL. „Én szívből ajánlanám a Te tréningedet, mert aprólékosan fedi fel a bugyrainkba lerakódott titkokat. Kíméletesen, lassan és nagyon alaposan!!! Egy csomó elterelő technikát használtam korábban a pánikomra és szorongásomra, meg vitaminokat. Egy jó darabig a pszichoterápia is segített. Az elején nélkülözhetetlen volt, mert rávilágított, hogy magam gerjesztem a pánikot azzal, hogy félek tőle... A kurzus során megismerkedtem és megbarátkoztam a pánikkal és egy csomó más félelmemmel. Szóval hosszú, 16 évig tartó utam volt. Nekem így sikerült végül a legjobban: Teveled Andi és a csoporttal. Köszönöm!!!”

FRISSÍTETTEM A PROGRAMCSOMAGOMAT. „Az elmúlt hónapokban az ÖnMunka kurzus során frissítettem a „programcsomagomat” ezzel, azzal, amazzal. Nekem tériszonyom volt, de olyan, hogy nem lehetett velem TV tornyokba felmenni kettesben, romantikusan. Egy légkondicionált kabinnal ellátott óriáskerékre felmentem egyszer, hogy együtt legyen a család, de a rémületem teljesen elszúrta a család élményét. Erősen kellett kapaszkodnom, a szél csak fújt, de nem lengette a kabint, az stabilan volt rögzítve sok helyen, túlbiztosítva. Nekem nem volt élmény a kilátás a durva halálfélelem miatt. Akkor még erős volt.

Aztán nemrégiben a lányom játéka fent ragadt a tetőn, én meg kénytelen voltam a kéményseprő létrán, a ház falán kívül felmászni. És felvinni a 8 méter hosszú teleszkópot. El tudtam volna jobb programot is képzelni. Guggolva kellett mennem, mert a halálfélelmem nem szereti még mindig a magas szél által átfújt helyeket hegymászó biztosító heveder nélkül, hiába a 30 centi széles kéményseprő járda. A sajtreszelő stílusú acél rámpákon való haladás nem az én szórakoztatásom legjobb módja. Nem vagyok egy kéményseprő alkat. De végül is lekerült a játék. Igaz, egy nappal előtte a létrán, félúton kaptam egy belső hang nemet és akkor le is másztam. Éreztem hogy ott akkor az nem az én napom (teleszkóp helyett fele olyan hosszú HDMI kábelt vittem magammal piszkálni a játékot), de lett is belőle nagy sírás a lányom részéről, amikor elmondtam, hogy az mára ott marad. A tudat, hogy elvesztek az emlékei, megcsapta a lányomat, bár a játék szinte filléres darab volt, de annyira kötődött ördögszemhez hogy nem akart csere darabot. Pedig csak kétszer játszott vele, de az boldog volt minden alkalommal. Aztán, amikor meglátta hirtelen újra a nappaliban, attól elég boldog volt. :)) Aztán, amikor a szelfit látta meg a feleségem, amit a tetőn készítettem magamról, az minden pénzt megért. Néha szinte már fél a sok meglepő változástól. :D”

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG