Március eleje óta zajlik a 16 hetes ÖnMunka kurzus, lassan a végére érünk. Pár hete
megkértem a résztvevőket, hogy írjanak kicsit az eddigi tapasztalataikról. Ezeket
osztom most meg újabb körben. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenki teljesen egyedi változásokat,
tapasztalásokat, élményeket szerez ezen az úton. Legtöbben olyanokat,
melyekre nem is számítottak. Ha kíváncsian,
felfedezőn, elvárásoktól mentesen tudunk bármilyen önfelfedezéshez és önutazáshoz
hozzáállni, akkor a legnagyobb annak az esélye, hogy hatalmas és kicsi
változásokon fogunk átmenni. (A fenti kép az egyik résztvevő saját illusztrációja. A hozzá tartozó történet lentebb.:)
ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG
JÉ, ÉN ILYENKOR MÁR
SZORONGANI SZOKTAM, MOST MEG TÖK JÓL VAGYOK! „Nagyon szeretem a kurzust, sajnálom, hogy lassan vége.
Biztos vagyok benne, hogy tovább fogom csinálni. Konkrétan írom le, hogy nekem
mit adott. A szorongás olyan fokára kerültem már, hogy a földhivatalban egy
névváltoztatáshoz álltam sorban, ott levert a víz, ideges voltam, majdnemhogy
pánikba estem. Ilyen és ehhez hasonló teljesen hétköznapi helyzetekben működtem
teljesen diszfunkcionálisan. El voltam teljesen keseredve, kétségbe esésemben
már azt terveztem, hogy újra pszichiáterhez megyek a pánikkal, és
antidepresszánst fogok szedni. Az utolsó
esélyként adtam magamnak a kurzust, és csináltam becsületesen a gyakorlatokat.
Nagyjából a kurzus ötödik hetében kértem időpontot orvosi vizsgálatra, amit a
pánik miatt évek óta halogattam. Nem
csak hogy nem hátráltam ki belőle, hanem pánik és szorongás sem volt.
Kezelhető mértékű stressz, és kezelhető mértékű aggodalom igen. Mint a ’normális’
embereknél. J Hatalmas élmény volt ez nekem.
Egyéb apró jelei is vannak a változásnak: könnyebben elegyedem beszélgetésbe idegenekkel,
jobban bírom a hosszú sort a kasszáknál, könnyedebben, humorosabban társalgok a
félismerősökkel, és sokszor ébredek rá helyzetekben, hogy „jé, én ilyenkor már minimum szorongani szoktam, most tök jól vagyok!”
Hálás vagyok Andrea, hogy megalkottad ezt a programot! És köszönöm, hogy részt
vehetek benne! KÖSZÖNÖM! <3”
ELKÉPESZTŐ, HOGY ÁT
TUD FORMÁLÓDNI AZ IDEGRENDSZER!
„Én nem is tudom megmondani, hogy a tanfolyam melyik pontján kezdett átfordulni
bennem ez az egész szorongás, pánik nyavalya. Csak azt tudom, hogy végül azt
éreztem, elmúlt!!! Meg olyat, hogy mennek az események és egyszer csak eszembe
jut, „jé ilyenkor már pánikolni szoktam...” most meg semmi. És azóta is
nyugi van! Elképesztő, hogy át tud
formálódni az idegrendszer! Pedig 16 évig benne voltam a kórságban...
Szóval köszönet és hála!
MINTHA VÉGRE KEZDENÉK
LEVEGŐT KAPNI. „Az
fogalmazódott meg bennem a mai élő adást hallgatva, hogy egyre jobban látom,
érzékelem, hogy mekkora kincs az a fajta
testi-lelki önelfogadás, amit itt tanulunk. Ez a kényszerek nélküliség nagyon felszabadítólag hat rám. A gyengédség, odafigyelés, kedvesség,
elfogadás - önmagam felé. Hát ezt nem gyakoroltam eddig még. Mindig valamit
kellett csinálni, emiatt nem is tudtam, hogy mennyire feszült voltam alapból.
Most tudatosodott. Olyan, mintha végre
kezdenék levegőt kapni. Jó érzés megfigyelni magamat, és amit találok, az
jól van. Ez is új, mert mindig valamilyennek kellett lennem. Igen, találok
különféle érzeteket, de sokkal nagyobb
empátiával közeledek magamhoz, mint bármikor korábban.”
MAGAMAT EGYÁLTALÁN NEM
ISMERTEM, NEM VOLTAM OTT VELEM.
„Megcsináltam a tanfolyamot már pár hónapja és még mindig rengeteg dolog áramlik
bennem. Eredetileg az evésproblémáimmal fordultam Andihoz, de ez alatt az idő
alatt megtanultam kibontogatni a felszín
alatt levő dolgokat. Megtanultam a bennem zajló folyamatokat, megismerkedtem
velük és magammal. Igen… magamat egyáltalán
nem ismertem, mert nem voltam ott velem. <3 Megtanultam, hogy amit érzek,
azt nem megváltoztatni kell, nem átformálni kell, nem elnyomni kell, hanem
érezni. Megtanultam, ha rossz jön, az jól van úgy, ahogy van, és megtanultam a bennem levő kislányt szeretni
és meghallgatni. Míg előtte mindentől féltem és szorongtam, mára ez megváltozott,
mert tudom, hogy akármi is jön, fájdalom
vagy öröm, azzal együtt tudok lenni. Megtaláltam magamban még sok fontos
dolgot... amik nélkül nem lenne jó élni. És nekem már nem is kell. Szóval
Andinak egy nagy ķöszi, ölelés, puszi, és plusz egy köszi, hogy ennyire pöpecre
kikupált.” <3
ÉRZEM, HOGY MINDEN MÉG
CSAK MOST KEZDŐDIK EL.
„Ma már tudom, mennyire érzékeny ez a rendszer, amit nap, mint nap kíméletlenül kizsigereltem, nem figyelembe
véve, mire is van szüksége…
Azt hiszem eddig úgy éltem (túl) az életem, mintha egy gumicsónakban evezve folyamatosan az örvény szélén balanszíroznék, és közben próbálnám felfújni kicsiny csónakomat, hogy ne süllyedjen el – a nagy erőlködésben persze folyamatosan szédülsz és vigyorogsz, nem látsz, nem érzékelsz igazából semmit. Édesen mámorító érzés… Ha valami megsértette úszóerődömet, azt gyorsan betapasztottam valamivel, ne is tudjak róla, és eveztem tovább üresben… körbe-körbe. Aztán jött a lehetőség: 16 hét – bíztam benne, hogy sétagalopp lesz ez a kis kirándulás, és lekerülnek csónakocskámról a tapaszok, mintha teljesen új lenne… A gyakorlatok belerántottak az örvénybe, minden porcikám tiltakozott, küzdött, hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami ott van… Tudom, Andi, te szóltál. Már az alaptréningen elmondtad, hogy nem könnyű ez az út… J
Azt hiszem eddig úgy éltem (túl) az életem, mintha egy gumicsónakban evezve folyamatosan az örvény szélén balanszíroznék, és közben próbálnám felfújni kicsiny csónakomat, hogy ne süllyedjen el – a nagy erőlködésben persze folyamatosan szédülsz és vigyorogsz, nem látsz, nem érzékelsz igazából semmit. Édesen mámorító érzés… Ha valami megsértette úszóerődömet, azt gyorsan betapasztottam valamivel, ne is tudjak róla, és eveztem tovább üresben… körbe-körbe. Aztán jött a lehetőség: 16 hét – bíztam benne, hogy sétagalopp lesz ez a kis kirándulás, és lekerülnek csónakocskámról a tapaszok, mintha teljesen új lenne… A gyakorlatok belerántottak az örvénybe, minden porcikám tiltakozott, küzdött, hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami ott van… Tudom, Andi, te szóltál. Már az alaptréningen elmondtad, hogy nem könnyű ez az út… J
Szerencsére
mindig jön-jött egy mentőöv, egy eszköz, ami egy kis időre kiemel(t), hogy
legalább egy kicsit fellélegezhessek… aztán vissza… Éjszakákat vívódtam, hogy
akkor kész, ennyi volt, én ehhez nem vagyok elég erős… most megírom, Andi, hogy
nem csinálom ezt tovább! Vissza akarom kapni a régi életem (vagy minek is
nevezzem)! Nem tehettem meg. Valami nem engedett. Valahogy úgy érzem, a gyakorlatok hatására már nem tudok visszalépni…
mintha én nem lennék egészen az, aki voltam… sebezhető lettem... esendő… a magamról - magamnak alkotott illúzió
fátyla lehullott (vagy lehullani látszik). Valami nagyon más lett. Nem édesen mámorító, de valóságos, stabil, és megtart. Még nem
tudom, mi ez az ellentmondás, de van egy
különös biztonságérzet bennem. Érzem a talpam alatt a földet… érzem, hogy
mi történik a testemben… még sokszor nem tudom, mikor mit érzek, de bármi
történik, ez most bennem… velem történik… időnként már részese vagyok, nem csak
szemlélője (vagy elszenvedője). Nem tudom, pontosan számomra hová vezet ez az
út, de megyek, időnként megpihenek, mert itt ez is belefér. :) Nem tudom,
mi lesz a 16. hét végén, de egyben biztos vagyok: az nem a vége lesz, mert úgy érzem, hogy még csak minden most kezdődik
el… Köszönöm, a lehetőséget, az eszközöket, hogy elkísérsz, Andi."
TUDTAM, HOGY VALAMI
NAGYON MÉLYEN ORDÍT BENNEM.
„Én lassan haladok a gyakorlatokkal. Amit felfedeztem, az az, hogy sokkal kedvesebb vagyok magamhoz.
Sokkal megengedőbb. Már sokszor nem kényszerítem bele magam olyanba, amit nem
szívesen csinálok. Azelőtt nagyon hamar lettem ideges. Most ez nincs, vagy
sokkal kisebb mértékben. Nem ugrik össze a gyomrom bizonyos helyzetekben, és a
gyerekkel az utóbbi 2 hónapban egyáltalán nem kiabálok. Mondjuk erre tudatosan
figyeltem, de most már az van, hogy kifejezetten erőt kell gyűjtenem ahhoz,
hogyha erélyesnek kell lennem és hangosabban mondani valamit, mert nem megy.
Előtte zsigerből ordítottam. Ez a legfontosabb - hiszen tudtam, hogy valami nagyon mélyen ordít bennem. És azt is érzem,
hogy hamarosan futni és tornázni is fogok. J”
NYUGALOM ÉS MEGFONTOLTSÁG
JELENIK MEG. „Én is
sok ehhez hasonlót tapasztalok. Olyan helyzetekben mikor igazságtalanság ért,
azonnal dühvel reagáltam, ezzel egy időben szégyenérzettel a megjelent dühöm
miatt... mintha átalakulnának ezek érzetek barátsággá, egyfajta külső
szemlélőként vagyok jelen, nyugalom és
megfontoltság jelenik meg, ahogy az érzelmek, érzetek megengedődhetnek,
higgadtabban tudom megvédeni az álláspontom. És még sok más is. Hálás köszönet
a részemről is.”
MEGISMERKEDTEM ÉS
MEGBARÁTKOZTAM A PÁNIKKAL ÉS MÁS FÉLELMEIMMEL. „Én szívből ajánlanám a Te
tréningedet, mert aprólékosan fedi fel a
bugyrainkba lerakódott titkokat. Kíméletesen, lassan és nagyon alaposan!!! Egy
csomó elterelő technikát használtam korábban a pánikomra és szorongásomra, meg
vitaminokat. Egy jó darabig a pszichoterápia is segített. Az elején
nélkülözhetetlen volt, mert rávilágított, hogy magam gerjesztem a pánikot
azzal, hogy félek tőle... A kurzus során
megismerkedtem és megbarátkoztam a pánikkal és egy csomó más félelmemmel. Szóval
hosszú, 16 évig tartó utam volt. Nekem így sikerült végül a legjobban: Teveled
Andi és a csoporttal. Köszönöm!!!”
FRISSÍTETTEM A
PROGRAMCSOMAGOMAT. „Az
elmúlt hónapokban az ÖnMunka kurzus során frissítettem a „programcsomagomat”
ezzel, azzal, amazzal. Nekem tériszonyom volt, de olyan, hogy nem lehetett
velem TV tornyokba felmenni kettesben, romantikusan. Egy légkondicionált
kabinnal ellátott óriáskerékre felmentem egyszer, hogy együtt legyen a
család, de a rémületem teljesen elszúrta a család élményét. Erősen kellett
kapaszkodnom, a szél csak fújt, de nem lengette a kabint, az stabilan volt
rögzítve sok helyen, túlbiztosítva.
Nekem nem volt élmény a kilátás a durva halálfélelem miatt. Akkor még erős
volt.
Aztán
nemrégiben a lányom játéka fent ragadt a tetőn, én meg kénytelen voltam a
kéményseprő létrán, a ház falán kívül felmászni. És felvinni a 8 méter hosszú
teleszkópot. El tudtam volna jobb programot is képzelni. Guggolva kellett
mennem, mert a halálfélelmem nem szereti még mindig a magas szél által átfújt
helyeket hegymászó biztosító heveder nélkül, hiába a 30 centi széles
kéményseprő járda. A sajtreszelő stílusú acél rámpákon való haladás nem az én
szórakoztatásom legjobb módja. Nem vagyok egy kéményseprő alkat. De végül is
lekerült a játék. Igaz, egy nappal előtte a létrán, félúton kaptam egy belső
hang nemet és akkor le is másztam. Éreztem hogy ott akkor az nem az én napom (teleszkóp
helyett fele olyan hosszú HDMI kábelt vittem magammal piszkálni a játékot), de
lett is belőle nagy sírás a lányom részéről, amikor elmondtam, hogy az mára ott
marad. A tudat, hogy elvesztek az emlékei, megcsapta a lányomat, bár a játék
szinte filléres darab volt, de annyira kötődött ördögszemhez hogy nem akart
csere darabot. Pedig csak kétszer játszott vele, de az boldog volt minden
alkalommal. Aztán, amikor meglátta
hirtelen újra a nappaliban, attól elég boldog volt. :)) Aztán, amikor a szelfit
látta meg a feleségem, amit a tetőn készítettem magamról, az minden pénzt
megért. Néha szinte már fél a sok meglepő változástól. :D”
ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése