Fedezd Fel az Élet Mélységét és Misztériumát

"Nem az élet hossza, hanem a mélysége számít." (Ralph Waldo Emerson)

Az önvizsgálatokat egy ránéző-megfigyelő tudatosságban végezzük, bármilyen témában. Nem csak a gondolatokkal, hanem mélyen a testbe megérkezve, a testérzetekkel „dolgozunk”. Ezzel egyrészt egy másfajta tudati szintet gyakorlunk be, másrészt az adott személyes probléma is oldódik. Lényünk a legmélyéről alakul át, szép fokozatosan. Ennek következtében az életünk mintegy "telítettebbé" válik, teljesen más minőségben tudjuk megélni a pillanatainkat.

Néhány szösszenet a témában:

A LEGNAGYOBB TUDATI VÁLTÁS: GONDOLKOZÁS HELYETT RÁNÉZNI A GONDOLATOKRA: „Az egyik legerőteljesebb eszköz, ami emberként rendelkezésünkre áll, az a képesség, hogy közvetlenül ránézzünk egy gondolatra (képre vagy szóra), ellenállás nélkül, és megfigyeljük, ahogy az feloldódik a tudat terében. Önmagában ez az egyetlen eszköz elhozhatná a világbékét és az összes kapcsolatunkat harmonizálhatná. Még épphogy csak elkezdtük felfedezni az ebben az erőforrásunkban rejlő lehetőségeket. Indíts forradalmat! Amikor csak tudatában vagy, használd ezt a képességedet a mostban, minél több most pillanatban, amit csak megtapasztalsz.” (Scott Kiloby)

VEDD ÉSZRE AZ ÉLETET. ANNYIRA SZERETEM, AMIKOR EZ VALAKINEK MEGÉRTŐDIK ÉS MEGENGEDŐDIK.„Próbáld ki ezt egyetlen napig: Tudatosíts és engedj meg mindent, amit gondolsz, érzel, hallasz, tapintasz, ízlelsz és szagolsz. Vegyél észre mindent, ami felbukkan. Semmi mást nem kell tenned, csak észrevenni. Az észrevevés ugyanaz, mint a megengedés. És amikor bármilyen felbukkanó jelenséggel kapcsolatban ellenállást érzel, azt is vedd észre. (Ezt a testben is tudatosítsd: hol mit érzel, amikor „ellenállást” érzel.) Nézd meg, milyen módon alakul át a napod ettől az egyetlen, egyszerű gyakorlattól. (Scott Kiloby)

TE EGY SZÓ VAGY? A MÁSIK EMBER EGY SZÓ? EGY TÁRGY EGY SZÓ? A VALÓSÁG MEGISMERHETETLENSÉGE ÉS VÉGTELEN MÉLYSÉGE: „A szavak – függetlenül attól, hogy hanggá formálva hallod őket, vagy gondolatokként kimondatlanok maradnak – szinte hipnotikusan megigézhetnek. Könnyen elveszíted magadat bennük, hipnotikus állapotba kerülsz tőlük, kimondatlanul azt gondolva, hogy ha valamihez egy szót kapcsoltál, akkor már tudod is, hogy az micsoda. A tény: nem tudod, hogy az micsoda. Csupán címkével fedted el magad elől a misztériumot. Minden – egy madár, egy fa, még egy szimpla kő is, az emberi lényről nem is beszélve – végső soron megismerhetetlen. Azért, mert mérhetetlen a mélysége. Mindaz, amit azzal kapcsolatban észlelhetünk, megtapasztalhatunk, gondolhatunk, csupán a valóság felszíni rétege, kevesebb, mint a jéghegy csúcsa. Minél gyorsabban ragasztasz verbális (szóban megfogalmazott) vagy mentális (gondolati) címkéket dolgokra, emberekre vagy helyzetekre, valóságod annál sekélyesebbé és élettelenebbé válik, és annál halottabb leszel a valóság, a benned és a körötted folyamatosan kibontakozó élet számára. Ily módon eszességre ugyan szert tehetsz, ám a bölcsesség odavész, ahogy az öröm, a szeretet, a kreativitás és az elevenség is. Ezek ugyanis az érzékelés és az értelmezés közti csöndes résben rejlenek. Természetesen használnunk kell szavakat és gondolatokat. Azoknak megvan a maguk szépsége. De muszáj-e a rabságukban élnünk? Elhiszed-e, hogy a hangok bármely kombinációja valaha is elmagyarázhatja, hogy te ki vagy, hogy mi a világmindenség végső célja, vagy akár csak azt, hogy valódi mélységében mi egy fa vagy egy kő?” (Eckhart Tolle)

A GONDOLATOK/SZAVAK ELŐTTI VILÁG: „A valóságot nem lehet szavakkal kifejezni. A szavak korlátoznak. Főnevekbe, igékbe és melléknevekbe erőlteted bele a valóságot, és ez által megszakad a pillanatról-pillanatra való áramlás. Az a tao, amit el lehet mesélni, nem az örök Tao, mivel az elmesélés kísérlete az idő keretei közé szorítja. Időben megállítódik már csupán a megnevezés kísérlete által. Abban a pillanatban, hogy bárminek nevet adsz, az már nem örök többé. „Örök” alatt a szabadot, korlátlant, időben vagy térben elhelyezetlent, akadály nélkül megéltet értem.

Nem létezik név arra, ami most itt ül ebben a karosszékben. Én az örök megtapasztalása vagyok. Már csak az „Isten” gondolatával is, minden megáll és időben jelenik meg, és amint megteremtem „Istent”, máris megteremtettem „nem-Istent” is. Ide pedig bármit behelyettesíthetsz – mondjuk a „fa” gondolatával létrehozom a „fát” és a „nem-fát” is; a mechanizmus ugyanaz. Mielőtt bárminek nevet adsz, a világban nincsenek dolgok, nincsenek jelentések. Nincs semmi más, csak békesség egy szavak nélküli, kérdések nélküli világban. Egy olyan tér, ahol már minden megválaszolódott, örömteli csendben.

Ebben a szavak előtti világban csak a valós létezik – a megosztatlan, megfoghatatlan, már jelen levő. Bármilyen látszólag elkülönülő dolog nem lehet valós, mivel azt az elme hozta létre az elnevezéseivel. Amikor ezt megértjük, a valótlan gyönyörűvé válik, mivel semmi sincs, ami fenyegethetné a valósat. Én sosem látok semmi elkülönültet, amit úgy hívnak, hogy „fa” vagy „te” vagy „én”. Ezek a dolgok pusztán a képzelet szüleményei, amit vagy elhiszünk, vagy nem hiszünk el.

Az elnevezések adása az illúzióvilág, az álomvilág kiindulópontja. Amikor az egésznek letörjük egy kis darabkáját, és azt mondjuk rá, hogy „fa”, akkor ez az első álom. Ezt hívom én „első generációs gondolatnak”. Aztán a gondolat újabb gondolatot szül, és akkor már van nekünk „magas fánk, szép fánk, az a fa, ami alá le szeretnék ülni, illetve az a fa, amelyik bútornak való, vagy az, amelyiket meg kell védelmeznem”, az álom pedig csak folytatódik tovább. A gyerekek egyetlen pillanat alatt zuhannak bele az álomvilágba, a világ álmába, mégpedig akkor, amikor először kapcsolnak hozzá egy szót egy dologhoz. És az is csupán egy pillanatba telik, hogy te mindezt megkérdőjelezd, és megtörd a varázst, és hálás legyél a mindenség Taojának – fa, nem fa, világ, nem világ.
Amikor az elme elhiszi, amit gondol, akkor annak ad nevet, amit nem is lehet megnevezni, és a név által próbálja valóssá tenni. Elhiszi, hogy az elnevezései valósak, és hogy létezik odakint egy tőle elkülönült világ. Ez az illúzió. Az egész világ kivetítés. Amikor lezársz és rémült vagy, akkor az egész világ ellenségesnek tűnik; amikor viszont szereted, ami épp van, minden a világon a szeretteddé válik. A belül és a kívül mindig illeszkednek – ők egymás tükröződései. A világ az elméd kivetülése.” (Byron Katie: Az öröm ezer neve)

Ha mélyítenéd az Élet-Élményedet, nagy szeretettel látlak a következő Alapcsomagon vagy Egyéni konzultációs csomagon:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2016. november 11-13. Részletekért kattints ide.