A Szorongást Nem Gyógyítani Kell, Hanem Találkozni Vele

„A befelé vezető út a kifelé vezető út.” (Byron Katie)

Napjainkra a szorongás valamilyen formája szinte általános emberi megtapasztalásunkká vált. Stresszelünk, feszülünk, izgulunk, aggódunk, félünk, pánikolunk, rettegünk. Ezért aztán folyamatosan küzdünk és menekülünk, próbálván elkerülni azokat a helyzeteket, melyek mindezt kiváltják. Valójában nem maguk az élethelyzetek váltják ki mindezt, hanem az, ami gondolati szinten ezekre a helyzetekre értelmezésként vetül, ahogy az elménk rávetíti az évtizedek óta hurcolt, felülvizsgálatlan feltételezéseit, hiedelmeit, történeteit minden egyes pillanatunkra. A „filmvetítés” következménye pedig a testi szinten beinduló, kellemetlennek megtanult, elhitt érzetek lesznek, amik a menekülés újabb körét indítják be. Menekülés, menekülés, menekülés. Megjavítani akarás, jobbá tenni akarás, megváltoztatni akarás. Ez pedig örökre így fog tartani, amíg nem tudunk másképp tekinteni erre az egész, ártatlan, önvédelmi mechanizmusra. Gondolkodással és még több gondolkodással sosem fogsz tudni szembenézni a szorongásoddal és félelmeiddel, csak még több elkerülést és feszültséget fogsz tudattalanul gyártani.

Az Élő Önvizsgálatok egyik alap önvizsgálata, a Szorongás/Pánik/Félelem Önvizsgálat (SZÖ), ennek a tudattalan mechanizmusnak a szívébe hatol bele. Olvass róla részletesen itt: Szorongás Önvizsgálat

Ha megtanulnád ezt az önvizsgálatot is, szeretettel várunk Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai Alapcsomagon. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb a feljövő oldalon: Aktuális Önvizsgálati Tréningek

Szépséges megfogalmazásban pedig mindezt Jeff Foster tollából ajánlom beengedésre.

Végtelen tágasság a szorongás szívében

Beszélgettem egy fiatalemberrel, aki súlyos szorongással küzdött. Semmilyen „szorongás elleni gyógymód” nem használt neki. Megkértem, hogy csak egy pillanatra hagyja abba a szorongás megszerelésére tett próbálkozásait. Meghívtam arra, hogy hagyja abba a szorongással teli vagy épp szorongástól mentes jövő elképzelését, és megkértem, hogy nézzen szembe azzal, ami ténylegesen itt és most van. Meghívtam arra, hogy dobja el a „szorongás” címkét, engedje el ezt a szót, jöjjön ki a múlt- és jövőbeli történetéből és friss szemmel nézzen rá jelenbeli megtapasztalására. Milyen gondolatok és érzetek jelennek meg a mostban?

Rengeteg gondolat zsong össze-vissza, mondta. Erős mentális aktivitás. Mit érez a testében? Meghívtam arra, hogy vegye fel a közvetlen kapcsolatot a testével. Erős izgatottság a gyomorban és mellkasban. Megkérdeztem, hogy csak egy pillanatra lehetővé tudná-e tenni ennek az egész aktivitásnak – gondolatoknak és érzeteknek -, hogy csak úgy legyen, ahogy van: ez az, amit sosem próbált azelőtt, mert túlzottan lekötötte a „szorongásával” való harc, ami természetesen csak fokozta a szorongását. Ahelyett, hogy harcolna a gyomrában lévő érzetekkel, el tudna-e dobni minden címkét, ítélkezést, leírást, és fel tudná-e ismerni önmagát akként a hatalmas nyitott térként, amiben ezek az érzetek szabadon jöhetnek és mehetnek? Tudna-e barátságos lenni ezekkel az érzetekkel, akár csak egyetlen pillanatig?

Kezdett egy kis teret érezni az általa korábban „szorongásnak” nevezett valami körül. Tudatában volt a szorongásnak, tudomással bírt róla, így nem az határozta meg, ki is ő. Már nem vergődött az érzések csapdájában. Ő nagyobb volt, mint a szorongás. Be tudta fogadni, körbevenni, magához ölelni. És a gondolatokat is; ő nagyobb volt, mint azok. Nem temették maguk alá – ő volt számukra a tér, melyben megjelennek.

Képes lett a szorongás felé fordulni és guruként használta azt, hogy emlékeztesse magát valódi végtelenségére. Felfedezte, hogy igazából nincs „szorongó személy”, csak a jelenlét terében felbukkanó gondolatok és érzetek, amiket „szorongásnak” címkézett és emiatt elutasított. Ő nem a szorongás áldozata – hanem annak szerető szülője, aki képes a karjában tartani, amint az megszületik és elhal. A szorongását nem „gyógyítani” – találkozni kellett vele.

A szorongás belsejében lévő végtelen tágasság – az utolsó hely, ahol valaha is eszedbe jutna önmagadat keresni. (Jeff Foster)