Önvizsgálatok Fizikai Fájdalom Esetén

„A „fájdalom” egy fogalom, elképzelés, emlék. Minden fogalom emlék, amit a múltban tanultunk és a jelenbe hozunk, hogy megpróbáljuk megérteni a jelen tapasztalás hatalmasságát és újszerűségét. A „fájdalom” koncepciója az összes olyan dologból épül fel, amit „TUDSZ” a fájdalomról, amit mondtak neked a fájdalomról, amit a múltban tapasztaltál a fájdalomról, amit láttál mások fájdalmából (sok teher van itt!). Beletartozik az összes ítéleted a fájdalomról és az összes félelmed a fájdalomtól”. (Jeff Foster)

Számos izgalmas önvizsgálatot vezettem olyanoknál, akiknek valamilyen testi fájdalma volt. Ezek vagy krónikus, régebben meglévő fájdalmak voltak, vagy pedig épp az ülés időpontjában felbukkanó pl. fejfájás, vállfájás. Az ilyen esetekben a leghatásosabb a Szorongás Önvizsgálat és a Megtalálhatatlan Önvizsgálat összeszövéses változata. Egyórás ülések végeztével a facilitált fájdalom-érzete jelentősen csökkent, több esetben teljesen meg is szűnt.

Fontos, hogy az önvizsgálatokat nem azért végezzük, hogy a fájdalmat megszüntessük (vagy bármitől megszabaduljunk). A fő fókuszunk a fájdalomhoz tapadt rengeteg sztori, címke, félelem, testi és mentális kép lebontása magáról, az éppen folyó megtapasztalásról. És nincsenek elvárásaink azzal kapcsolatosan, hogy minek „kell” történnie az ülés végére. Nyitottan, kíváncsian, elvárás-mentesen merülünk bele a folyamatba

Több pszichológiai kísérletről is olvastam már, melyek arról szóltak, hogy amikor a fájdalomról a pszichológiai komponenseket lefejtették, a kísérletben résztvevők fájdalom-érzete nagy mértékben csökkent. A konklúzió az volt minden esetben, hogy a fájdalom nagyobbik része a pszichológiai réteg. Az önvizsgálatok gyakorlatias és hatékony módját adják az erre történő ránézésnek.

Nem tagadjuk és bagatellizáljuk a fájdalmat, nem azt mondjuk, hogy ne kerüljön enyhítésre, mindössze olyan irányból közelítünk, mely mindenki számára adott lehetőség: a saját elméjében és testében zajló folyamatokba nézünk bele teljesen újszerű módon. Imádom, ahogy Scott összerakta ezeket az önvizsgálatokat, és ahogy az utóbbi évben még tovább finomodott mindez. Olyan eszközök vannak így a kezünkben, melyekkel a hétköznapi életünk eddig szinte megközelíthetetlennek és megoldhatatlannak tűnő problémáit vagyunk képesek hathatósan kezelni.

Ha megtanulnád a Szorongás+Megtalálhatatlan Önvizsgálatot, olvass itt az Élő Önvizsgálatok Alapcsomagról (nov. 2-3.)

A témában ma még egy Jeff Foster írást ajánlok figyelmedbe, érdemes elmélyülni benne.

A fájdalom a fájdalom emléke

A „fájdalom” egy címke, amit a gondolat ad olyasminek, amit a test jólléte ellen irányuló fenyegetésként érzékel, és így az „én” elleni fenyegetésként (mivel annyira azonosulunk a testtel). Szedd le az érzetről a „fájdalom” címkét: mi marad így a pillanatban? Intenzív érzet, szúró, égető, éles, forró, vibráló, táncoló, mozgó. A „fájdalom” szó miatt tűnt úgy, mintha egy szilárd göröngy lenne, időben és térben rögzülve, tőled elkülönülve, változatlanul, mozdulatlanul és halottan, de jobban megnézve, szeretetteli és alapos figyelemmel, élő táncnak érezzük, amely pillanatról pillanatra változik, sosem ugyanaz. De figyelmet kell szentelned neki, és nem sietve feltételezésekbe bocsátkozni. A pillanat él. A „fájdalom” szó még csak meg sem érinti ezt a misztériumot. Ráadásul a „fájdalom” szónak van ellentéte, míg ezeknek az intenzív, eleven érzeteknek nincs ellentétük a pillanatban, mivel magának az életnek nincs ellentéte. Ezek az érzetek nem az élet ellen vannak, ők az élet, bármily furcsán is hangozhat ez.

A „fájdalom” egy fogalom, elképzelés, emlék. Minden fogalom emlék, amit a múltban tanultunk és a jelenbe hoztunk, hogy megpróbáljuk megérteni a jelen tapasztalás hatalmasságát és újszerűségét. A „fájdalom” koncepciója az összes olyan dologból épül fel, amit „TUDSZ” a fájdalomról, amit mondtak neked a fájdalomról, amit a múltban tapasztaltál a fájdalomról, amit láttál mások fájdalmából (sok teher van itt!). Beletartozik az összes ítéleted a fájdalomról és az összes félelmed a fájdalomtól. Nehéz a karma súlyától, hogy úgy mondjam. A „fájdalom” szóval (vagy bármely más szóval, amit arra használunk, hogy negatívnak vagy nemkívánatosnak ítéljük a jelen tapasztalást) a múltat a friss és élő jelenbe hozzuk. És így az IDŐT hozzuk be a képbe. Pedig ezek az intenzív érzetek nem az időben léteznek. Nincs történelmük. Nincs jövőjük. Ők csak MOST vannak. A közvetlen tapasztalásban csak jelen érzetet találsz, frissen szüretelve.

De a „fájdalom” szó beront és magával hozza a fájdalom emlékét. A fájdalom történetét. Fájdalmat az időben. A tegnap fájdalmát. A tavalyi év fájdalmát. Az elmúlt évek fájdalmát. Most már ez a pillanat csak egy pillanat a fájdalmas pillanatok hosszú sorában. Már megint! Most már egy történetmesélésben vagyunk. Mikor lesz vége? Most már a fájdalom kísértetével élünk együtt. A tegnap, vagy akár a múlt hónap fájdalma kísért minket. Kísérthet akár a tegnap fájdalmának hiánya, a tegnapi boldogság, és sorolhatnám. Elképzeljük, ahogy egész jövőnk porrá omlik. A fájdalom lerombolta álmaimat, gondoljuk. Elkülönültnek érezzük magunkat az élettől, a testünktől, a pillanattól. És most a holnap, a jövő év, vagy akár a jövő pillanat fájdalmára várva élünk. Elveszítjük a kapcsolatot a terveinken túli itt és mosttal, igazi otthonunkkal. A bizonyosságunk teherré válik.

Épp most kerültünk egy fájdalom-történetbe – az „én és az én fájdalmam”, az „én és az én múlt vagy jövőbeni fájdalmam” történetébe. Eltávolodtunk a jelen pillanattól - ami a létezés teljessége -, bele egy „Az én fájdalmas életem” című hollywood-i filmbe. Elfelejtettük, hogy az, ami ebben a pillanatban történik, maga a teljes létezés. Nincs ’fájdalmas élet’ ezen a pillanaton kívül. Mindig a mosttal kell foglakoznunk. Azzal, ami éppen történik. Mindössze ennek kell jelen lennünk. Mindannak, amit közvetlenül, emlékek nélkül ismerhetünk.

Félre ne érts, az érzetek a pillanatban nagyon intenzívek és kényelmetlenek lehetnek, és természetesen megteszünk mindent, amit tudunk, hogy enyhítsük a fájdalmat – nincs értelme a szükségesnél többet szenvedni. Ez egyértelmű. De a jelen pillanat intenzív érzetével való pszichológiai törődés végtelenül könnyebb, mint a „fájdalmam az időben”, a fájdalmad történetével, az áldozat mivoltoddal, sötét jövőddel, átkoddal, kegyetlen univerzumoddal, rossz szerencséddel, a dolgok helytelen mivoltával való foglalkozás. Mihelyt belemész a történetbe, teljesen erőtlennek és tehetetlennek érzed magad, mivel elveszted a kapcsolatot igazi erőforrásoddal, az itt és mosttal.

Ezért mondom azt, hogy a fájdalom a fájdalom emléke. Mihelyt „fájdalom”-nak nevezzük, a memória aktiválódik, és egy szükségtelen réteget rakunk rá a nyers jelenbeli tapasztalásra. És aztán elkerülhetetlenül elkezdjük keresni a következő „fájdalom-mentes” pillanatot, vagy akár egy „örömmel” teli pillanatot. Ami nem baj, ez teljesen természetes, ne érts félre. De ez a jövőbeni fájdalommentes szabadság utáni vágy olyan könnyen alakul át a jelen pillanat megtagadásává, háborúvá azzal, ami van, egy önmagad elleni megosztottsággá, a test elleni harccá, az univerzummal való teljes disszonanciává, az életre adott nagy NEM-mé. Elfelejtettük, hogy a gyógyulásnak nem kell háborúból erednie, hogy egy IGEN a pillanatra lehetséges, bármi is történik, egy IGEN még a jelenbeli érzetre is, egy IGEN még az elme „nem”-jére is, és az élettel való teljes összhang ezen helyéről. Arról a helyről, ahol többé nem alkalmazunk erőszakot a pillanattal szemben, megkíméljük a testet az „én”-től, és lehetővé tesszük, hogy hatalmas és érthetetlen intelligenciája akadálytalanul áramolhasson.  Egy IGEN a pillanatra, egy IGEN az intenzív érzetre, egy IGEN a körös-körül lebegő összes gondolatra és képre, egy IGEN a te hatalmas tered egész tartalmára felszabadítja ezt az intelligenciát. A fájdalom nagy spirituális tanító lehet – teljes önátadást és az idő elengedését kívánja. Nem kell, hogy ellenség legyen. Nem kell, hogy ’ellened’ legyen.

Ezért mondom azt, hogy a fájdalom a fájdalom emléke. A szomorúság a szomorúság emléke. A félelem a félelem emléke. A duális címkék nélkül, amik emlékek, tudnánk egyáltalán, hogy mivel állunk háborúban?

Értsd meg ezt, és mindent megértesz.

(Jeff Foster írása)

Olvasd még el:

Jeff Foster a Szorongásról

Jeff Foster a Tehetetlenségről