Ahova Folyton Vágyunk és Ahonnan Folyton Elmenekülünk

Byron Katie úgy nevezi ezt a „helyet”: szeretni azt, ami van. Ez az a „hely”, ahol minden csupán önmagától fogva van. Ahol mindennek megengedődik, hogy legyen, mert nincsenek értelmezések, történetek, címkék, ítéletek. Vagyis nincs minek ellenállni. És nincs „senki” sem, aki ellenálljon. Ez az, „ahol” és „aki” a történeteim nélkül vagyok. Ez a nem-tudás tere. Ami mindig, minden pillanatban itt van. Bármikor hozzáférhető, bárki számára.

Más nyelvezetben ez a „hely” a tudatosság, maga a tudat. Bevallom, kicsit félek használni ezeket a szavakat, annyira elcsépelődtek és félreértődtek az elmúlt években. Pl. „a tudatos teremtés” kifejezésben. Kicsit abszurd, ahogy mondom: ahol a tudatosság van, ott semmilyen olyan „tudatosság” nincsen, ahogy ez értődik a „tudatosan teremteni” kívánó én-elme által. Amikor valóban „csak” a tudatosság, létezés, nem-tudás van, akkor nincsen olyan „én”, aki bármit is „teremteni” szeretne. Persze, ezért vált kevéssé vágyott „árucikké” az Ami Van. Hisz ki vágyna arra, ami van, ha elhiszi, hogy ennél sokkal „jobb”, sokkal „több” lehet az övé, és azt is elhiszi, hogy az, ami majd őt végre beteljesedetté teszi, a jövő egy adott pontján fog hozzá elérkezni. Arról nem is beszélve, hogy ezért mi mindent kell tennie…

Bőven írtam az előző két bejegyzésben arról az alapvetően téves emberi elme-én azonosulásról, melynek köszönhetően mindannyian hiányosnak, nem megfelelőnek hisszük el magunkat. (Ha nem olvastad volna ezeket, mindenképp ajánlom. Itt és itt) Nos, amíg ez az alaphiedelem működik bennünk, addig a tudatosságot, a jelenlétet is csak ennek a szűrőjén tudjuk félreérteni. Ilyenkor a tudatosság, a jelenlét állapotának megélése kerül a fókuszba, azért, mert az elme elhitt róla valamit, elképzelte magának, hogy milyen az, és milyen haszonnal jár majd számomra, ha minél többet tartózkodom ebben az „állapotban”. Ebben a pillanatban újra hiány én-ként rovom ugyanazokat a megszokott köreimet, mint mindig, csak most már nem a pénztől vagy egy párkapcsolattól várom a „beteljesedést”, hanem a „tudatosságtól”, a „jelenléttől”. Csak erről még azt is gondolom, hogy „fejlettebb”, „magasabb rendű”, mint holmi kocsira meg házra vágyni. J

Lényeg, hogy valójában mindannyian „ide” vágyunk, ebbe a tágas, nem-tudó térbe. Ahol minden úgy tökéletes, ahogy van. És abszurd módon, amikor pedig megéljük azt, hogy „Ki vagyok a történeteim nélkül?”, szinte azon nyomban újra keresni kezdünk. Hisz nem lehet, hogy az egész ennyire egyszerű legyen! Nem lehet, hogy ez mindig a rendelkezésemre áll! Nem lehet, hogy egyszerűen csak elég lenni! Valami másnak is lennie kell még! Üdv az elme-verkliben újra. Te meddig szeretnél még körözni?

Ha már tényleg elég volt a verklizésből, figyelmedbe ajánlom Scott Kiloby sallangmentes szavait a tudatosságként/tudatosságban való megpihenésről. És hamarosan jövök a folytatással.

A Tudatosság Tere

Ebben a könyvben sok helyen látsz majd utalást a „tudatosságra” és a „tudatosságban történő megpihenésre”. Az ember képes közvetlenül megtapasztalni azt, hogy tudatában van a gondolatoknak, érzelmeknek és testi érzeteknek, ahogy azok felbukkannak és eltűnnek. Amikor a felbukkanó gondolatokkal, érzelmekkel és érzetekkel azonosulunk, ahelyett, hogy ideiglenes, üres jelenségekként tekintenénk rájuk, melyek egy alap tudatossági térben jönnek-mennek, akkor hisszük el magunkat elkülönült, hiányos személynek. Ez az alapvető tudatossági tér az, akik lényegében vagyunk. Leginkább azonban oly szorgalmasan hisszük el és azonosulunk a személyes történetünket alkotó gondolatokkal, hogy ezt az alap tudatosságot észre sem vesszük. Ahhoz, hogy a Megtalálhatatlan Önvizsgálatot elvégezzük, döntő fontosságú ennek az alap tudatosságnak a felismerése.

Mi a tudatosság? Javaslom ezt az igen egyszerű megközelítést:

         Kezdd a gondolat-nélküli tudatossággal. Állj meg egy pillanatra, és vedd észre a következő gondolatodat. Ahogy az a gondolat eltűnik, pihenj meg akként a gondolat-nélküli térként, mely ott maradt. Ez a gondolat-nélküli tudatosság. Egész nap, minden nap vegyél ki rövid pihenőket, és pihenj meg gondolat-nélküli tudatosságként, újra meg újra. Milyen gyakran? Amilyen gyakran csak tudod. Ahogy egyre többször teszed ezt, a pihenők egyre hosszabbakká válnak. Természetessé válik a tudatosságként történő megpihenés minden élethelyzetben. És mindez lehetővé teszi, hogy felismerd, a gondolatok, érzelmek és érzetek mind a tudatosságból születnek, és oda is enyésznek el.

         Ha ez elsőre nehéznek tűnik, akkor kezdd azzal, hogy a nap folyamán újra meg újra ráhangolódsz a tested belső energiamezejének tágasságára, élőségére, jelenlevőség-érzésére, különösen a mellkas és a gyomor tájékára. Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a jelenlevőség-érzésben. Ne gondolkodj ezen az energia-téren. Egyszerűen csak vedd észre, hogy ott van. Így a gondolat-folyamtól vonsz el energiát. Figyelmednek a belső energiatérre való irányítása ugyanaz, mint a gondolat-nélküli tudatosságként való megpihenés. Az önvizsgálat célja, hogy segítsen neked szembenézni a fájdalmas érzelmekkel, és megengedni őket pont úgy lenni, ahogy vannak. Ha sokszor pihensz meg a testedben a nap folyamán, akkor az önvizsgálatot is könnyebb lesz elvégezned, mivel az érzelmek általában a mellkasi és gyomor tájékon bukkannak fel és tűnnek el.

         Ha egy metaforával akarom érzékeltetni, a tudatosság egyfajta tér, tágasság. Fedezd fel saját magad számára, hogy ez a gondolat-nélküli tér mindig stabilan jelen van. Ez a tér egyformán ott van a testeden belül és kívül, és minden megtapasztalásodkor ott van, bárhová mész is, bármit csinálsz is. Észreveheted otthon, a munkahelyeden, emberekkel körülvéve, vagy éppen egyedül. Akkor is ott van, amikor nincs épp gondolatod, és akkor is, amikor épp gondolatok bukkannak fel. Ez a tér a valódi otthonod. Tedd az első számú fontossággá az életedben, hogy minél gyakrabban belepihensz ebbe a jelenlévő, nyugalmi térbe.

         A fejedben hallható hang, mely egymás után játssza le a gondolatokat, ebben a térben történik. Észreveheted, hogy ez a tér hallja meg a fejedben lévő hangot. Idővel egyre inkább ez a tér érződik majd a valódi önmagadnak, a gondolatok pedig egyre kevésbé tűnnek már személyesnek. A fejedben hallható hang az, mely azt állítja, hogy hiányos vagy. Amikor a hang épp ezt a történetet meséli, akkor vele együtt érzelmek és testi érzetek is felbukkannak. És ez a jelenség az oka, amiért úgy érezzük, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek össze vannak forrva, egy egységet alkotnak.

         A tudatosságban történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

         Jótékony hatású, ha az önvizsgálat megkezdése előtt közelebbről megismerkedsz a tudatosságban történő pihenéssel. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire előnyös, ha felismered önmagadban a gondolatokra való tudatosság alapvető képességét.

(Scott Kiloby: Living Relationship – Élő Kapcsolat)

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam. Szeptember 28-29. (péntek-szombat) Részleteket itt találsz:

http://kincsamivan.hu/programok.html