2012. január 23., hétfő

Mit Cipelünk Magunkkal a Gyerekkorból? És Meddig Még?


„Mindannyian 3-4 éves gyerekek vagyunk. Te túl vagy már az érettségin?” (Byron Katie)

Az elménk egy „elhívőgépezet”. Ahogy Katie fogalmaz, mindannyian „hívővé” válunk.  Amikor megszületünk, az elme-programlemezünk még tiszta, majd legkésőbb 6-7 éves korunkra lezárul a programozódásunk, kondicionálódásunk folyamata. Az összes software feltöltésre kerül eddigre, nagy részük lemerül tudatalatti szintre, és innentől kezdve nincs más választásunk, mint ezeknek a programoknak megfelelően érzékelni az életet, minden élményt ezeknek a szűrőknek a torzításán keresztül értelmezni. Nagyon fontos tudnunk, hogy semmi ráhatásunk nincs arra, elhisszük-e ezeket a programokat vagy sem. Gondolhatunk erre úgy, hogy ezek a programok elhívődnek, hisz az elme így próbál valamiként azonosulni. Így vesz(ünk) fel egy téves azonosulást, így fogja azt képzelni, hogy ő/én az a beprogramozott tartalom vagyok, amit elhitt(em).

Nem Te csináltad, nem volt más választásod, így nincs miért haragudnod magadra. Mint ahogy a szüleid és a körülötted élők sem direkt csinálták, hisz beléjük is ugyanezek a programok íródtak, ők is 3-4 évesek. Akik gyereket próbálnak nevelni. Nekik még nem állt rendelkezésükre olyan módszer, mellyel mindezeket a programokat felismerhetik és letakaríthatják azokat a bekövesedett programokat az elme-lemezükről.

Még egy nagyon fontos pont, főleg ÖnMunka gyakorlóknak: épp úgy, ahogy nem volt ráhatásod arra, elhiszed-e a programokat vagy sem, arra sincs ráhatásod, hogy elengedődnek-e vagy sem. Nem Te döntöd el, hogy elereszted. Ha rajtad múlna, nem engedted volna már el??? Eldöntődik, megengedődik. Nem Te csinálod. Az látszólag a Te döntésed, hogy megkérdőjelezed-e a hiedelem-programjaidat. Elvégzed a Munkát, nem azért, hogy megszabadulj az adott hiedelemtől, hanem alázattal és elvárásoktól mentesen azért, mert kíváncsi vagy. Amíg bármitől szabadulni akarsz, az elme átver, és pont nem enged(i önmagát) szabadulni. Amikor fenyegetve érzi magát, még nagyobb sebességre kapcsol, még erősebben fog ragaszkodni, azonosulni.

A következő megosztás a Facebook zárt csoportunkba érkezett múlt héten. Arra gondoltam, nagyon tanulságos lehet nem csak a csoport résztvevőinek, hanem a blog többi Olvasójának is. A megosztás utáni 3 kommentet is bemásoltam. Kellemes önfelismerést Nektek!


„Évekkel ezelőtt az egyik pszichológus, akihez jártam, adott nekem egy feladatot. Azt mondta, írjak össze 8-10 legkorábbi gyerekkori élményt, amelyek óriási érzelmi hatással voltak rám. Mondanom sem kell, csupa negatív jutott eszembe. A pszichodoki azt mondta, hogy ezek voltak az alapvető „szemüvegek”, amiken keresztül a világot megtanultam érzékelni, és a későbbi élményeket már mind ehhez a 8-10 legkorábbi alaphiedelemhez (mert ugyebár ezek azok) éltem meg.

Múlt éjszaka jött egy álom, hogy újra meg kell néznem azt a füzetemet, amibe ezeket annak idején leírtam, és átereszteni rajtuk a Négy Kérdést jó alaposan. Ébredésnél kicsit aggódtam, hogy vajon hol lehet ez a füzet, de amikor álmos fejjel beletúrtam a szekrényembe és rögtön ezt a füzetet húztam elő a kupiból... ott én is meglepődtem.

Fellapoztam és újra átolvastam a 8-10 legkorábbi gyerekkori élményt. Most magukat az élményeket nem írom le, mert az túl személyes, viszont amit megbeszéltünk a pszichodokival következtetéseket, azt igen, mert naaaaaaagggyon érdekesek... Kezdem:

1.) Mindenhonnan halálos támadás érhet. Félnem kell minden pillanatban a megsemmisüléstől, akár közeli/bizalmi, akár távoli emberekről van szó. (Itt azért leírom, hogy gyerekkoromban évekig kruppos voltam, aki tudja milyen ez az tudni fogja, miért társul hozzá halálfélelem, még akkor is, amikor a szüleink velünk vannak.)

2.) Nem érezhetem azt, amit érzek, meghazudtolják az érzéseimet. A ki nem fejezett, elnyomott érzések idővel szorongáshoz és depresszióhoz vezetnek.
Következmény: Nem figyelek a saját szükségleteimre, nem tudom érvényesíteni a szükségleteimet, figyelmen kívül hagyom a vágyaimat.

3.) Meggátolnak abban, hogy megéljem az intimitást és az örömszerzést. Mindig elromlik az intimitás, ezért menekülök tőle.

4.) Kiszolgáltatott vagyok a hatalommal szemben és függök tőle. Az Univerzum nem támogat.

5.) Nincs a világban együttérzés és támogatás.

6.) A biztonságot jelentő emberek elhagynak.

7.) Ami számomra kedves, azt egy külső, agresszív erő megsemmisíti.

8.) Érzéketlenné válok a világra. Nekem tűrnöm kell, ki kell bírnom mindent.
Érdekes hasonlat, amit a pszichodoki mondott: „Ütik a kutyát, erre ő elszalad. Ha tovább ütik, végül megszokja, és akkor is ott marad, amikor ütik. Kifejleszti az érzéketlenséget, csak hogy ne hagyják el. Egy báb lesz.”

Hmm... kb. másfél hónapja az Univerzum lépésről-lépésre kalauzol önmagamban... most is adott egy kis Munkát…”

(K.M.)

Komment1: Megrendítő tényleg minden ilyen szembesülés. Látjuk, hogy mennyi fájdalmat, félelmet éltünk át gyermekként, még a legjobban működő családokban is, és tényleg milyen szükség van a magunkkal szembeni együttérzésre és az akkori környezettel szembeni megbocsátásra... óhatatlanul eszembe jut a bibliai idézet: „Bocsáss meg nekik Uram, mert nem tudják, mit tesznek”... s szülőkként mi sem tudjuk... egymás elefántjai vagyunk a porcelánboltban.

Komment2: Engem leginkább az arányok eltorzulása döbbent meg. Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, úgy tűnik, hogy állandóan szorongtam, idegeskedtem és aggódtam valami miatt. Aztán ha jobban belegondolok, bicikliztem, strandra meg moziba jártam és rengeteget olvastam. Valamint kirándultam egy csomót a családommal. Már csak azt nem értem: akkor hol a fenében volt ebben akkora nyomor?

Komment3: A fejedben…

Ha szeretnéd megtisztítani a programlemezedet, és új szemmel érzékelni az Életedet, szeretettel várlak a következő kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamon. A jelentkezési határidő 2 nap múlva lejár.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. február 11-12. Jelentkezési határidő: január 25. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

14 megjegyzés:

  1. Andi, egyszer írtál egy megjegyzést facebook-on önmagunk elfogadásáról. Azóta gondolkozom azon, hogy ki az az "önmagam"? Mikor voltam utoljára "önmagam"? Van egy nagyon régi fényképem, amit apukám csinált rólam. Állok a kerítésnél a menő szerelésemben, úgy két éves lehetek. Nagyon szeretem azt a képet, és azon gondolkodtam a múltkor, hogy ezen a képen vajon "önmagam" vagyok? Vajon milyen voltam a programjaim nélkül? Úgy szeretném megölelgetni ezt a kis embert. Amikor épp útálom magam, arra gondolok, hogy ezt a kis kétévest nagyon tudnám szeretni.

    PanciManci Judit

    VálaszTörlés
  2. Szia Judit,

    Önmagunkat, valódi lenyunket elfogadni nem lenne nehéz feladat, a bökkenő csak az, hogy az ego azt hiszi neki szól s megpróbálja ezt "megcsinálni"

    András

    VálaszTörlés
  3. Lehet, hogy sokkal lelkesebben fogtam volna neki és rendszeresebben alkalmaznám a munkát, ha előbb olvasom azt, hogy nem kell rögtön eltűnnie annak, amivel épp a Munkát csinálom. (Igaz ez?)
    Mármint, elolvastam a történeteket és fellelkesültem, hogy milyen jó, az ember feltesz pár kérdést, és máris nem szenved az adott dolog miatt. Mert így van leírva a könyvben, így van leírva itt.
    Aztán én kérdeztem, fordítottam, és... Semmi.
    Megpróbáltam újra, aztán újra.... Aztán még egyszer... Aztán meguntam, hogy nem történik semmi.
    Persze lehet, hogy meg sem próbálom, ha nem úgy olvasok róla, hogy hopp, csak pár kérdés, és minden rendbe jön! :)
    Virág

    VálaszTörlés
  4. Kedves Virág, a Te elméd olvasta-értelmezte úgy, hogy hipp-hopp és máris kész. Ezek az elmék már csak ilyenek: csodamegoldást keresnek, aztán bele is látják a csodát abba, amiről számtalanszor leírtam, hogy nem csoda, és időbe telik, sőt kemény Munkába, aztán meg feladják, mert nem történik meg a csoda. És a dolgok nem rendbe jönnek, hanem másképp fogod érzékelni őket, mivel semmi nincs elromolva. Csak a programjaink miatt látjuk elromlottnak. Ezt "elromlott" elmével érteni nem lehet, ennek a "csodája" tárul fel a Munka kitartó végzésével.
    Szeretettel üdvözöllek, Andi

    VálaszTörlés
  5. Kedves Andi!
    Lehet, hogy csak az én elmém értelmezte úgy, bár a történetek és a videók azt hiszem nem értelmezhetők másképp semmilyen elmével. Xy megkérdőjelezte ezt és azt a gondolatát és azóta boldogságban él, elszállt minden gondja. De nem baj az, hogy így hangzanak, legalább bedőltem nekik, és bár kevésbé lelkesen, de azért még érdeklődöm utána. Igaz, eddig azt hiszem egyetlen megkérdőjelezésnek sem érzem konkrét eredményét, mindegyik végén pont ugyanazt éreztem mind az elején, de reménykedem benne, hogy a háttérben azért dolgozik valami.
    Virág

    VálaszTörlés
  6. Virág, ha még egyetlennek sem érzeted a hatását, akkor nagyon idézőjelesen azt kell mondjam, valamit "nem jól" csinálsz. Egy "átlagos" Munka, ha bekalibráljuk 1-10-ig a hiedelem feszültségerejét, 5 ponttal szokta azt csökkenteni, valamikor pedig egy 10-es erősségű "szörny" elpárolog, és 0-ra esik a Munka végére, hatalmas megönnyebbülést és óriási felismeréseket hozva, teljesen megváltoztatva a magamhoz való viszonyomat. És ez nem azt jelenti, hogy ez később nem erősedhet időnként vissza, a videókon megkönnyebbültekről sem tudhatod, hogyan élték tovább az életüket, csak feltételezés, hogy csupa lebegésben.

    VálaszTörlés
  7. Mégiscsak lehet rosszul csinálni?!
    Akkor és ott, amikor végeztem a gondolattal, volt, hogy jobb volt. Egy rövid ideig. Volt, hogy rosszabb lett. Ha pontozni kell, inkább 3 pontot mondanék... De ha visszanézem az eddigi gondolatokat, összességében mindegyik nagyjából pont ott van, ahol volt. Szóval, gondolom/remélem, hogy a háttérben azért volt eredménye, de mivel elég sokmindennel bombázom az agyam, nem tudom mi hozott változást.
    Virág

    VálaszTörlés
  8. Virág, mindenképp érdemes lenne egy külső facilitátoral dolgoznod, aki keményen belevisz és rajta tart az egész Munka-meneten. Önmagunktól, főleg, ha még sosem próbáltuk élőben facilitátorral, igen nehéz ráérezni, mert nem lehet tudni, hol verjük át magunkat. Többször írtam már arról, hogy a Munkát nem lehet megvezetni: ha azzal a motivációval végzem, hogy jobban érezzem magam, pont azokhoz a rétegeimhez nem engedődöm el, melyek fel tudnának szabadítani. Egyszerűen nem tudnak megtörténni azok a mély, megdöbbentő felismerések és tudatnyílások, melyek továbblendítenek.

    VálaszTörlés
  9. Valószínűleg nem lenne hasznomra, mert attól, hogy "keményen belevisz és rajta tart" már most sikítófrászt kapok, pedig csak leírtad. Rögtön bekapcsolna a "csakazértsem" mód. Persze erőltethetném, de az nálam soha nem vált be és ahogy te is írtad: "A kivirágzás ideje nem siettethető". Lassan virágzik a Virág. :) de köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Virágozzon csak a saját tempójában az a Virág! És a keményen szó semmilyen erőszakosat nem jelent, ez egy igen finom folyamat értő Facilitátor kezében. :)Inkább így: belevisz és rajta tart.
    Szívesen, Andi

    VálaszTörlés
  11. Gondoltam, hogy nem kötöz le senki egy székre, és kínoz addig, amíg meg nem adom magam! :D
    Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A múlt a jelen hiányán keresztül állandósítja önmagát.

      eckhart tolle

      Törlés
  12. A program több, mint fele már a fogantatás pillanatában rákerül a lemezre...

    VálaszTörlés
  13. Kedves Névtelen, teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? Honnan tudod? Mikor hitted ezt el?És nem azt mondom, hogy ez nem igaz, csak egy olyan hiedelem, amit maximum elhinni tudunk, semmilyen bizonyítékunk nincs rá. És még ha így is van, a születésünk után programlemezre kerülő programok azoknak a lenyomatai, következményei, amiket vissza lehet követni és konkrétan dolgozni velük. A Munka a hiedelmeinkkel foglalkozik, amiket csak én-ként azonosulva tudtunk elhinni, az én-ként azonosulás előtt a tudat azonosulatlan volt, vagyis nem tudtam "én-ként" elhinni, hogy ez vagyok én. És én-ként pont azokat a programokat fogom elhinni, amelyekre nekem szükségem van ahhoz, hogy ezeket visszafejtve "hazataláljak" önmagamhoz, és ne azonosuljak "én vagyok ez"-ként ezekkel a programokkal. Ez most kicsit katyvasz lett. Nem baj.

    VálaszTörlés