2012. január 27., péntek

A Kozmikus Vicc és a Nevetés


„Elkezded felismerni, hogy semmi sem az, aminek látszik, és egyszerűen csak nevetned kell.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Szeretném még egyszer megköszönni a tanfolyamos hétvégét. Tudom, hogy már több mint egy hete volt, de ez valahogy most jött... És köszi az anyagot is, amit küldtél.

Én kíváncsi voltam a Munka gyakorlati működésére/hatására, és hát nagyon jó volt ezt megtapasztalni. Amikor velem végezted a Munkát, egy időre leállt a gondolkodásom... Megtörtént ez velem már régebben is, talán 2-3x, lehet, hogy ezért is ment most olyan könnyen (mármint szerintem könnyen ment). És akkor jött az a nevetés, valahonnan mélyről, nem tudom honnan. Csak ilyen üresség volt és a nevetés. Az időérzékem többé-kevésbé eltűnt, és azt sem tudom, hogy milyennek tűnt ez az egész kívülről. Arra sem emlékszem, hogy hogyan jutottunk az ominózus „Mi baj van most így az életeddel?” kérdéshez - nem azért mert egy hete múlt, ott akkor se tudtam -, ami ezt az egészet előidézte. A papíron is, amire te jegyzeteltél nekem, csak úgy megjelenik a semmiből a semmi. :) De asszem, tényleg leállt tőle az elmém, eltűntek a gondolataim és gondolatok nélkül valóban nem volt semmilyen problémám. Maga a kérdés is, hogy mi a problémám, szinte értelmezhetetlenné vált a számomra. Talán azt válaszolhattam volna, hogy „ha nem gondolkodom, nincs semmi problémám”, de ezt már csak így utólag tettem hozzá, mert akkor ott nem volt bennem semmi igény, hogy holmi szóbeli válaszokat fogalmazgassak. Hmm, asszem, ezt magyarul ilyen szép töményen is le lehet írni: nem GOND-ol-tam. :)
Aztán aznap este nagyon kellemesen éreztem magam, és csak úgy történtek maguktól a dolgok (pl. kaptam külön szobát a hostelben, gratis). Találkoztam egy rég nem látott ismerősömmel, és nagyon könnyedén, mindenféle előítéletek meg elvárások nélkül tudtam vele beszélgetni, szóval jó volt nagyon.

Ami az ÖnMunkát illeti, vicces, hogy gyakran már akkor abszurddá válik egy hiedelmem, ha a „kellene/nem kellene” formába rakom. Elsősorban, ha egy másik emberrel kapcsolatos elvárást fogalmazok így meg... és rögtön megjelenik, hogy „Mégis, ki vagyok én, hogy megmondjam, kinek hogyan kellene viselkednie? Egyáltalán, honnan tudhatnám?” És nevetek…
A magammal kapcsolatos hiedelmeim nehezebben mennek, főleg a 4. kérdés elől szinte mintha menekülne a... nemtudom, az elmém? Az egóm? Amikor odaérek, mindenféle eltérítő gondolataim támadnak, ide kellene menni, azt kellene elintézni... vagy leggyakrabban csak: enni kellene valamit. :D De általában aztán valahogy átlendülök ezen, és amikor elkezdek írni, már jön minden magától. Ezen kívül a 3/h alkérdés - Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el... - a kedvencem, hát itt nagyon erős, brutális dolgok szoktak előjönni... Csak az a baj, hogy így egyre nő a megkérdőjelezendő gondolatok száma, mert ez a kérdés aztán szórja az újabb hiedelmeket. De láthatóan mélyebb, rejtettebb hiedelmeket, néha hihetetlen.

Még egy dolog jutott eszembe: említettem az egyik szünetben, hogy foglalkozom kicsit böjtöléssel is. Elég erős párhuzamot vélek felfedezni a két dolog között. Böjtöléskor tulajdonképpen az ember nem „csinál” semmit, csak hagyja, hogy a teste magától kitisztítsa önmagát. Maximum annyit tesz, hogy sok vizet iszik, esetleg sétál, hogy segítse a folyamatot. A 4 kérdés épp olyan, mint a tiszta víz, ami feloldja a lerakódott szennyet, és előhozza, kihozza azt. Böjtöléssel a feldolgozatlan étel-maradványok, Munkázással a feldolgozatlan (elhitt?) gondolatok bukkannak elő, mosódnak ki. Nem mindig sétagalopp (se ez, se az), de utána hatalmas tud lenni a megkönnyebbülés. Munkázáskor se igazán teszünk semmit, csak „megisszuk” a kérdéseket, és hagyjuk, hogy dolgozzanak. Megengedjük nekik... és a Léleknek/Univerzumnak/Istennek/stb. hogy tisztítson... persze kit is? Önmagát? A test végül is önmagát tisztítja.

Hát, ezek jutottak most eszembe. Köszönöm, hogy rabolhattam egy kicsit az idődet.

Szeretettel, B. Attila

Attilám, nagyon köszönöm részletes, mély, kedves leveledet.  Ami ott Veled történt azt jól fogalmaztad meg, megállt az elméd valami miatt, és ennek sokszor ez a felszabadult nevetés a jele. Én „tudtam” hol jársz, ezért is hagytalak benne lenni, és minél többet megtapasztalni ebből, mert ezek az élmények olyan mélyek tudnak lenni, hogy utána már kétségünk sem marad arról, hogy van a létezésnek egy teljesen más szintje.
Arra viszont felhívom a figyelmedet, hogy ne ennek az állapotnak az újra meg újra megélése motiváljon a Munka végzésére, mert az ilyen motiváció nagyon elferdítené az egész folyamatot, és csak egyre messzebb kerülnél nevető önmagadtól. Hiszen itt is teljesen váratlanul állt be elmédben a csend, és szakadt fel a kontrollálhatatlan nevetés. Ezek a csendek kegyelmi állapotok, ajándékok, akkor, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Velem akkor történtek ilyenek, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy mi a fene történik velem – elme, egó, csend, gondolatnélküliség, hasonlók: semmiről sem volt még akkoriban halvány elképzelésem sem. Egyszer csak ott volt ez az állapot újra meg újra, én pedig függő lettem tőle, mert annyival örömtelibb volt, mint bármi, amit azelőtt megtapasztaltam az életben. És próbáltam újra meg újra előállítani, persze aztán már nem sikerült. Aztán abbahagytam a keresését. J
A Munka végzése óta egyre több a nevetés az életemben: az a tiszta, mindent elsöprő, szívből fakadó fajta. Amikor az elme már nem hiszi el többé a történeteket, nevetésre fakad. És nem kell neki leállnia ahhoz, hogy nevessünk. Szeretettel „kineveti” valamikori önmagát, aki oly véresen komolyan vette az életet. És többé már nem tudja komolyan venni. Ezt nevezi Kati a kozmikus viccnek.
         A gondolatokkal semmi baj nincsen, tehát azt javaslom, hogy ne tűzd zászlódra az oly divatos „gondolatnélküliség” elérését sem, mert megint csak egy, az elme által kivetített ideálnak akarsz majd megfelelni. Egyetlen „bajunk” van: az, hogy elhisszük a gondolatainkat. De nem elhinni meg nem tudjuk őket, egészen addig, amíg már nem hívődnek el (erről írtam a legutóbbi bejegyzésben is). Nem Te csinálod, minden csinálódik. Ha alázatosan megvizsgálod a stresszes gondolataidat, megadod az elmének azt az esélyt, hogy elengedje a gondolatokat. Nem Te engeded el, elengedődik, amikor elengedődik. Csodás Munkafolyamatot kívánok Neked!

„A Miért? kérdésre még soha senki nem tudta a választ. Az egyetlen igaz válasz rá az, hogy Mert. Miért ragyognak a csillagok? Mert ragyognak. Miért csücsül a pohár az asztalon? Mert épp ezt teszi. Ennyi. A valóságban nem létezik miért. Reménytelen feltenni ezt a kérdést, hisz nem vezet sehova – nem vetted még észre? A tudomány adhat neked magyarázatot, de azon a mert-en túl mindig ott van egy újabb miért. Semmire sincsen végső válasz. Nincs semmi tudnivaló, és nincs senki, aki tudni akarná. Élvezd csak a kérdésfeltevést, mivel kismillió válasz létezik, annyi, ahány csillag van az égen, és egyik sem igaz. Gyönyörködj a csillagokban, de ne gondold, hogy bármi is lenne mögöttük. És, végső soron, tényleg érdekel a válasz?
            A Munka csodálatos, mert a valódi dolgot kapod meg általa, a minden válaszon túl lévőt. Nem kapsz semmilyen olyan koncepciót tőle, hogy kinek kéne lenned. Nincsenek követendő minták, ideálok; a cél nem a bölcsesség vagy a spiritualitás. Te csak észreveszed, ami van. Szeretem azt mondani, hogy „Ne tégy úgy, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen vagy.” Ez alatt azt értem, hogy „Ne legyél spirituális; legyél inkább őszinte.” Fájdalmas úgy tenni, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen éppen vagy, a tanár helyében lenni, amikor még kedvesebb számodra a tanuló pozíciója. Az önvizsgálat az igazságról szól, ami nem feltétlenül úgy néz ki, ahogy szerinted ki kellene néznie. Az igazság nem tiszteli a spiritualitást. Csak saját magát tiszteli, épp olyan formában, ahogy az adott pillanatban megjelenik. És ez az egész nem komoly; mindössze Isten kacag a kozmikus viccen.”
(Byron Katie)

Ha Te is szeretnél egyre többet nevetni és a bánatot okozó gondolataidat felülvizsgálni, tanuld meg velünk a Munkát kiscsoportban, személyes önvizsgálattal. 2 hely maradt a következő Alaptanfolyamra, ha úgy érzed, itt az időd, január 30-ig még jelentkezhetsz.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. február 11-12. Jelentkezési határidő: január 25. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! Kivettem egy mondatot idézetnek. Köszi! Piri

    VálaszTörlés
  2. hát mit ne mondjak. elkezdtem olvasni az elejétől a blogot és olvasás közbe szenvedek. az egóm nehezen akarja megemészteni a olvasottakat.
    de nagyon jó kis írások.

    VálaszTörlés
  3. olyan mintha keresztre feszítenének.

    VálaszTörlés
  4. Ez egy találó metafóra, kedves Névtelen. Főleg, ha ilyen nagy adagban nyomod a bejegyzéseket, szinte "intravénásan". :) Időnként keresztre feszítődünk, akkora döbbenet, hogy mit hittünk el a világról, az emberekről és magunkról. Az egónak persze mindez nem tetszik, ezerrel ellenáll, hogy megtarthassa a viszonyítási pontjait: ez a második keresztre feszítés. Aztán azonban jön a Feloldozás és a Megváltás, főleg, ha a saját dolgaidat meg is kérdőjelezed a Munkával. Kitartó Utazást, kíváncsi vagyok a megéléseidre, ha kikínánkoznak. Szeretettel üdvözöllek, Andi

    VálaszTörlés
  5. a 2010-es évet(71 cikk) és 2012-es(7 cikk) kivégeztem. kb. 2 nap alatt. a 2011-esnek majd holnap állok neki, mert elfáradtam. most pihenek 1 órát és elkezdem olvasni Byron Katie könyvét. nagyon sok cikk van ezen a blogon. felmerült bennem pár kérdés is. majd azokat elküldöm Neked. :)
    egyébként folyamatosan kigyűjtöm a cikkekből a lényeget.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Andi, köszi a választ! Nem a "gondolatnélküliség" a célom, legalábbis azt hiszem. :)
    "A Miért? kérdésre még soha senki nem tudta a választ." Igen... értem ezt, van amikor mélyen át is élem. Viszont olyankor nem nagyok tudok mit kezdeni a kornyezetemmel, akik tovabbra is felteszik a miertjeiket - en meg nem tudom megvalaszolni. Mondok egy peldat: a minap allasinterjun voltam, rengeteg "miert?" kerdest kaptam. Nem voltam mindre felkeszulve (ugymond), es amikor gondolkozni kezdtem, erdekes modon nem kezdett el zakatolni az elmem, hanem csak elkezdtem varni, hogy milyen valasz merul fel a melybol. Es jott is szepen az az ateles, hogy nincs valasz a miertekre, sosem volt, es semmi sem igaz. Nos, ennek Byron Katie biztosan nagyon orult volna :), viszont nekem nem volt pofam a szemben ulo ket nyakkendos urnak azt mondani, hogy azert vagyok itt, mert itt vagyok, azert most, mert most, es hogy vegso soron nem is en dontottem igy, hanem egyszeruen megtortent. Szoval, talan ertheto, mit is elek en itt meg konfliktuskent... So, Andi, mit lehet ezzel kezdni?

    VálaszTörlés
  7. Drága Attila! Nem is feltétlenül Neked szántam azt a gondolatnélküliséges választ, hanem a többi Olvasónak (is), akik esetleg épp ott járnak, hogy ez a leghőbb céljuk. A Te konfliktusod abszolút érthető, hisz amikor már nem úgy látjuk az életet, ahogy "hagyományos", "tudós", összehasonlítós, kitűnni akarós elmével tettük, akkor egy ideig nehéz dolgunk van, hogyan is működjünk a "való világban". Előfordul, hogy nem is nagyon megy, mert akkora a kontraszt. Olyan, mintha el kéne játszanunk egy színdarabot, ami illeszkedik a mindennapi élet megszokott forgatókönyvébe. És tapasztalatom szerint ez egy újabb kis idő után már nem is esik nehezünkre: ráébredünk, hogy tényleg minden játék, így nyugodtan eljátszhatunk mindent, ami csak elénk jön, és élvezhetjük. Az állásinterjún ilyenkor már szintén játszom: ha épp azt az állást néztem ki magamnak, akkor miért is ne adhatnám azokat a válaszokat, melyek nyomán "kedvező" elbírálást kaphatok, és fel is vehetnek? És ez akkor és ott nem hazugság, nem önátverés, csak egy játék, egy filmecske, amit kívülről nézek és élvezek. Nem tudom, átjött-e a hablatyomból valami... :)
    Ölellek, Andi

    VálaszTörlés
  8. Draga Andi, igen, atjott, azt hiszem :) Nekem sokszor olyanok az irasaid, mintha belul valahol mar tudnam, es most epp megjelent ilyen formaban, szavakban, a monitoron. En is szeretem ezt a szinhazas hasonlatot. Viszont volt egy eleg hosszu idoszakom, amikor nagyon szenvedtem attol, hogy "lattam", mennyire nem igaz semmilyen kijelentes sem, alig kommunikaltam az emberekkel, mert mikor valamit megfogalmaztam, az mar nem "azt" jelentette, a szavak leredukaltak a jelentest es felrevezetok voltak. Marpedig en mindenkinek csakis az igazat akartam mondani, a szintisztat, de ez nem volt lehetseges :) De talan ugy van ez, hogy amikor valami vidam resz jon, vigjatek, akkor konnyu kivulrol nezni a sajat mozinkat. De a dramat mar nem tudom/akarom csak jatszani, azzal mindig konnyen azonosulok. (Gondolom, az ego imadja a dramat.) Az allasinterju "komoly" dolog, mint minden mas, ami a penzzel, letfenntartassal fugg ossze... mert ugye ezt a draga testunket etetnunk kell, melegen es szarazon kell tartanunk, mint egy csecsemot :) "Egy allasinterju nem jatek." Nehezen megy nem igy hozzaallni... Tanacs, esetleg? Keressem az ehhez kapcsolodo hiedelmeimet es Munkazzam meg oket? (Most nekem van olyan erzesem, hogy hablaty lett :) )
    En is olellek, Attila

    VálaszTörlés