A Szenvedő Állatokról – És Te Mennyire Szenvedsz?

„Sokaktól hallottam, hogy azért ragaszkodnak fájdalmas gondolataikhoz, mert attól tartanak, hogy ezek nélkül nem tudnának békeaktivisták lenni. „Ha teljességgel békés lennék,” kérdezik, „mi késztetne arra, hogy bármit is tegyek?” Az én válaszom pedig „Mert a szeretet tesz.” Azt gondolni, hogy szomorúságra vagy felháborodásra van szükségünk ahhoz, hogy a helyes dolgot cselekedjük, őrültség. Mintha az, hogy tisztább elméjű és boldogabb vagy, azt jelentené, hogy barátságtalanabbá válsz. Mintha az az ember, aki megtalálja a szabadságot, egész nap csak üldögélne, s közben nyál csorogna a szájából. Az én tapasztalatom ennek pont az ellenkezője. A szeretet tett. Egyértelmű, kedves, erőfeszítéstől mentes, és ellenállhatatlan.” (Byron Katie)

Arra kérlek, hogy nagy nyitottsággal olvasd a következő bejegyzést, főként akkor, ha az állatok szenvedésének témája erőteljesen megérint. Javaslom, hogy ebben az esetben alkalmazd rögtön GYAKORLATBAN is a Munkát, miután elolvastad a Katie-hez intézett kérdést és az ő válaszát. Vedd észre, ha nagyon feldúlttá válsz, ez annak a jele, hogy az elméd igen erőteljesen ragaszkodik elhitt álláspontjaihoz, véleményeihez, és magas fokú tudatosságra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen feldúltságkor ne elmeneküljön az ember, hanem leüljön önmagával, elővegyen egy Ítélkezőlapot, leírjon mindent, ami a szívét nyomja, majd szép csendben, meditatív folyamatként elvégezze a Munkát, vagyis megkérdőjelezzen mindent, amit jelenleg még hisz, a Négy kérdés és Megfordításokkal.

Ehhez alapsegédletet, Ítélkezőlapot, kérdéssort, és a megfordításokról példákat itt találsz:

Hogyan végezd egyedül a Munkát

Javaslom több Ítélkezőlap kitöltését is, amennyiben érintett vagy a témában:

1. A szenvedő állatokra. (Pl. Sajnálom az elhagyott kutyákat, mert fájnak és szenvednek. Azt akarom, hogy meleg otthonra találjanak, valaki befogadja őket. Nem szabadna, hogy elhagyottá váljanak. Arra van szükségem, hogy melegségre, befogadásra, gazdára találjanak. Az elhagyott kutyák szenvednek, fájnak, sanyarú sorsúak. Soha többé nem akarom, hogy az elhagyott kutyák fájdalmas tekintettel nézzenek rám.)
2. Az állatok szenvedését okozó emberekre. (Akár több helyzetben külön-külön, pl. Gyűlölöm azokat az embereket, akik megverik az állatokat. Ezek az emberek lelketlen, kegyetlen bűnözők. Azt akarom, hogy az ilyen embereket zárják börtönbe, távolítsák el az állatoktól. Az ilyen embereknek létezniük sem lenne szabad. Arra van szükségem, hogy soha ne találkozzam többé velük, ne is halljak róluk. Ezek az emberek lelketlenek, elvetemültek, kegyetlenek, betegek. Soha többé nem akarom, hogy bármelyikük is kezet emeljen egy állatra.)
3. A saját magaddal kapcsolatos elvárásaidra ez ügyben.

És aztán szép sorban mindegyikre végezd el a Munkát.

Újra emlékeztetlek, hogy a Munka nem arról szól, hogy a gondolatunk ellenkezőjét fogjuk hinni, és már soha többé semmit nem fogunk tenni az állatokért. A Munka „eredménye” a tisztánlátás, az összezavarodottság eltűnése, a nyugalmunkat megzavaró, feszültséget és lelki szenvedést okozó gondolatoknak a fokozatos eltávozása. Ha neked az a dolgod, hogy állatokkal foglalkozz, akkor azt a Munkád elvégzése után is meg fogod tenni, csak még tisztább szeretetből, nem pedig sajnálatból és megmentési vágyból. Meg fogod tapasztalni, milyen úgy élni az életedet és végezni a dolgodat, hogy teljesen tiszta az elméd, nem vádol, okol, ítél, sajnál, gyűlöl. Ha úgy érzed, épülésedre válna mindez, szeretettel bátorítalak a Munkára.

Gyönyörű Katie,

Azzal szeretném kezdeni, hogy elmondjam neked, mennyi örömöt, reményt és szeretetet hozol továbbra is az életembe. Olyan hálás vagyok a jelenlétedért és bölcsességedért.

Azért írok, hogy megkérdezzem, tudnál-e segíteni az életemben most zajló szenvedés és gyötrelem forrása ügyében. Indiában születtem és nőttem fel, de immár majdnem 25 éve élek a tengerentúlon. Minden évben visszatérek, hogy meglátogassam a szüleimet és lelkigyakorlatot végezzek a szellemi tanítómmal. Szeretek Indiában lenni – az emberek elevensége, melegsége, a nyelvek sokasága, a rekedt hangú zene, és természetesen a szüleimmel, nagybátyáimmal, nagynénéimmel és unokatestvéreimmel eltöltött idő… Mindez nagy öröm forrása.

Azonban az utcákon lévő állatok szenvedése szívszaggató. Beteg állatok az út mentén; ökröket, szamarakat és lovakat korbácsolnak; kiskutyákat hagynak magukra; lesoványodott kocák egy fészekalja éhes kicsivel… a fájdalom elviselhetetlen. Megteszem, amit tudok – mindig viszek élelmet a táskámban, hogy annyi állatot megetessek, amennyit csak tudok; ha van állatkórház egy városban, odaviszem az állatokat; pénzt adok a sok állat-jóléti szervezetnek, melyek kitűnő munkát végeznek, hogy kezeljék ezeket a problémákat.

Gyakran azonban nincs állatorvos a kis városokban, és nem tudok mit tenni egy kis élelem, víz és ima felajánlásán kívül. A látogatásom minden egyes napján egyre több időt töltök azzal, hogy ide-oda rohangálok, hogy megpróbáljak segíteni a rengeteg állaton. Némelyikük túl beteg még az evéshez is, én pedig tehetetlennek érzem magam. Nehézzé válik pihennem és élveznem a szüleimmel és a tanítómmal töltött időt, mert az állatok szenvedése állandóan velem van – nem tudok kikapcsolni akkor sem, amikor nem látom őket.

Emiatt mostanra már inkább félek visszamenni Indiába.  Az univerzum azonban tudatja velem, hogy találnom kell egy ésszerű megoldást erre – a szüleim és a tanítóm nem hajlandók elhagyni Indiát, tehát ahhoz, hogy időt töltsek ezekkel a szeretett emberekkel, vissza kell mennem.

Próbálom megtalálni a szívfájdalmam mögött meghúzódó gondolatokat és van kettő, amit be tudok azonosítani: „Bárcsak ne kellene szenvednie ezeknek az ártatlan állatoknak” és „Bárcsak többet tehetnék értük”.

Nagyon hálás lennék a visszajelzésedért, drága Katie.

Szeretettel és nagy öleléssel,

Sharadha

Drága Sharadha,

Köszönöm az e-mailedet, kedvesem. Kérdőjelezd meg a gondolatokat, amik a stresszt okozzák. Feltételezed, hogy az állatok szenvednek, és igazad is lehet. Vidd végig magadban: „Az ütlegelt és éheztetett állatok szenvednek” – igaz ez? Biztosan tudod, hogy ez igaz? Ezen a ponton vedd észre, hogy az elme mennyire siet a bizonyítékával. Figyeld, hogyan hozakodik elő ideillő múltbeli információkkal, aztán hogyan használja arra ezeket a képeket, hogy hamis valóságot keltsen, ami egy reménytelen jövőt teremt, mint „Ez túl fájdalmas ahhoz, hogy visszatérjek Indiába a családomhoz.”

Írd le ezeket a gondolatokat és tedd félre őket későbbi vizsgálatra. A bizonyítékok lehetnek a következőhöz hasonló gondolatok: „A fájdalomtól ordítanak.” „Meg tudom állapítani, hogy szenvednek, amikor a szemükbe nézek.” „Összeesnek és nem tudnak mozdulni.” „Őrült, hideg és szívtelen lennék, ha tagadnám, hogy szenvednek.” „Csak egy tagadásban lévő ember hinné, hogy nem szenvednek.” „Mindenki láthatja, hogy szenvednek.” „Az ütlegelt kutyák és lovak szenvednek.” „Az utcán lévő állatok szenvedése szívszaggató.”

Mindez az én legkorábbi Munkám volt, angyalom. Úgy éreztem, nem akarok olyan világban élni, mely megengedi, hogy ez a szenvedés folytatódjon. Egyszer s mindenkorra le kellett ezt magamban rendeznem nagy állatbarátként, és az önvizsgálaton keresztül szabadságra leltem. Ma azt teszem, amit te, hogy segítsek az állatoknak, hogy szolgáljam az állatokat, csak éppen szenvedés nélkül. És így tovább léptem.

„Az állatok (amiket láttál, hogy ütlegelnek és éheztetnek) szenvednek” – hogyan reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Mi történik a világgal, amit ennek a gondolatnak a felbukkanása előtt tapasztaltál? (Ne feledd, amint megválaszolod a harmadik kérdést, angyalom, hogy mi csak a stresszes hatásokkal foglalkozunk, amiket tapasztalsz.) Hallom, úgy érzed, hogy „a fájdalom elviselhetetlen.” Nahát! Ez legalább olyan fájdalmasan hangzik, mint az állatok, amikről írsz, talán még fájdalmasabb. Nem tudhatod, mit élnek át az állatok; csak elhiheted, amit mások mondtak és tanítottak neked az állatok érzéseiről. Azt tanították neked, hogy mi, emberek fejlettebbek vagyunk, mint az állatok és a növények, és hogy ők korlátoltak és megvilágosulatlanok. De fontos lépés, hogy felismerd, mit tapasztalsz: a szenvedésedet, és annak forrását.

És ne feledd, kedvesem, hogy a te szenvedésed nem magukból az állatokból ered, nem eredhet onnan; nem szenvedhetsz az ő nevükben, csak a sajátodban. A te szenvedésed mindig a saját hiedelmeidből kell, hogy eredjen, és arra hívlak meg, hogy ne higgy nekem, hanem vizsgáld meg magad. Ki lennél a történeted nélkül, ki vagy mi vagy az „Az állatok szenvednek” gondolat nélkül? Ki lennél, Indián keresztül járva élelmet kínálva, ölelő és simogató, vagy nem ölelő és nem simogató karokkal és kezekkel? Ki lennél az „Ez az állat szenved” gondolat nélkül, amint egyenesen a szemébe néznél, amint leülnél szemtől szembe azzal az állattal és maradnál egy ideig és talán egy másik elmével figyelnél? Ki lennél, ha valami másra figyelhetnél, amit az állat tudhat neked tanítani, ha az elméd és a szíved igazán nyitott lenne egy magasabb tanításra, mint amit más ijedt emberek tanítottak neked?

Ülj és légy csendben azzal, ami tényleg zajlik, ülj nyitott szívvel India szellemi tanítóival, a körülötted lévő állatokkal, egy igazabb hangra figyelve, az ő hangjukra, a küldetésükre, egy olyan szempontra, amit tán figyelmen kívül hagytál. Ha szenvedsz az ő szenvedésüktől, te vagy a szenvedés bajnoka, és ez véget nem érő lehet. Lehetséges, hogy az eme hiedelemrendszer iránti elköteleződésed elzár téged attól, hogy megtapasztald, más is lehetséges, mint amit zárt elmével el tudsz képzelni? Ki lennél az „Az állatok szenvednek” gondolat nélkül, amikor ránéznél a magukra hagyott kiskutyákra?

„Az összeeső állatok szenvednek” – teljesen biztos lehetsz ebben? Félsz közel kerülni hozzájuk, félsz az irántuk érzett szeretetedtől? Annyira félsz ettől a szeretettől, hogy ráterhelnéd a történetedet a legnagyobb tanítókra, amíg már attól is félsz, hogy Indiába menj? Nem a saját fájdalmad az, amivel foglalkozol? Hol van a te éhséged, a te gyengeséged, a te elhagyatástól való félelmed? Meghívlak egy meditációra, hogy ülj le az egyik „szenvedő” állatként, mintha, mint nekik, nem lenne választásod. Semmi élelem, semmi törődés, semmi remény. Légy így addig, amíg tudsz.

Bárki meg tudja ezt tenni, amikor megérti, hogy nincs választása. A fájdalmat és a félelmet az a gondolat teremti meg, hogy van választási lehetőség (létezik egy másmilyen jövő), és ebben a gondolatban a fájdalom és félelem élni és virulni tud, és sokszorozódni és terjeszkedni és még többet teremteni magából.

Arra hívlak, hogy az elmédben lévő szenvedő állatként ülj és csak légy, ülj úgy, mintha nem lenne választásod a dologban, míg át nem érsz a túloldalra, olyan szabadként, amilyen szabad az az állat csak lehet. A halálodig csináld. Lépj ki minden reményből, hogy van választásod vagy bármilyen megmentő kegyelem vagy kegyes döntés leereszkedik valahonnan, ami lehetőleg megváltoztatná a helyzetedet szenvedő állatként. Teljesen vesd el a segítség lehetőségét, és légy az az állat, amíg meg nem érted, hogy valójában mi történik és mi nem történik. Ki lennél a történet nélkül, hogy éhezel, haldokolsz, tehetetlenül összeesel, ott fekszel reménytelenül? A belső éned csendjében keresd meg azt a helyet, ahol a saját arroganciád az a szenvedés, amit magadnak okozol. Az állatok sosem voltak ilyen kegyetlenek. Arra hívlak, hogy légy olyan bölcs, mint ők, légy olyan éber a saját rendíthetetlen választás-nélküli énedre, mint ők.

Nem kell most csinálnod; csinálhatod később, mert idővel eljön hozzád (nincs választás). Arra hívlak, hogy kövesd az egyszerű utasításokat, és halj bele abba, akinek hiszed magad és az állatokat. Ha megteszed, ha a nincs-választás valóságában ülsz, ez összeomlasztja az időt és fájdalmat és szenvedést, és a másik oldalra visz, ahol már most is ott vagy, ha még nem is ébredtél rá. Ülj, kedvesem, ülj a nincs választás csendjében és légy. Figyelj. Felejts. Tanulj. Ünnepelj.

Majd fordítsd meg a gondolatot. „Az állatok szenvednek.” Hogyan fordítanád ezt meg – mi a szenvedés ellentéte? Ünneplés? Mámor? Tudatosság? Használjuk az ünneplést. Az állatok ünnepelnek. Most az a feladatod, hogy találj valódi példákat arra, hogy lehetne ez igaz, ha te lennél az egyik ilyen állat. Ez a feladat szembemegy azzal, amit eddig tanítottak neked. Ez a feladat teljes anarchia arra nézve, amit az eddig magadénak hitt megkérdőjelezetlen világban gondolnak.

És Sharadha, Angyalom, egy másik megfordítás az, hogy „Én szenvedek”, és határozottan hoztál erre példákat az e-mailedben. Arra hívlak, hogy csinálj egy teljes listát arról, hogy mennyire szenvedsz, amikor az állatokat szenvedni látod Indiában. Szeretem, hogy ez a Munka talán gondoskodik egyetlen szenvedő állatról, aki te lennél, és nagy szolgálat lenne e bolygónak, hogy általad eggyel kevesebb szenvedő állat lenne. A többi állat szenvedését nem ismerhetem. Ha elviszek egyet az állatorvoshoz, ezer másik marad még, és végül is nem végezhetném el a Munkámat egyetlen szenvedő állattal, önmagammal, egyszer s mindenkorra? Ez a szenvedő állat én magam is voltam, és a saját Munkámat elvégeztem. Most nem tudom, mi van a többi állattal, de most már ki tudok nyúlni és segíteni és szolgálni azt az egyet, aki épp itt van előttem, ugyanúgy, ahogy magamat szolgáltam korábban, a gondolataim megvizsgálásával, élelemmel, gyógyszerrel, oktatással, megértéssel, és szeretettel. Ez az én feladatom; a tiéd micsoda?

„Az erőszak kizárólag erőszakot szül. A feszültség feszültséget tanít. Ha megtisztítod a mentális környezetedet, akkor a mi fizikai környezetünk is sokkal gyorsabban fog megtisztulni. Így működik ez. És ha valódian, őszintén teszed, erőszak nélkül, harag nélkül, a vállalatokra ellenségként történő mutogatás nélkül, akkor az emberek majd elkezdenek észrevenni. Elkezdünk odafigyelni rád, és észrevesszük, hogy lehetséges a béke eszközével elérni a változást. Egyetlen emberrel kell kezdődnie. És ha nem te vagy ez az ember, akkor ki lesz az? A világ minden lehetséges módon próbára fog tenni téged azért, hogy ráébredhess a legutolsó icike-picike befejezetlen darabkára is magadban. Ez a tökéletes felállás. Sakk-matt.” (Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)