Az Intimitás Valódi Természete

„Te nem egy gondolat, érzés, megtapasztalás, reakció, identitás, szerep, ego, vagy folyamat vagy. Te az a sugárzó misztérium vagy, melyben mindezen dolgok felbukkannak. Ezt a misztériumot az én-központ története és az elkülönültség illúziója homályosítja el. Meghívlak, hogy ébredj rá a pillanatra, engedd meg, hogy az álom-én szertefoszoljék, és fedezd fel valódi természetedet, a feltétel nélküli szeretetet.” (Scott Kiloby)

Régebben valami olyasmit hittem, hogy az intimitás két ember között jön létre. Hogy két test közelsége szükséges hozzá. Mostanra értem, miért is hittem ezt így. Mert a közelében sem jártam az intimitás valódi forrásának, természetének. Nem hogy a közelében sem jártam; fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmi létezik. Pedig annyira egyszerű és kézenfekvő az egész.

Az intimitás a latin „intima” szóból származik, jelentése: legbelső. És megpróbálom valahogy szavakba gyömöszkölni az ezzel kapcsolatos legfrissebb élményeimet.

Az utóbbi hónapok UI (Megtalálhatatlan Önvizsgálat) facilitátor képzése során vált még érzékelhetőbbé számomra ez az egész belső folyamat. Mindenféle csodásabbnál csodásabb emberekkel hozott össze cybertér kedvessége, a világ különböző tájairól, akikkel együtt veszünk részt ebben a tréningben. Az egésznek az a lényege, hogy gyakoroljuk az önvizsgálatokat, segítve egymást a főként magunkról elhitt hiány-történetek szétbontásában, kéz a kézben vezetve egymást egy olyan térben és tapasztalásban, melyben egyre mélyebbre merészkedünk. A Megtalálhatatlan Önvizsgálat valahogy úgy működik, hogy minden egyes elvégzett vizsgálódás után egyre nyitottabbá válunk a még őszintébb, még bátrabb szembenézésre, az addig fájdalmasnak tűnő érzelmek, érzések megélésére, ami pedig lendít tovább a még mélyebb rétegekbe. Ami még az egyik nap túl soknak tűnt, túl nagy fájdalmat feltételezett, az másnapra megengedődik. És így fokról-fokra bontódnak szét az identitásaink, nem hagyva mást maguk után, mint nyitott, megengedő, mindent magába ölelő történet-mentességet. És hihetetlen intimitást, közelséget, legbelső megtapasztalást.

Az önvizsgálat arról szól, hogy a fejünkből, az elméből a jelenbéli megtapasztalásba, megélésbe mozdulunk át: nem gondolkodunk, nem elemzünk, nem értünk, nem jelentést faragunk, hanem „csupán” kíváncsian nézünk. És szép fokozatosan rádöbbenünk, hogy milyen mértékben a fejünkben éltünk, és milyen mértékben az elme által gyártott értelmezéseket véltük életnek, magunknak és másoknak. És ezek az értelmezések azok, melyek lehetetlenné teszik az intimitást.

Az önvizsgálat gyakorlati megélést ad, gyengéden vezet ön-magamba, az elmém nem tud többé azonosulni a felbukkanó képekkel, szavakkal, érzelmekkel, érzésekkel. Ha végzem az önvizsgálatot, akkor nem szavakat olvasok minderről többé, hanem élő felismeréssé válik bennem – rajtam keresztül – a korábban olvasott, hallott szó. De a szó önmagában nem az.

Ahogy pedig a társaimmal dolgozom, ugyanazt éljük meg: felfedődik és lebontódik minden, ami nem vagyunk, előbukkan az, akik vagyunk. A képeken, szavakon, értelmezett érzelmi energiákon túl. Intimitás sok szinten: értem és élem, min mész át, mert ugyanazon megyek át én is. Értem és élem, ki vagy, amikor átlátsz mindazon, aminek eddig mindketten hittük magunkat. Ahogy egyre több a saját tapasztalásom, megélésem, nem pedig megvizsgálatlan elméletem és értelmezésem, úgy válok mindenkivé, és úgy válik mindenki önmagammá. Mindannyian Egy-gyé.

És a történeteken, identitásokon átlátás következményeként az élet többé nem a fejemben zajlik. Nem mentális címkéken keresztül érzékelek, hanem „vanságon” keresztül. Nem áll „közém” és az élet közé a címke, az értelmezés. Csak zajlik a megtapasztalás az ő megszakítatlan folytonosságában. Átfolyik „rajtam” az élet, nem tudom máshogy megfogalmazni. Nem értelmeződik szavakkal, csak átjár. Totális intimitás az élettel, mely minden ízében más, mint korábban. Totális intimitás önmagammal: képekkel, szavakkal, érzésekkel, és nélkülük is. Nincs elvárás, nincs preferencia, csak minden van.

A Megtalálhatatlan Önvizsgálat végzése során az értelmezések, a történetek, a jól-tudomság teljes kizárásra kerülnek a folyamatból. A facilitátor dolga az, hogy az önvizsgálót megtartsa a nem-tudó, nem-értelmező ránézés és megtapasztalás terében, és közben ugyanez zajlik benne is. Ha bennem facilitátorként zúgnak a sztorik, címkék, értelmezések, akkor nem tudok jelen lenni a másik ember számára. Ha önmagamban nem születik meg a történetek nélküli jelenlét, akkor a másikat sem tudom „elvinni” ide. És ennek az egésznek az abszurditása az, hogy ez nem egy csinálás; jelenlétet csinálni nem tudok. Egyszerűen csak megengedődik, ha már nem kapkod az elme a történetei után, mert azok megvizsgálásra kerültek. Kiazonosult belőlük. Így válik a pillanat egyre intimebbé. Önmagammal, a másik emberrel, az élet, a létezés egészével.

És akkor teljes jelenléttel, teljes intimitásban vagyok azzal a zokogó férfitestben levő emberrel, akivel 5 perce még nem is ismertük egymást. Mindenhol jártam már, ahol ő, és most rajtam a sor, hogy vele legyek a fájdalma megélésében és szétbontásában. És nem is vele vagyok. Én ő vagyok. Az intimitás teljes csodája. A testek találkozása nélkül.

A képzésnek hamarosan vége. Utána szeretettel állok rendelkezésetekre.

‎”Az élet csodája az értelmezés-mentes jelenlétben érkezik el hozzád. Ha gondolatban épp valahol máshol jársz, elmulasztod a valódi életet.” (Byron Katie)