Az Érzelmek Közvetlen Megtapasztalása 2.

„Életünk legnagyobb részében úgy tűnhetett, hogy maguk az érzelmek fájdalmasak, amikor valójában a szó, a címke vagy a történet, amit hozzáragasztunk, az, ami a legtöbb fájdalmat okozza. Egy non-verbálisan átélt érzelem valójában egészen szelíd, sőt csodálatos, az érzelmi tapasztalás megszakítatlan szivárványának sok színéből az egyik. Próbáld ki és magad is meglátod. Legyen ez egy szórakoztató tapasztalás. Félelem, elkerülés és ellenállás helyett lehet csendes, gondolatmentes kíváncsisággal is közelíteni az érzelmi tapasztalás felé.” (Scott Kiloby)

Egy rövid ismétlés két bejegyzéssel ezelőttről: Ha egy csendesebb pillanatodban megfigyeled, minden érzelem és érzés csupán ENERGIA, sem nem jó, sem nem rossz. Az elme azonban pillanatok alatt ráaggatja a címkéit, ítéleteit, félelmeit arra az energetikai folyamatra, ami a testben zajlik, és ezzel máris az egész folyamat a FEJBE került, esélyt sem hagyva a már felbukkant energiának, hogy megélődhessen. Nagyon fontosnak tartom ezt a témakört, és a Megtalálhatatlan Önvizsgálat (MÖ) egyik alappillére az érzelmek és érzések „történet-mentes” megtapasztalása.

Egy MÖ során a facilitátor egyik feladata, hogy segítsen a kliensnek az érzelemhez és érzéshez tapadt címkék, ítéletek, értelmezések, történetek, mentális képek „lehámozásában”. Amint ezek lehámozásra kerülnek, az érzelem, érzés, érzet történetmentesen, ellenállásmentesen, megszakítatlanul tapasztalódik meg. Minél többször tapasztaljuk meg ezt a folyamatot, az egész élet, az ő mindenféle jelenségével egyre természetesebbé válik, nincs többé elkülönülés a jelenségektől. (Jelenségek alatt pl. a gondolatokat, érzelmeket, testi érzeteket, mindenféle megtapasztalásokat értünk.) Minden csupán csak jön és megy, anélkül, hogy „én” közbeavatkoznék. Hihetetlen erejűvé válik így az AMI VAN megélése. Valódi szerelmi viszony az élettel, ahogy Byron Katie fogalmaz.

És a folytatás Scott Kiloby, Élő Felismerés című könyvéből, ami most már bármelyik pillanatban magyarul is egészében olvashatóvá válik.

Az érzelmek közvetlen megtapasztalása

Az érzelmekkel való azonosulás csak akkor történik meg, amikor próbáljuk kiókumlálni, hogy hogyan érezzük magunkat, vagy miért érzünk egy bizonyos módon. De elég annyi, ha látjuk, hogy az érzelmek gondolatokkal együtt merülnek fel. Semmi további elemzés vagy manipuláció nem szükséges. Az érzelmek közvetlen átélése a kulcs. Egy gondolat nem tud érzelmeket érezni. A legtöbb, amit egy gondolat tenni tud az, hogy egy címkét ragaszt rá.

Azzal, hogy az Első fejezetben megbeszélt módon felismerjük a tudat terét minden helyzetben, tökéletes helyzetben vagyunk ahhoz, hogy abban a pillanatban észrevegyük az érzelmeket, amint megjelennek. A tudatként való megpihenésben közvetlenül tudjuk érezni a testben az érzelem nyers energiáját minden történet, nézőpont vagy mentális címkézés nélkül. Nem szükséges megnevezni az érzelmet; az energia a testben ugyanaz marad, akár „aggodalomnak”, akár „félelemnek” vagy „szégyennek” címkézzük. Ha nem rakunk nézőpontot az érzelemre, akkor olyannak látjuk a tudatban megjelenni, mint egy gőzfelhőt a levegőben felszállni. A levegőnek nincs akcióterve, hogy befolyásolja a gőzt; a levegő áthatja a gőzt, és egyszerűen hagyja annak lenni, ami. Igazából a levegő nem más, mint a gőz. A levegő és a gőz elválaszthatatlanok. A tudat és az érzelmek hasonlóak. Ha egyszerűen hagyjuk az érzelmet megjelenni anélkül, hogy gondolkodnánk felőle, az természetes módon elfogadásra kerül. A tudattól elválaszthatatlannak látjuk. A tudatnak nincs akcióterve, hogy megszabaduljon az érzelemtől vagy befolyásolja. Csak egy gondolat törekedne erre.

A fő meghívás nem arról szól, hogy egy olyan állapotot érjünk el, ahol semmi nem bukkan fel, vagy ahol az összes érzelem, akár jó, akár rossz, megszűnik. Mindennek hagyjuk pontosan annak lenni, ami. Az érzelmeket megszakítatlan jelenségeknek látjuk a tudat terében. Igazából, még amikor késztetés merül is fel arra, hogy elemezzünk, kiküszöböljünk, befolyásoljunk vagy bármit csináljunk egy érzelemmel, még e késztetéseket is megszakítatlan jelenségeknek látjuk a tudat terében. Mindennek hagyjuk teljesen annak lenni, ami. A „személy”, az időhöz kötött, gondolat alapú én, nem tudja igazán elfogadni az érzelmeket. Az én-központ soha nem tudja teljesen hagyni, hogy az legyen, ami, mert épp az a dolga, hogy ellenálljon annak, ami van. A nézőpontoknak mindig van akciótervük az érzelmekkel kapcsolatban. E nézőpontok ellazításával az érzelmeket már nem hurcoljuk az időben és egy személyes történetben. Jönnek és nyomtalanul távoznak.

Ahogy gyakrabban pihensz meg a tudat terében, azt fogod találni, hogy egyre kevesebb szükségét érzed, hogy megnevezd az érzelmeket (kivéve a másokkal való kommunikáció során). Ehelyett természetesebbé válik címkék nélkül csak érezni az energiájukat. Életünk legnagyobb részében úgy tűnhetett, hogy maguk az érzelmek fájdalmasak, amikor valójában a szó, a címke vagy a történet, amit hozzáragasztunk, az, ami a legtöbb fájdalmat okozza. Egy non-verbálisan átélt érzelem valójában egészen szelíd, sőt csodálatos, az érzelmi tapasztalás megszakítatlan szivárványának sok színéből az egyik. Próbáld ki és magad is meglátod. Legyen ez egy szórakoztató tapasztalás. Félelem, elkerülés és ellenállás helyett lehet csendes, gondolatmentes kíváncsisággal is közelíteni az érzelmi tapasztalás felé.

Átlátszó test, nyitott szív

Amint közvetlenül kezdjük megtapasztalni az érzelmeket, elkezdhetünk finom mentális képeket látni a testben. E képek jöhetnek alakzatok, testrészek vagy más képek formájában, amelyek úgy tűnik, mintha az érzelmet tartalmaznák. Amikor közvetlenül érzékeljük e képeket, elemzés nélkül, elkezdenek átalakulni, vagy fel is oldódhatnak. Amint átalakulnak vagy feloldódnak, az érzelem szilárdsága kezd csökkenni. Ez lehetővé teszi az érzelem energiájának, hogy kitáguljon vagy szabadabban mozogjon, és végül elnyugodjon.

Azt látjuk, hogy ezen érzelmek látszólagos szilárdsága abból származott, hogy hangsúlyoztuk a történeteket és a testben lévő finom mentális képeket, melyek látszólag csapdába ejtették az energiát. Amint ez a szilárdság lazul, a testet elkezdjük nyitottabbnak és áttetszőnek látni. Az az érzés, hogy be vagyunk zárva egy testbe, ellazul azzal az érzéssel együtt, hogy az érzelmek is egy testbe vannak bezárva.

Ilyen módon az érzelmeket folyékony energiaként fogjuk átélni, amik természetesen és szabadon áramlanak a tapasztalásunkban. Már nem próbáljuk elkerülni, megúszni, semlegesíteni vagy kiküszöbölni a gyötrő érzelmeket. Kisebb szükségét látjuk annak, hogy hajszoljuk a jó érzéseket és megússzuk a rosszakat. Meglátjuk, hogy „rossz” és „jó” csak olyan nézőpontok, amiket ellazíthatunk. Már nem koncentrálunk arra, hogy megvédjük magunkat olyan emberektől és helyzetektől, akik és amik fájdalmat, elutasítást, dühöt, félelmet vagy ellenállást váltanak ki.

Ahogy mozgunk és cselekszünk a világban, továbbra is találkozhatunk nehéz emberekkel, helyzetekkel és eseményekkel. Felbukkanhatnak a régi történetek. Azonosulás is újra megtörténhet. Ezeket is hagyjuk annak lenni, amik. Minden egyes nehéz helyzetben egy újabb lehetőséget látunk, hogy nézőpontokat engedjünk el és hagyjuk az összes érzelmi energiának, hogy szabadon áramoljon szavak és képek hangsúlyozása nélkül. A szív területe egyre jobban megnyílik, amint e nehéz helyzetekkel a tudat világosságába vetett teljes bizalommal szembesülünk. Elkezdjük azonnal meglátni a nézőpontjaink áttetszőségét, amint felmerülnek. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy egyértelmű nézőpontjaink legyen, de nem hangsúlyozzuk őket önmagunk érzete érdekében.

A hozzáállásunk a nehéz helyzetekkel és a kapcsolatokban fellobbanó fájdalmas érzelmekkel szemben kezd megváltozni. Ahelyett, hogy olyan dolgoknak érzékelnénk őket, amiket meg kell próbálni elutasítani vagy megúszni, a nehéz helyzetek és kapcsolatok kapukká válnak a szabadság, szeretet, béke és együttérzés még nagyobb mélységei felé. Természetes módon éntelenebbek leszünk a kapcsolatainkban, félelemnélküli sebezhetőséggel és nyitott szívvel. Nagyobb közelséget és elfogadást élünk meg a tapasztalatainkkal kapcsolatban, bármilyenek is legyenek.

(Scott Kiloby – Élő Felismerés/Living Realization)

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat vagy testi érzet, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG. TAPASZTALJ MINDENT, AMI VAN, ANÉLKÜL, HOGY MENTÁLISAN ÉRTELMEZNÉD.

HA GYAKORLATI MÓDSZERT SZERETNÉL AHHOZ, HOGYAN HAGYD ABBA A GONDOLATAIDTÓL ÉS ÉRZELMEIDTŐL VALÓ MENEKÜLÉST, VÁRUNK SZERETETTEL A KÖVETKEZŐ 2-NAPOS ÖNMUNKA-ALAPTANFOLYAMON, BYRON KATIE MUNKA-MÓDSZERE ALAPJÁN: Október 27-28. DEBRECEN és Hétköznapi tanfolyam BUDAPESTEN: November 22-23.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html