2011. szeptember 9., péntek

Szerelmi Történet – Megfelelés Mindenáron 3.


„Honnan tudhatod, hogy egy kapcsolat jó-e vagy sem? Ha letérsz a helyes útról, azt mindig tudod: mégpedig abból, hogy nem vagy boldog. Ezért, ha egy kapcsolat nem jó, mindig meg kell kérdőjelezned a gondolataidat. A te felelősséged, hogy visszatalálj önmagadhoz. Ha sikerül újra értelmes kapcsolatot kialakítanod saját magaddal, egy partner csak hab a tortán. A lehető legnagyobb áldás, amit ember megélhet. A romantikus szerelem ideája arról szól, hogy szükséged van valakire, aki kiegészít téged. Tökéletes őrültség. Tapasztalatom szerint senkire sincs szükségem, hogy kiegészítsen. És paradox módon, amint erre rájövök, onnantól kezdve mindenki kiegészít.” (Byron Katie)

Készülődöm a Szerelem, Szexualitás, Intimitás Tematikus Tréningre, nagyon izgalmas nap elé nézünk. Ahogy gyűjtögetem a feladatokat, az ötleteket, legszívesebben már 2-naposra csinálnám ezt a tréninget. :)
         Mennyi, de mennyi hiedelem tapad a szerelemhez és a szexualitáshoz! Álmok, vágyak, ítéletek, félelmek garmadája. Mikor hitted ezeket el? Mi történik az életeddel, ha elhiszed ezeket a gondolatokat? És csak egy pillanatra engedd meg magadnak, hogy belekukkants úgy az életedbe, hogy nem tudod ezeket elhinni. Hogy nincs több félelem, csalódás, kudarc, elvárás, megfelelés benned. Természetesen ez azért ennél egy kicsit mélyebb és részletesebb Munkát igényel, de hátha kapsz egy kis ízelítőt abból az állapotból, amikor semmit, de semmit nem tudsz elhinni abból, amit a szerelemmel és a szexualitással kapcsolatban elhittél, megtanultál. Megéri alaposan feldolgozni ezeket a hiedelmeidet is, hihetetlen ajándékokkal lepheted meg magadat (és a partneredet), ha ezt megteszed.
         Ma egy újabb részlet Byron Katie, Szükségem Van a Szeretetedre című könyvéből. Ez a részlet bemutatja, mi is zajlik általában a szerelembe esés és az másiktól való eltávolodás között. Nagyon érdemes végigolvasni.

Mint azt tudjuk, szerelembe esni csodálatos dolog. Olyannyira, hogy az ember örökre magáénak szeretné tudni ezt az élményt, és ezért úgy dönt, összeköti életét a másikéval. A szerelem állapotában még szünetel az elfogadás keresése, és vele együtt a fájdalmas gondolatok is. Ebben az időszakban sokat szexelünk – ez az egyik leggyakoribb módja, hogy elmeneküljünk a mentális történések elől. Aztán idővel a szerelem megkopik, legalábbis így tűnik. De miért?
            Íme, egy tanulságos történet egy csendes, otthonülő, könyvtárba járó nőről, aki rendkívüli módon vonzódik egy állandóan szórakozni vágyó autóverseny-bolond férfihoz. Amíg randiznak, a nő úgy tesz, mintha ő is szívesen nézné a versenyeket, és élvezné a festékpisztoly-csatákat, meg az utánuk következő hatalmas bulikat. A férfi észreveszi ugyan rajta a feszültség apró jeleit, de nem gondolja, hogy más, mint akinek mutatja magát – hogy valójában sokkal érzékenyebb. Ami pedig őt illeti, eljátssza, hogy szereti a japán konyhát, és hogy szívesebben marad otthon a nővel, és néz vele filmeket, mint hogy elmenjen a haverjaival a sportkocsmába. A nő erre azt hiszi, hogy a férfi olyan, mint ő, csak épp egy kicsit jobban szeret társaságba járni. Egymásba szeretnek és összeköltöznek.
            Lubickolnak az elfogadásban és az egyetértésben, miközben fogalmuk sincs, mi történik velük. Továbbra is úgy gondolják, a jól sikerült álarc meghozta számukra a várva várt szerelmet. A háttérben azért – bár valószínűleg alig érzékelnek belőle valamit – ott bujkál a kétely s a félelem. Egyikük sem képes teljesen elhinni, amikor a másik ember azt mondja neki, „Szeretlek”. Magukban ezt gondolják: „Azt szereti, akinek mutatom magam; kötve hiszem, hogy az igazi énem iránt is így érezne.” Ha pedig nem először vannak ebben a helyzetben, titokban talán még a következő is átfut az agyukon: ”Imádom, amilyennek mutatja magát, de nem tudom, mit gondoljak az igazi énjéről.” Ezek a kételyek kezdetben nem sok vizet zavarnak, hiszen a szerelmesek boldogan sütkéreznek a pozitív érzésekben, amiket a másik személyéhez kapcsolnak. Az idő múlásával azonban ez a színjáték megbosszulja magát: örömüket egyre inkább beárnyékolja az állandó kemény munka, amivel próbálják magukon tartani az álarcaikat, és a repedéseken át a rejtett félelmek egyre gyakrabban szivárognak ki a felszínre.
            Egy nap aztán a nőnek őszinteségi rohama támad, és bevallja a párjának, hogy inkább otthon maradna a hétvégén, mint hogy kimenjen vele a versenypályára. A férfi összezavarodik, és úgy érzi, cserben hagyták (jóllehet, ő maga a kapcsolat kezdete óta attól retteg, hogy valamelyik haverja meglátja a könyvtárból kifelé jövet). És ezzel megkezdődik a vádaskodás.
            A nő azt mondja: „Hazudtál nekem. Azt mondtad, szeretsz esténként itthon maradni, és időt szánni a kapcsolatunkra.” Vagy ezt: „Régebben szívesen maradtál itthon velem. Megváltoztál. Már nem szeretsz.”
             A férfi erre így szól: „Te hazudtál nekem. Azt mondtad, hogy szereted azokat a dolgokat, amiket én, és hogy bármi is legyen a program, fő, hogy velem lehess.”
            Mélyen legbelül mindketten tudják, hogy a másiknak igaza van, de azt hiszik, kicsúszna alóluk a talaj, ha ezt bevállalnák, és nem vágnának vissza. Szeretnének felhagyni végre a színleléssel, és mégis ragaszkodnak a hiedelmeikhez, hiszen eddig úgy tűnt, ezeknek köszönhetik a szerelmüket. Úgyhogy benne maradnak a szerepeikben, jóllehet, ők már nem is tudják, hogy ezek csak szerepek, és következik egy újabb felvonás: a csalódás és a düh.
            Ebben a fázisban a szerelmesek egyenesen azt is gondolhatják, hogy nem is szeretik egymást. Sőt az is lehet, hogy szakítanak, anélkül, hogy megtudhatnák, kivel is élnek együtt valójában. Az álarcokat minden átmenet nélkül indulatos „én”-bábokra cserélik, és mindketten a másikat okolják az őket ért csalódásért. Mire eljutnak ehhez a patthelyzethez, a párok több lehetőséget is elszalasztanak, hogy visszafordítsák a folyamatot. A nő például azt mondhatná: „Igazad van, drágám, tényleg megpróbáltam megkedvelni az autóversenyt, de nem sikerült. Füldugó nélkül el sem bírtam viselni. Csak azért tettem, hogy szeress. Azt akartam, hogy elfogadj, és érdekesnek találj. Mondd csak, sikerült elérnem a célom?”
            „Micsoda?”
            „Igen, bevallom, hogy hazudtam. Úgy tettem, mintha élvezném az autóversenyt, mert attól féltem, elveszítelek, ha nem így teszek. Igaz ez? Vagy akkor is szeretnél?”
            Ekkor a férfi áll válaszút előtt. Vagy ő is bevallja, hogy nem mondott igazat a szusival kapcsolatban, vagy továbbra is színleléssel vádolja a nőt, és hagyja, hogy a dühös én-báb szóljon belőle. A nő már megtette, amit lehetett: felvállalta a kockázatot, és elmondta az igazságot. Ha a férfi van olyan bátor, hogy csatlakozzon hozzá, és ő is felfedje a maga kételyeit és félelmeit, akkor ketten együtt irányt válthatnak, és ráléphetnek az igazság felé vezető útra. Valami igazán eredeti és csodálatos dolgot élhetnek át: egy őszinte kapcsolat kezdetét – először is önmagukkal, és aztán – ki tudja – talán egymással is.

(Byron Katie: Szükségem Van a Szeretetedre – Vagy Mégsem? – Édesvíz)

Ha szeretnéd felszabadítani magad a megfelelési játszmák és a szerelemmel, párkapcsolattal kapcsolatos hiedelmek alól, szeretettel figyelmedbe ajánlom a következő programokat:

1-1 hely felszabadult a szept. 24-25. illetve október 1-2. ÖnMunka Alaptanfolyamra (ez 2 külön tanfolyam!).

Szerelem, Szexualitás, Intimitás Tematikus Tréning: október 9. vasárnap

Férfi, Nő, Párkapcsolat Tematikus Tréning: november 5. szombat

A Tematikus Tréningeken való részvétel előfeltétele az ÖnMunka Alaptanfolyam. A következő Alaptanfolyami időpont október 29-30. Részletek minden tanfolyammal kapcsolatban itt:

1 megjegyzés:

  1. Andi,
    ez az egyik kedvencem a könyvből! :-)
    puszi! Gyöngyi

    VálaszTörlés